Tolnai Népújság, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)

2013-10-26 / 250. szám

2013. OKTÓBER 26., SZOMBAT KORKÉP 5 Példaértékű program tanároknak és diákoknak Mosolyogó emberek között önkéntes Farmon is dolgozott Nepálban a dombóvári egyetemista A korai kétszáz döntőbejutott csapatból nyolc Tolna megyei bonyhád - A múzeumpedagó­gia egyre hangsúlyosabb sze­repet kap a mindennapok so­rán, ezért nagyon fontos, hogy az érintettekkel folyamatosan egyeztessünk a hatékony és eredményes együttműködés ér­dekében - világított rá a közel­múltban zajlott múzeumpeda­gógiai évnyitójuk üzenetére dr. Szőts Zoltán. A Völgységi Mú­zeum vezetője örömmel számolt be arról, hogy a bonyhádi já­rásból több pedagógust is meg­szólítottak a programmal, ame­lyen elsőként Steiner Krisztián tankerületi igazgató köszöntöt­te a megjelenteket, majd beszé­dében az intézmények közöt­ti együttműködés fontosságát hangsúlyozta. Káldy Mária, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Múzeumi Oktatá­si és Képzési Központ igazgató­ja a múzeumpedagógiában rej­lő lehetőségeket emelte ki. Dr. Szőts Zoltán pedig a völgysé­gi intézmény kínálatával, meg­újult óraajánlataival ismertette meg a hallgatóságot. A program második felében az idén 50. születésnapját ün­neplő pécsi bábszínház mutat­kozott be. A Bóbita 50 című idő­szaki kiállítást Bálint Myrtill ta­nító ajánlotta az érdeklődők fi­gyelmébe. Ezt követően - a Mú­zeumok Őszi Fesztiválja orszá­gos rendezvénysorozathoz kap­csolódva, a Bonyhádi Középis­kolás Diákok Múzeumi éjszaká­ján - Mayer Alexandra és Tor­ma Olivia, az SZL TISZK Perczel Mór Szakközépiskola diákjai tartottak kortárs tárlatvezetést. Az estét örömmuzsika és zsíros- kenyér-parti zárta: helyi zené­szek, köztük Siklósi Krisztián és tanítványai léptek fel a remek hangulatú programon. ■ V. B. Jó hangulatban telt az esemény Organikus farmon önkén­tesként dolgozott Nepálban a dombóvári származású egyetemi hallgató. Indiában és Nepálban kedvesek, köz­vetlenek és segítőkészek az emberek. Szegények, de elé­gedettek azzal, amijük van. Ihárosi Ibolya Eredetileg Afrikába szeretett volna idén kiutazni Csullag Esz­ter Rita, a dombóvári származá­sú egyetemi hallgató, de úgy ala­kult, hogy Nepálban töltött nyá­ron kilenc hetet, amiből több he­tet önkénteskedett. Két éve Indi­ában töltött másfél-két hónapot. Az eredeti célról, Afrikáról azon­ban még nem mondott le.- Aki érez magában készte­tést, az vágjon bele az ilyen uta­zásokba, mert a csodálatos él­mények megérik az erőfeszítést - mondta a fiatal lány. Őt nega­tív benyomások egyáltalán nem érték. A legemlékezetesebb szá­mára, hogy a nepáli iskola igaz­gatója, ahol tanított, azt mond­ta búcsúzóul: olyan, mintha a lánya lenne. Bármikor várják vissza. A farmon, ahol dolgozott, szintén azzal köszöntek el tőle, ha már lesz férje és gyerekei, menjen vissza: építenek nekik egy házat. Feledhetetlen volt az az öt nap, amit egy nepáli isme­rőse meghívására annak falujá­ban töltött családjával egy hatal­mas rizsföld kellős közepén. Indiában is, de főként Nepál­ban ma is nagy szerepe van a vallásos szokásoknak, szer­tartásoknak. Utóbbiakat álta­lában a házhoz tartozó szenté­lyekben végzik el. Nem marad­hat el a reggeli szertartás, a „pu- dzsa”. Ha esznek, akkor az el­ső falatot kiteszik az istenek­nek. Nepálban az is nagyon szá­mít, ki melyik kasztból szárma­A farmon, a ház konyhájában vacsorakészítés közben. A vendéglátó asszony mindig szívesen vette a segítséget zik. A hatalmas farm tulajdono­sa az egyik legmagasabb kaszt­hoz tartozott. Nem tudja, hogy a kaszt, vagy a vallás előírása volt-e, de a rizst nem érinthette meg, mert akkor azt már ők nem eszik meg. Hogy ki hova tarto­zik, az egy kívülálló számára első sorban abban mutatkozik meg, hogy ki mit eszik. A leg­felsőbb kasztokhoz tartozók so­ha nem esznek húst - leszámít­va egyszer egy évben egy ün­nepen, akkor is csak kecskét - ahogy lefele megyünk, kecskét, majd csirkét is fogyasztanak és az ételek és a kasztok sorának a legalján szerepel a disznóhús. A hatalmas farmon többek között volt rizsfóld, kukorica és teaültetvény is. Augusztusban, amikor ott járt éppen kukori­ca szezon volt, azt szedték, csu- házták, felkötözték, morzsolták. Ezen kívül szedtek teát, amit a napon szárítottak meg, és babot is palántázott. Volt arra is példa, hogy bambuszt vágtak, és vállu­kon szállították a házhoz. Fogla­latoskodott állatokkal is. A far­mon tartottak tehenet a tejéért - mert rengeteg tejterméket fo­gyasztanak -, valamint kecskét és nyulat. Nepálban és Indiában is pir­kadattól napszálltáig dolgoznak kisebb-nagyobb megszakítások­kal. Hajnalban csak teát isznak, majd kisebb munkák elvégzése után tíz órakor van egy főétke­zésük, ez általában valamilyen rizs, lencse és zöldségek. A kö­vetkező, hosszabb munkaperi­ódus közben is megállnak gyü­mölcsöt, kukoricát enni. Három­kor és ötkor teázás és csipegetés következik, és este 7 körül van a második főétkezés, majd már mennek is aludni, mert besöté­tedik. Szabad idejükben az em­berek beszélgetnek, emberi kap­csolataikat ápolják. Indiában és Nepálban is gond van az áramellátással a nagy­városokon kívül. Elektronikus eszközöket vidéken szinte egy­általán nem használnak, aki­nek tévéje van, az már bizonyos értelemben gazdagnak számít. Jelentős a különbség az euró­pai és az indiai, vagy éppen ne­páli életszínvonal között, de ez őket a legkevésbé sem zavarja. Azzal elégedettek amijük van. A legnagyobb különbség az em­berek, illetve az embereknek az élethez való viszonyában mu­tatkozik meg, válaszolta Csul­lag Eszter Rita. Ott mindenki mosolyog, kedves, közvetlen és segítőkész. Nepálra ez különös­képpen igaz. Meg lehet bízni bennük, mert nem hátsó szán­dékkal közelednek a másik em­ber felé. A diáklány már sokfelé megfordult a világban Névjegy CSULLAG ESZTER RITA 1989-ben született Dombóváron. A Buda­pesti Műszaki és Gazdaságtu­dományi Egyetemen szerezett vegyészmérnöki diplomát, jelen­leg a Pannon Egyetem mester szakos hallgatója ásványolaj és petrolkémiai technológia szak­irányon. Szabadidejében szíve­sen olvas. ír is, egyetemi lapok­ban jelennek meg cikkei. Édes­apja mozdonyszerelő, édesanyja tanár Gyulajon. Egy bátyja van, aki már dolgozik, közben egye­temre is jár. Nepálba még min­denképpen szeretne visszamen­ni. Szeret túrázni, a Himaláján például eltöltött ezzel egy hetet, de legyalogolta mára portugál El Caminot is. az indiai Zanlgába a Csorna Szo­bája Alapítványon keresztül, míg nepáli farmra a WWOOE nemzet­közi szervezet segítségével jutott ki Csullag Eszter Rita. A farm egészen közel volt az indiai ha­tárhoz, Ilamban, amely nagyon híres teájáról. A nepáli iskolában töltött időt pedig egy kint megis­mertjó barátnak köszönheti. Az iskola Hemjaban volt, amely a gyönyörű hegyek között bújik meg, nem messze a turisták által kedvelt Pokhara városától. tavaly nyáron egy két hetes túra után körbeutazta Spanyol- országot. Pár évvel ezelőtt pedig két nyarat is Németországban töltött, ahol aupair-ként dolgo­zott. bonyhád Tolna megyét 8 csa­pat képviseli a Bolyai Matemati­ka Csapatverseny országos dön­tőjében, amely november 23-án lesz Budapesten. Idén is a bony­hádi Vörösmarty általános isko­la szervezte meg a tudáspróba megyei fordulóját, Genczlemé Herczeg Ágota vezetésével. Az intézmény pedagógusától meg­tudtuk, a 3. évfolyamosoknál is­kolájuk „Mateksztárok” fantázi­anevű négyfős csapata jutott to­vább, a negyedikeseknél a szek­szárdi Dienes Valéria Általános Iskola „Agymenők”, az ötödike­seknél a tamási TONIEPSZ „Vil­lámtudó”, a hatodikosoknál az ugyancsak a Dienesből érkezett „Okosok”, a hetedikeseknél és a nyolcadikosoknál szintén a TO- NIEPSZ-et képviselő „3+1”, illet­ve a „Rutinosok” együttes kvali­fikálta magát a fináléba. A gim­náziumi 7. és 8. osztályos ka­tegóriában egyaránt a bony­hádi Petőfi Sándor Evangéli­kus Gimnázium „Agyatlanok” és „Prímprofik” nevű csapatai nyertek. Stallenberger Józsefné, a nagymányoki II. Rákóczi Fe­renc ÁMK pedagógusa is jutal­mat vehetett át a bonyhádi ered­ményhirdetésen: az általa felké­szített négyesek érték el a leg­több összpontszámot. ■ V. B. PROMÓCIÓ Felkészítés a felsőfokú tanulmányokra szekszárd A Nemzeti Tehet­ség Program NTP-TFP-MPA-12. kódszámú „A tehetséggondozás folyamatosságát biztosító prog­ramok támogatására” kiírt pá­lyázaton nyert 1,8 millió forin­tot a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar Középiskolás Tehetségműhely című projek­tével. Az október 24-29. között zajló táborban olyan önismere­ti, társismereti, kommunikáci­ós tréningek szerepelnek, ame­lyek a felsőoktatási rendszer működésének bemutatásával segítik a tehetséges középisko­lás fiatalok beilleszkedését a fel­sőoktatási rendszerbe. ■ 1.1. INemzeti ^SP I Tehetség Program Szekszárdi kisdiákok táboroztak Bátán tehetséggondozás Közös élmények, játékok révén fejlődik a személyiség báta-szekszárd Tehetséggon­dozó táborban vehettek részt Bátán a Kápolnás Vendégház­ban a Szekszárdi Babits Mihály Általános Iskola ötödik osz­tályos tanulói közül tízen - a Nemzeti Tehetség Programnak köszönhetően. A négy napos intenzív tré­ningre elsősorban azok a gyere­kek kaptak lehetőséget, akik ko­rábban rendszeresen részt vet­tek az iskola pszichológusa ál­tal szervezett foglalkozásokon. A tábor célja a tehetségígére­tek komplex fejlesztése volt. Az iskolán kívüli intenzív együtt- lét, az együttgondolkodás, a kreativitást fejlesztő feladatok mind-mind hozzájárultak a tá­A tehetséges Bablts-lskolás gyerekek a bátal Fekete Gólya Házban bor sikeréhez. A gyerekek a kö­zös élmények, játékok, gyakor­latok segítségével közelebb ke­rültek egymáshoz, szociális ké­pességeik pozitív irányú válto­zása hosszú távon hozzájárul­hat személyiségük fejlődéséhez - tudtuk meg dr. Bíró Violettá­tól és Cselkó Teodórától, a tábor vezetőitől. Az élményekben gaz­dag hosszú hétvégét a gyerekek és szüleik közös játéka zárta. A tíz kisiskolás eddig is rend­szeresen ott volt az országos és megyei versenyeken, ahol min­dig kiemelkedő helyezéseket ér­tek el. A tábort pályázati úton, az Emberi Erőforrások Minisz­tériumának közreműködésével sikerült megvalósítani. ■ Gy. M. A Könyv család Tolnán Bőr-Szín-Vonal címmel nyílt meg a simontornyai Könyv család kiállítása tegnap a Tolnai Galériában. A kiállítók: Könyvné Szabó Éva bőrműves népi iparművész, Könyv Kata Barcsay-díjas festőmű­vész és Könyv István János grafikusművész. A tárlat, amelyet Mözsi-Szabó István festőművész nyitott meg, november 18-ig látható. ■ V. M,

Next

/
Oldalképek
Tartalom