Tolnai Népújság, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2013-09-01 / 33. szám

2013. SZEPTEMBER 1., VASARNAP. XVI. ÉVFOLYAM, 33. SZÁM SPORT SMMnHHHHKl Tízszer húzták fel a magyar zászlót kajak-kenu A világbajnokság tíz szombati döntőjében tíz érmet nyert Storcz Botond csapata Minden magyar egység ér­met nyert a szombati döntők­ben, a termés öt arany-, egy ezüst- és négy bronzérem. Dénes Tamás Az első döntő az ezres női kaja­kosoké volt, a tavaly már majd­nem elkeseredettségében visz- szavonult Medveczky Erikával. Gyönyörű névnapi ajándékkal lepte meg magát. S talán nem túlzás, hogy magát is meglep­te. Féltávnál a dán Henriette Engel Hansen haladt az élen, majd tőle a német Verena Hanti vette át a vezetést, Medveczky ekkor már a harmadik helyen evezett. Az utolsó 150 méteren szinte állva hagyta az előtte lévő kettőst, s végül körülbe­lül kéthajónyival verte meg az ezüstérmes Hantit. A férfiak ezer méteres távján a mindössze 21 éves Dombvári Bence nagyon bátran verseny­zett, ment a németek ászával, Max Hoffal, ötszáz méternél a magyar versenyző volt az élen. Később úgy tűnt, elkészült az erejével, hárman is előkerül­tek. Ám hajrázni tudott, s csak ezredekkel az ausztrál Walla­ce mögött célba érve bronzér­mes lett. Kenu egyesben Vajda Attila (a képen) okosan, erejét jól be­osztva versenyzett. Féltávnál az orosz Stokalov vezetett, aki aztán nem került dobogóra. Pe­king magyar olimpiai bajnoka, aki 2007-ben ugyancsak Duis­burgban világbajnok lett, a né­met Bendellel vívott nagy csa­tát. 750 méternél már ő volt az élen, s a végén magabiztosan, több mint egy másodperces előnnyel nyert. A kajak ketteseknél az olim­piai bajnok Dombi, Kökény ket­tős nincs csúcsformában, de óriásit küzdött. Jó hajrával meg tudta csípni a dobogót az egy­ség, amely a németek és (éppen hogy) a fehéroroszok mögött ért célba. A női kajak egyesek 500 mé­teres versenyében féltávnál biz­tos volt már, hogy folytatódik az addigi sorozat, vagy magyar, vagy német világbajnokot avat­nak. Akkor talán még Katrin Wagner-Augustin tűnt esélye­sebbnek, de Kozák Danuta na­gyon jól hajrázott, s közel egy másodperces előnnyel győzött. A viszonylag új számban, a női kenu 200 méteres egyesben a kanadai Laurence Vincent-La- pointe nyert, s ezzel megtörte a magyar és a német aranyhe­gemóniát. Lakatos Zsanett har­madik lett. A női kajak kettesek 500 méteres távján a Kovács Kata­lin, Janics Natasa kettősnek az aranyéremre nem volt esélye, a verseny nagy részében a ne­gyedik, sőt az ötödik helyen ha­ladt. A végén a magyar egység feljött a győztes németek mögé, s második lett. Következtek a kenu kettősök, ismét ezer méte­res távon. A Vasbányai Henrik, Mike Róbert kettős kétséget sem hagyott afelől, hogy a világ Első győzelmét aratta a bajnok Győri ET0 labdarúgás Megtört a jég az OTP Bank Liga 6. fordulójában: a baj­nok Győri ETO megszerezte első győzelmét. A kisalföldi zöld-fe­hérek az első félidőben szereztek két gólt a tolnai zöld-fehérek ellen. (A második öngól volt, a paksi Szabó Jánosról saját hálójába, il­letve a tavasszal még a győrieket erősítő Molnár Péter hálójába ju­tott a labda.). Pintér Attila együtte­se ezzel visszavágott a paksnak a tavaszi hazai vereségért, akkor a vendégek 0-3-ról fordítva nyertek 4-3-ra az ETO Parkban. Az első félidőt a Győr kezdte k ezdemé- nyezőbben, s a játékrész közepén meg is szerezte a vezetést. A foly­tatásban is a hazaiak előtt adód­tak nagyobb lehetőségek, ám az újabb gólhoz Szabó János súlyos hibája kellett. A fordulás után a Paks mindent megtett azért, hogy faragjon hátrányából, ám a győri védelem magabiztosan állt a lá­bán, így még helyzetekig is csak ritkán jutottak el a vendégek. A két csapat az alábbi összeállí­tásban szerepelt a mérkőzésen, 2500 néző előtt, Fábián játék- vezetése mellett. Győr: Kamenár- Svec, Lang, Lipták, Völgyi - Trajkovics (Kalmár 65.), Kamber, Pátkai - Varga R. (Martinez 39.), Andrics, Koltai (Kink 50.). Paks: Molnár P. - Fiola, Kovács G. (Tök­öli 75.), Éger, Szabó J. (Kiss T. 46.)- Bori, Windecker, Kecskés (Köny­ves 63.), Báló - Bartha, Simon A. Gólszerzők: Andrics (21.), Szabó J. (4L, öngól). A nap további három mérkő­zése, a Ferencváros-KTE-Phoe- nix Mecano, a Mezőkövesd-Zsó- ry FC-Puskás Akadémia FC és a Diósgyőr-Újpest találkozó lapzárta után ért véget. A for­duló nyitányán, pénteken, a Haladás 3-2-re legyőzte a Pápát. Vasárnap az előző fordulóban az MTK legyőzésével megle­petést okozó PMFC-Matias a listavezető DVSC-Tevát fogad­ja. A kék-fehérek a második helyezett Videoton pályáján próbálhatnak meg javítani. A sereghajtó Kaposvári Rákóczi a Budapest Honvédőt fogadja. ■ HIRDETÉS legjobbja: 250 métertől vezetve, nagy fölénnyel győzött. Hason­ló állítható a Szabó Gabriella és Fazekas-Zúr Krisztina alkotta duóról. A románok ugyan job­ban rajtoltak a női K2-es 1000 méteres távon, de aztán a ma­gyar hajó, amely végig maga mögött tartotta a németeket az élre állt, s szenzációs evezés­sel megszerezte a nap ötödik magyar világbajnoki címét. Az utolsó szombati döntőben, a kenu négyesek 1000 méteres versenyében a Varga Dávid, Ko- risánszky Péter, Korisánszky Dávid, Vass András kvartett, nagyon kellemes meglepetés­re, bronzérmet nyert. Minden magyar egység érmet nyert a szombati finálékban - folytatás holnap, délelőtt és délután. SPORTHIRSAV Döntőbejutotta Fehérvár hokicsapata jégkorong Mint eddig min­dig, most is döntőbe jutott a házigazda Fehérvár az immár ötödik alkalommal megrendezett ifj. Ocskay Gá- bor'Emléktornán. A rendező együttes az elődöntőben 4-1- re nyert a szlovén Olimpija Ljubljana ellen. Az Ambri-Pi- ott- Sheffield Steelers elődön­tő lapzárta után ért véget. Lázár Vilmos remekelt maratonhajtásban fogathajtás Lázár Vilmos szinte példa nélküli fölénnyel nyerte meg a maratonhajtást a szlovákiai Kistapolcsányban zajló kettesfogathajtó-világ- bajnokságon, ezáltal a díjhaj­tásban elért hatodik helyről átvette a vezetést összetett­ben, ráadásul a magyar csapat (Lázár V., Lázár Z., Nagy) is élre állt. Vasárnap 10 órától kezdődik az akadályhajtás, amelyben fordított sorrendben indulnak majd a versenyzők, azaz Lázár Vilmos lesz az utolsó hajtó. Berecz Zsombor hetedik a vb-n vitorlázás Berecz Zsombor a hetedik helyen végzett a Tallinnban rendezett vitor­lázó finndingi-világbajnok- ságon. Magyar finndingis még soha nem végzett az első tíz között világbaj­nokságon, sőt az elmúlt 19 évben egyetlen olimpiai ha­jóosztályban sem született hasonló jó eredmény. Ivkovicsot elkérték a montenegróiak kosárlabda Sztojan Ivkovi­csot, a magyar férfi váloga­tott kapitányát, a KTE Duna Aszfalt szakmai igazgatóját elkérte a montenegrói szö­vetség, hogy edzőként segít­se a csapatot a szerdán kez­dődő, szlovéniai rendezésű Európa-bajnokságon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom