Tolnai Népújság, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)

2014-03-01 / 51. szám

2014. MÁRCIUS 1, SZOMBAT SPORT 15 labdarúgás A Bátaszék és a Dombóvár versenyfutása várható, csata lesz az alsóházban Gulácsi Péter Salzburgja két meccsen hatot lőtt az Ajaxnak Mészáros Tibor (elöl) és a bátaszékiek várják a legjobb pozícióból a tavaszt, de a trónkövetelők nem adják fel Kilencvenhat nap után is­mét útjára indul a labda a megyei élvonalbeli foci­bajnokságban. A tabellán jelenleg a Bátaszék áll az élen, a Dombóvár két ponttal lemaradva második. Rónai Gábor Senkinek sem jelentene megle­petést, ha a Bátaszéki SE vagy a Dombóvári FC-Róna játéko­sainak nyakába kerülnének az UNIQA megyei I. osztályú baj­nokság aranyérmei. A két csa­pat kiemelkedett a mezőnyből az ősszel, a harmadik helye­zett, címvédő Majosi SE és a ne­gyedik Bonyhád Völgység LC már tíz ponttal van leszakad­va a listavezetőtől. Mind a Báta­szék, mind a Dombóvár veretle­nül tudta le az eltelt tizennégy fordulót, minden bizonnyal az lesz a befutó, amelyik tovább tudja nyújtani veretlenségét. A rajton a Bátaszéknek lesz nehe­zebb dolga, hiszen Dienes Pál gárdája a Bonyhád VLC vendé­ge lesz, míg a Dombóvár a Fad- dot fogadja. A listavezető a té­li szünetben tovább erősödött, Calka Sebastian (Szekszárd) a védelemben, Diriczi László (Bá- taapáti) pedig a középpályán je­lent minőségi előrelépést. Az őszi keretet sikerült együtt tar­taniuk, hiába csábították húzó­embereiket, valamennyien ma­radtak, mert bajnoki címet sze­retnének ünnepelni. így van­nak ezzel Dombóváron is, a me­zőny legerősebb keretével ren­delkező DFC a szinte minden poszton használható Laczkó Dávid (Nagyatád) személyében kaposvári nevelésű focistát iga­zolt a télen, de Kollega Krisz­tián (Kaposfüred) is segítheti Kardos Ernő csapatát céljai el­érésében. A Majosi SE-nek csoda kel­lene, hogy bele tudjon szólni az aranyérem sorsába, ennek ellenére nem lehet leírni Kal­már Ferenc csapatát. A címvé­dő ugyancsak jól erősített, Kar­dos Márkó (Tevel), Batánovics Péter (Tolna) és Vituska Nor­bert (Kakasd) érkezése garan­tálja a lendületet. A Bonyhád VLC-nél ezt az új edző, a Kni- esz Mátyást váltó Köllő Roland hozhatja meg, de sokat várnak a Völgységben az ősszel az NB Il-es Kozármislenyben játszó, korábban Pakson az NB I-ben is bemutatkozó Pap Rolandtól. Két rutinos játékos is segítheti a fi­atal, tehetséges gárdát, a kapus Kovács László újrakezdte, Máté Balázs pedig Majosról érkezett. A négyes mögött álló Kö­tesd SE, Szedres SE és Tolna VFC vélhetően az ötödik he­lyért csatázik majd. Sánta Ist­ván alakulata az előrejátékot igyekezett acélosabbá tenni az­zal, hogy leigazolta Hencz Ba­lázst (Szedres) és Kun Andrást (Szekszárd), de Bierer Zoltán visszanéztük az elmúlt szezo­nokat: hányszor végzett ugyan­az a csapat az élen, amelyik az őszi pontvadászatban is az első helyen zárt. A statisztika nem ígér túl sok jót a mostani lista­vezetőnek, hiszen eddig még egyik csapatnak sem sikerült megőriznie első helyét. 2012/2013. Az őszi állás: 1. Te­vel 32, 2. Majos 30, 3. Szedres (Szedres) és Reichert Szabolcs (Géderlak) is jó fogásnak tű­nik. Szedresben Rikkers Péter (Tolna), Hoós Dávid (Bölcske) és a sokat látott, de még negyve­nen túl is gólerős Fejes Zoltán (Dunaszentgyörgy) jelenti az erősítést, míg Tolnán elsősor­ban a megye egyik legeredmé­nyesebb edzője, Kiss János, no meg a rutinos Mizser Zoltán ér­kezése hozhatja meg a várt len­dületet. A nyolcadik helyen te­lelő tévéitek is új edzővel vár­ják a folytatást, Boros Attila ráadásul erős kerettel dolgoz­28 pont. A végeredmény: 1. Ma­jos 62, 2. Tevel ól, 3. Bátaszék 60 pont. 2011/2012. Az őszi ál­lás: 1. Kölesd 29, 2. Tolna 27, 3. Majos 27 pont. A végeredmény: 1. Tolna 57, 2. Majos 56, 3. Kö­lesd 50 pont. 2010/2011. Az őszi állás: 1. Tolna 37, 2. Báta­szék 34, 3. Majos 28 pont. A végeredmény: 1. Bátaszék 68, 2. Tolna 63, 3. Majos 61 pont. hat. Szolomájer Miklós (Szek­szárd), Weidinger Péter (Szek­szárd), Szabó Erik (Bonyhád), Kadosa Balázs (Őcsény), vagy Komáromi Bence (Bonyhád) ki­tűnő futballisták, már csak az a kérdés, hogy hatékony csapa­tot tud-e összegyúrni belőlük az Őcsényt korábban bajnoki aranyig vezető Boros. A kilencedik helytől lefelé senki sincs biztonságban, de a legnagyobb bajban a Kakasd SE és a Faddi SE van. Utóbbi­tól ráadásul három büntető­pontot is levontak. A kakasdi­Mesterlövészek FELNŐTT GÓLLÖVŐLISTA, 22 gÓ­los: Czonev Márk (Dombóvári FC-Róna), 18 gólos: Sebestyén Norbert (Bonyhád VLC), 13 gó­los: Fábián Imre (Dombóvár), 10 gólos: Tálas Zoltán (Majos), Rikkers Péter (Tolna), Máté Ba­lázs (Majos), 9 gólos: Horváth Péter (Kisdorog), Simon József (Tevel), Gábor Gergő (Bátaszék), Máté Róbert (Bonyhád). Egyetlen őszi elsőből sem lett később aranyérmes UNIQA megyei I. osztály, felnőtt 1. Bátaszék 14 12 2 0 55-17 38 2. Dombóvár 14 11 3 0 54-15 36 3. Majos 14 8 4 2 51-15 28 4. Bonyhád 14 8 4 2 53-19 28 5. Kölesd 14 8 1 5 36-26 25 6. Szedres 14 6 4 4 29-27 22 7. Tolna 14 5 5 4 32-23 20 8. Tevel 14 5 3 6 25-33 18 9. Kisdorog 14 5 0 9 32-45 15 10. Őcsény 14 4 2 8 21-43 14 11. Dszentgyörgy 14 4 1 9 25-42 13 12. Tamási 14 3 3 8 19-32 12 13. Dunafoldvár 14 3 3 8 16-30 12 14. Kakasd 14 3 0 11 18-60 9 15. Fadd 14 2 1 11 12-51 4 UNIQA megyei 1. osztály, U21 1. Őcsény 12 8 3 1 61-19 27 2. Kisdorog 12 8 3 1 39-17 27 3. Majos CNI T-­1 7 4 1 58-19 25 4. Kölesd 12 7 3 2 56-19 24 5. Szedres 12 8 0 4 56-32 23 6. Tolna 12 7 2 3 46-21 23 7. Bátaszék 12 7 1 4 64-18 22 8. Dsztgyörgy 12 5 2 5 25-36 17 9. Tamási 12 4 1 7 27-52 13 10. Kakasd 12 3 1 8 27-57 10 11. Dunafoldvár 12 2 1 9 20-61 7 12. Tevel 12 1 0 U 18-66 3 13. Fadd 12 0 1 11 14-94 0 ak Kniesz Mátyás személyé­ben egy sokat látott edzőt iga­zoltak, vele szemben minimá­lis elvárás, hogy bent tartsa a csapatot a megyei első osztály­ban. A dunaföldváriak tovább­ra is Fejér megyéből erősíte­nek, a tamásiak pedig korábbi játékosaikat (Szakályból tért vissza Horváth Dávid és Hor­váth Kálmán, a tamási nevelé­sű Vámosi Patrik pedig a Sió­foki Bányásztól érkezett) csábí­tották vissza. Kisdorogon nem volt komolyabb játékosmozgás, az Őcsény ellenben kulcsem­bereket (Kadosa Balázs, Baba- nics Nándor, Babanics Ferenc, Löfli Dávid, Zalai József) veszí­tett. A dunaszentgyörgyiek- nél akadtak távozók (Kovács László és Domsa Dénes Ger- jenbe igazolt) illetve érkezők (Jenei László és Tolnai Róbert Dunaföldvárról, Szintai Balázs Bölcskéről jött) is, a pályán de­rül ki, hogy a tavaszi csapat jobb lesz-e az őszinél. A TAVASZI ELSŐ FORDULÓ (16. FORDULÓ) PROGRAMJA, MÁRCIUS l., szombat: Dombóvár-Fadd, Dunaszentgyörgy-Őcsény, Bonyhád-Bátaszék 14.30. már­cius 2., vasárnap: Kakasd-Kis- dorog (Bonyhádon), Tevel-Szed­res, Kölesd-Tolna, Majos-Tamá- si 14.30. A két magyar érdekeltségű csa­pat közül csak az egyik, a Salz­burg jutott tovább az Európa-li- gában, Gulácsi Péterék 3-1-re verték az Ajaxot, és 6-1-es ösz- szesítéssel kerültek a nyolcad- döntőbe. Kötetes László sérü­lés miatt nem volt kerettag a Genkben, amely hazai pályán esett ki az Anzsi Mahacskala elten (2-0). EURÓPA-LIGA, A16 KÖZÉ JUTÁ­SÉRT, visszavágók: Napoli- Swansea City 3-1. Gól: Insigne (17.), Higuaín (78.), Inter (93.), illetve De Guzmán (30.). To­vábbjutott: Napoli (3-1). Salz- burg-Ajax Amsterdam 3-1. Gól: Van der Hoorn (56., ön­gól), Mané (66.), Soriano (77.), illetve Klaassen (82.). Tj: Salz­burg (6-1). Trabzonspor-Juven- tus 0-2. Gól: Vidal (18.) Osval- do (33.). Tj: Juventus (4-0). Tot­tenham Hotspur-Dnyipro 3-1. Gól: Eriksen (56.), Adebayor (65., 69.), illetve Zozulja (47.). Tj: Tottenham (3-2). TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Rubin Kazany-Betis 0-2. Tj: Betis (3- 1). Sevilla-Maribor 2-1. Tj: Se­villa (4-3). Sahtar Donyeck- Viktoria Plzen 1-2. Tj: Vikto­ria Plzen (3-2). FC Basel-Mac- cabi Tel-Aviv 3-0. Tj: Basel (3- 0). Eintracht Frankfurt-Por­to 3-3. Tj: Porto (5-5). Lyon- j Csernomorec Odessza 1-0. Tj: | Olympique Lyon (1-0). Fioren- tina-Esbjerg 1-1. Tj: Fiorentina (4-2). Genk-Anzsi Mahacskala 0-2. Tj: Anzsi (2-0). Valencia- Dinamó Kijev 0-0. Tj: Valen­cia (2-0). Benfica-PAOK 3-0. Tj: Benfica (4-0). AZ Alkmaar- Slovan Liberec 1-1. Tj: Alkma­ar (2-1). Ludogorec-Lazio 3-3. Tj: Ludogorec (4-3). ■ B. L. Gulácsiék a legjobb 16 között Az UNIQA megyei I. osztályú bajnokság tavaszi programja A TAVASZI MÉRKŐZÉSEK. 17. FOR­DULÓ, március s., szombat: Ta­mási 2009 FC-Dunaföldvár FC, Fadd SE-Majos SE, Tolna VFC-Dombóvári FC-Róna, Bá­taszék SE-Kisdorog SE 14.30. Március 9., vasárnap: Kakasd SE-Tevel Medosz SE, Őcsény SK-Kölesd SE, Szedres SE-Du- naszentgyörgy SE 14.30. 18. FORDULÓ, MÁRCIUS 16., VA­SÁRNAP: Tevel-Bátaszék, Kö- lesd-Szedres, Majos-Tolna, Dunaföldvár-Fadd, Kisdorog- Bonyhád, Dombóvár-Őcsény, Dunaszentgyörgy-Kakasd 15. 19. FORDULÓ, MÁRCIUS 22., szombat: Bonyhád-Tamási, Tolna-Dunaföldvár, Bátaszék- Dunaszentgyörgy 15. Március 23., vasárnap: Kisdorog-Tevel, Kakasd-Kölesd, Őcsény-Ma- jos, Szedres-Dombóvár 15. 20. FORDULÓ, MÁRCIUS 29., szombat: Dombóvár-Kakasd, Tamási-Fadd, Dunaszent- györgy-Kisdorog 15. Március 30., vasárnap: Tevel-Bonyhád, Majos-Szedres, Dunaföldvár- Őcsény, Kölesd-Bátaszék 15. 21. FORDULÓ, ÁPRILIS 5., SZOM­BAT: Bátaszék-Dombóvár, Bony- hád-Fadd, Tolna-Tamási 16.30. Április 6., vasárnap: Szedres-Dunaföldvár, Kisdo- rog-Kölesd, Tevel-Dunaszent- györgy, Kakasd-Majos 16.30. 22. FORDULÓ, ÁPRILIS 12., SZOM­BATI Tamási-Őcsény, Fadd-Tol- na, Dombóvár-Kisdorog, Du­Czonev Márk, a Dombóvár csatára naszentgyörgy-Bonyhád 16.30. Április 13., vasárnap: Kölesd- Tevel, Majos-Bátaszék, Duna- földvár-Kakasd 16.30. 23. FORDULÓ, ÁPRILIS 19., SZOM­BAT: Bonyhád Völgység LC-Tol- na VFC, Bátaszék-Dunaföld- vár, Dunaszentgyörgy-Kölesd 17. Április 20., vasárnap: Kis- dorog-Majos, Tevel-Dombóvári FC-Róna, Őcsény-Fadd, Szed­res-Tamási 17. 24. FORDULÓ, ÁPRILIS 26., SZOM­BAT: Tamási-Kakasd, Fadd- Szedres, Tolna VFC-Őcsény, Dombóvári FC-Róna-Duna- szentgyörgy 17. Április 27., va­sárnap: Majos-Tevel, Duna- földvár-Kisdorog, Kölesd- Bonyhád Völgység LC 17. 25. FORDULÓ, MÁJUS 3., SZOM­BAT: Bonyhád-Őcsény, Báta- szék-Tamási, Dunaszent- györgy-Majos 17. Május 4., va­sárnap: Kölesd-Dombóvár, Ka- kasd-Fadd, Tevel-Dunaföld- vár, Szedres-Tolna 17. 26. FORDULÓ, MÁJUS 11., VASÁR­NAP: Őcsény-Szedres, Majos- Kölesd, Dunaföldvár-Duna- szentgyörgy, Fadd-Bátaszék, Tolna-Kakasd, Tamási-Kisdo- rog, Dombóvár-Bonyhád 17. 27. FORDULÓ, MÁJUS 17., SZOM­BAT: Bonyhád Völgység LC- Szedres, Bátaszék-Tolna, Dom- bóvár-Majos 17. Május 18., va­sárnap: Kakasd-Őcsény, Kisdo- rog-Fadd, Tevel-Tamási, Kö- lesd-Dunaföldvár 17. 28. FORDULÓ, MÁJUS 24., SZOM­BAT: Tamási-Dunaszentgyörgy, Fadd-Tevel, Tolna-Kisdorog 17. Május 25., vasárnap: Majos- Bonyhád, Őcsény-Bátaszék, Szedres-Kakasd, Dunaföld- vár-Dombóvár 17. 29. FORDULÓ, MÁJUS 31., SZOM­BAT: Bonyhád-Kakasd, Báta- szék-Szedres, Dunaszent- györgy-Fadd 17. Június 1., va­sárnap: Kölesd-Tamási, Ma- jos-Dunaföldvár, Kisdorog- Őcsény, Tevel-Tolna 17. 30. FORDULÓ, JÚNIUS 7., SZOM­BAT: Tamási-Dombóvár, Fadd- Kölesd, Tolna-Dunaszent- györgy, Őcsény-Tevel, Szedres- Kisdorog, Dunaföldvár-Bony- hád, Kakasd-Bátaszék 17. v A megyében is beköszönt a tavasz

Next

/
Oldalképek
Tartalom