Tolnai Népújság, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)

2013-12-14 / 291. szám

2013. DECEMBER 14.. KOZELET Konzultációkat kezdett ázsiai szövetségeseivel az US, miután az észak-koreai sajtó pénteken beszámolt az országot vezető Kim Dzsong Un nagybátyjának, Észak-Korea második emberének számító Dzsang Szong Teknek (fotónk) kivégzéséről. Rögtönítélő kato­nai bíróság ítélte halálra az államhatalom megdöntésére tett kísérlet miatt. HÍRSÁV Egy asztalhoz ültek az ukrán politikai erők TÁRGYALÓASZTALHOZ ÜLTEK Viktor Janukovics ukrán elnök és az ellenzék vezetői pénteken annak a nemzeti kerekasztal-megbeszélés- nek a keretében, amelyet az államfő kezdeményezett két napja a százezres tünte­téseket kiváltó belpolitikai válság megoldására. A nem­zeti kerékasztalon részt vesz a korábbi államfő, Leonyid Kucsma, Leonyid Kravcsuk és Viktor Juscsenko is «MTI Voksolási könnyítés a magyaroknak Londonban a magyar kül­képviseleten kívül más he­lyiségeket is megnyithatnak az országgyűlési szavazásra a magyar lakcímű választók­nak. A Nemzeti Választási Iroda vezetője, Pálffy Ilona azt mondta, az elképzelések szerint kulturális otthont vagy egy sportcsarnokot is igénybe vehetnek majd. Münchenben a képviselet udvarán egy fűthető sátrat állítanak majd fel, ott lesz a külképviseleti választási iro­da és a szavazófülke. ■MTI Kisforgalmú patikák kaptak támogatást működési célú támogatást kapott 32,5 millió forintot a negyedik negyedévben 70 kisforgalmú patika - közli a kormány honlapja. Azok a köz-gyógyszertárt működ­tető vállalkozások kaptak támogatást, amelyek egy település gyógyszerellátását egyedül biztosítják, és az ár­bevételük a jó gazdálkodás mellett is alacsony. «MTI Meghalt Dobos Krisztina életének 64. évében súlyos betegségben elhunyt Dobos Krisztina, az Antall-kor- mány oktatáspolitikusa he­lyettes államtitkár, az MDF országgyűlési képviselője, közölte a Magyar Iskolaszék Egyesület tegnap. «MTI Atomizált ellenzéki erők választások 2014 Továbbra is őrzi jelentős előnyét a kormányoldal Egyre több párt, mozgalom jelenik meg, amely kritikus a jelenlegi kormányzattal szemben, azonban ezek együttes összefogására egye­lőre nem sok remény van, hogy esély leegyen az álta­luk szorgalmazott kormány- és rezsimváltásra. Éber Sándor A biztosan szavazó pártot vá­lasztók között 40 százalékkal továbbra is őrzi jelentős előnyét a Fidesz-KDNP - áll a kormány­hoz közelálló Nézőpont Intézet legutóbbi felmérésében. Az ak­tív voksolók között az MSZP 12, a lobbik 11, az Együtt-PM 7, míg az LMP és a DK 4-4 száza­lékon áll 63 százalékos válasz­tási részvétel mellett. A kutatás szerint jelenleg Fo­dor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke a balliberális el­lenzék legnépszerűbb politiku­sa, akinek a szimpátiaindexe 43,07 százalékos. A ranglista következő há­rom helyét Karácsony Gergely (Együtt-PM), Schiffer András, az LMP társelnöke és lávor Benedek, az Együtt-PM társel­nöke foglalja el 37,11, 34,92 és 34,10 százalékos népszerűségi adatokkal. Utánuk Mesterhá- zy Attila, az MSZP elnöke kö­vetkezik 30,43, majd Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője 27,62 százalékos kedveltséggel. A legkevésbé népszerű politi­kus Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke 24,08-as indexszel. A teljes népesség körében a kormányoldal támogatott­sága 36 százalék, A Nézőpont egy másik felmérése szerint a 199 mandátumból 116-ot meg is szerezne a Fidesz-KDNP. Az MSZP 46, a lobbik és az Együtt 2014 15-15, míg az LMP 7 kép­viselői helyet érne el. A külön­féle baloldalhoz sorolható pár­tok támogatottsága együttesen mintegy 28 százalékot tesz ki. Az MSZP és az Együtt-PM megállapodásának kibővítése Pártpreferencia (százalék) I FIDESZ MSZP I JOBBIK I EGYÜTT-PM LMP I DK EGYÉB PÁRT . KORMÁNYVÁLTÓ BIZONYTALAN ■ EGYÉB BIZONYTALAN NEM SZAVAZ Aktív (biztos pártválasztó) szavazó Választási részvétel: 63% Teljes lakosság FORRÁS: NÉZŐPONTI INTÉZET Egy párt a tribünön. Az október 23-iki nagygyűlésen inkább ellenzéki összeveszés történt az összefogás helyett megosztja általában a választó­kat (43-41 arányban a tárgyaló- asztalhoz ülést támogatók van­nak többségben). A pártkötődéseket vizsgál­va a szocialista hívek 56, az Együtt-PM táborának 67, a DK táborának 90 százaléka szerint lenne szükség más baloldali pártok bevonására. Az ellenzéki-rendszerkriti- kus oldalon azonban egység helyett újabb és újabb pártok, szervezetek jönnek létre. Az MSZP-ből kivált Gyurcsány Ferenc a kutatás szerint is a legmegosztóbb személyiség, ami jelentősen hátráltatja az az ángyán József által életre hívott Tisztesség és Emberség Szövetsége (TESZ) mozgalom nem indulhat a választásokon, de az Élőlánc Magyarországért párt vállalja, hogy színeiben elindulhatnak a mozgalom je­löltjei - közölte a PestiSrácok. hu honlapnak Ángyán Sándor- né, az Élőlánc Magyarorszá­gért elnökségi tagja, aki egy­ben a Kishantosi Vidékfejlesz­együttműködést. Az MSZP és az Együtt-PM részéről olyan hangokat is lehet hallani, hogy egy Gyurcsány nélküli DK-val meg lehetne állapodni. Mások azt sugallták, hogy a választá­sokig még létrejöhet az együtt­működés. Az LMP-frakcióból kivált politikusok és civilek létrehozták a PM-et, amely szö­vetkezett Bajnai Gordon moz­galmával, az Együtt-tel. A választásokon a Magyar Szociáldemokraták Pártja is az tervezi egyelőre, hogy egyedül indulnak, mivel ők sem tudtak megállapodást kötni az együtt­működésről az MSZP-vel sem. tési Központ ügyvezetője is. A Fidesszel a „korrupciós föld­ügyek” miatt szakító, a „maf­fiahálózatok kormányokon átívelő uralmát” lebontani kí­vánó államtitkár mozgalmá­nak a szövetségese a Váralja Szövetség és a Gazdálkodó Családok Egyesülete is. a TESZ-szEL/eíveffe a kapcso­latot az adóhivatali botrányt kirobbantó Horváth András is. A párt elnöke, Schmuck Andor szerint Gyurcsány Ferenc a bal­oldalon akar árkot ásni. A konzervatív Bokros Lajos és Pusztai Erzsébet, a Modern Magyarország Mozgalom ve­zetői videoüzenetben szólítot­ták fel az ellenzéket, üljenek egy asztalhoz, beszéljék át az együttműködés feltételeit. Fodor Gábor áprilisban je­lentette be, hogy Liberálisok néven új pártot alapít. A volt SZDSZ-es politikus ellenzéki összefogást sürgetett, javaslata szerint a legerősebb MSZP-nek kellene javaslatot tennie a mi­niszterelnök-jelöltre. Nemrég alakított pártot Szi­li Katalin, a Közösség a Társa­dalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) néven. A volt MSZP-s, majd független parlamenti kép­viselő a héten hirdetett nemze­ti alapokon álló, igazságosságot követelő rendszerkorrekciós programot, és minden választó- kerületben saját jelöltet akar­nak majd állítani. A Negyedik Köztársaság Mozgalom (4K!) az LMP-vel ala­kított volna választási szövetsé­get, de miután ez meghiúsult, ők is egyedül indulnak majd. A TESZ jelöltjei is indulnak tavasszal JÓ TANÁCS Nem tetszik, nem jó, vagy hibás? A Pest Megyei Békéltető Testület (PMBT) hasznos taná­csokat gyűjtött csokorba, ame­lyeket a karácsony előtt érde­mes megszívlelni. vásárláskor a blokkot min­dig fontos megőrizi. Ezt rek­lamációnál be kell mutatni. Utcán, sportcsarnokban, stb. gyakran nem adnak bizony­latot. Ilyen helyzetben gyak­ran a termék hibáját sem lehet észrevenni (például rossz fényviszonyok mellett az árun lévő karcolást.) aki később vissza szeretné vinni az ajándékot, annak tudnia kell, hogy a jogsza­bály csak minőségi problé­ma esetén ír elő kijavítást, cserét vagy a vételár vissza­fizetését. Egyéb esetekben a kereskedő jóindulatán múlik, kicseréli-e a termé­ket. Ezért a vásárláskor a fo­gyasztó kérdezze meg, van-e lehetőség az áru visszavi­telére. A kereskedő ígéretét érdemes ráíratni a blokkra. minőségi kifogásnál az ak­ciós árura ugyanazok a jo­gok vonatkoznak. Csak egy kivétel van: ha a helyszínen a kereskedő felhívja a figyel­met a termék hibájára, és közli, a leértékelés oka ez a hiba. A magyar jog nem is­meri a levásárlás fogalmát, így minőségi kifogáskor a fogyasztó nem köteles elfo­gadni a kereskedő ajánlatát, hogy „vegyen valami mást”. nem üzletben való vásárlás­nál (internete, teleshopping; termékbemutató, házaló ke­reskedés) a legfontosabb jog, hogy 8 munkanapon belül a fogyasztó indoklás nélkül elállhat a szerződéstől. vita esetén igénybe lehet venni a békéltető testületek egyszerű, gyors és ingyenes intézményét. «Rados Virág Kérjük, írja meg fogyasztó- védelmi panaszait! jotanacs@axelspringer.hu Rejtő Jeqő is Magyar Örökség díjas lett Kövér Antall József igazi államférfi volt ÉVFORDULÓ Kell legyen egy minimális közös nevező, vallotta a volt kormányfő Felállt az osztrák nagykoalíció december 21-én átadják a Ma­gyar Örökség Díjakat. A Fonó népművészeti és hagyomány- őrző tevékenységéért nyeri el az elismerést. Magyar Örökség Díjban részesül a 100 éves fa­sori református templomban élő gyülekezet hitmegtartó ereje és lelkisége. Palkovits Miklós neuroanatómus, agyku­tató iskolateremtő tudományos munkásságáért kap díjat. Az alsócsernátoni Haszmann csa­lád hagyományápoló tevékeny­ségéért, Rejtő Jenő író korsza­kos irodalmi tevékenységéért is a Magyar Örökség díjazottjai közé kerül. Jankovics Marcell filmrendező és Szelényi Károly fotóművész is díjazott. ■ Az Országgyűlés elnöke sze­rint Antall József egykori mi­niszterelnök a 20. század végi Európa egyik igazi államfér­fija volt. Erről Kövér László az egykori kormányfő halálának 20. évfordulója alkalmából a Parlamentben rendezett pénte­ki emlékülésen beszélt. Antall József tudatosan keresztény, felelősen nemzeti és a demok­rácia iránt mélyen elkötelezett, felkészült politikusként vált Magyarország első szabadon választott miniszterelnökévé - mondta a házelnök. Hozzátette: a volt kormányfő szavai szerint Európában még az ateisták is keresztények, hiszen Európa kereszténysége kultúrát, etikát és szemléletet jelent. Osztotta az EU egyik alapítója, Robert Schuman volt francia minisz­terelnök hitvallását, miszerint Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz - mondta Kövér. A nemzetpolitikában kor- szakalkotóan cselekedett, azt vallotta: lélekben 15 millió ma­gyar miniszterelnöke szeretne lenni. Az euroatlanti integrá­ció híveként és aktív cselekvő­iéként pontosan értette, az nem lehet sikeres a nemzeti integrá­ciók nélkül. Hitt abban, hogy a politikai élet szereplői között kell legyen egy minimális kö­zös nevező és az ebből fakadó minimális szolidaritás - mond­ta egyebek között Kövér László. DR.ANTALL JÓZSEF 1932 - 993 Antall József budai emlékműve BERNHARD VOGEL volt német tartományi miniszterelnök ki­emelte: Antall József az Euró­pába és a transzatlanti szövet­ségbe való visszatérésnek a jel­képe, a szabadság embere volt. orbán Viktor felidézte: An­tall Józsefnek jutott a feladat felébreszteni Magyarországot a Kádár-korszak kábulatából. A kormányfő hozzátette: a legvi­dámabb barakk kádári Magyar- országa ugyanis valójában „egy tízmilliós átnevelő tábor volt”, ahol az embereket leszoktatták a politikáról, a nagy tervekről, miközben arra tanították őket, hogy legjobb nem kilógni a sor­ból, mert a szürkeségből még sosem volt baj. «MTI az Ausztriában Werner Fay- mann kancellár vezetésével felálló új kormány százaléko­san a leggyengébb nagykoa­líció lesz, amely a szocdemek (SPÖ) és a Néppárt (ÖVP) kö­zött létrejön. Az SPO és az ÖVP a 183 parlamenti mandátum közül 99-hez jutott (50,8 szá­zalék). 40 éven át az SPÖ és az ÖVP közösen kormányzott. Mi­chael Spindelegger, az ÖVP ve­zetője, alkancellár közölte, az új osztrák kormányban ő maga lesz az új osztrák pénzügymi­niszter, és ezzel felváltja Maria Fektert, aki eddig a tárca élén állt. Az új külügyminiszter pedig Sebastian Kurz eddigi államtitkár lesz. «APA

Next

/
Oldalképek
Tartalom