Tolnai Népújság, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)

2014-03-26 / 71. szám

2014. MÁRCIUS 26., SZERDA SPORT - SZOLGALTATAS 11 Ez az Álba nem az az Álba kosárlabda Az ASE két sikerrel, a Fehérvár két zakóval várja az estét Dzunifcs Braniszlavnak eddig nem volt szüksége semmiféle varázslatra, csapata e nélkül is biztosan menetel Junior döntő: a Nyíregyháza ellen kezd ma a KSC csapata A korábbi évektől eltérően öt­napos lesz idén a junior ko­sárlabda-bajnokság döntője. A nyolc csapatot felvonultató pé­csi eseményen a KSC Szek- szárd leánycsapata is részt vesz - Szabó Noémi együttese szer­dán a Nyíregyháza FSE-NyKS ellen (19 óra) kezdi meg a küz­delmeket. A szekszárdiak az A-csoportban kaptak helyet, a nyíregyháziak mellett a ven­déglátó Pécsi VSK-PEAC és az UNI Győr-Széchenyi KA lesz az ellenfelük. A B-csoportban a Vasas Akadémia, a Csata DSE, a Soproni Darazsak Akadémia és az MTK Budapest küzd a helyezésekért. A csoportok el­ső két helyezettje az érmekért játszik, a harmadik és negye­dik helyezettek pedig az ötö­dik helyért folytatják szom­baton és vasárnap (a döntő 15 órakor kezdődik). „Úgy gondolom, hogy szerke­zetileg talán mi vagyunk a leg­gyengébbek - ezt a mezőny- játékosaink NB I-ben szerzett rutinjával szeretnénk pótol­ni. A Pécset tartom a döntő leg­esélyesebbjének, ránk mind a nyíregyháziak, mind a győriek ellen kemény mérkőzések vár­nak” - mondta Szabó Noémi, a szekszárdiak edzője. A KSC PROGRAMJA. Szerda: KSC Szekszárd-Nyíregyháza 19. Csütörtök: KSC Szekszárd- UNI Győr 18. Péntek: KSC­Ez a fehérvári csapat már nem az a csapat, amellyel késhegyre menő csatákat ví­vott a Paks - meglepő lenne, ha az Atomerőmű SE nem lépne kettőről a háromra a férfi NB I. szerdakösszecsa- pását követően. Rónai Gábor Kaposvár (84-76) után Kecske­méten is nyert az Atomerőmű SE a férfi élvonalbeli bajnokság középszakaszában, a felsőház­ban. Dzunics Braniszlav tanít­ványai múlt hét pénteken soro­zatban harmadszor verték meg a Kecskemétet (ezúttal 71-67- re győztek). Szerdán igazi rang­adó vár Kovács Ákosékra, bár az Álba eddigi teljesítményét elnézve meglepetés lenne, ha nem a piros-kékek örülnének az utolsó dudaszót követően. Az előző szezonban bajnoksá­got és Magyar Kupát is nyerő fe- 5 hérváriak csak keresik korábbi g önmagukat, aztajátékot, amely- g lyel az alapszakasz elején sorra J múlták felül a riválisokat. Ér- £ dekesség, hogy az Álba éppen attól a két csapattól szenvedett vereséget, amelyeket az ASE le­győzött. Kecskeméten 73-63-ra kaptak ki, míg a Soprontól sa­ját közönségük előtt szedtek be egy pofont (69-77). Az Álba azonban azért az egész mezőny egyik legjobb A csapata, mert bármikor ké­pes a jó teljesítményre. Ha Car­los Frade együttesében a légi­ósok (Hobbs, Lee, Baron) egy­szerre fognak ki jó napot, és a magyarok (Somogyi G., Supola, Tóth P.) is elkapják a fonalat, ak­kor bármelyik riválisuk dolgát megnehezíthetik. Az Atomerőműnek ugyanak­kor szintén az egységben rejlik az ereje - ezt már többször bi­zonyították Szabó Zsolték. Ez­zel nyertek Kaposváron, és ez­zel győztek Sopronban is. Az Albát az alapszakaszban hazai pályán 90-71-re győzték le Kör- télyesiék, a mai összecsapáson (kezdés: 18 óra) valami hason­lót várnak kedvenceiktől a pi­ros-kék csapat drukkerei. PVSK-PEAC 18. ■ R. G. HIRDETÉS k r Tolnai Hotel Aquamarin*** • 8380 Hévíz, Honvéd u. 14. lel.: +36 83 / 545 979 • www.hotclaquamarin.hu • sales@hotelaquamarin.hu Intézmény neve: Címe: a Iccj íci o cíi fi eicnc-fc éó fvcj uvicjijof £ aícna íc * tel Aquamarin***, a gyógyító pihenés otthona Nyári Ejtőzés Hévízen Foglalja le már most nyári pihenését hatalmas előfoglalási akcióban! Nyaralás, tele élménnyel! 4 nap / 3 éjszaka szállás félpanziós ellátással termálvizes fürdőrészleg korlátlan használata személyenként 1 db 2 órás belépőjegy a világhírű hévízi Tófíirdőbe Wi-Fi, parkolás 27 250 Ft/fő/3 éjszaka* *min. 2 fő esetén egy kétágyas szobában a „B” épületrészben Foglalható: 2014. április 7-ig Felhasználható: 2014. június 1 - augusztus 31. között (kivéve kiemelt időszak) Foglaló szükséges! Húsvetra a gyerekekkel és az idősekkel foglalkozó baranyai intézményeknek a Dunántúli Napló és a Tesco ajándékokat visz olvasóink szavazata alapján Kisgyermekekkel pl. óvodákra, bölcsődékre és idős emberekkel foglalkozó intézményekre, pl. idősotthonokra várjuk a javaslatokat. Küldje el nekünk az Ön által javasolt intézmény nevét, címét, majd szavazzon, hogy kinek vigyük az ajándékokat! A legtöbb szavazatot kapott 1-1 intézményt húsvét előtt meglátogatjuk és sok szép játékot, hasznos ajándékot viszünk részükre. Ajánlást és a szavazatokat a Tolnai Népújságból kivágott szelvénnyel postán az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája 7627 Pécs, Engel János u. 8. cimre vagy a www.teol.hu oldalon várjuk 2014. április 14-én 12óráig. Rend váija a pecásokat társadalmi munka Megszépítették a horgásztanya környékét dunaföldvár Népes csapat vett részt a Dunaföldvári Sporthor­gászok Egyesület által meghir­detett társadalmi munkán. Kiss Lajos Csaba elnök azt mondja, akár a halaknál, úgy a horgá­szoknál is szükség van csalira. Ez bár lehetne, de nem a kiváló pörkölt volt, amit Csordás István készített, hanem az, hogy olyan munkát végeznek közösen, ami­től magukénak érzik a horgász­vizet, a horgásztanya környékét. A jó példa ragadós, sokan elmen­nek a közösség építése érdeké­ben szervezett előadásokra, ver­senyekre, munkára. Ezúttal két helyszínen dolgoztak, s egye­bek mellett kihelyeztek 6 akác­ból készült asztalt padokkal, le­festették a régi padokat, a régi horgászhelyeket kitisztították, újakat helyeztek ki. Akadt laka­tosmunka a mólónál, s ki kellett vágni egy nagy fát, mert veszé­lyeztette a mólót, ezzel tűzifá­ra is szert tettek. Azt is megtud­tuk, hogy napokon belül megér­keznek a csukaivadékok, 11 ez­ret hoznak, majd néhány héten belül 15 ezer süllőt. Indul a ver­senyszezon is, április 13-án fel­nőtteknek, májusban gyerekek­nek rendeznek versenyt, április 27-én pedig 24 órás harcsafogó bajnokságot tartanak. ■ Vida T. Nyolcvanan dolgoztak a parton Az új Kia Sportágé. Nyugodtan hihet a szemének. ^ KIA AUTÓ-HOF ,X. 7100 Szekszárd, Palánki út 1. ~— T +36 (74) 529-885 F +36(74) 529-886 The Power to Surprise www.kia.com Szerelem első látásra. 7 év garanciával Már 4.999.000 Ft-tól. Tehetséggondozási djjat vehetett át a paksi kosárlabdaedző pedagógusoknak És edzők­nek adták át március köze­pén a MÓL Tehetséggondozá­sért Díjakat. Az idén több mint 700 jelölt közül választotta ki a kuratórium azt a négy ta­nárt és négy edzőt, akik önzet­len munkájukért átvehették a MÓL Tehetséggondozásért Dí­jat, amellyel 500 ezer forint tiszteletdíj jár. A kitüntetett ta­nárok és edzők munkájukkal és szakmai támogatásukkal számos tehetséges fiatal kibon­takozását segítették. A 2013. évi MÓL Tehetség- gondozásért Díjat Fazekas Er­zsébet szolfézs, ének-zene ta­nár (Miskolc), Kirsch Éva fizi­katanár (Debrecen), Szász Jó- zsefné Réger Judit hegedű­tanár (Budapest) és Tölgyes- né Kovács Katalin biológia-ké­mia szakos tanár (Zalaeger­szeg) vehette át. A sportszak­emberek között Gyöngy Atti­la birkózóedző (Eger), Keszthe­lyi Miklós jégkorongedző (Bu­dapest), Nagy Gábor kosárlab­daedző (Paks) és Suba László atlétikaedző (Debrecen) része­sült elismerésben. A díjakat Kovács Katalin, há­romszoros olimpiai bajnok ka­jakozó, Ferencz I. Szabolcs a MOL-csoport társasági kapcso­latokért felelős ügyvezetője, az alapítvány kurátora, valamint Ónodi Eszter színművésznő, az Új Európa Alapítvány jószolgá­lati nagykövete adták át. ■ B. L. . i Szerda MOZI SZEKSZÁRD: Mr. Peabody és Sherman kalandjai (amerikai családi animációs film), 17 óra. 300 - A birodalom hajna­la (amerikai akciófilm), 19 óra. tamási: A Föld után: Apoka­lipszis (amerikai sci-fi akció­film), 19 óra. DOMBÓVÁR HETE DOMBÓVÁR „KISPOLGÁROK’’ parkja: a szülők faültetése a 2013. március 31. és 2014. február 28. között született babák tiszteletére, 15.30. Csütörtök MOZI SZEKSZÁRD: Csingiling: A szárnyak titka (amerikai animációs film), 17 óra. Po­fázunk és végünk (amerikai akció-vígjáték), 19 óra. JÓTÉKONYSÁGI GÁLAMŰSOR PAKS CSENGEY DÉNES KULTU­RÁLIS KÖZPONT: Szívünkből szól címmel jótékonysági mű­sort adnak a Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanu­lói, 17 óra. A bevétellel egy di­áktársuk külföldi gyógykeze­léséhez járulnak hozzá. DOMBÓVÁR HETE DOMBÓVÁR VÁROSHÁZA UJVÁ- RY-TEREM: A szigetvári Szu- lejmán-projekt tanulságai a térségi turizmus fejlesztése kapcsán - dr. Pap Norbert geográfus előadása, 14 óra. A török szultán magyaror­szági főbírája dombói várá­nak titkai - dr. Szabó Géza és Csányi Viktor régészek előadása, 14.20. Vár álljon, vagy kőhalom? - Szabó Lo- ránd polgármester előadása, 15.10.

Next

/
Oldalképek
Tartalom