Tolnai Népújság, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)

2013-12-31 / 303. szám

MEGYEI TÜKÖR 3 % 'ói >£>/ Virsli a karácsonyfán A hagyományokhoz híven finoman feldíszített fenyővel ünnepeltek a szekszárdi állatmenhelyen. Az adományba kapott fenyő­fán sok-sok virsli kapott helyet, a kutyák számos akrobatamutatványt előadtak annak érdekében, hogy elérjék a fenyőn illatozó finomságokat. Minden egyes kutya kapott ajándékot, virslit és bundás kenyeret. Sokan látogattak ki a menhelyre az ünnep alatt, adományt, tápot, konzervet hoztak. ■ V. M. Január végén igazi tél lesz fronthatás A medvék sem alszanak, inkább ingerülten forgolódnak Megpróbálkoznak a malbec-kel a szekszárdiak szekszárd Talán a merlot-hoz lehet a leginkább hasonlítani a malbecet, de testesebb, ke­ményebb. A szekszárdi borá­szok közül többeknek tetszik, valószínűleg 5-6 pincészet foglalkozik is majd ezzel a faj­tával. Vesztergombi Csaba bo­rász a december 30-i rendez­vény házigazdája elmondta, őket is érdekli a malbec. Mé­száros Pál viszont már a sa­ját nedűjükből hozott kósto­lót. Tájékoztatása szerint eb­ből a fajtából keveset ültettek, erősen korlátozni kell a ter­mést, de nagyon jó minőséget ad, hiszen jól cukrosodik és szép a színanyaga. A tradici­onálisan december 30-án tar­tott összejövetelre elsősorban argentin tételekkel érkeztek a vendégek, így a helyi bor ezesetben kuriózumnak szá­mított. Eszterbauer János, a Szekszárdi Borászok Céhének elnöke úgy fogalmazott, egye­lőre talányos a malbec, kíván­csi a kóstolható borokra, és a majdani szekszárdi kísérle­tek eredményeire. Ezekre ter­mészetesen még várni kell, a tőkék, melyeket a jövő év ta­vaszán telepítenek, három év múlva hoznak értékelhető ter­mést. A shiraz viszont bevál­totta a hozzá fűzött reménye­ket, a város borászai közül többen készítenek ilyen bort, kiváló minőségben. ■ B. K. 2013. DECEMBER 31., KEDD Ezer adagnyi halászlével tették szebbé az ünnepet dombóvár Ezer adag halászlét osztottak ki Dombóváron a Ka­tolikus Karitász helyi csoport­jának tagjai. A városban már hagyománynak tekinthető, hogy szenteste napján az Iva- nich Üzletház kapualjában me­legétellel várják a rászoruló­kat, de idén, ha kellett, házhoz is elvitték a halászlevet a Kari­tász önkéntesei. A jótékonyko­dás egyébként széles körű ösz- szefogás eredménye, hiszen a halról az Ivanich Üzletház gondoskodott, a főzést a Hotel Dombóvár főszakácsa irányí­totta, a Picipó pékség pedig ke­nyérrel járult hozzá az ételosz­táshoz, és így a nehézsorsúak szebb ünnepéhez. ■ H. E. Sorra dőlnek a melegrekor­dok az országban, havat karácsonykor idén is csak a mozifilmekben láthattunk. A szokatlanul enyhe idő felbo­rította a növények, az állatok és az emberek megszokott életritmusát. Előreláthatóan január közepéig jelentős le­hűlés nem várható. Mauthner Ilona Az állatkertekben a máskor téli álmot alvó medvék most ingerül­ten forgolódnak, nézelődnek, és nem értik, idén miért marad el a tél, mondják a gondozók. De nem csak a mackókat, az embereket is nagyon megzavarta ez az idő­járás. A fehér karácsony idén is elmaradt, helyette melegrekor­dok dőltek meg. A megyében mostanáig ezen a napon 1983- ban Szekszárdon volt a legmele­gebb hajnalban, akkor 9,2 fokot mértek. Az új országos rekord 10,2 fok, melyet Pápán regiszt­ráltak, állt az Országos Meteoro­lógiai Szolgálat közleményében. Dr. Vörös Géza, a megyei kor­mányhivatal növényvédelmi igazgatója szerint azonban nem mindegy, hogy az ember az or­szág, azon belül is a megye me­lyik felében él, ugyanis volt olyan nap, amikor Szekszárd körzetében köd volt és emiatt hű­vös idő, míg Tamási környékén plusz 17 fokot mértek a napon. Egy másik alkalommal viszont pont fordítva volt. A szakember szerint csalóka az ember emlé­kezete, mert az elmúlt évek idő­járását vizsgálva megállapítható, hogy általában enyhére sikerül­tek a decemberek. Tavaly decem­ber 30-án például plusz 12 fokot mértek (nem hivatalosan) Szek­szárdon a napsütésben, igaz, két karácsony előtt a szokottnál többet dolgoztak a mentősök és az ügyeletes orvosok a megyé­ben. Ennek nemcsak az ünnep előtti izgalom volt az oka, ha­nem az enyhe idő is, mondta dr. Mohás András, a megyei kórház traumatológus főorvosa. Front ugyan nem volt felettünk, a me­legedés miatt azonban a meleg­frontokkal együtt járó tünetek jelentkeztek, ilyenkor gyakrab­héttel karácsony előtt havas, hi­deg idő volt. 2010-ben újévre kö­szöntött be a lehűlés, addig vi­szonylag enyhe volt az idő. Az el­múlt tíz évben csak egyszer volt nagyon hideg decemberben, ez 2007-ben volt, amikor 10 centis hótakaró borította a megyét de­cember közepétől január 10-ig. Az idei tartósan enyhe időjá­rás oka, hogy a déli megyék fö­lé mindig egy mediterrán ciklon biztosítja a csapadékot, és ezzel hozza a változást, de ebből most decemberben egyet sem kap­tunk. Olvasóink közül többen is je­lezték, hogy elszaporodtak a ban előfordul fejfájás, migrén, levertség, fáradékonyság. Az al­vási zavaroknak is lehetnek lég­köri okai. A megszokottnál hosz- szabb reakcióidő a közlekedés­ben és az otthoni munkában is növeli a balesetveszélyt. Hasonló betegforgalomra készülnek az év utolsó napján is, ilyenkor az em­berek lazábbak, többet is isznak, és a baj hamarabb meg van, mondta a főorvos. hangyák a lakásokban, gará­zsokban, kamrákban. Az igaz­gató szerint ennek is az enyhe és csapadék nélküli időjárás az oka. Az emberek többségét nyilván az is érdekli, lesz-e tél és mikor­tól? A kérdésre a választ Dávid Mihály magán meteorológus ad­ta meg. Mint mondta, kifejezet­ten hideg, fagyos időre január 20. után lehet számítani, addig hol kicsit lehűl, hol visszamelegszik az időjárás. Január 20. és február 4. között viszont akár mínusz 15- 18 fok is lehet Tolna megyében. A február végig hűvös lesz, a hó­nap második felében ismét mí­nusz 13-15 fokos lehűlésekre le­het számítani. Március eleje még hideg lesz, az utolsó havazást a meteorológus március 4. tájé­kára jósolja, majd fokozatos me­legedés várható. Az utolsó tava­szi talajmenti fagyot május 3-ra prognosztizálja. Ami pedig az előttünk álló na­pokat illeti: Dávid Mihály sze­rint Szilveszter napján felhős, ködös idő lesz a megyében, a ma­ximum hőmérséklet plusz 7 fok körül alakul, az újév első napján is hasonló idő várható, kevesebb felhővel. \i ünnepi izgalom és az időjárás együttes hatása HÍRSÁV Faforgács, szerszámok égtek bent az épületben bátaszék Faforgács és kü­lönböző szerszámok, eszkö­zök égtek bent egy bátaszé- ki melléképületben - tájé­koztatott a Tolna Megyei Ka­tasztrófavédelmi Igazgató­ság. A felcsapó lángokat a szomszéd észlelte, szólt a tűzoltóknak és a tulajdono­soknak, akik pedig még a lánglovagok kiérkezése előtt eloltották a tüzet. A bátaszé- ki önkormányzati egység az utómunkálatokat, a parázs- lás megszüntetését, a még izzó részek visszahűtését végezte el. ■ H. E. Félszáz palack bort szenteltek János napján szekszárd Közel ötven pa­lack bort áldott meg Bacs- mai László plébános decem­ber 27-én a Szekszárd-Újvá- rosi Római Katolikus Tár­saskör hagyományos János napi borszentelésén. A Szent István Házban tartott ün­nepségen vadpörkölttel vár­ták a vendégeket, majd éj­szakába nyúló bállal zárult a program. ■ H. E. Hálaadást tartanak a szekszárdi katolikusok szekszárd Szilveszter nap­ján, azaz ma hálaadást tar­tanak a szekszárdi katoli­kusok. Az újvárosi temp­lomban 17 órakor, a Béla ki­rály téri belvárosi templom­ban pedig 18 órakor kezdő­dik a szertartás. A hagyo­mányos egyházközségi far­sangi bál jövő héten, január 11-én, szombaton lesz. Utób­bi eseményre jelentkezni a sekrestyében illetve a plébá­nián lehet. ■ M. I. Gyerekek lepték meg az otthon lakóit kaposszekcső Hagyomá­nyosan az általános isko­la harmadik osztályosai ad­nak műsort az Evangéli­kus Diakóniai Otthon lakó­inak és dolgozóinak az ün­nepek táján. Idén is így volt ez, most Löblné Egyed Ilona osztálya látogatott el az idő­sekhez, akiknek versekkel, dalokkal és egy szívhez szó­ló történettel kedveskedtek. Sőt, még beigli is jutott ott­honról. ■ H. E. Évzáró koncert Húsz vendégzenész közreműködésével készítette el el­ső nagylemezét 2009-ben az Ulbert-Hesz Project, amelynek névadó tag­jai, Ulbert Ferenc és Hesz Ádám paksiak. Szívesen ötvözik dalaikban a kü­lönböző stílusokat, feszegetik a műfajok közti határokat. A fiatal zenész­páros a Csengey Dénes Kulturális Központban tartott évzáró koncertet. Átadták a Kereszt utcai nappali ellátót beruházás Időseknek, fogyatékosoknak biztosítanak napközit a felújított épületben Paks Elkészült az idősek és fo­gyatékkal élők nappali ellátását biztosító új épület a Kereszt ut­cában. A műszaki átadást teg­nap tartották, a nyitást tavasz- szal tervezik. Nem lesz önálló, a szociális intézményeket tömö­rítő szervezetbe integrálják. A tervek szerint 8 embert foglal­koztatnak majd. Az idősek nap­pali ellátása kötelező feladat, de az erre szolgáló épület nem fe­lel meg a mai kor elvárásainak, ezért döntött úgy az önkormány­zat, hogy egy, a gyermeklétszám csökkenése miatt megüresedett óvodaépületet alakít át e célra. Teli Edit alpolgármester azt mondta, az új épületben bizto­sítani tudják az idősek mellett a látás-, hallássérültek, moz­gásszervi betegséggel küszkö­dök, valamint az értelmi sérül­tek nappali ellátását, ami ed­dig nem volt megoldott, vala­mint szükség esetén hajlékta­lanok számára nappali mele­gedőt is. A felmérések, illetve igények szerint 16 fogyatékkal élőt fogad majd az intézmény, az idősek klubjába hozzávető­leg 20 fő jár. Az idősek és fogyatékosok napközije a helybeli Ulbert Kft. kivitelezésében készült el brut­tó 100 millió forintból, amihez az atomerőmű által alapított Jö­vőnk Energiája Térségfejleszté­si Alapítvány 20 millió forintos támogatást nyújtott. ■ Vida T. A Kereszt utcai épület műszaki átadását tegnap tartották > A i ti *

Next

/
Oldalképek
Tartalom