Tolnai Népújság, 2014. április (25. évfolyam, 77-100. szám)

2014-04-10 / 84. szám

2 KORKÉP 2014. ÁPRILIS 10., CSÜTÖRTÖK JEGYZET FÜLÖP ZOLTÁN Tudjuk, miben vétkeztünk? olyan sokat azért nem kel­lett várnunk arra, hogy a budapesti, a magyar- országi német megszállást sajátos módon megörökítő emlékmű ügyében újabb fejlemények legyenek: egé­szen konkrétan két nappal a választások után újra megkezdték a felállítás előkészületeit. Azóta túl vagyunk már egy lájtos tiltakozó tüntetésen, egy Kálmán Olga-kirohanáson (amely amúgy iskolapél­dája annak, hogyan nem szabad műsort vezetni - nem véletlen, hogy tegnap gyakorlatilag ezzel volt tele az internet), s persze mond­hatnánk, hogy még alakul a történet, de az igazság az, hogy minden valószínűség szerint ezt a meccset már lejátszották: néhány hónap, és állni fog a mű. AMELY, FOGALMAZZUNK fino­man, megosztó lett. Az ér­telmezést túlságosan nem hívja játékba, valójában hót egyértelmű, hogy mit ábrá­zol, szemét nácik, ártatlan magyarok, oszt jónapot. És tiltakozhat itt mindenki, ahogy akar, ez lesz felál­lítva, ha a fene fenét eszik, akkor is. Történelem-hami­sítás? Persze. Felelősség-át­hárítás? Naná. De miértbe-, lepődünk meg ezen? Jó ideje már ez van minden­hol körülöttünk. Ilyen idő­ket élünk. Kész szerencse, hogy megvezetni nem lehet már minket - nem ment el az eszünk ugyanis, tudjuk, mi az, amit soha-nem felej­tünk el. s aztán az is lehet, hogy mindent helyre tenne né­hány sor, Radnóti Miklóstól mondjuk, ott feszítene a szobor alján, halvány-arany betűkkel, hogy „hisz bű­nösök vagyunk mi, akár a többi nép, s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép”. És rendben is volnánk. Úgy nagyjából. De mostanra ez is elég lenne. Kis pénz, nagy segítség E3Y százalék Versengenek a civil szervezetek a felajánlásokért A krábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is az egészségügy, az oktatás-nevelés, valamint az állat- és természetvédelem volt a legnépszerűbb BAIANYA - TOLNA A májUS 20- ai latáridő közeledtével itt az utcsó esély az adóból az egy százalékos adományok fel- ajátlására is. Kiszás Endre Az isszegről a papír alapú vagy internetről letöltött bevallási ív (egyszázalékos lapjának) pon­tos dtöltésével, illetőleg elekt- ronkus bevallásukban nyilat- kozlatnak az adózók. Ameny- nyiien valaki a nyilatkozatot az dóbevallásától elkülönítve nyútja be, azt zárt borítékban tegye, neve, lakcíme és adóazo­nosítója feltüntetésével. Évről évre nő azoknak a köz­hasznú szervezeteknek a szá­ma, amelyek jogosultak a pol­gárok adójának egyszázalékos felajánlására. Különösen a vál­ság éveiben értékelődött föl an­nak a lehetősége, hogy egy-egy civil szervezet, egyesület, vagy iskolai alapítvány ilyen módon teremtsen forrást működésére, fenntartására vagy tervezett fejlesztéseire. A régióban ha­gyományosan aktív felajánlók az adózók, ugyanakkor sokan vannak olyanok is, akik nem támogatnak ilyen módon. A kedvezményezetti kör egyik csoportját az alapítvá­nyok, egyesületek, közhasz­nú alapítványok, közalapítvá­nyok, színházak, könyvtárak, levéltárak, múzeumok, egyéb kulturális, illetve alkotó tevé­kenységet folytató szerveze­tek, felsőoktatási intézmények alkotják. A másik csoportba az elismert egyházak, vallásfe­lekezetek, vallási közösségek, valamint a kiemelt költségve­tési előirányzat, a Nemzeti Te­hetség Program támogatása tartozik.'^’ ,maimon 2013-ban már 17. alkalom­mal ajánlhatták fel a magán­személyek az adójuk egy szá­zalékát civil szervezeteknek. A dél-dunántúli régióban műkö­dő szervezeteknek a NAV 472 millió forintot utalt tavaly. A régióban a felajánlást kapott szervezetek száma meghalad­ta a háromezret. A korábbi évekhez hason­lóan 2013-ban is az egészség­ügy (egészségmegőrzés, be­tegségmegelőzés, rehabilitáci­ós tevékenység), az oktatás-ne­velés, valamint az állat- és ter­mészetvédelem volt a legnép­szerűbb, így ezek a szerveze­tek kapták a legmagasabb ösz- szegeket. A hbák meghiúsítják a jótékonykodást Itt is segít a nyomtatványkitöltő program A LBGYAKRABBAN előforduló hibát, melyek a rendelkező nyi- latkeat érvénytelenségéhez ve­zetők: • a endelkező nyilatkozat nem tatalmaz adószámot, illetve teiinikai számot, vagy az té­ve, illetve olvashatatlan; • a ivil kedvezményezettet az aóhatóság az adott rendel- keő évre jogerősen kizárta (la www.nav.gov.hu ); • hókét különböző civil kedvez- mnyezettet, vagy két techni­kaszámmal rendelkező ked- veznényezettet jelölünk meg; • a rendelkező nyilatkozatot tar­talmazó borítékon nem szere­pel a magánszemély adóazono­sító jele, illetve a boríték nincs lezárva, ezenkívül a munkálta­tónak átadott rendelkező nyi­latkozatot tartalmazó boríték esetén a lezárt borítékot annak ragasztási felületére átnyúlóan nem írta alá a felajánló; A magánszemély az adót határ­időre nem fizette meg, fizetési kedvezmény engedélyezése ese­tén az adóhatósági határozat­ban foglaltaknak maradéktala­nul nem tett eleget. a NAV tájékoztatása szerint a felajánló a rendelkező nyilat­kozatát - függetlenül a szemé­lyi jövedelemadó megállapítá­sának és bevallásának módjá­tól - május 20-igjuttathatja el az adóhatósághoz. E határidő elmulasztása jogvesztő, tehát késedelmes benyújtás esetén igazolási kérelemnek nincs he­lye. a rendelkező nyilatkozat a "be­vallási nyomtatvány részeként, illetve az adóbevallás elektroni­kus úton történő benyújtása esetén elektronikus úton is be­küldhető. Ezenkívül a bevallás­tól elkülönítve, önállóan, lezárt, az adózó adóazonosító jelével ellátott postai borítékban sze­mélyesen, postán vagy elektro­nikus űrlapként elektronikus úton is eljuttatható az adóható­sághoz. az adózók számára javasolják az adóhatóság honlapján köz­zétett nyomtatványkitöltő prog­ram használatát, ugyanis a programban beépített ellenőr­zés nyújt segítséget számukra a kitöltés során előforduló hibák kiküszöbölésében. A Játékszínben álltak színpada az általános iskolás gyerekek BUDAPEST-SZEKSZÁRD Ágoston Csenge, a Szent József Katolikus Iskola Központ 1. osztályos és Berta Csaba Zsolt, az intézmény 6. osztályos diákja a budapes­ti Játékszínben állt színpadra az országos Versünnep sereg­szemléjén április 5-én. Bertáné Hargitai Margaréta tanár tájé­koztatása szerint Költi Helga, a Versünnep Alapítvány ku­ratóriumának elnöke és a nap egyik műsorvezetője elmondta, hogy több mint 50 iskola leg­jobb szavalói kaptak meghívást illetve nyertek fellépési lehető­séget a Versünnep Alapítvány és a Bánffy György Kulturális Szalon által meghirdetett ver­seny amatőr kategóriájában. Az általános iskolások és közép- iskolások az ország különböző részeiről érkeztek, és voltak határon túli versenyzők is. A szavalatok között rendkívüli irodalomórákat tartott Huzella Péter előadóművész, Hűvös­völgyi Ildikó színművész és Szabó Gyula zenész. Emellett Ki nyer ma? irodalmi vetélke­dő Csűrös Csilla vezetésével és versösszerakó verseny is szí­nesítette a programot. A zsűri a gyerekekhez illőnek találta a versválasztásukat, örültek a sok kortárs költeménynek és az iro­dalomkedvelő gyermekeknek. Csenge a szekszárdi katolikus iskola által szervezett Dsida Je­nő szavalóversenyen érdemelte ki a fellépési lehetőséget, Zsolt a várdombi Weöres Sándor Em­lékverseny kategóriagyőztese volt. Felkészítőik: Vadóc Eszter és Bertáné Hargitai Margaréta. Tolnából még két várdombi di­ák: Medveczki Anna és Szabó Bálint vett részt a versenyen. Ők is a várdombi versenyről jutot­tak tovább. ■ B. K. A roma világnap kapcsán zsúfolásig telt a könyvtár bátaszék Világszerte a Roma Nemzetközi Napot ünnepük áp­rilisban annak emlékére, hogy 1971-ben Londonban ekkor tar­tották az első cigány világkong­resszust, ahol többek között a nemzeti szimbólumokról és a nemzetiség himnuszáról dön­töttek. Ehhez az évfordulóhoz csatlakozott a Bátaszéki Roma Nemzetiségi Önkormányzat és a Keresztély Gyula Városi Könyv­tár közös rendezvénye is ked­den. Kezdésként Bihari László, a nemzetiségi önkormányzat elnöke ismertette az elmúlt idő­szak történéseit, majd Sági La- josné, a könyvtár igazgatója és Horváth Elekné Jókai Mór A ci­gánybáró című kötetének egyik noveMját olvasták fel magyarul, illetvi cigány nyelven. A yelv fontosságáról beszélt előadsában dr. Hegyi Ildikó Kataln romológus, nyelvész, főiskcai docens és dr. Lakatos Szilvi szociológus, nyelvész, ro- molójus, egyetemi tanársegéd is. A élután folyamán Milaskity Vanesza és Sztojka Nikolett gi­tárjáéival nyűgözte le a zsúfo­lásig élt könyvtár közönségét, muzskált a Bátai Tamburazene- kar, Kiss István Lászlóné pedig azt iltzte fel, sváb létére milyen emlétek fűzik a cigánysághoz. A Mini Galériában a roma önkományzat kiállítása, pél­dául lépek, ruhák láthatóak a hónapvégéig. ■ H. E. Kiállítás Szögre akasztott idő címmel nyílt kiállítás szerdán az SZL TISZK Egészségügyi és Szociális Szakképző Tagintézményében Szekszárdon. Az alkotó, Szalay Andrea visszatörléses technikával készült festményeinek témáit a nemzetközileg ismert miniatűrfestő-oktató európai országok­ban, illetve gyermekkorában szerzett élményei ihlették. A kiállítást Szalay Andrea férje, Búzás Norbert rádiós műsorvezető nyitotta meg. ■ Gy. M. A megyei fordulóban folytatják a versenyzést Paks Újraélesztésre, égési sérü­lés és gerincsérült ellátására, hisztérikus hozzátartozó meg­nyugtatására is szükség volt a Magyar Vöröskereszt Felmenő Rendszerű Elsősegélynyújtó Versenyének paksi fordulójá­ban. Az induló csapatoknak három beltéri és egy külső hely­színen kelleti számot adniuk el­méleti és gyakorlati tudásukról. Gulyás Katal in megyei igazgató elmondta, hogy az általános is­kolások korcsoportjában a Ba­logh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium csapata végezett az első helyen. A máso­dik helyet a dunaszentgyörgyi Csapó Vilmos Általános Iskola diákjai, a harmadikat a paksi Bezerédj Általános Iskola tanu­lói szerezték meg. A középisko­lásoknál az Energetikai Szak- középiskola csapata lett az első, és a dunaföldvári Magyar Lász­ló Gimnázium gárdája a máso­dik. A Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium a felnőtt korcsoportban is indí­tott egy csapatot, akik egyedüli résztvevőként, de így is majd’ száz százalékos teljesítmény­nyel zárták a versenyt, amely­nek helyszínét a Csengey Dénes Kulturális Központ biztosította. Az első helyezettek a mai megyei fordulóban folytathat­ják a megmérettetést, amely­nek az országos döntőbe kerü­lés a célja. ■ H. E. * I l t A Ágoston Csenge és Berta Csaba Zsolt

Next

/
Oldalképek
Tartalom