Tolnai Népújság, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-03 / 2. szám
2 KORKÉP 2014. JANUÁR 3., PÉNTEK KASZÁS ENDRE Még nem az a teljesítmény több pénzből gazdálkodhatnak a családok ebben az évben - járja be a jó hír a sajtót az esztendő első napjaiban. Valóban örömteli a fejlemény, hogy nőnek a nyugdíjak, a szociális ellátások és emelkedik a minimálbérek összege is. Hogy az állami kifizetések kedveznek a gyereket nevelőknek, élénkítik a munka- vállalást. FÉLREÉRTÉS NE essék, eszem ágában nincs fanyalogni a juttatások összegének gyarapodása miatt. Hiszen a családok jelentős hányadának valóban komoly segítség az a néhány ezer forint is, amivel havi szinten többet eredményeznek a házi költségvetésben a kedvező változások. Szerényen számolva akár több vacsora ára, egy egyhetes pelenkakészlet, vagy mondjuk egy havi bérlet ára is kijöhet a pluszokból. a baj csak az, hogy ezek mögött a pénzek mögött megint nem teljesítmények állnak, hanem egy - egyébként érthetően szívesen fogadott - állami döntés. Egy olyan határozat, ami az állami bevételek felhasználásának, elosztásának módjáról, arányairól szól. És bizony azt sem árt tudni, hogy ezek a források olyan pénzek, amelyekért egyszer már megdolgoztak a munkavállaló emberek, hiszen tulajdonképpen az általunk megtermelt és befizetett adóforintokból származnak. mennyivel más lenne leírni, hogy a munkajövedelmek jelentős emelkedése miatt élénkül újra a gyerekvállalási kedv, hogy a kvalifikált szabad álláshelyek betöltése okoz gondot a gazdaságban, hogy a fizetések megugrása miatt emelkednek az adóbevételek. Az lenne csak az igazi teljesítmény. Több lesz a „borítékban” változások A családok többsége nagyobb összegből gazdálkodhat idén Köszönet és jókívánságok az év végi szekszárdi látogatáson Nagymama és unoka: több pénz a nyugdíjasoknak, a családoknak dél-dunántúl A munka- vállalók jelentős részének emelkedik idén a jövedelme, csakúgy mint a nyugdíj összege. A családtámogatási rendszer is átalakult. Máté Balázs Januártól a családok többsége nagyobb összegből gazdálkodhat, mint tavaly: a nyugdíj- és minimálbér, a közfoglalkoztatottak keresete emelkedik, a családtámogatási rendszer átalakításával pedig még többen vehetik igénybe az adókedvezményeket. 2014-ben 2,4 százalékkal nőnek a nyugdíjak, csakúgy mint a rokkantsági és rehabilitációs ellátások, valamint a baleseti járadék. Ugyancsak ennyivel keresnek többet a közfoglalkoztatottak. A teljes munkaidőben dolgozók bruttó havi bére január 1-jé- től 75 500 forintról 77 300 forintra emelkedik. A legalább középfokú iskolai végzettséget és szakképesítést igénylő munkakör betöltése esetén 96 800 forintról 99 100 forintra emelkedik a havibér. A munkavezetőknél pedig 83 050 forintról nő 85 050 fo- rintra.A minimálbér 2013-ban 98 000, a szakmunkás minimálbér pedig 114 ezer forint volt, ez januártól 101 500-ra, illetve 118 ezer forintra módosul. A minimálbér az ahhoz kötött közalkalmazotti bértáblát is módosítja, így többek között a tanárok fizetése is emelkedik. A béren kívüli juttatások körét is bővítették, a munkáltatók például hozzájárulhatnak dolgozóik devizahitel-törlesztéséhez. A gyermekvédelmi és gyermekjóléti ágazatban dolgozó bérét 5-11 százalékkal emelik, ez havi 6-17 ezer forintot jelent, ezt márciustól kapják meg januárig visszamenőleg. Idén több mint ötezer forinttal, csaknem nettó negyvenezer forintra emelkedik az emelt összegű ápolási díj, s bevezetik a kiemelt ápolási díjat, ami megközelíti a 48 ezer forintot. Ez utóbit azok kaphatják, akik a legsúlyosabb egészségi kategóriába tartozó családtagjukat gondozzák. Itt a diplomás gyed újdonság az úgynevezett diplomás gyed is. Erre akkor jogosult a kismama, ha nappali tagozaton legalább két félévet teljesített. A gyerek egyéves koráig jár a támogatás, utána a gyes vehető igénybe. Diplomás gyedet kaphat az is, aki felsőfokú szak- vagy felsőoktatási szakképzésben, vagy szakirányú továbbképzésben tanul - nekik a minimálbér alapján jár a gyed. az osztatlan képzésben tanulók és a doktoranduszok a garantált bérminimum alapján kapnák a gyedet. Ezzel a munkaviszonyt felmutatni nem tudók a korábbiaknál magasabb ellátást kapnak, hosszabb ideig. A szülőknél marad 2014-TŐL AZOK A SZÜLŐK, akik eddig jövedelmi viszonyaik miatt nem tudták igénybe venni a családi adókedvezményt, családi járulékkedvezmény formájában az egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékból érvényesíthetik azt. Ez azt jelenti, hogy a bruttó bér 16 százalékáról 33 százalékára nő az elérhető maximális adómegtakarítás. a szaktárca adatai szerint mindez 260-270 ezer háztartást érint. Egy háromgyerekes családban például, ha a két szülő együttes jövedelme 100 ezer forint, akkor a 2013. évi nettó 81 500 forintos jövedelmük 2014-ben 98 500 forintra nő. Segítik a munkavállalást mindeddig az anyáknak választaniuk kellett a gyed és a munkavállalás között, előbbiről ugyanis le kellett mondani, ha visszamentek dolgozni. Idéntől viszont akkor is jár a gyed, ha a gyermek egyéves kora után az anya ismét munkába el. ezt segíti elő az a változás is, hogy a három-, vagy többgyermekes anyákat foglalkoztató cégek számára a hároméves szociális hozzájárulási adókedvezményt két évvel kiterjesztik, így a negyedik és ötödik évben csak az adó ötven százalékát kell befizetniük az érintett munkavállalók után. Extra pénzek A januártól élő új családtámogatási rend, a gyed-extra egyik legfőbb elemeként két gyed, illetve két gyes jár azoknak a kismamáknak, akik az előző gyermek után folyósított ellátás időtartama alatt újabb gyermeket vállalnak. Vagyis a korábbiakkal szemben így nem vész el a pénz, kifizetik a teljes összegét. Ezzel éves szinten több százezer forinttal több jövedelemre tehet szert egy-egy kisgyermekes család. A pontos összeg attól függ, mennyi ideig járna még az ellátás az újabb gyermek megszületésekor. ........ — .^...,....iV. Csökkent a különadó az országgyűlés január Éjével 75 százalékra csökkentette a közszférában kifizetett végkielégítéseket terhelő különadót. (Ezt megelőzően ugyanis többen pert indítottak és nyertek az Emberi Jogok Európai Bíróságánál a 98 százalékos adókulcs miatt.) állami és önkormányzati vezetőknek, képviselőknek, köztulajdonú cégek vezetőinek a jogviszonyuk megszüntetésekor kifizetett összeg kétmillió forint feletti része után kell megfizetniük a különadót. A jogszabályok szerint egyébként a szintén érintett, távozó országgyűlési képviselőknek hathavi tiszteletdíj jár. szekszárd Mécséi Judit tűzoltó ezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ellenőrzési szolgálat- vezetője tett látogatást az óév utolsó napján a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Főügyeletén. Mint azt dr. Ackermann Zsuzsanna helyettes megyei katasztrófavédelmi szóvivőtől megtudtuk, az ünnepi állománygyűlésen Wéber Antal tűzoltó ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató foglalta össze az elmúlt év eseményeit. Ezt követően Mécséi Judit köszöntötte a szolgálatot teljesítőket, és a főigazgatóság nevében köszönetét mondott az egész állomány éves munkájáért. Ünnepi beszédében az ezredes megemlékezett az év katasztrófavédelmi szempontból jelentős országos és helyi eseményeiről, egyben méltatta a beavatkozók helytállását. Kiemelte a tavaly márciusi rendkívüli hóhelyzet idején végzett munkát és a dunai árvíz idején tanúsított kiváló helytállást. Tavaly március 15-én az esővel induló, majd havazásba forduló idő szabályosan megbénította a megyét, a viharos szél olyan magas hótorlaszokat emelt, hogy az úton lévő autók többsége meg sem tudott mozdulni. A katasztrófavédelem és a helyi védelmi bizottságok erőfeszítéseinek köszönhetően rekordidő alatt megindulhatott a közlekedés, és gondoskodtak az úton rekedtek ellátásáról is. Az ünnepi állománygyűlést kötetlen beszélgetés követte, majd a résztvevők alkoholmentes pezsgővel koccintva köszöntötték az új évet, sikerekben és egészségben gazdag új évet kívánva az állomány minden tagjának. ■ V. M. Mécséi Judit Szekszárdon Nem csak az erdőkben, a parkokban is dolgoznak a fatolvajok szélmalomharc? Szinte mindennap érkezik bejelentés falopásokról, az elkövetők ráadásul egyre merészebbek dél-dunántúl Ahogy az rendre történni szokott, úgy a mostani fűtési szezonban is szinte mindennap érkezik hír fatol- vajlásokról. A tolvajok a Me- csekerdő Zrt.-nek évente többmilliós, országos szinten pedig több százmilliós kárt okoznak. Vannak olyan falvak, amelyek határából már szinte teljesen eltűntek a fás ligetek, erdősávok, újabban viszont a tolvajok már a lakott területeket sem kímélik. Karácsony másnapján például Pécsett a Komlói úton értek tetten két fiatalembert, akik éppen fát vágtak. A pécsi lakóövezetek közvetlen közelében található erdőket is fosztogatják a tolvajok, a félezer hektáros területet kezelő Biokom több feljelentést is tett miattuk. Az erdészettől több száz köbméternyi fát loptak már el ebben a fűtési szezonban is, természetesen a cég is megtette a feljelentéseket. Tolna megyében hasonló a helyzet. Tavaly több százéves fát vágtak ki a felső-tengelici Benyovszky-parkban, ezzel majdnem hárommillió forintos kárt okoztak a tettesek. A védett fák tulajdonképpen pótolhatatlanok, ráadásul az újratelepítés költsége is a tulajdonosokat terheli. Tolna megyében az ilyen és ehhez hasonló esetek megelőzése érdekében a nemzeti park és a rendőrség A Mecsek több részét is célba vették a "tolvajok közös ellenőrzéseket tart. A területen 32 természetvédelmi őr teljesít szolgálatot, jogosítványaik gyakorlatig megegyeznek a rendőrökével. Baranyában a rendőrség és az erdőgazdaság szintén évek óta szoros együttműködésben dolgozik a falopások visszaszorítása érdekében, erre vonatkozóan együttműködési megállapodást is kötöttek. A közös járőrözéseken túl leginkább a bűnügyekre vonatkozó információ azonnali, naprakész cseréje révén segíti a két szervezet egymás munkáját a falopások visszaszorítása érdekében. ■ M. B. Két év is járhat érte míg korább legfeljebb hatvannapi elzárásra számíthattak a lebukott tolvajok, a tavaly nyár óta hatályos új Büntető törvénykönyv lényegesen szigorúbb büntetéseket tartalmaz. Ha az ellopott fa értéke meghaladja az ötvenezer forintot, két évig tartó szabadságvesztést is kiszabhatnak a bíróságok. UGYANCSAK EKKORA büntetés járhat azoknak is, akik ennél ugyan kisebb kárt okoznak az erdőkben, de bűnszövetségben végzik az illegális fakitermelést, vagy/és azért, ha a lopott fával üzletelnek. t I r I t