Tolnai Népújság, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2013-11-03 / 42. szám
9 2013. NOVEMBER 3., VASÁRNAP, XVI. ÉVFOLYAM, 42. SZÁM Vettel-korszak ez, nem vitás forma-iA Red Bull németje még Schumacheren és Fangión is túltesz Sebastian Vettel számára csupa derű mostanság az élet Nem hihetetlen, inkább csodálatra méltó: Sebastian Vettel 26 évesen nőtt fel olyan ikonok mellé, mint Fangio, Prost és Schumacher. Méhes Károly * 26 Azt hiszem, teljesen el lehet felejteni Vettel képességeinek ócsárlását, a füttyögetést, annak emlegetését, hogy nincs karizmája és hogy csak azért nyer, mert alátolták a Red Bulit. Négy világbajnoki címet nem lehet „véletlenül” megnyerni, arra csak egy tökéletes pilóta képes. Már csak amiatt a „társaság” miatt is kijelenthető ez, akik közé a német most bekerült. Hiszen eló'tte a Forma-1 64 éves történetében csupán három férfiúnak sikerült ugyanez a dicső tett: Juan-Manuel Fangió- nak, Alain Prostnak és Michael Schumachernek. Ráadásul egyiküknek sem úgy, hogy rögvest az első vb-címüket követte volna még három. És mondani sem kell, egyiküknek sem jött össze 26 évesen... Prost, például, eny- nyi idősen nyerte meg első versenyét. Noha jól tudjuk, alapvetően igazságtalan különböző korok versenyzőinek eredményét ösz- szehasonlítgatni, mégis részben erről (is) szól a sportág krónikája. Hiába voltak teljesen mások a technikai és biztonsági körül- J mények évtizedekkel ezelőtt, I azok, akik valami nagyot vittek végbe, egy helyre kerülnek a dicsőség csarnokában. Biztos furcsa egyeseknek, hogy egy 26 éves vigyori srácot, aki egyébként 20-nak néz ki, mostantól egy napon kell említeni a Forma-1 legnagyobbjaival. Sőt, ha csak a számokat nézzük, bár tudhatjuk, nem csak ez számít a legendáknál, Vettel már lekörözte Ascarit, Jim Clarkot, Graham Hifit, Jackie Stewartot, Niki Laudát, és még az istenek istenét, Ayrton Sennát is. És hol van még a vége? Amikor Michael Schumacher hét világbajnoki címmel a dicsőséglistáján viszszavonult, teljesen elképzelhetetlennek tűnt, hogy ezt a rekordot valaki megdöntse. Nos, most már egyáltalán nem az. Nézzük egy kicsit visszatekintve az időben, honnan hová nőtt fel a heppenheimi fiú, aki 1996-ban, 9 évesen fotózkod- hatott először nagy idoljával, az akkor már ferraris Schumival - majd ugyanez a Schumamcher lapogatta meg a vállát talán elsőként, amikor 2010-ben, Abu- dzabiban először bajnok lett. Vettel is a Red Bull Junior program része volt, ám első villanását a BMW-Sauber színeiben mutatta, amikor 2007-ben Robert Kubica hajmeresztői montreali balesete után az egy futamot kihagyó lengyelt helyettesítve Indianapolisban rögvest pontot szerzett. A Magyar Nagydíjtól már az egyik Toro Rossoban ült, és itt is elég jó ta- noncnak bizonyult. Gyakorlatilag máig rejtély, hogy az ex-Mi- nardinak számító, ma sem épp az élmezőnybe tartozó járgánynyal miképp tudott 2008-ban Monzában pole positiont futni, majd ezt a pozíciót a versenyben is végig megtartva, nyerni. A monzai siker már jelzett valami nagyon különlegeset - ami elég is volt a Red Buli-főnököknek, Dietrich Mateschitznek, dr. Helmut Markónak ahhoz, hogy szerződtessék. Vettel 21 évesen átkerült a csapatukhoz. A legjobbkor, mert addig a Red Bull még nem volt igazán sikeres, és nagyon is jellemző, hogy az osztrák istálló első győzelmét is ő érte el, a 2009-es Kínai Nagydíjon. Innen fogva gyakorlatilag nem volt megállás. Ugyan a dupla diffúzorral felWebber indulhat az élről mark Webber, a Red Bull istálló ausztrál pilótája nyerte meg az Abu-Dzabi Nagydíj időmérő edzését, így ő indulhat az első rajtkockából. Az Fl-ből a szezon végén visszavonuló 37 éves versenyzőnek ez az idei második, pályafutása során pedig a 13. pole pozíciója. Webber mögött csapattársa, a sorozatban negyedik világbajnoki címét múlt hétvégén Indiában bebiztosító Sebastian Vettel végzett a második helyen. A harmadik pozícióból Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája vághat majd neki az 55 körös futamnak. Az összetettben második helyen álló Fernando Alonso, a konstruktőri ezüstéremért harcoló Ferrari spanyol versenyzője ezúttal már az időmérő második szakaszában kiesett, s csak a 11. rajtkockából startolhat majd. az Abu-Dzabi nagydíj vasárnap 14 órakor kezdődik. vonuló Brawn-Mercedesek akkora előnyt szedtek össze az év elején, hogy Buttont nem tudta már befogni, de így is második lett a bajnokságban, mindössze 11 pont hátránnyal. Ettől fogva Vettel-korszakot élünk, akár tetszik, akár nem. Hogy túl agresszív? Különben nem lenne ilyen sikeres Fl-es pilóta. Hogy mesés autó van alatta? Melyik nagy bajnok nyert egy tragaccsal négyszer? Akárhogy is forgatjuk, Vettel mára a Forma-1 történetének megkerülhetetlen és kiemelkedő figurájává nőtte ki magát. Nem tudható, hány évig óhajt még versenyezni, mi lesz, ha egyszer tán elkerülik a sikerek. Ott hagyja-e egyszer a Red Bulit, mint tette Lewis Hamilton is a McLarennel, átül-e - mint évek óta rebesgetik - a Ferra- riba? Mindezeket valószínűleg ő maga sem sejti még. De nincs is más dolga, mint hogy élvezze, amit elért - és mivel ez élteti, nyilván nyerni akar ma is, az Emirátusok Nagydíján. HÍREK Djokovics Federeren át jutott a döntőbe tenisz A párizsi torna elődöntőjében a második helyen kiemelt Novak Djokovics játszma és brékhát- rányból fordítva győzött az ötödik helyen kiemelt Roger Federer ellen (4:6,6:3,6:2). A másik elődöntőben nagy csatát vívott egymással a két spanyol, Rafael Nadal és David Ferrer. Végül meglepetésre Ferrer győzött, két játszmában, 6:3,7:5-re. Djokovics jól koncentrált FittAréna, új helyszínen, rekordkísérlettel testedzés Űj helyszínen, a Syma Csarnokban várja a látogatókat vasárnap a nyolcadik alkalommal sorra kerülő FittAréna. A szervező Budapest Sportiroda (BSI) szerint az ország leglátogatottabb fitnesz rendezvényért 5000 sportolni vágyónak kínálnak programot. A legismertebb fitneszoktatók közül órákat tart Béres Alexandra, Schobert Norbert, Rubint Réka, Tatarek Rezső, Varró Gyula, Szentgyörgyi Romeo és Katus Attila is. Az esemény részeként felépül a 4000 négyzetméteres Fitnesz Park és Életmód Expo, ahol minden eddiginél nagyobb területen mérhetik fel egészségügyi és edzettségi állapotukat az érdeklődők. A Brutál teremben rekord- kísérletre is sor kerül: 10.25 órától lehet csatlakozni Szálka Andi Hot Iron Cross órájának extrém kihívásához, melynek során egy időben 20 edző, 130 súlyzóval, közel két és fél tonna összsúly megmozgatására készül. Amit versenyzőként nem tudott, azt elérte zsűritagként vívás Kaposvári Zsolt, a fiatal bíró pályafutása méltó a magyar kard legszebb hagyományaihoz Kaposvári Zsoltot a Nemzetközi Vívószövetség a versenybírók „elitcsapatába” választotta. Mindez komoly elismerés, hiszen ebben a kategóriában fegyvernemenként (kard, tőr, párbajtőr) csak öt-öt versenybíró kapott helyet. Kaposvári Zsolt a Bp. Honvéd szakosztályának kardvívója volt. Többször szerepelt BEK-tornákon, ahol a második és kétszer harmadik helyezést szerzett a gárdának. B-váloga- tottságig jutott, de úgy értékelte, hogy a nagy vetélkedésben nem tud előbbre lépni, s mivel a legjobbak közé szeretett volna kerülni, abbahagyta a versenyzést. Fegyvertársai tanácsára versenybírónak csapott fel, s mint mondta, nem bánta meg. A pást, illetve kedvenc sportja közelében, a versenyek, események közvetlen szereplője maradt. Idővel egyre több feladatot kapott. Már két olimpián, Pe- kingben és Londonban működött közre, három olimpiai, hét világbajnoki és két pralimpiai döntőt vezetett. Legutóbb Szentpéterváron, a harcművészetek világjátéka elnevezésű viadalon járt. 2011-ben a világ legjobb versenybírójaként értékelték, majd 2012-ben a világ harmadik legjobb versenybírójának választották a jól felkészült szakembert, aki arról is beszélt, hogy működésével részrehajlás Kaposvári Zsolt „akcióban’ nélkül, becsületesen törekedett arra, hogy a magyar vívósport nagyra értékelt hagyományaihoz méltó maradjon. Kellemetlen kérdéssel folytattuk. A sportkedvelők nem alaptalan kifogását idéztük, mely szerint a nyári budapesti világ- bajnokságon a túl sok együttes találat alkalmával inkább az ellenfelek javára döntöttek a zsűrik. Nehéz kérdés - felelte Kaposvári Zsolt. - A korábbi technikás, többnyire jól követhető akciódús harcmodort, a fizikai erő és gyorsaságot követelő vívás háttérbe szorította. A gyors akciók követése még a szakértők számára is nehéz feladat. Arról nem is beszélve, hogy Kaposvári Zsolt véleménye szerint olykor még a szakértők is különbözően ítélnek meg egy-egy akciót, bár a videón történő utólagos ellenőrzési lehetőség ebben némi segítséget nyújt. Sokak számára visszatetsző, hogy a vivósport egyes edzői euróbán számolva tízezreket keresnek. Ezek egyike a francia Christian Bauer, akinek egyik tanítványa, az olasz Montano A- thénben, a másik, a kínai Cung pedig Pekingben nyerte el a kardvívás olimpiai bajnoki címét. Mindez azt a feltételezést erősíti, hogy egyes csoportok a háttérben történő megállapodásokkal egyik-másik versenyzőt jogosulatlan előnyben részesítik. Ez a részrehajlás azonban nagyon nehezen, sőt mondhatni egyáltalán nem bizonyítható. Kaposvári Zsolt ilyen helyzetben továbbra is eredeti elhatározását követve igyekszik legjobb tudása szerint becsületesen közreműködni. Amennyiben a videoellenőrzés esetleg módosítja ítéletét, azt készséggel elfogadja. Ha a versenyzők között nem is tudott legjobb lenni, a versenybírók között elérte célját. Számára versenybírói közreműködés hobbi és egyben hivatás is. Olyan helyekre, országokba is eljut, ahova, mint közgazdász-menedzsernek nem lenne lehetősége. A I