Tolnai Népújság, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

2014-02-15 / 39. szám

2014. FEBRUÁR 15., SZOMBAT MEGYEI TÜKÖR 3 Kell a hétköznapok eleganciája tapasztalat A bírónak mindenképpen rendelkeznie kell egyfajta igazságérzettel is Nem árt, ha egy bíró széles látókörű ember, az sem baj, ha művelt és valamelyest tisztában van az európai politikai viszonyokkal, vagyis eléggé magas a mér­ce, mondta a Szekszárdi Járásbíróság új elnöke. Ihárosi Ibolya Dr. Béres Juditot, az addigi el­nökhelyettest nevezte ki febru­ár elsejével hat évre a Szekszár­di Járásbíróság elnökének dr. Csullag Józsefné, a Szekszárdi Törvényszék elnöke. Eredeti­leg magyar-történelem szakos tanár szeretett volna lenni, de nem bízott abban, hogy felve­szik ELTE bölcsész karára, így került a jogi egyetemre, ahol ugyanezek voltak a felvételi tár­gyak. Ma már örül annak, hogy így alakult az élete. Nem volt hi­ábavaló, hogy más megyékben is dolgozott, de mint mondta:- Ezen a kicsi országon belül is nagy különbségek vannak a megyék között, emberi menta­litásban, személyiségben, gon­dolkodásban. Máshol sem érez­tem magam rosszul, de itt va­gyok igazán otthon.- Milyen speciális képességek, tulajdonságok szükségesek ah­hoz, hogy valaki jó bíró legyen?- Sok jó tulajdonsággal kel­lene rendelkeznie a bíráknak - válaszolta dr. Béres Judit. - Elő­ször is, tudni kell kapcsolatot teremteni az emberekkel. Fon­tos az empátia, sőt kicsit talán fennhéjázóan azt kell monda­nom, hogy szükséges pszicholó­giai érzék is ahhoz, hogy az em­ber olyan hangulatot legyen ké­pes teremteni a tárgyalóterem­ben, amivel elő tudja hozni a fe­lekből azt, amit el karnak mon­dani, és amire magam is kí­váncsi vagyok. Az természetes, hogy a szakmai tudásnak bir­tokában kell lenni. Bár sokan azt mondják, hogy a mai igaz­ságszolgáltatás jogszolgáltatás­sá degradálódott, de szerintem a bírónak mindenképpen ren­delkeznie kell egyfajta igazság­érzettel is. Ugyanakkor az élet­nek nem csak a jogi részéhez kell értenie. Rendkívül válto­zatosak a perek alapját jelentő emberek közötti jogviszonyok, hiszen bele tartozik egyfelől Az természetes, hogy a szakmai tudásnak birtokában kell lenni, mondta dr. Béres Judit, a járásbíróság elnöke a gazdaság minden területe, a mezőgazdaság, az építőipar, a közlekedés. Egy-egy ügy meg­ítélésénél az is számít, hogy ki milyen munkát végez, és eb­ből következően milyen kötele­zettségei és jogai vannak. Más megközelítésben, a házasság, a gyermekelhelyezés, az örök­lés és más emberi viszonyok konfliktusai is elénk kerülnek, amelyből az következik, hogy az élet minden területéhez érte­ni kell egy kicsit.- Most meg már itt van az uni­ós jog is.- Gondoljunk csak a mosta­nában sokat vitatott hitelszer­ződésekre! Ki gondolta volna, hogy valaha meg kell majd ér­teni, mi az a lerovó, vagy kirovó pénznem, illetve mifélék ezek a pénzügyi viszonyok? Nem árt persze, ha a bíró széles látókö­rű ember, és az sem baj, ha mű­velt, sőt valamelyest tisztában van az európai politikai viszo­nyokkal, vagyis eléggé magas a mérce ebben a szakmában is.- Melyik az Ön számára a legér­dekesebb ügycsoport?- Mindegyik nagyon érde­kes. Nagyon szeretem az első fokú ügyeket, mert ezekben va­gyok emberközelben, nem ak­tákból kell ítélkezni. Nagyon szépek tudnak lenni például a kártérítéses ügyek, például az orvosi felelősséggel, vagy a köz­lekedéssel kapcsolatban. Érde­kesek a kötelmi ügyek, akár adásvétellel, akár vállalkozás­sal kapcsolatosak. Izgalmasak a házassági viszonyokkal kap­csolatos esetek is, amelyek so­rán az ember maga is nagyon sokat tanul. Érdekes megérte­ni, hogy egy-egy kapcsolatba melyik fél mennyit tett bele ér­zelmileg, anyagilag, s ebből ki, mennyit profitált a felek közül. Végül is minden pernek meg­vannak az általános emberi ta­nulságai.- Milyen témájú perben a legne­hezebb ítélkezni?- Ha az ember tisztessége­sen akar dönteni és az igazsá­got is megpróbálja feszegetni mögélátva a dolgoknak, akkor sokszor nehéz azt mondani az egyik félnek, hogy igen, a má­siknak meg azt, hogy nem. Ál­talánosságban és konkrétan sem könnyű a felek szemébe nézni és kimondani a döntést, majd mindkét fél számára elfo­gadható módon megindokolni azt. Ez nehéz és felelősségteljes dolog, hiszen úgy kell csinálni, hogy később is az alperes és a felperes szemébe tudjon nézni az ember, hiszen nem lehet el­bújni, az utcán a fű alatt közle­kedni.- Olyan lelkesen beszél a mun­kájáról. Miért pályázta meg az el­Névjegy DR. BÉRES JUDIT 1955-ben szüle­tett Bátaszéken, 1978-ban fejez­te be a jogi egyetemi Pécsett. Pá­lyáját Vácon az ügyészségen kezdte, mert oda kötötte a társa­dalmi ösztöndíj. 1984-ben került vissza Szekszárdra a városi ügyészségre, ahol 1988-ig dolgo­zott. Utána egy évig volt jogtaná­csos a Bonyhádi Zománcgyár­ban. 1989. július 1-jétől bírósá­gokon dolgozott, Szekszárdon, Kőszegen, majd ismét Szekszár­don. Második házasságában él, az elsőből három fia és 5 uno­kája született, és útban van a hatodik. Férje két lánygyermeke és a három fiú unoka egészíti ki a nagy családot. Szabad idejé­ben olvas, de szívesen ismer meg más helyeket Magyarorszá­gon és környező országokban. nöki posztot, hisz az nem bírói munka?- A bírói munkám ugyanúgy megmarad, de mindig vonzza az embert valami új is. Az is érde­kel, hogy egy bíróság, mint igaz­gatási egység, miképpen tudna gördülékenyebben, jobban mű­ködni. A pályázatomban is ben­ne volt, hogy manapság mintha kimaradna az életünkből a hét­köznapok eleganciája, s itt most nem csak a külsőségekre gondo­lok, hanem a viselkedésre. Arra törekszem, hogy az elegancia visszajöjjön, amelynek nyilván­valóan része az a stílus is, aho­gyan az ügyfelekkel, ügyvédek­kel, egymással beszélünk. Azt is gondolom, hogy a bíróságon be­lül túlságosan elkülönült a pol­gári és a büntető ügyszak, jobb lenne, ha közelebb lennének egymáshoz abban az értelem­ben, hogy ha kell, a polgári le­írók be tudjanak ülni egy bün­tető tárgyalásra is, és viszont. Jó lenne, ha mindenki tudná, hogy miként működik a büntető, a szabálysértési és a polgári iroda, hogyan kell az iratokat érkeztet­ni, kezelni! Ehhez szeretnék a bíróságon belül egyfajta önkép­zést megvalósítani. Az ügyvi­teli alkalmazottak minősítési rendszerét szeretném tartalom­mal megtölteni, s egy nem egé­szen hivatalos, de olyan értéke­lési módszert kialakítani, hogy mindenki tudja, hol helyezkedik el a szakmai hierarchiában. HÍRSÁV A cél: 72 órán belül 500 érvényes aláírás szekszárd Hétfőtől gyűjthe- tik az április 6-i parlamen­ti választásra az ajánlásokat az országgyűlési képviselő je­löltek. Horváth István, szek­szárdi képviselő, az 1. számú választókörzet fideszes jelölt­je pénteken elmondta, céljuk: 72 órán belül összegyűjteni az 500 érvényes aláírást. Tá­jékoztatása szerint a Magyar Csapat hívására 410 jelentke­zőt regisztráltak, akik aktivis­taként segítenék e tevékenysé­güket. Horváth István szerint a választásnak nagy tétje van, így fontos, hogy minél többen menjenek szavazni. ■ B. K. Új tornacsarnokot szeretne a község BOGYiszLŐ A tornacsarnok építésről 1990-1994-ben lema­radt Bogyiszló, ám most sze­retne új csarnokot a telepü­lés, és Tóth István polgármes­ter szerint a megvalósulásra van is remény. A falu legalább egy röplabda pálya méretű lé­tesítményben gondolkodik, de hasznosabb lenne, ha en­nél nagyobbat építhetnének. Tisztában vannak vele, hogy a tornacsarnok fenntartása állandó kiadást jelentene, de szükség van rá. ■ B. K. Megoldható dolog a forgalom elterelése siMONTORNYA Megfelelőnek találta az önkormányzat for­galmi rend változására tett ja­vaslatát az állami közútkeze­lő. A bejárás során megállapí­tották, hogy megoldható a Ma­lom utca felé történő forgalom terelés, de a megállapodás megkötéséhez előbb terveket kell készíteni a szükséges táb­lák elhelyezéséről. ■ V. M. Közösségteremtő, élménydus program bonyhád-pécs Nemcsak az is­kolapadban, hanem a közös­ségi programokon is jeles­kednek a Petőfi Sándor Evan- géükus Gimnázium diákjai. A napokban Pécsett lazítot­tak, korcsolyázással és mozi­zással kapcsolódtak ki. A kö­zel 120 diák Kovács Ferenc, Nagy Andrea, Nász Gyön­gyi, Probszt Réka és Lenéz­né Vrbovszki Judit vezetésével utazott a városba. ■ V. B. Elfogadták a kistelepülés költségvetését Régi helyén a mammográfiai szűrővizsgálat grábóc Elfogadta a képvise­lő-testület a község 2014-es költségvetését. Takács László polgármester kifejtette, össze­sen közel 18,5 millió forint­ból gazdálkodhat idén a tele­pülés, amely mintegy 1,5 mil­lióval több a 2013-as irányzat­hoz képest. A büdzsével kap­csolatban azt is megjegyezte, elkülönítettek pénzt a magán- tulajdonban lévő ingatlanok homlokzat-felújítási pályáza­tára, és az utak, járdák rend­be tétele is napirenden van. Takács László leszögezte, a megfontoltság és a takarékos­ság elvét szem előtt tartva, hi­tel nélkül szeretnének gazdál­kodni. ■ V. B. szekszárd Műszakilag már át­adták, és hamarosan „be is lak­ják” a városi bölcsőde két új cso­portszobáját a kiszolgálóhelyisé­gekkel együtt. Korszerűsítették a fűtést, kicserélték az ajtókat, ablakokat is. Az épületet, az iro­dai rész kivételével hőszigetelés­sel látták el. Ha szükséges, most már akár 125 apróságot is el tud­nak helyezni az intézményben, amelynek bővítése 95 millió fo­rintba került, ebből az elnyert támogatás 91 millió. Rimái Rudolfné bölcsődeve­zető elmondta, az igények folya­matos növekedése tette szüksé­gessé a bővítést, hiszen annak idején, a pályázat beadásakor előfordult, hogy jelentkezőket A mesteremberek már elkészültek, csak a takarítás van hátra kellett elutasítani vagy várólis­tára helyezni. Most arra számí­tanak, hogy az új kormányzati intézkedések - például a gyed extra - eredményeként még töb­ben, különösen a munkába álló anyukák szeretnék náluk elhe­lyezni az egy-másfél éves apró­ságokat is. Folyamatos a beszok- tatás. Május végén meghirdetik a beiratkozást, ami várhatóan szintén létszámemelkedéssel jár. A bővítés eredményeként öt új álláshellyel több lesz, mint eddig. Az idén 35 éves városi bölcső­de nyáron a volt és leendő bölcső- dések és szüleik részvételével színes programmal emlékezik meg az évfordulóról. ■ Gy. M. szekszárd Jövő héttől újra a régi megszokott helyén - a Li­la épületben - zajlik a mam­mográfiai szűrés a Balassa Já­nos megyei kórházban. Mint megírtuk, korábban megvál­toztatták a szűrés helyszínét, ezt azonban sok páciens kifo­gásolta. Megkeresésünkre dr. Muth Lajos, a megyei kórház főigazgató főorvosa elmond­ta, hogy a szolgáltatást végző Mamma Klinika és a kórház közötti megállapodás felülvizs­gálata idején voltak kénytele­nek szűrőbuszt alkalmazni. A tárgyalások véget értek, és megállapodtak a régi rendszer visszaállításáról, amely febru­ár 17-étől működik. ■ V. M. ♦ i * I i Az eddiginél többen járhatnak bölcsibe fejlesztés Közel százmillió forintért bővítették a városi intézményt

Next

/
Oldalképek
Tartalom