Tolnai Népújság, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-15 / 39. szám
2014. FEBRUÁR 15., SZOMBAT 5 KÖRKÉP Ötven százalék fölött van az eredményességi mutatójuk Könyvtárba ment a királynő tanulmány Skóciában járt fél évig egyetemre a szekszárdi fiatal A módosításokkal elfogadásra javasolták a koncepciót szekszárd Huszonkét település 90 ezer lakosának biztonságára, nyugalmára ügyel a Szekszárdi Rendőrkapitányság, amely tegnap évértékelő értekezletet tartott. Dr. Pilisi Gábor rendőrezredes, kapitányságvezető kérdésünkre elmondta, területükön jónak tartja a közrendet, köz- biztonságot, a bűnügyi helyzetet. A közterületeken töltött rendőri órák számát ugyanolyan szinten tudták tartani, mint korábban. Tehát nem csökkent a rendőri jelenlét, s ez nagyon fontos abból a szempontból, hogy a közterületeken történt jogsértések irritálják legjobban az embereket. Az illetékességi területükön a regisztrált bűncselekmények száma 2658-ról 2391-re, az eredménytelenül befejezett nyomozások száma 1554-ről 1271- re csökkent. A kapitányság nyomozási eredményességi mutatója több mint 5 százalékkal nőtt, s most már 50 százalék fölött van - ez az elmúlt öt évet tekintve a legjobb adat. A közterületeken is javítani tudták munkájuk hatékonyságát, ezt az is jelzi, hogy az ott elkövetett bűn- cselekmények száma 2012-ben 509 volt, s ez tavaly 15,5 százalékkal 430-ra csökkent. A korábbi években nagyon sok volt a bolt-, kocsma-, intézménybetörés. Ez a tendencia az utóbbi időszakban megváltozott, most inkább a családi házak, sorházak, lakások a jellemző célpontok. Összesen 127 betörés volt, ezt s ezt a rendőr- kapitány nem tartja soknak. ■ Gy. M. Több volt a baleset- sokat teszünk a közlekedés biztonságáért, a balesetmegelőzésért, ennek ellenére nem volt jó évünk a tavalyi - mondta dr. Pilisi Gábor. A sérüléssel járó balesetek száma 106-ról 119-re emelkedett, a halálos baleseteké pedig kettőről hétre. Az országos átlagnál nálunk magasabb az az arányszám az ittasan okozott, sérüléssel járó balesetek tekintetében. Különböző módszereket alkalmaztunk ezek számának csökkentésére, de nem lett kevesebb az ittasan okozott baleset. Édesanyja és nagynénje egyaránt belekóstolt a könyvtári munkába. Tőlük vette át a stafétabotot Fodor Eszter Tícia, aki új munkaerőként az Illyés Gyula Megyei Könyvtár kölcsönzőjében dolgozik. Szeri Árpád Mielőtt a szekszárdi intézménybe került volna, a Pécsi Tudományegyetem bölcsészkari programjának keretében fél éven át tanulmányozhatta Skóciát. Természetesen a helyszínen.- Szakdolgozati témám kapcsolódik Skóciához, pontosabban az egykor ott élt Adam Smith közgazdászhoz - mondta Fodor Eszter Tícia. - Viszont nem a széles körben ismert köz- gazdasági téziseit kutattam, hanem morálfilozófiai nézeteit, méghozzá levelezései alapján. Előnyömre vált, hogy Skóciában már gimnazistaként is több alkalommal jártam, így rendelkeztem némi helyismerettel. A szekszárdi fiatalnak Aberdeen, az ottani egyetem és kollégiuma adott átmeneti második otthont. Ez a település egyébként a tartomány harmadik legnépesebb városa, Glasgow és Edinburgh után. A patinás kollégium fallal körülvett, külön kis városrészként működött, a folyosókon francia, holland, kanadai, német egyetemisták vitatták meg egymással a világ dolgait. A kollégiumban mindenkinek külön szoba állt rendelkezésére, a fürdőszobát és a konyhát azonban öten használták, de ez nem okozott különösebb gondot. Érdekes volt megtapasztalni, megkóstolni a francia lány zöldséges lazacát vagy a holland lány citromos tortáját. A skótok leginkább a reggeli étkezésre fordítanak időt, ami a jól ismert angol reggeli: pirí- tós tükörtojással, sült kolbász- szál, gombával, paradicsommal, és ami igazán skót specialitásnak számit a haggis, ami a legtipikusabb skót étel, imádják, nemzeti identitásuk egyik jelképének tartják. Világszerte ismert az aberdeeni Angus-marhaszelet. Ez a húst kedvelő skótok egyik kedvenc csemegéje, és természetesen angolosan átsütve. Szakmai szempontból is különleges jelentőséggel bírt számára, hogy éppen ott tartózkodása idején adták át az egyetem korszerű, XXI. századi könyvtárát, és személyesen is láthatta II. Erzsébet királynőt, aki - ez Skócia! - szakadó esőben érkezett meg a létesítmény avatására. Skócia sok mindenben más, mint a róla kialakult kép. Például - bármennyire is hihetetlen - az ott élő emberekre jellemző a barátságosság és segítőkészség. Ez enyhén szólva ellentmond annak a képnek, melyet jobbára a zsugori és mogorva skótokról szóló viccek égettek bele tudatunkba. - Reggelente egy parkon keresztül jutottunk el a kollégiumtól az egyetemig. Ekkor már sok helybeli sétálgatott errefelé, vagy egyedül, vagy kutyáját vezetve. Álig akadt a járókelők közül, aki ne kívánt volna széles mosoly közepette jó reggeltet. Itthon jóval kevesebb példa van arra, hogy idegenek első látásra barátságosan üdvözöljék egymást- meséli. A távoli helyszínen töltött fél év Tícia számára nemcsak Skócia, hanem önmaga jobb megismerését is lehetővé tette. Egymaga lévén, mindent saját magának kellett megoldania, méghozzá úgy, hogy saját érdekében jól működjön a rendszer. Újabb apró, de jellemző példaként említette: idehaza nyilvánvaló számára, hogy miképp lehet buszra szállni. Ám Skóciában pórul járhat valaki, ha minden estben a magyar szisztémát- jegyváltás a pályaudvaron, avagy a járművön - igyekezne követni. Mert ezen tartományban sok esetben úgy kell interneten rendelni, majd pedig saját gépen kinyomtatni a jegyet. S végezetül, ha már egyszer Skócia, akkor kötelező említeni azt a világszerte emlegetett lényt, mely állítólag egy itteni tóban tanyázik. Tícia járt ezen híres-hírhedt állóvíz partján, ám nem látta a Loch Ness-i szörnyet. - Bizonyára azért nem, mert nem fogadtam meg egy idős skót ember tanácsát. Ő ugyanis biztosított arról, hogy kellő mennyiségű skót whisky elfogyasztása után mindenki garantáltan látni fogja Nessie-t. Névjegy iskolái: Garay János Gimnázium, PTE - Bölcsészettudományi Kar. nyelvtudás: Angol - skót akcentussal. kedvenc országi Magyarország után: Skócia, újra és újra. SZABADIDŐS TEVÉKENYSÉGE: Az olvasáson kívül az utazás, avagy egyszerűen a túrázás. MEGJEGYZÉSE HIVATÁSÁVAL kapcsolatban: Szerencsésnek érzi magát, hogy olyan munkát végezhet teljes lelkesedéssel, amit szívből választott; reméli, hogy később is lesz bátorsága élni az adódó lehetőségekkel. bonyhád A tanácskozáson elhangzott kiegészítésekkel elfogadásra javasolta a Bonyhádi Kistérségi Területfejlesztési Munkacsoport Tolna Megye Területfejlesztési Koncepcióját, amely a 2014-2020 közötti európai uniós ciklusra vonatkozik. A városházán tartott pénteki ülésen Metzné Darabos Orsolya, a Bonyhádi lárási Hivatal hivatalvezető-helyettese részletesen kifejtette, melyek azok a pontok a koncepcióban, amelyek meglátásuk szerint kiegészítésre, korrekcióra szorulnak. Az általa felvetettekkel a munkacsoport többi tagja is egyetértett, sőt, egyéb észrevételeket is fűztek a tervezethez. Számos témakört érintettek ezek a javaslatok, de mindegyik abban gyökerezett, hogy a térség - a munkaanyagból kiolvashatóhoz képest - hangsúlyosabb szerephez jusson 2014-2020 között. Ezt azért szorgalmazták különösen, mert mint az ülésen ■ Azt szeretnék, hogy az eddiginél hangsúlyosabb szerep jusson a Völgységnek elhangzott: az előző ciklusban a forrásokat tekintve szinte semmi nem jutott a Völgységbe, holott nem voltak híján életképes pályázatoknak, terveknek. A tanácskozáson felszólalók szavaiból ítélve most sincsenek, a polgármesterek konkrét gazdaság- és területfejlesztési javaslatokkal álltak elő. Az ülés végén Filóné Fe- rencz Ibolya, Bonyhád alpolgármestere világossá tette, ez csupán egy iránymutató koncepció - amely természetesen jó, ha a pontosságra és a precizitásra törekszik -, de a konkrét projekteket nem ez tartalmazza, hanem az az összefoglaló, amelyben tételesen szerepelnek majd a tervek. Ezt, vagyis Tolna Megye Területfejlesztési Programját, illetve Tolna Megye Gazdaságfejlesztési Programját következő ülésén véleményezi a bonyhádi munkacsoport. Március 14-ig pedig a városra és a kistérségre vonatkozó - ugyancsak a konkrét feladatokat taglaló - Bonyhádi Területfejlesztési Programot is el kell fogadniuk. ■ Vízin B. Nem ritka a telt házas előadás a szekszárdi moziban filmek A legnépszerűbbek a gyerekeknek szóló vetítések, a felnőttek elsősorban borzongásra vágynak szekszárd Visszataláltak az egykori Panoráma moziba a szekszárdi és környékbeli filmrajongók. Míg néhány évvel ezelőtt volt olyan előadás, hogy alig lézengett néző, addig most előfordul, hogy a pénteki, szombati előadásra a későn érkezőknek nem jut jegy. Az új terem és technika a korábbiaknál jóval magasabb színvonalú szolgáltatást, igazi mai moziélményt nyújt, nagyon jó a hangzás, szép a kép, és nem mellesleg a székek is kényelmesebbek. Sebestyénné Tóth Gabriella művelődésszervező tájékoztatása szerint a legnépszerűbbek a gyermekfilmek, nem ritka a teltházas előadás. Ezek nyolcvan százalékát már 3D-ben vetítik, amit a 6 éven felüli gyerekek különösen élveznek. Augusztus végén arról számoltunk be, hogy a Babits Mihály Kulturális Központ tervezi az iskolai előadások elindítását. A terv azóta valósággá vált, olyannyira, hogy a légvarázs és a Csodabogarak című filmeket felváltva majdnem egy egész hónapon át vetítették iskolai csoportoknak. Mivel a kisterem hatvan férőhelyes, egyszerre két osztálynak jut hely, az igény azonban óriási. Sebestyénné Tóth Gabriella tapasztalatai szerint a felnőtteknek szánt produkciók közül a legnépszerűbbek a horror-, a thriller- és az akcióA vetítések többsége 3 dimenziós, visszatértek a nézők a szekszárdi moziba filmek. Művészmozira viszont nincs különösebb igény, ettől függetlenül havonta egy-két alkalommal a mozi igyekszik annak a szűk rétegnek kedvezni, aki a magasabb színvonalú alkotásokat szereti. - Szinte végig telt házzal játszottuk a Wall Street farkasa című életrajzi drámát, így ez a film különlegesnek mondható. Igaz, Golden Globe-díjat kapott és több Oscar jelölést is. Az Oscar nyertes filmeket egyébként igyekszünk majd bemutatni, azokat is, amelyeket még nem vetítettünk, és talán azok közül is, melyeket már játszottuk, de mutatkozik rá érdeklődés - tette hozzá a művelődésszervező. ■ B. K. Újítások várhatók még A szekszárdi moziban a hétfői, keddi és a szerdai napok gyengébbek. Hogy növeljék a nézők számát, elképzelhető, hogy kedvezményeket, így például családit vagy diákoknak szólót vezetnek be. Szintén újdonság lehet az a 3D-s előadásokhoz szükséges szemüveg, mely kifejezetten gyerekeknek való. Sebestyénné Tóth Gabriella elmondta, a legkisebbek kedvéért tartanak két dimenziós vetítéseket is, és hogy a picik jól lássák a filmet, beszereztek ülésmagasítókat is. Továbbra is lesznek csoportos vetítések, ilyenkor két gombóc fagyi áráért moziznak a gyerekek. f K Fodor Eszter Tícia egy skóciai dombtetőn, ahonnét remek kilátás nyílik Edinburgh városára