Tolnai Népújság, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)

2013-12-02 / 280. szám

2013. DECEMBER 2., HÉTFŐ SPORT A Pécs hátrányból fordítva legyőzte a Ferencvárost, és feljött az 5. helyre Történelmi zakó a liláktól labdarúgás Egy félidőnyi álom után jött a kilencpercnyi rémálom Az Eninfullal és Vasziljeviccsel versenyt futó Könyves Norbertét (a labdával) és a paksi játékosokat képtelenek voltak tartani a lilák az első félidőben az éllovas DVSC-TEVA egy 82. percben szerzett góllal 2-1- re nyert a sereghajtó Kaposvá­ri Rákóczi otthonában a labda­rúgó OTP Bank Liga 16. fordu­lójában. A vendég Pécs bár ko­rán hátrányba került, végül egy-egy öngóllal és 11-essel 2-1-re legyőzte a Ferencvárost a Puskás Ferenc Stadionban. A Pécs sorozatban ötödik mérkő­zésén maradt veretlen, idegen­ben pedig egymás után harma­dik összecsapását nyerte meg. Mostani sikerükkel a főváro­siakat is megelőzve az ötödik helyre jöttek fel a tabellán. Az újonc Mezőkövesd hazai pá­lyán 1-0-ra legyőzte az MTK-t, a pénteki meccsen pedig a 95. percben mentett pontot a Bp. Honvéd együttese. EREDMÉNYEK. BUDAPEST HONVÉD-KECSKEMÉTI TE PHOE- NIX-MECANO1-1 (0-0). BoZSÍk Stadion, 1000 néző. V.: Becséri. Gólszerzők: Holender (95.), il­letve Gréczi (77.). KAPOSVÁRI RÁKÓCZI-DVSC-TE­va 1-2 (0-1). Kaposvár, 1500 néző. V.: Bognár. Gólszerzők: Waltner (69.), illetve Ludánszki (37.), Se. Bouadla (82.). PUSKÁS AKADÉMIA FC-LOM- BARD PÁPA TERMÁL FC1-0 (1-0). Székesfehérvár, 100 néző. V.: Szabó Zs. Gólszerző: Lencse (35. - 11-esből). MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC-MTK Budapest í-o (0-0). Mezőkö­vesd, 2000 néző. V.: Erdős. G|ól: Melczer (58.). FERENCVÁROSI TC-PMFC-MA­tias 1-2 (1-2). Puskás Ferenc Stadion, 3000 néző. V.: Farkas. Gól: Böde (6.), illetve Mateos Ramajo (13. - öngól), Koller K. (40. - 11-esből). A Diósgyőri VTK-Győri ETO FC és Szombathelyi Haladás- Videoton mérkőzések lapzár­tánk után értek véget. ■ B. L. Az OTP Bank Liga állása 1. Debrecen 16 12 3 2 39-17 36 2. Videoton 15 10 2 3 30-11 32 3. Diósgyőr 15 7 6 2 26-17 27 4. Haladás 15 7 5 3 25-18 26 5. Pécsi MFC 16 7 3 6 26-26 24 6. Ferencváros 16 7 3 6 24-24 24 7. Győri ETO 15 6 6 3 23-17 24 8. Bp. Honvéd 16 6 5 5 23-20 23 9. Pápa 16 6 2 8 20-24 20 10. Újpest 16 5 5 6 27-28 20 11. Kecskemét 16 4 6 6 22-30 18 12. Mezőkövesd 16 5 2 9 19-29 17 13. MVM-Paks 16 4 4 8 20-28 16 14. Puskás Akad. 16 4 4 8 18-29 16 15. MTK 16 3 5 8 16-19 14 16. Kaposvár 16 2 3 11 14-35 9 NB I.-es története során elő­ször kapott ki hazai pályán az Újpesttől a Paks, amely immáron kilenc mérkőzés óta nem nyert. A klubveze­tésnek a téli szünetben le kell vonnia a szükséges kö­vetkeztetéseket. Rónai Gábor „Ezeket megint kitömjük” - törte meg a csendet egy reked­tes férfihang az Újpest elleni szombati összecsapás első fél­idejének közepén. Ekkor 2-1-re vezetett a Paks, amely - nem túlzás - lefutballozta a lilákat a pályáról. Percenként gördül­tek a látványos akciók Balajcza Szabolcs kapuja felé, tényleg él­vezetes játékkal rukkoltak elő Bartha Lászlóék. Már egy hete, a Ferencváros ellen is a Paks- nak állt a zászló, ám akkor a Fradi egy pontot (2-2) el tudott lopni a Fehérvári úti stadion­ból. Ezúttal azonban egyetlen ember sem akadt a lelátón, aki ne lett volna biztos abban, hogy a paksiak megszerzik a három pontot, és tesznek egy óriási lé­pést az első tízbe kerülés felé. A félidőben békésen diskurál- tak a drukkerek - nem sejtet­ték, hogy csak most jön a feke­televes. Horváth Ferenc talán még azon kesergett, hogy csa­pata miért nem 3-1-re, vagy 4-1-re vezet (a helyzetek alap­ján joggal...), amikor teljesen váratlanul betaláltak a vendé­gek. A góltól pedig olyannyi­ra vérszemet kaptak, hogy ki­lenc perccel később már 4-2- es újpesti előnyt mutatott az eredményjelző. A paksi játéko­sokat láthatóan sokkolta a li­lák váratlan feltámadása, per­cekig csak kóvályogtak a pá­lyán, amikor magukhoz tértek, akkor már késő volt. Még sze­rencse, hogy az Újpest nem lőtt újabb gólokat, pedig megvolt rá minden esélye. Tanulságos meccs volt, mintapéldája an­nak, hogy hogyan nem szabad elveszíteni egy agyonnyert ösz- szecsapást. OTP BANK LIGA, 16. FORDULÓ. MVM-PAKS-ÚJPEST 2-4 (2-1). Paks, 1200 néző. V: Solymosi P. Paks: Csernyánszki - Fiola, Éger, Nyári (Kiss T, 68.), Hor­váth G., Szabó J. - Kecskés T. - Könyves (Báló, 84.), Bartha, Nagy 0. (Tököli, 73.) - Simon A. Újpest: Balajcza - Nego, Nga- wa, Juanan, Balogh B. - Enin­A Paks NB I-es története so­rán először kapott ki az Újpest­től, hat győzelem és egy döntet­lent után tudtak nyerni a lila-fe­hérek az atomvárosban. Még ennél is nagyobb baj azonban, hogy a zöldek legutóbb szep­tember 13-án, a Kaposvári Rá­kóczi (finoman jegyezzük meg, hogy tök utolsók) ellen tudtak győzni, azaz több mint két hó­nap telt el azóta, hogy bajnokin ünnepelhettek. Ahhoz képest, hogy a paksiak három győze­lemmel kezdték a szezont, és sokan már-már érmes helyek­ről álmodoztak, szomorú volt az ébredés. A szezonbeli utolsó ha­zai meccsét követően már csak a 13. helyen áll a bajnoki tabel­lán az MVM-Paks. A vezetőség pár hete szögez­te le, hogy ha nem lesz ott az el­ful (Antón, a szünetben), Vaszil- jevics - Simon K. (Suljic, a szü­netben), Szankovics, Lázár B. (Kabát, 77.) - Tshibuabua. Gól: Könyves (9.), Bartha (32.), illet­ve Tshibuabua (22.), Nego (56.), Vasziljevics (60.), Lázár B. (65.). Sárga lap: Éger (62.), Fiola (70.), illetve Nego (30.), Vaszilje­vics (86.), Kabát (90.). ső tízben az atomcsapat a tabel­lán, akkor ugrik a játékosok de­cemberi prémiuma. Ezzel a ve­reséggel eldőlt, hogy matema­tikailag sem tud odaérni az el­ső tízbe a csapat. Ráadásul még van egy meccse Pécsett, az el­len a Pécs ellen, amelyik gyen­ge kezdés után nagyon belejött, szombaton a Ferencvárost ver­te idegenben, és már ötödik he­lyen áll a tabellán. Csoda kelle­ne, hogy megszakadjon az egy­re kínosabb hosszúságú nyeret­lenségi sorozat... „Megmondom őszintén, nem láttam olyan nagy különbséget, inkább csak a gólok számában volt - mondta Horváth Ferenc a Nemzeti Sport Online-nak. - Amibe az Újpest belerúgott, ab­ból gól lett. A statisztikák alap­ján a kapusunknak egy védé­se volt a kilencven perc alatt, azonkívül négyszer kellett ki­dobnia a hálóból a labdát. Ren­geteg helyzetet hagytunk ki. Az a csapat, amely ennyi zic­cert ront, nem érdemel győzel­met. De még döntetlent sem. Mi sajnos a két tizenhatos között voltunk nagyon jók, de ezt a já­tékot leginkább a két tizenhato­son belül játsszák. Nekünk ott elfogyott a tudományunk, így hiába irányítottuk a játékot az első félidőben.” A szünet után rá sem lehetett ismerni a paksiakra HÍRSÁV A Milan először nyert idegenben bajnokit labdarúgás A Serie A 14. fordulójában a Milan 3-1- re nyert idegenben a Cata­nia ellen, így lezárta ötmér­kőzéses nyeretlenségi szé­riáját, ráadásul megszerez­te az első idegenbeli győzel­mét a bajnokságban. A milá­nóiak góljait Montolivo, Balo- telli és Kaká lőtte, a Catania pedig tíz emberrel fejezte be a meccset Tahcidisz kiállítá­sát követően. A Milan 14 for­dulót követően a nyolcadik helyen áll a tabellán. ■ R. G. Chisora simán győzött, készülhet a futásra profi boksz A brit nehézsú­lyú óriás, Dereck Chisora ke­vesebb mint két és fél perc alatt megnyerte az Ondrej Pála elleni bokszcsatát Lon­donban, miután a mérkőzés­vezető technikai K. O.-val le­léptette cseh ellenfelét. Chi­sora a meccs előtt azt ígérte, hogy ha győz, meztelenül vé­gigfut a londoni Oxford Stre- eten. A nagy eseményre de­cember 19-én, egy jótékony- sági esemény keretein belül kerítenek sort. ■ R. G. Ötvenhárom mérkőzés után bukott a Porto labdarúgás A portugál élvo­nalbeli labdarúgó-bajnokság (Primeira Liga) 11. fordulójá­ban az éllovas FC Porto egy- gólos vereséget szenvedett az Académica vendégeként. Ezzel megszakadt a Porto pá­ratlan veretlenségi sorozata, amely 53 bajnokit számlált. Az együttes ezt megelőzően 2012 januárjában szenvedett vereséget, akkor a Gil Vicen- tétől kapott ki. ■ R. G. Gera január 1. után játszott a WBA-ban labdarúgás Januári térd­sérülése óta először nevezte keretébe a West Bromwich Albion Gera Zoltánt, a ma­gyar válogatott kapitányát, aki a 88. percben csereként lépett pályára a Newcastle United otthonában 2-1-re el­veszített bajnokin. Geraja- nuár 1. után először lépett is­mét pályára bajnoki össze­csapáson. A WBA a 12. he­lyen áll a húszcsapatos angol élvonalban. ■ R. G. Ugyanúgy, ahogy a rajton: ismét kikapott a KSC a Vasastól kosárlabda Határ Bernadettet és Pál Szandrát képtelenek voltak kikapcsolni a vendégek, a két hazai húzóember döntött bekövetkezett, amire senki sem számított: a Vasas a sze­zonban másodszor is legyőzte az Atomerőmű-KSC Szekszár- dot. Azok után, hogy a főváro­siak a bajnokság első körében Szekszárdon nyertek (55-67), az „éles szakasz” első forduló­jában is megtréfálták a szek­szárdiakat. Ráadásul az a játé­kos verte meg a KSC-t, akitől Magyar Gergely a meccs előtt a leginkább tartott. Határ Ber­nadett jól szedte a lepattanókat (15-ös gyűjtött be!), hatékonyan termelte a pontokat, főszerepet vállalt a Vasas győzelméből. Pál Szandra pedig remekül irányí­tott, és pontjai mellett tíz gól­passzt kiosztott. És a KSC? A szekszárdiak - nincs jobb kifejezés rá - rop­pant gyenge napot fogtak ki, egyszerűen semmi sem akart sikerülni nekik. Már a kezdés sem ígért sok jót (a Vasas 13- 1-el nyitotta a meccset), de ezt a hátrányt még ledolgozták a védekezésükön szigorító szek­szárdiak. A folytatásban azon­ban nagyon pontatlanná vált a játékuk, sok volt a rossz passz, az eladott labda, ráadásul, ami­kor kellett volna, a pályára kül­dött cserék sem tudtak lendü­letet adni. A Vasasban mindig akadt olyan játékos, aki kise­gítette a másikat, a KSC-ről ez nem volt el mondható. A kü­lönbség már a harmadik ne­Studer Zsuzsa (4) és a KSC ezúttal nem tudta tartani a lépést a Vasassal Ez történt a meccsen NŐI NB I, U. FORDULÓ. MKB-EU- ROLEASING VASAS-ATOMERŐ- MŰ-KSC SZEKSZÁRD 78-66 (17- 14,24-20,21-11,16-21). Pasaré­ti út, 100 néző. V: Minár, Her- vay Radnóti. Vasas: PÁL 12, SÜLÉ 11/6, Müller 2, Barnai 7, HATÁR 18. Csere: FEJES 11/3, Aho 6, SZABÓ F. 8, Bajnóczi 3/3, Gocsman. Edző: Krivacse- vics Dragoljub. KSC: Studer Zsuzsa 6/3, SCSEKICS12/6, Dusanics 11/3, Zele 8/3, Koval- csik 8. Csere: Kalocsai 4, Simon A. 3, Hajdú 4, Tamis 8/6, Stu­der Á. 2. Edző: Magyar Gergely. KIPONTOZÓDOTT: Barnai a 33., Zela a 37. percben. gyed végén kialakult, ezen már nem tudott faragni a Szekszárd, amely most két hazai meccsel (most vasárnap a Győrt, decem­ber 21-én a Zetét fogadja) foly­tatja a bajnokságot. KRIVACSEVICS DRAGOLJUB: - A mai mérkőzésből mindenki ki­vette a saját részét. Élmény dol­gozni ezzel a csapattal és remé­lem, hogy ugyanilyen sikere­sen tudjuk tovább folytatni a megkezdett munkát. MAGYAR GERGELY: - Ugyanígy kezdtük az első kört is, csak akkor hazai pályán kaptunk ki a Vasastól. Remélem, hogy a folytatás is hasonló lesz ered­ményességben az első forduló meccseit tekintve. ■ R. G. A

Next

/
Oldalképek
Tartalom