Tolnai Népújság, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

2014-02-07 / 32. szám

2014. FEBRUÁR 7., PÉNTEK 5 KÖRKÉP Jobban jár, aki önként vállalja a felelősséget szekszárd Több olyan beje­lentés érkezett a Szekszárdi Rendőrkapitányságra az utób­bi időben, amelyben parko­ló autó tulajdonosa arról érte­sítette a rendőrséget, hogy tá­vollétében sérülés keletkezett a gépjárművén, tájékoztatott Huszti Gábor, a megyei rend­őr-főkapitányság sajtószóvi­vője. A kárt nyilván egy má­sik parkoló autóvezető okoz­ta, aki szó - pontosabban írás nélkül - elhajtott. A KRESZ szerint: „ha a baleset folytán megrongálódott jármű vezető­je nincs jelen, a károkozó kö­teles személyi adatait és bizto­sítója nevét erre alkalmas mó­don a helyszínen hátrahagy­ni, és az esetet a felelősségbiz­tosítási jogszabályok rendelke­zéseinek megfelelően a bizto­sítónak bejelenteni.” Ez eset­ben nincs szükség rendőri in­tézkedésre, hiszen a felek el­rendezték egymás között az ügyet, az okozott kárt a biz­tosító megtéríti. Az esetleges bosszúságon kívül más nyo­ma nem marad a szerencsét­Néha elviszik a távirányítót a vendégek. Emlékezetes ottfelejtett dolgok közé tartozik a vadászfegyver és a fiókba zárt pele is. Képünk illusztráció Ruhájukat hagyják hátra ottmaradt Feledkeztek már meg feleségről is a hazautazáskor A legjobb diákok jutnak tovább a bonyhádi döntőbe bonyhád Az országosan je­lentkezett 3118-ból 945 diák jutott be az Országos Lotz Já­nos Szövegértési és Helyesírá­si Verseny második fordulójá­ba. A tudáspróbát egyszerre 30 hazai intézményben tartot­ták, a fiatalokra három feladat várt: tollbamondás, szövegér­tés, helyesírás. A dolgozatokat a Kutnyánszkyné Bácskái Esz­ter, Unti Judit, Futár Rajmund- né, Lenczné Vrbovszki Judit alkotta zsűri javítja, az ered­ményeket február 20-án hoz­zák nyilvánosságra. A legjobb eredményt elérő 90 diák jut tovább a Bonyhádon rendezen­dő döntőbe, amelyet március 21-22-én tart a Kiváló Akkre­ditált Tehetségpontként műkö­dő Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium. A magyar nyelv ápolását népszerűsítő meg­mérettetés a völgységi intéz­mény innovációja, 4., 7., illetve 8. évfolyamos tanulók csatla­kozhatnak hozzá - összegezte Lenczné Vrbovszki Judit szer­vező! ■ V. B. ■ Többnyire akad egy szem­tanú, aki felírja rendszá­mot, a sofőr ilyenkor rosz- szabbuljár. len történetnek, tette hozzá a szóvivő. Más a helyzet, mikor vala­ki nem vállalja a felelősségét. Ilyenkor megindul a szabály­sértési eljárás, melynek so­rán a rendőrök minden lehet­séges intézkedést megtesznek azért, hogy kiderítsék, ki okoz­ta a kárt. Sokszor már a hely­színi intézkedés alkalmával megállapítják, ki volt a vétkes autós, hiszen többnyire akad tanú, aki látta az esetet, felírt egy rendszámot, rendszámtö­redéket, esetleg autótípust, ki­derül az autó színe. Ráadásul a város számos pontján térfigye­lő kamerák működnek. A ha­tóság ezen esetekben nemcsak a baleset okozása miatt jár el, hanem plusz szabálysértés­ként értékeli KRESZ fent idé­zett rendelkezésének megsér­tésé és a pénzbüntetés mellett a járművezetéstől is eltiltják a szabálysértőt. Az eltiltás tarta­ma egy hónaptól egy évig ter­jedhet. A jogerős elmarasztalás még két évig jelent szigorúbb elbírálást egy később elköve­tett szabálysértésnél. ■ 1.1. A Tolna megyei megkérde­zettek ugyan nem tudtak meghökkentő példával szol­gálni, de országosan éppen elég különleges beszámoló akad a szálláshelyeken felej­tett tárgyakról. Hanoi Erzsébet Hajszárító bura, légzőkészü­lék, fogsor, szexuális segédesz­köz és. egy ház ára nejlonzacs­kóban. A Szallas.hu felmérése alapján mindezek hátra marad­tak már egy-egy hotelszobában a vendég távozása után. Ezek­hez hasonló kirívó esetekről az általunk megkérdezett Tolna megyei szállodákban nem tud­tak beszámolni, de természete­sen néhány akaratlanul ott fe­lejtett tárgy náluk is mindig akad a megüresedő szobákban. A tengelici Hotel Orchidea re­cepciósa a telefontöltőt, a töröl­közőt, a piperedolgokat és a ru­hadarabokat sorolta. Bellái Pi­roska, a Hotel Dombóvár veze­tője szintén ugyanezeket a tár­gyakat említette, hozzátéve, hogy a meghagyott telefonos el­érhetőségen mindig felveszik a kapcsolatot a vendéggel, és pos­tázzák számára elhagyott ingó­ságait, ha személyesen nem tud visszajönni érte. Bellái Piros­ka azokról a tárgyakról is em­lítést tett, amelyeknek viszont olykor lába kél. Mint mondta, a szobákba bekészített törölkö­ző az egyik kedvenc, amely al­kalmanként a bőröndbe kerül a távozáskor. Az üdülés emléke­ként poharak is szoktak eltűn­ni, illetve távirányítók, amelye­ket aztán vélhetően az otthoni televízió kapcsolgatásnál hasz­nálnak. A megyei példák egyébként az országos átlagot erősítik. A Szallas.hu megkérdezése alapján leggyakrabban ruha­neműk maradnak a tulajdo­nosuknál tovább a szállóban. Tulajdonosaik néhány külön­legesebb darabról is hajlamo­sak megfeledkezni, így ma­ahogy arra a Hotel Dombóvár részéről már utaltak, nemcsak ott hagynak ezt-azt a szobákban, hanem időnként el is tűntetnek a távozó vendégek. A Szallas.hu ezzel kapcsolatban is végzett egy felmérést, mely szerint átlagosan tíz magyar szállásadóból kilenc­nél fordult már meg olyan ven­dég, aki a saját holmijain kívül a szálláshely tulajdonából is bepa­radt már el nem hétköznapi fe­hérnemű és komplett kórusru­ha is. A „kiegészítők” közül a póthaj és a műfogsor szerepel a listán. A ruhadarabokat szo­rosan követik a sorban a szép­ségápolási és higiéniai termé­kek, illetve sokszor felejtenek gyerekjátékokat is a szobák­ban. Ennél bizarrabb, ha gye­rek nélkül indul haza a csa­lád, pedig a felmérés szerint ez sem példátlan, mint ahogy feleséget és az útra elvitt kis kedvencet is felejtettek már a szálláshelyen. Rendre bukkannak kisebb, nagyobb összegekre is a hote­lekben. Egy szobában felejtett farmernadrágból 82 ezer, egy mellényzsebből több millió fo­rint került elő. A válaszadók a költ egy-két dolgot. Leggyakrab­ban a törölközők és az ágyneműk tűnnek el, de népszerűek a kony­hai felszerelések és a kisebb-na- gyobb elektronikus eszközök is. vannak kevésbé szívbajos ven­dégek, így volt már példa arra, hogy valaki egy apartman ösz- szes beépített háztartási gépét magával vitte, más pedig úgy döntött, hogy a nyaralás alatt legértékesebb talált tárgyak­ként az ékszereket és a műsza­ki cikkeket említették. Előbbi­ek közül leggyakrabban gyűrűt hagynak el, míg a utóbbi kate­góriában az okostelefon, a lap­top és a fényképezőgép a jellem­ző, de maradt már el kézi masz- százsgép és nyomtató is. Volt, aki festményt, más pedig He­rendi porcelánkészletet felej­tett a szobájában. A felmérés válaszadói szerint az emlékeze­tes talált tárgyak közé tartozik egy aláíratlan osztályfőnöki in­tő, a vadászfegyver vagy a szál­láshely környékén fogott, fiókba zárt pele is. Másnak az életmen­tő gyógyszere, a mankója vagy az inzulin injekciója nem hiány­zott annyira, hogy az elsők kö­zött csomagolja be a hazaútra. bámult LCD-tévét a saját nappa­lijában is szívesen látná. Falusi vendégházak kertjéből többször „csomagoltak be” minden ter­mést, de egy 250 kilogrammos, díszként szolgáló bazalttömb­nek is találtak már helyet a ha­zautazáskor. Mások kicsinye­sebbek, és a maradék WC-pa- pírt vagy a használt WC-kefét vi­szik el. Bikavért kóstoltak, párbajra készülnek szekszárd Ezúttal Szekszár- don, a Takler Pincénél talál­koztak egymással a Szekszár­di Borászok Céhe tagjai. Esz- terbauer János elnök elmond­ta, az aktuális beszámolók után a tagok Bikavér boraiból tartottak kóstolót. Tizennyolc termelő 24 Bikavér borát kós­tolgatták, ízlelgették, bírálgat- ták. Ezek többsége már meg­vásárolható a hazai boltokban, de volt közöttük olyan nedű is, mely még nincs forgalomban. A szakmai kóstolók lényege, hogy bátran bírálják, minősí­tik egymás borát, hiszen csak ez ad lehetőséget a tapaszta­latok gyűjtésére és a fejlődés­re, mondta az elnök. A szak­mai találkozó másik felada­ta az volt, hogy a 14 legjobb­nak ítélt Bikavért is kiválasz­tották, hiszen február 21-én, az egyik budapesti étteremben találkoznak ismét az egri és a szekszárdi borok és borászok, ahol ismét megrendezik a Bi­kavér párbajt a két borvidék között. ■ M. I. LCD-tévét és használt WC-kefét is vittek már el a szállóvendégek Versek, fotók. Elblinger Ferenc tartott vetítéssel egybekötött irodalmi előadást a bonyhádi Solymár Imre Városi Könyvtárban. A Garay János Gimnázium pedagógusa az ismert szekszárdi költő: Baka István élet­rajzát, munkásságát mutatta be a hallgatóságnak. A kellemes hangu­latú program kötetlen beszélgetéssel zárult - mondta Kovács Péterné, a bibliotéka könyvtárosa. ■ V. B. Télen egészen más arcát mutatja a táj öcsike Sokan rácsodálkoznak, milyen állat- és növényritkaságok vannak itt Paks Téli túrát szervezett a vá­ros közvetlen határában lévő Ürgemezőre az ÖCSIKE, azaz az ÖKO Csiga Egyesület. A résztve­vők állatok, s azok téli táplálko­zásának nyomait figyelhették meg. A tavaszi túrán más ar­cát mutatja a vidék, tele van vi­rágokkal, védett növényekkel. Nyáron egyebek között a mada­rak miatt érdemes újra „vándor­botra kapni”, sok olyan faj van, amelyik a telet melegebb éghaj­laton tölti, de költeni itt szokott. Az ősz a gombaszezon, tehát a gombák megismerése a közpon­ti téma, mesélte Sáfrány Szil­via, az egyesület egyik vezetője. Programjukhoz, aminek a Négy évszak az Ürgemezőn nevet ad­Az állatok téli táplálkozásának nyomait figyelték meg ták, az önkormányzat gazdasá­gi bizottságánál nyertek rá tá­mogatást. Azért szervezik, mert úgy gondolják, hogy az embe­rek nem is tudják, hogy milyen értékek szomszédságában él­nek. - Fontos, hogy megismer­jék, mert amíg nem ismerik, nem is fogják szeretni. Amikor kimennek, rácsodálkoznak, hogy milyen állat- és növény­ritkaságok vannak itt, oda is fognak figyelni rájuk fogalma­zott Sáfrány Szilvia. A túrákat, amelyek közül a tavaszi még hátra van, Bodor Ádám botani­kus szakvezetésével szervezik. Egy-egy alkalommal akár há­rom órát is eltöltenek az Ürge­mezőn barangolva. ■ V. T. i ♦ > * I

Next

/
Oldalképek
Tartalom