Tolnai Népújság, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
2014-03-18 / 64. szám
2014. MÁRCIUS 18., KEDD SPORT - SZOLGALTATAS 11 Zsinórban hatodik bajnoki meccsén is győzelem nélkül maradt a Videoton A második félidő döntött kézilabda Szünet után hat perc alatt hét gólt dobtak Fauszt Éváék Csoportelsőként jutott a fináléba a mórágyi gárda lapunk tornáján sorozatban hatodik mérkőzésén nem tudott nyerni a Videoton a labdarúgó OTP Bank Ligában. Jósé Gomes együttese vasárnap hazai pályán szenvedett 1-0-s vereséget a Győri ETO-tól. A fehérváriak az első félidő utolsó percében ember- hátrányba kerültek: Vad II István kiállította az utolsó emberként szabálytalankodó Viníci- ust, és büntetőt is ítélt a Győr javára. Rudolf Gergely 11-esét azonban Calatayud, gyors vetődéssel hárította. Az emberfölényét a második félidő közepén használta ki a vendégcsapat, Martinez találata három pontot ért az ETO-nak. EREDMÉNY, 2Ó. FORDULÓ. VI- DEOTON-GYŐRI ETO 0-1 (0-0). Gólszerző: Martinez (67.). Sárga lap: Juhász (45.), Caneira (45.), Oliveira (93.), illetve Lang (34.), Kamber (4L), Pátkai (89.), Mevoungou (92.). Piros lap: Vi- nícius (45.). ■ R. G. Az OTP Bank Liga állása 1. Debrecen 20 12 6 2 45-21 42 2. Videoton 20 10 5 5 36-19 35 3. Győri ETO 20 9 7 4 31-25 34 4. Diósgyőr 20 8 9 3 33-24 33 5. Pécsi MFC 20 9 5 6 34-30 32 6. Haladás 20 8 7 5 28-23 31 7. Bp. Honvéd 19 8 5 6 30-23 29 8. Ferencváros 20 8 5 7 31-31 29 9 Lombard Pápa 20 7 4 9 24-28 25 10. Újpest 20 6 7 7 34-35 25 11. Kecskemét 20 6 7 7 26-33 25 12. Puskás Akad. 20 5 6 9 23-37 21 13. Mezőkövesd 20 5 4 11 22-34 19 14. MIK 20 4 7 9 21-24 19 15. MVM-Paks 19 4 6 9 23-32 18 16. Kaposvár 20 2 6 12 18-40 12 A második félidőben lerohanta tartalékos ellenfelét az NB L/B-s bajnokságban listavezető Szekszárdi FGKC női csapata. Balázs László NYUGATI-CSOPORT, 19. FORDULÓ. SZEKSZÁRDI FEKETE GÓLYÁK KC- MARCALI VSZSE 37-17 (16-11). Szekszárd, 300 néző. V: Bóna, Miskei. Szekszárd: Schell- Német 3, FARKAS A. 5, Vasas 4, GULYA 7, FAUSZT 7, REISCH 4. Csere: MÉSZÁROS M. (kapus), Nagy Sz., ZHORELA 5, Csajkó 1, Lengyelfalusy 1, Horváth Zs. Edző: Tabajdi Ferenc. HÉTMÉTERESEK: 1/0, ill. 4/3. KIÁLLÍTÁSOK: 6, Ül. 4 perc. Két gyors góllal kezdett a vendéglátó, amely a 24. percig jelentősen nem tudta növelni előnyét (11-9). A Marcali az előző fordulóban a Győrt verte otthon (29-24), így óvatosan kezdtek a csapatok, sokáig egymás feltérképezése zajlott a pályán. Ezt az időszakot körülményes támadásvezetés, eladott labdák és kihagyott ziccerek jellemezték. Az első félidő utolsó hat percében a feljavuló Farkas Anita és Fauszt Éva három, illetve két góljával alakult ki az ötgólos különbség. A második játékrészre egy teljesen más koncentrációjú hazai együttes lépett pályára: hat HIRDETÉS-------Cd------------71---------------------------Az Ifjúsági Unió Szekszárd Tolnai CivilSegéd Programja CIVIL KONZULTÁCIÓT HIRDET A roadshow témája a közhasznúság feltételei (2*3-as mutatócsoport), SZJA 1% elszámolása és a KSH ELEKTRA kötelező adatszolgáltatási rendszer Helyszínek és időpontok: 2014. március 20. (csütörtök) 17:00 óra - TAMÁSI Tamási Művelődési Központ Tamási, Szabadság utca 50. 2014. március 24. (hétfő) 17:00 óra - BONYHÁD Városháza, I. emeleti nagyterem Bonyhád, Széchenyi tér 12. 2014. március 25. (kedd) 17:00 óra - PAKS Csengey Dénes Kulturális Központ Paks, Gagarin utca 2. 2014. március 27. (csütörtök) 17:00 óra - SZEKSZÁRD Garay János Gimnázium I emelet 106.-os terem Szekszárd, Szent István tér 7-9. 2014. március 31. (hétfő) 17:00 óra - DOMBÓVÁR Művelődési Ház Dombóvár, Hunyadi tér 25. A részvétel ingyenes, szeretettel várunk minden érdeklődőt! Farkas Anita (a labdával) öt gólt szerzett a marcaliak ellen - a második félidőben hengerelt az FGKC csapata perc alatt hét gólt szerezve jelentős előnyt szerzett az FGKC (23-11). Az összecsapás végéig a sok csere ellenére is folyamatosan nőtt a különbség, ami a ziccerek jobb értékesítésével akár még nagyobb is lehetett volna. A szentendrei gyengélkedés - mindössze hat védésük volt - után feljavultak a kapusok, különösen kiválót nyújtott "iL.Jfc t*** Kedd mozi szekszárd: Need for Speed (amerikai akciófilm), 17 óra. Couch Surf (magyar vígjáték), 19 óra. KIÁLLÍTÁS SZEKSZÁRD WOSINSKY MÓR megyei múzeum: „Üzenet a távoli szigetvilágból” - polinéz fotók és tárgyak - Alfred Falchetto Teururai faragóművész kiállítását dr. Vargyas Gábor néprajzkutató nyitja meg, házigazda Odor János Gábor, a megyei múzeum igazgatója, 15 óra. A tárlat július 15-ig látogatható. Mészáros Melinda, aki hatvan százalék felett védett. A Budaörs KC elleni, bajnoki címről döntő rangadót április 13-án rendezik Budaörsön. TABAJDI FERENC, A SZEKSZÁRDIAK SZAKVEZETŐJE: - A két félidő között óriási volt a különbség! Az elmúlt hetek után üde színfolt volt a játékvezetők teljesítménye. ISMERETTERJESZTÉS SZEKSZÁRD pte IGYK: Életút a Börzsönytől a Himalájáig - Szendrő Szabolcs hegymászó, fotós előadása. Előtte kiállításmegnyitó: Fábián Tamással a világban, 17.30. Szerda mozi szekszárd: Need for Speed (amerikai akciófilm), 17 óra. Couch Surf (magyar vígjáték), 19 óra. ISMERETTERJESZTÉS szekszárd pte IGYK: A Tudatalatti tízparancsolata - Balogh Béla előadása, 18 óra. A BAJNOKSÁG ÉLCSOPORTJÁNAK ÁLLÁSA, NYUGATI CSOPORT: 1. Szekszárdi Fekete Gólyák KC 37, 2. Budaörs 35, 3. Haladás VSE 24, 4. Győri Audi ETO KC II (560-547) 20, 5. Pilisvörös- vári KSK (553-559) 20, 6. Mohácsi Takarék Bank-Kozármis- leny (539-547) 20, 7. Marcali VSZSE (585-595) 20, 8. Mohácsi TE 16 ponttal. Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár -121 cm, Paks 6 cm, Dombon 25 cm, Arvízkapu 462 cm, Baja 155 cm. A Sió Palánknál 251 cm. ■E [33SB2BBB Március 18., kedd 08:50-09:50 6-os főút 132-136. km 10:00-11:50 6-os főút 138-142. km 13:10-15:00 6-os főút 146-148. km 15:10-16:50 Kakasd, Kossuth u. 318. 17:00-18:40 6-os főút 153-155. km 18:40-19:00 6+s főút Bonyhád-Szekszárd között 08:30-1130 Kakasd, Kossuth Lajos u. 296. 14:00-15:30 Bonyhád, Rákóczi utca 110. 16:00-18:00 Bonytiád, Cikói út 59/A. PROGRAMOK www.profipadlo.hu Profi Padló Lakberendezés Bonyhád, Dózsa Gy. u. 2/B. Tel.: 74/453-881 Boltjaink: Dombóvár, Ady E. u. 46. Tel.: 74/464-722 Az új Kia Sportágé. Nyugodtan hihet a szemének. ^ KIA AUTÓ-HOF (KlAp 7100 Szekszárd, Palánki út 1. T+36 (74) 529-885 F+36(74) 529-886 The Power to Surprise A feltüntetett ár a gyártásból rendelt LX 1.6 verzióra érvényes. Hivatalos márkakereskedői listánkat, modelleinkröl további részleteket a www.kia.corn oldalon talál. Üzemanyag-fogijasztás (kombinált): 5,2 - 8,8 1/100 km, C02 kibocsátás (kombinált): 135-205 g/km. Minden üzemanyag fogyasztási adat az Európai Parlament és Tanács 715/2007/EK rendeletével összhangban elvégzett hivatalosan jóváhagyott tesztekből származik, modellek közötti összehasonlítás céljából. A tesztadatok nem tartalmaznak semmilyen garanciát az adott gépjármű valós üzemanyag-fogyasztását illetően. 7 év / 150 000 km garancia érvényes az EUtagállamokra (+ Norvégia, Svájc, Izland. Gibraltár). A garancia feltételeiről érdeklődjön a kia márkakereskedésekben A képen látható autó illusztráció. A mórágy százszázalékos teljesítménnyé jutott be a Tolnai Népújság-Horfer Serleg Kupa négyes döntőjébe. Illés Béla együttese utolsó csoportmecs- csén biztosan verte meg a börzsönyieket. A mórágyiak korábban 3-2-re nyertek a Bonyhád VLC ellen, majd pedig a Decset lépték le egy magabiztos 7-1-es sikerrel. Rajtuk kívül a Fadd (B-csoport) és a Tamási 2009 FC (C-csoport) végzett az első helyen. A négyes döntőbe jutásra még esélyes a Bonyhád VLC, a Kölesd, a Németkér és a Tolnanémedi (utóbbinak még két meccse is van) gárdája. A finálét május 1-jén rendezzük. AZ A-CSOPORTBAN. MÓRÁGY- BONYHÁD-BÖRZSÖNY 4-2 (3-1). Mórágy, V: Bozsolik. Mórágy: Hujbert - Bodai, Dorn, Acsá- di G., Lestár - Bene (Sárközi S.), Berényi Sz., Löfli D. (Löfli M.), Bóna (Jeremiás) - Kovács K. (Tóth L.), Zalai (Kovács J.). Edző: Illés Béla. Bonyhád-Bör- zsöny: Ladányi - Koller, Brandt, Bakonyi (Ecker), Pong- rácz - Knipl, Wolf, Pintér, Cso- bot - Pap, Szentes. Edző: Markos Mátyás. Gól: Zalai, Acsá- di G., Kovács K., Löfli D., illetve Csobot, Pongrácz. az állás: 1. Mórágy 9 (3 mérkőzés, 14-5), 2. Bonyhád VLC 3 (2,7-3), 3. Bonyhád-Bör- zsöny 3 (3,7-10), 4. Decs KSE 0 (2,2-12) ponttal. ■ R. G. Á,\. . Tyúkok közé rejtőzött A béna bűnelkövetőkről szóló történeteket aligha lehet megunni. A napokban a Komárom-Esztergom megyei Tokod focipályájáról, pontosabban annak raktárhelyiségéből tolta el egy férfi a fűnyírót. A pályamunkás, amint észlelte a hiányt, jelentette az esetet a rendőrségnek, a helyszínre érkező körzeti megbízott pedig nemes egyszerűséggel követte a fűnyíró keréknyomait a gyanúsított lakhelyéig. hasonló eset megyénkben, Nagykónyiban is történt. Ott egy villanyoszlopnak támasztott, műszaki hiba miatt működésképtelen segéd- motoros kerékpárt lopott el egy illető. A kiértesített rendőröknek itt is könnyű dolga volt, ugyanis a jármű kerekei jól látható nyomot hagytak a talajon. Arról nem is szólva, hogy a helyszínen önként megjelent egy férfi, és közölte: ő követte el a bűncselekményt. mókásak azok a bűnözők is, akik szűk helyekre préselik be magukat, hátha nem találják meg őket. Volt, aki hűtőbe, más mosogatógépbe vagy tyúkólba rejtőzött.