Tolnai Népújság, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-06 / 258. szám
2013. NOVEMBER 6., SZERDA Diego Costának nincs bérelt helye a keretben Vicente del Bosque szerint Diego Costa kockázatos döntést hozott azzal, hogy a spanyol fociválogatottat választotta hazája, Brazília nemzeti csapata helyett. „Nincs bérelt helye a keretben, meg kell küzdenie" - mondta a vb-címvédő hispánok kapitánya. VINCENTE DEL BOSQUE Oda kell figyelni az elején profi ökölvívás A kongói rivális bátran kezd, de Halász a favorit Erős Lajos (balról) látja el tanácsokkal Halász Gábort (jobbról Novák Csaba). A szekszárdi bunyós sorozatban hetedik meccsét nyerheti meg szombaton Megye három: győzött a Regöly es a Majos, tart a versenyfutás MEGYEI III. OSZTÁLYÚ focibajnok- ság 12. fordulójában a dobogóra hajtó csapatok mérkőzésén vendéggyőzelem született: a Tolnanémedi Dalmandon tudott nyerni, ezzel három ponttal meglépett közvetlen riválisától. Az alsóházi rangadón megosztoztak a pontokon az együttesek. Hiába vezetett 3-1- re a Pusztahencse, a Kocso- la a hajrában tíz perc alatt két gólt lőtt. Az Iregszemcse Klein Viktor két góljával diadalmaskodott a harmadik helyezett Nagymányok II ellen. A többi gárdától már eltávolodó Regöly és Majos II versenyfutása tovább folytatódik, mindkét csapat simán győzött. EREDMÉNYEK: REGÖLY-GYÖNK 5-2 (3-1). Regöly. V.: Albert. Gól: Pájer 2, Tóth Bera 2, Pesti A., illetve Gregor, Szalai. GYAPA-GYÖRKÖNY1-1 (0-1). Dunakömlőd. V.: Csobot. Gól: Katona, illetve Deák. DALMAND-TOLNANÉMEDI 0-4 (0-3). Dalmand. V.: Fülöp. Gól: Ferencz J. 3, Szabó R. SZAKCS-MAJOSII0-4 (0-1). Szakcs. V.: Szigeti. Gól: Loson- czi 2, Müller, Lőrincz. PUSZTAHENCSE-KOCSOLA3-3 (2-1). Pusztahencse. V.: Lengyel. Gól: Borza 2, Körmös, illetve Varga T., Steiger, Nagy N. IREGSZEMCSE-NAGYMÁNYOKII 2-0 (2-0). Iregszemcse. V: Kardos. Gól: Klein 2. ■ B. L. Megyei III. osztály, az állás i. Regöly 10 8 2 0 51-25 26 2. Majos II. 10 8 0 2 34-16 24 3. Nagymányok II. 11 6 1 4 40-25 19 4. Tolnanémedi 10 5 3 2 31-19 18 5. Dalmand 11 5 0 6 29-34 15 6. Iregszemcse 11 5 0 6 25-35 15 7. Gyönk 10 4 3 3 35-30 15 8. Kajdacs 11 4 2 5 32-30 14 9. Györköny 10 4 2 4 22-26 14 10. Kocsola 10 3 4 3 23-24 13 11. Pusztahencse 11 2 4 5 29-37 10 12. Gyapa 10 1 2 7 23-35 5 13. Szakcs 11 1 1 9 10-48 4 Nem okozhat meglepetést Halász Gábornak a kongói rivális a hétvégi, Harcosok Éjszakája elnevezésű szekszárdi gálán. Legalábbis edzője, Erős Lajos szerint. Rónai Gábor- Nem hiszem, hogy problémát jelentene Gábornak a győzelem kivívása - jelentette ki egyértelműen a korábban a nehézsúly királyával, Vladimir Klicskóval is bunyózó szakember. - A kondíciójával nincs baj, másfél hónapja keményen készül, az elmúlt napokban a technikáját csiszoltuk, azon igyekeztünk javítani. Egy kisebb szemhéjsérülés akadályozta ugyan a munkában, de már ezen is túl van. Ellenfeléről sokat nem tudunk. A mérkőzés elején viszont oda kell figyelnie, hiszen Felly Manazia bátran, sokat ütve szokott kezdeni, de biztos vagyok benne, hogy a tudásbeli különbség a folytatásban ki fog jönni. A 33 győzelme mellett 15 vereséget jegyző Halász Gábornak a szombati lehet zsinórban a hetedik győzelme a cirkáló- súlyúak között. A nagy sorozatot még 2011 áprilisában, az első szekszárdi gálán, az albán Xhavit Visoka elleni győzelemmel kezdte építeni, majd Béres Zoltánt (őt kétszer is), Szalai Viktort, Bozai Gyulát és Rostás Lázárt is elverte.- Gábor 35 évesen is kirobbanó erőben van, sajnálom, hogy nem jön össze neki egy komolyabb nemzetközi mérkőzés - folytatta Erős Lajos. - Európában nincs igény az ilyen mécsesekre, az angolok, a svájciak, az olaszok megoldják „házon belül”, a sok bevándorló éppen megfelel nekik arra, hogy egy-egy gálán fellépjen. Kicsit ő is csüggedt emiatt, de figyeljük a lehetőségeket, dolgozunk rajta, hogy karrierje végéhez közeledve még sikerüljön egy nagy meccset vívnia. A nagy meccs lehetősége amúgy itthon is benne van a pakliban, a súlycsoportot százszázalékos mérleggel vezető Nagy Sándor például tökéletes ellenfél lenne. Más kérdés, hogy menedzsere, Rácz Félix aligha engedné össze Halász- szal, mert a meccs után már nem lehetne értékesíteni a féltett portékát. A szombati gála 17 órakor kezdődik, és nemcsak Halász Gábor, hanem például Erickes Torres Marin (ellenfele Szekeres Norbert lesz) és Novák György (a romániai Balázs Józseffel bunyózik) meccse miatt is érdemes időben kilátogatni a városi sportcsarnokba, ahol az előző gálák sikerét nézve garantált lesz a táblás ház, és a jó hangulat. A jó bunyó amúgy is adja magát. A spanyol-olasz c$ucsrangadó(k) újabb felvonása következik ma A BARCELONA-MILAN és a Dortmund-Arsenal rangadókkal folytatódnak szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmei. A tavasszal a katalánok ellen a tavalyi kiírás nyolcaddöntőjében elvérző olaszok a visszavágásra hajtanak a két hét ezelőtti milánói 1-1 (Robinho és Messi voltak a gólszerzők) után is. Az előző szezon nyolcaddöntőjének első felvonásán az olaszok meglepetésre 2-0-ra győztek hazai pályán, a visszavágón a duplázó Lionel Messi vezérletével 4-0-ra diadalmaskodtak a katalánok. A 2011/2012-es szezonban még intenzívebb volt az élmény, abban a szezonban négyszer is találkoztak a csapatok. A csoportkörben a katalán fővárosban 2-2 lett, majd a San Siróban a Barca 3-2- re győzött. A két csapat a negyeddöntőben is egymásba futott, akkor Milánóban 0-0 volt az állás, Barcelonában pedig Nocerino góljával továbbjutásra állt a Milan, de a Barca végül 3-1-gyel ment tovább. A két csapat összesen tizennyolc alkalommal találkozott egymással a nemzetközi Színtéren, a Barca hét, a Milan öt meccset nyert. A SZERDAI PROGRAM. CSOPORTKOR, 4. FORDULÓ. E-CSO- port: FC Basel-Steaua Bucu- resti 20.45, Chelsea-FC Schalke 04 20.45. F-csoport: Borussia Dortmund-Arsenal 20.45 (tv: Digisport 2), SSC Napoli-Olympique de Marseille 20.45. G-csoport: Zenit-FC Porto 18 (tv: Digisport 1), At- lético Madrid-Austria Wien 20.45. H-csoport: Ajax Ams- terdam-Celtic Glasgow 20.45, FC Barcelona-AC Milan 20.45 (tv: Digisport 1). ■ B. L. GA80F Vas KIRSZTIAN ORSOS FIGHTERS NIGHTS/ ’ PWOFHBCJX HK-1. MINTA * «■Mű tpiY |4| IIAIIATUA ésmi MANAZYA COLLECTIVE ❖ gUNAH^ Elektrolit Kft.l [ METALLWARENFABRIK | ■“'j HOT Invest kft TESCO rar J —m.----------w.coHc clivasecurity■rcAMAiju/Wl ós*“*"'- ßgrUüJ- DonPepe SS HIRDETÉS Vereséggel tért téli pihenőre az ASE sakk A gyengélkedő Decs 1990 SE utolsó helyről várja a februári folytatást rangadót veszített a két kulcs- játékosát (Berkes Ferenc, Vladislav Nevednichy) nélkülöző ASE az NB I-es csapatbajnokságban. Egy végig roppant izgalmasan alakuló, kiélezett találkozót buktak el a paksiak Szombathelyen, úgy, hogy a tizenkét táblából tízben is döntetlennel egyeztek ki a felek. Ács Péter (2567 Élő-pont) Ruck Róbert (2575 Élő-pont) elleni veresége, valamint Vidéki Sándor Rachela Milan elleni kudarca miatt nem sikerült pontot elcsípni a döntetlenszagú összecsapáson. Az Atom így is őrzi második helyét az idén is nagy esélyes, címvédő Nagykanizsa mögött. Az idén gyengén teljesítő, a táblázat utolsó helyén szerénykedő decsiek pocsékul kezdtek a Dunaharasz- ti ellen: az első hat táblán kivétel nélkül alulmaradtak, így végül simán nyert az MTK. A bajnokságban most hosszabb szüA paksiak női játékosa, Dudás Eszter döntetlennel állt fel az asztal mellől net következik, az ötödik forduló összecsapásait már jövőre, február ló-án játsszák. Ráadásul éppen a megyei rangadó következik: az ASE lesz a „pálya- választó”, a Decs a vendég. NB I, SZABÓ LÁSZLÓ CSOPORT, 4. FORDULÓ. HVSE SZOMBATHELYase Paks 17:5. A paksi pontszerzők, döntetlen: Papp Gábor, Szabó Krisztián, ifj. Fodor Tamás, Grószpéter Attila, Lizák Péter, Balázs Gábor, Györkös Lajos, Antal Tibor Kende, Molnár Béla, Dudás Eszter. DECS 1990 SE-DUNAHARASZ- Ti-MTK 2.5:9.5. A decsi pontszerzők, győzelem: Szabó Richárd. Döntetlen: Sebestyén Balázs, Straubinger Dániel, Veszprémi András. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Aquaprofit-Nagykanizsa 32.5, 2. ASE Paks I 27.5, 3. Dunaha- raszti-MTK 27,4. Pénzügyőr SE 25, ...9. ASS-Makó 19.5,10. Decs 1990 11.5 ponttal. ■ R. G.