Tolnai Népújság, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2013-10-06 / 38. szám
2013. OKTÓBER 6., VASÁRNAP GAZDASAG 7 Eltűnőben a nyugdíjpenz magánpénztári vagyon 1855 milliárd forint ment az államadósság csökkentésére Alig 200 milliárd forint van már csak a 3 ezer milliárd forintnyi államosított nyug- díjvagyonból. Legutóbb az önkormányzatoktól átvett adósság törlesztésére költött belőle az állam, de fizettünk már az alapból az IMF-nek is. Herman Bernadett Két évvel a magánnyugdíj-pénztári rendszer államosításának kezdete, és szűk másfél évvel a vagyon államhoz kerülése után alig van már meg valami az egykori megtakarításokból. Az Államadósság Kezelő Központ honlapján szereplő adatok szerint a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap (NYRA) vagyona július végén már csak 218,7 milliárd forint volt, ennyi maradt abból a több mint 3 ezer milliárdból, amit a pénztártagok után a kasszák az államnak átadtak. Az idei évet egyébként már az eredeti vagyon alig tizedével, 316 milliárd forinttal indította az alap, amiből mintegy 100 milliárd forintnyit apránként használtak fel. Áprilisban egy kisebb tételt, árfolyamértéken számolva nem egészen 87,5 millió forintnyi állampapírt vontak be, ez a pénz a Pénztárak Garancia Alapjától (PGA) származott a tavaly visszalépett magánnyugdíj-pénztári tagok után. Júniusban a tavaly Sí f A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap kifizetései (2011. máj.-2013. júl., milliárd forint) Az államadósság csökkentésére kb. 1855,0 Ebből IMF-hitelre 243,3 Önkormányzatoktól átvett adósságokra 81,3 Reálhozam- és tagdíjkiegészítés 233,2 Központi költségvetés és TB 459,0 MNV részére átadott eszközök 132,6 í I OKR AS: VG SZ VMÍI AS, NYRA OKS/.AGGH 1 ISI RÍ SZ\M()I 01 A, AKK és idén megszűnt magánnyugdíjpénztárak végelszámolása során az alaphoz került mintegy 11,7 milliárd forintnyi állampapírt vásárolt vissza az állam. Júliusban pedig azért csökkent a vagyon jelentősebb mértékben, mert a helyi ön- kormányzatoktól átvett hitelek részleges előtörlesztésre 81,3 milliárd forintot használt fel az alapból állam. Áz alapban 2011 májusának végén 2945,3 milliárd forint volt, ennyit utaltak át az első körben visszalépett pénztártagok után a magánkasszák. Tavaly is történtek átutalások az alapba, az országgyűlés elé beterjesztett jelentés szerint a kasszák és a PGA második körös visszalépők után 33,8 milliárd forintban és némi euróbán, valamint fontban denominált állampapírt, emellett 15,5 milliárd forintot, 5,6 millió eurót és 3,65 millió dollárt adott át az alapnak. Emellett a végelszámolással megszűnt Erste és Aegon pénztárak után is kaRészvények az alapban az NYRA vagyona nagyrészt részvényekből és befektetési alapokból állt július végén. A portfóliában a forinteszközök értéke 93,1 milliárd forint volt, a devizaeszközöké 125,6 milliárdot tett ki. A forinteszközökön belül a befektetési jegyek és ETF-ek aránya a legjelentősebb, meghaladja a 70 százalékot, a részvényeké 22 százalék körül van. A devizaeszközökön belül a közvetlen részvénybefektetések a legfontosabbak, 57 százalék az arányuk. Befektetési jegyek és ETF-ek adják a deviza értékpapírok 35 százalékát. viszonylag jelentős emellett a külföldi vállalati kötvények és jelzáloglevelek aránya is. Ez ösz- szességében megközelíti a 7,5 százalékot. pott az alap összesen csaknem 5 milliárd forintot. Ezekkel a tételekkel 2011-ben és 2012-ben összesen több mint 3 ezer milliárd forintnyi vagyon került az államhoz. A pénz egy részét reálhozam és tagdíjkiegészítés címén visz- sza kellett fizetni a tagoknak. 2011 nyarán 233,2 milliárd forintot költött el így az állam. A vagyon legnagyobb része az államadósság csökkentésére ment el. Az idén ugyan csak kisebb tételekkel járult már hozzá az alap az adósság mérsékléséhez, 2011-ben viszont több mint 1400 milliárd forintnyi állampapírt vontak be ennek érdekében, és tavaly is 355 milliárd forintot fordítottak erre a célra, ebből 243 milliárd forint az IMF felé fennálló tartozásunkat csökkentette. 2011-ben folyó kiadásokra is sokat költöttek az alapból, amely összesen 460 milliárd forinttal támogatta a központi költségvetést és a nyugdíjkasz- szát. Tavaly év végén az csökkentette a vagyont, hogy a részvények egy részét átadták az MNV-nek 136,2 milliárd forint értékben. A vagyonra hatással volt még a piacok alakulása is, 2011-ben elég sokat, 18,4 milliárd forintot bukott az állam a kényszerből eladott értékpapírokon. Tavaly szerencsésebben alakultak az értékesítések, 5,8 milliárd forintnyi árfolyamnyereség keletkezett. Ki fizet több adót, a dohánygyártók vagy éppen a bankszektor? tiltakozás A Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége (DBMSZ) szerint Magyarországon a cigarettapiac egyike a legmagasabb adóterheket viselő iparágaknak, a cigaretta teljes adótartalma 80 százalék körüli, A szövetség arra reagált, hogy Patai Mihály, a bankszövetség elnöke egy csütörtöki konferencián túladóztatottnak nevezte a bankszektort és példaként hozta fel, hogy míg a pénzügyi tranzakciós illeték mértéke az átutalás díjában 66-97 százalékot tesz ki, a jövedéki adó mértéke az üzemanyag árában 30, a cigaretta árában pedig 31 százalék. Az iparág jelentős képviselőit tömörítő DBMSZ arra hívta fel a figyelmet, hogy a cigaretta jövedéki adója tételes és értékarányos komponensekből áll, így a cigaretta jövedéki- adó-tartalma - jelenlegi súlyozott átlagáron számolva - eléri a kiskereskedelmi ár 60 százalékát, míg az általános forgalmi adóterhet is hozzászámolva a teljes adótartalma eléri a kiskereskedelmi ár 80 százalékát. Rámutatnak: mindezen túl a nettó ártartalomból kell fedezni a kiskereskedelmi árrést is - amely törvényileg minimum 10 százalék -, így a piaci szereplőknek jelenleg csupán átlagosan a fogyasztói ár kevesebb mint 10 százaléka marad meg árbevételként. ■ HIRDETÉS TAKARÉKMATRICÁVAL EGY TUDATOSABB JÖVŐÉRT A pénzügyek világában való eligazodás a legtöbb ember számára gyakran komoly kihívást jelent. A bankok bonyolult folyamatait, nehezen érthető, a hétköznapi nyelvtől nagyon eltérő kifejezéseit, fogalmait sokszor felnőttként is nehezen látjuk át. Szülőként egy még komolyabb feladattal kell megbirkóznunk: megértetni a legkisebbekkel a pénz jelentőségét és a takarékosság fogalmát. A pénzügyi tudatosságra nevelés esetében is igaz az állítás, érdemes minél korábban elkezdeni. A fiatalok pénzügyi ismereteinek bővítését a TakarékPont hálózat kiemelkedően fontosnak tartja, amelyhez egy edukációs program keretében igyekszik szakértői támogatást biztosítani a szülőknek, pedagógusoknak. „Kutatások* szerint a szülők 48%-a hetente beszél a gyerekekkel a pénzügyekről és a takarékosságról. Szeretnénk a pénzügyi ismeretek bővítésében segíteni, hogy közös igyekezetünkkel már egészen fiatal korban rutin készséggé váljon a takarékosság, mint a piros lámpánál megállni, vagy az idősebbeknek előre köszönni, ezzel is zökkenőmentesebbé téve önállósodásukat.” - mondta Brezina Szabolcs, a TakarékBank Zrt. vezérigazgató-helyettese. A TakarékPont egy napjainkban új, azonban korábban már más formában létező (takarékbélyeg) termékkel szeretné a kisiskolások pénzügyi ismereteinek bővítését segíteni. Ehhez mindössze annyi a teendő, hogy a Szülő számla- vezető - vagy ha még nem rendelkezik takarékszövetkezeti kapcsolattal, a hozzá legközelebb eső - TakarékPont fiókjában gyermeke nevére Csemete számlát nyit, amihez egy TakarékMatrica album jár. Minden egyes, erre a számlára történő minimum 500 Ft-os megtakarítás befizetésével egy csomag állatos matricához juthat hozzá a gyermek. A szorgos takarékoskodást különleges extra matricákkal jutalmazza a TakarékPont. És ezzel még nem ért véget a meglepetések sora: gyermekünk további praktikus ajándékokkal gazdagodhat, ha összegyűjti a 160 darab matricát, és a komplett albumot bemutatja a számlavezető hitelintézetnél. Nemcsak a csemeték örülhetnek, hiszen a Takarék- Matricával a szülők egy olyan szolgáltatást kapnak, amely segítségével megtakarításra nevelnek, miközben gyereküknek egy játékot is adnak, így a hétköznapokon egyébként is jelentkező költség (matrica-, kártyavásárlás stb.) csökkenthető és megtakarítássá konvertálható, miközben a gyerekek egy értékes és szép, a Fővárosi Állat- és Növénykert állatait ábrázoló matrica kollekció összegyűjtésére kapnak lehetőséget egy egyedi albumban. Gyarapíthatják a társas kapcsolataikat és ismereteiket a képek egymás közti csereberéjével, a gyűjtőalbumban található értékes információkkal és a takarékoskodás során szerzett tapasztalataikkal. Legyen játék a takarékoskodás! * 6-12 éves gyermekek pénzügyei, kvantitatív kutatás 2012. december, kvalitatív kutatás 2013. január. Megrendelő: TakarékBank Zrt. Ä Takarék' int ITTHON VAGYUNK, ÉRTÉKET TEREMTÜNK I k