Tolnai Népújság, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-03 / 2. szám
2014. JANUÁR 3„ PÉNTEK 9 ÉLETMÓD - GASZTRONÓMIA A szépségért még sokat tehet lencse Még nem késő egy tállal elfogyasztani - a barnászöld a legnépszerűbb fajta Lencsesaláta hagymásán, fokhagymás pirítóssal hozzávalók 4 személyre: 30 dekagramm főtt konzerv lencse, 1 szál póréhagyma vagy 1 fej lilahagyma, 15 dekagramm paradicsom, 2 evőkanál mustár, 3 evőkanál olaj, 2 evőkanál fehérborecet, 1 csomag finomra vágott petrezselyem, 8 szép jégsaláta-levél. ELKÉSZÍTÉS: 1. A lencsét leszűrjük, leöblítjük, lecsepegtetjük. A hagymát meghámozzuk, gorombára ösz- szevágjuk, enyhén sózzuk, és 5-10 percig állni hagyjuk. A paradicsom héját lehúzzuk, magjait kikaparjuk, és a húsát fel- kockázzuk vagy szeleteljük. 2. A mustárt alaposan kikeverjük az olajjal, a borecettel, és a petrezselyemmel, sóval, őrölt borssal ízesítjük. Belekeverjük a hagymát, majd kevés vizet.A mártást összekeverjük az ösz- szevágott zöldségekkel, a lencsével, és félretesszük húsz percre. 3. Tálaláskor a jégsaláta leveleket megmossuk, tányérra tesz- szük, és ezek majd kehelyként szolgálnak. Beletesszük a lencsesalátát. Fokhagymás pirítás kenyérrel tálaljuk. l ADAG: 732 kcal A babona szerint a lencse sok pénzt jelent, ha január elsején fogyasztunk belőle levesként vagy főzelékként. Erről ugyan már lemaradtunk, de a szépségről egész évben gondoskodik, ha pótoljuk a mulasztást. AS-összeállítás A lencse már a Bibliában is szerepelt: az éhes Ézsaiás egy tál lencséért adta el elsőszülöttségi jogát. A néphit szerint, aki újév napján először lencsét eszik, annak abban az évben soha nem ürül ki a pénztárcája. Kevéssé használ a lencse népszerűségének, hogy hasonlóan jó hatású a köles vagy a rizs is! Más nemzeteknél is szokás a lencseevés. Ausztriában hagyományos szilveszteri fogás a lencsesalátával kínált disznóorr, amelyet pezsgővel öblítenek le. A január elsejei lencselevésről már lemaradtunk, de élvezhetjük a lencse másik jótékony hatását: magas fehérjetartalmának, a benne levő vasnak és B-vitaminoknak köszönhetően megszépíti a bőrt. A lencse sokféle változata közül - zöld, fekete, sárga, narancssárga, vörös, indiai barna - nálunk a kissé barnás színű zöld lencse a legnépszerűbb, mint egész Európában, ezért kontinentális lencsének is nevezik. Markáns íze van, alakját főzés közben is megtartja. Leves, főzelék, saláta készül belőle. A szilveszteri megmaradt adagot is nyugodtan megehet- jük pár nap múlva. Készítse el receptjeinket, akár már előző nap, mert nem baj, ha fogyasztás előtt kicsit áll a saláta. Ma, .<usm Aki szereti, kevés ecettel is ízesítheti, meg kis tejföllel Lencsefőzelék sült pulykacombbal hozzávalók 6 személyre: A főzelékhez: 50 dekagramm lencse, 2 babérlevél, 1 vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál olaj, 2 evőkanál liszt, 1 teáskanál pirospaprika, 1 evőkanál mustár, 2 deciliter tejföl. A sülthöZ: 1 kilogramm pulykacomb, 1 csomag petrezselyem, 20 szál snidling, 1 szál rozmaring, 1 vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál olaj. ELKÉSZÍTÉS: 1. A lencsét megmossuk, egy órára beáztatjuk. A húst kicsontozzuk, megmossuk. A zöldfűszereket leöblítjük, és a csont helyére a húsba töltjük. Feltekerjük, és szorosan összekötözzük. 2. a hagymát, a fokhagymát megtisztítjuk, a tepsibe szeleteljük, rátesszük a húst, meglocsoljuk az olajjal, és kevés vizet aláöntve, 180 °C-on a sütőben, gyakran locsolgatva 60-70 percig sütjük. 3. lemossuk a lencsét, és feltesszük főni a babérlevéllel. A főzelékhez a hagymát meghámozzuk, apróra vágjuk, 1 evőkanál olajon megfuttatjuk, és lencséhez adjuk, sózzuk. Amikor már majdnem teljesen puha a lencse a maradék olajon megpirítjuk a lisztet, félrehúzzuk, belekeverjük az áttört fokhagymát, a pirospaprikát. A lencséhez keverjük, és legalább 10 percig kíméletesen forraljuk. Belekeverjük a mustárt, a tejfölt, összeforraljuk. A sülttel kínáljuk. 1 ADAG: 1160 kcal Sajtos lencsesaláta - zöldségekből díszeket faraghatunk a tetejére hozzávalók 4 személyre: 15 dkg lencse, 2 darab babérlevél, 1 kis fej vöröshagyma, 2 színes paprika, 1 fej lilahagyma, 1 kis sárgarépa, 15 dkg füstölt sajt, 15 dkg ementáli sajt, saláta ízlés szerint. Az öntethez: 1 evőkanál mustár, 4 evőkanál majonéz, 1 deciliter tejföl. ELKÉSZÍTÉS: l.A lencsét megmossuk, utána 1-2 órára hideg vízbe beáztatjuk, majd leszűrjük, és tiszta hideg vízben feltesszük főni. Sóval, babérlevéllel és a hagymával lassú tűzön, puhulásig főzzük (körülbelül 30 perc). Ha kész, leszűrjük, és kihűtjük. 2. A paprikát megmossuk, húsát vékony csíkokra felszeleteljük. A lilahagymát meghámozzuk, vékonyan felkarikázzuk. A répát is megtisztítjuk, megmossuk, és szintén vékony karikákra vágjuk fel. A füstölt sajtot gyufaszál vékonyságúra összevágjuk, az ementáli sajtot pedig kis kockára aprítjuk. 3. Az öntethez simára keverjük a mustárt a majonézzel, a tejföllel és egy csipet borssal. A zöldségeket jól összekeverjük (de úgy, hogy ne törjenek össze), majd hozzáadjuk a lencsét, a sajtot, és leöntjük az öntettel. Salátalevéllel kibélelünk egy mély tálat, ráhalmozzuk a salátát, és tálaljuk, l MM: 383 kcal KONYHAI TIPPEK Téli finomságok, szívet-lelket melenget mivel is kedveskedhetne a Kiskegyed Recepttár így január elején? Egyszerű téli finomságokkal no meg szívet-lelket melengető édességekkel. Ne hagyja ki! ■ Áztassa tejbe, porhanyós lesz porhanyősabb lesz a rántott hús, ha panírozás előtt a húst néhány órára sós tejbe áztatjuk. Nem árt neki, ha kevés áttört fokhagymát is tesz a tejbe. Viszont csak sütés előtt sózza meg a húst. ■ Nem csúszkál, cseppentsen mézet nem csúszkál olyan köny- nyen a torta, ha a tálra néhány csepp mézet csepegtetünk, és erre ültetjük a feldíszített süteményt. ■ Alapos mosás, csak a sárgát ha nem bio citromot vásárolunk, akkor alaposan sikáljuk meg forró víz alatt, mert ezeket vegyszerrel keverik. Csak a sárga héját reszeljük le, a fehér rész már keserű. A reszelőn maradt citromhéjat könnyen eltávolíthatjuk, ha a citrom után még egy kockacukrot lereszelünk. ■ Váratlan vendégeknek sajttálat kínáljon ha váratlanul érkeznek a vendégek, vegyen 3-4 féle sajtot, Goudát, camambertet, márványsajtot. Tegye tálra, rakjon köré szőlőt, diót, aszalt gyümölcsöket. Készítsen mellé 2-3 féle kenyeret, vajat, és egy jó üveg vörösbort! ■ Remek desszertalap is lehet a joghurtból a joghurt remek élelmiszer: kalóriaszegény, a benne található sok jó baktérium segíti a szervezetet. Kapható natúr vagy ízesített, édesített vagy diétás, lágy vagy savanykás, selymes vagy darabos változata. Amit valamennyinek tartalmaznia kell, az a joghurtkultúra. Hazánkban is csak az élő, grammonként legalább 10 millió baktériumot tartalmazó kultúrával készített terméket lehet joghurt névvel illetni. A joghurt megszabadítja a testet a zsírpárnáktól. Kiváló desszertalapanyag, gyümölcsökkel gazdagítva remek édességek készülhetnek belőle. Banánhoz, eperhez, málnához, áfonyához nagyon jól illik. Tur- mixolva hidegen vagy fagyasztva is tálalhatjuk. Ha zselatint is adunk hozzá, tökéletesen megdermed, és gyümölcsdarabokkal szépen rétegezhető üvegpoharakba. Müzlivel keverve nagyon tápláló reggeli lesz belőle. Tökéletes gyümölcsjoghurtot készíthetünk, ha a natúr joghurtot házi lekvárral keverjük. A joghurtban élő tejsav- baktériumok a minőségnek a garanciái, hiszen ezek az élő baktériumok káros hatású alkotórész jelenlétében nem tudnának megmaradni. S ne feledjük: az élő joghurtkultúra segít visszaállítani és fenntartani a belek egészséges flóráját. ■ Szükséges a napi ritmus a szervezetnek kalória És mozgás Legnépszerűbb újévi fogadalom: most aztán tényleg lefogyok A fogyás titka a kevesebb kalóriabevitel és a mozgás. De vannak apró trükkök, amik még ezek mellett (vagy néha helyett is) segíthetnek. Az étkezések alkalmával inzulin termelődik, ami gátolja egy bizonyos fehérje munkáját, amely a májban a zsírégetésért felelős. Ez a fehérje akkor aktív, amikor nem jutunk élelemhez. Ezt úgy tudjuk segíteni, ha csak háromszor eszünk naponta, de akkor egy kicsit többet a megszokottnál. Minden nap ugyanakkor együnk, így megtanulja a szervezet a napi ritmust, rövid idő alatt hozzászokik. Csak akkor leszünk éhesek, amikor eljön az ideje. Arra azonban figyelni Fogyózás nélkül is érdemes enni kell, hogy egyenletesen osszuk szét a három étkezést! Minden falatot rágjunk meg alaposan, ne kapkodjunk az evéssel. Válasszunk tápláló ételeket. A desszertet mindig közvetlenül a főétkezés után fogyasszuk el. Este 7 után már ne együnk semmit. Nem kellenek drasztikus megszorítások. Az időszakos fogyókúra helyett inkább egészséges ételeket együnk, s tartsuk a mennyiséget. Ha valamit nagyon szeretünk, bár nem a javasolt, keveset együnk belőle. S lehetőleg akkor, ha „megdolgozunk” érte, például sportolunk, kertészkedünk, stb. ■ Hosszabb szüneteket célszerű tartani az anyagcseréért felelős inzulin evés közben keletkezik, egyik feladata leállítani a zsírégetést. Ezzel szemben a fogyásért felelős Foxa2 nevű hormon csak akkor tudja kifejteni hatását, amikor a szervezet nem jut élelemhez, azaz nem dolgoznak az emésztőszervek. Az étkezések közötti hosszabb szünetekben lát munkához, és segíti a zsírégetést. Éppen ezért fontos, hogy sok időt hagyjunk neki ebéd és vacsora között. ♦ « *