Tolnai Népújság, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2013-09-15 / 35. szám

2 2013. SZEPTEMBER 15., VASÁRNAP KÖZÉLET Túl a Naprendszeren űrkutatás Magyar üdvözletei is visz a világűrbe a Voyager 1 A gondolat, hogy üzenetet küldjünk más civilizációknak, romantikus, de kicsi az esély arra, hogy megtalálják. HÍRSÁV Egymással szemben ment két gyorsvonat ugyanazon A vágányon, egy­mástól mindössze száz mé­terre, szemben állt meg két gyorsvonat tegnap déleló'tt Kelenföld és Háros között, ahol a biztosítóberendezés hibája miatt egyetlen vágány járható. A Tubes Intercity és a Szombathelyre induló gyorsvonat a nyílt pályán ed­dig tisztázatlan okok miatt haladt egymással szembe, azonban időben megálltak. Nobel-békedíjas látogatott Budapestre MAGYARORSZÁGRA látogatott a Nobel-békedíjas Aung Szán Szú Kji. A mianmari ellenzék vezetője, aki ko­rábban 15 évet töltött házi őrizetben, a Budapesti Cor- vinus Egyetemen tartott előadást, ahol arról beszélt: a demokráciát soha nem szabad magától értetődőnek venni. Az állampolgároknak mindig joguk van egy jobb társadalomhoz, de ezért meg kell küzdeniük, és a dönté­seikért vállalniuk kell a fele­lősséget - mondta. Négy évtized után szökött meg Koreából negyvenegy Év után szö­kött vissza hazájába egy dél-koreai férfi, akit koráb­ban Észak-Korea rabolt el - közölték pénteken szöuli kormánytisztviselők és ak­tivisták. A 68 éves Csőn Uk Pjo tagja volt annak a 25 fős legénységnek, amelynek tag­jait az észak-koreaiak 1972- ben két bárkáról elraboltak a Sárga-tengeren. Csőn egyedül tudott megszökni azok közül, akiket akkor az észak-koreaiak elragadtak. Gyurcsány: nincs kiegyezés Orbánnal nincs kiegyezés Orbán Vik­torral, Orbán Viktornak men­nie kell - jelentette ki Gyur- csány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke az ellen­zéki párt évadnyitó nagygyű­lésén szombaton, a budapesti Szabadság hídon. „Orbán Vik­tor nem jobbközép demokrata, hanem „az önkény maga” és aki kompromisszumot köt vele, az bemocskolódik az ön­kény undorával” - mondta. Üdvözletét küldünk ma­gyar nyelven minden békét szerető lénynek a Világegyetemen - ha vala­ha is megtalálják az üze­netet, amelyet a Voyager 1 űrszondán küldtek ki a világűrbe, ezt a mondatot is hallani fogják rajta, igaz nem a legjobb magyarság­gal. Az összesen 55 nyelven elhangzó köszöntés immár a Naprendszeren kívül jár. Sztojcsev Iván Harminchat évvel a fellövés után ezen a héten bejelentet­ték, egyértelműek a bizonyí­tékok, a Voyager 1 lett az első ember által készített eszköz, amely csillagközi pályára állt. A Voyager-program két űrszondáját 1977-ben lőtte fel a NASA. A cél a küldetés első éveiben az volt, közelít­sék meg minél jobban a tá­voli bolygókat, és küldjenek róluk fényképeket. Ez így is történt: 1979-ben a Jupiterről, 1980-ban pedig a Szaturnusz- ról készített közeli képeket a Voyager 1, a Voyager 2 pedig néhány évvel később a Neptu- nuszt és az Uránuszt fotózta körbe. Ezzel azonban nem ért véget a küldetés. A két szonda csillagközi pályára állt, hogy jeleket küldjön a Naprendszer ismeretlen vidékeiről, most pe­dig azon kívülről is - és hogy jelt adjon az itteni élet létezé­séről. Sokáig bizonytalan volt, pon­tosan mikor került ki a Voyager 1 a Naprendszerből. Pontos ha­tárt nehéz mérni: azt a pontot kell megtalálni, amikor a Nap sugárzása már gyengébb, mint a csillagközi téré. Nehezíti a mérést az is, hogy az űrszon­da már csak csökkentett kapa­citással küld jeleket a Földre: azért, hogy minél tovább képe­sek legyenek működni a gépei, évekkel ezelőtt lejjebb kellett venni az energiafelhasználá­sukat. Jelenleg alig 270 watton működnek - mindezt ráadásul 1977-es technika mellett kell elképzelni. A gondolat, hogy üzenetet küldjünk a Földről más civi­lizációknak, romantikus, de kicsi az esély arra, hogy meg­találják a hangokat. Legköze­lebb körülbelül 40 ezer év múl­va lesz egy csillag közelében a Voyager 1. Azt a híres Voyager Aranylemez készítői is tudták, leginkább a Föld számára jelké­pezhet mindez sokat. A lemez­re három felvételt tettek. Az elsőn az ENSZ főtitkára, Kurt Waldheim köszöntötte azokat, akik megtalálják, a másodikon 55 különböző nyelven hangzik el egy-egy rövid üdvözlet. Vé­gül egy zenei összeállítás zárta a lemezt. Néhány rajzot is rá­A Voyager 1 útja 1977. SZEPTEMBER 5.-.fellövik az űrszondát. 1979: fotókat készít a Jupiterről. 1980: megközelíti a Szatur- nuszt, közel négy hónapig vizsgálja. A bolygó gravitációs terét felhasználva felgyorsul, és a Naptól távolodó pályára áll. 1990: hatmilliárd kilométer tá­volságból lefotózza a Földet. tettek - a korábbi űrszondákon elhelyezett hasonló üzenete­kért sokan kritizálták is őket, a meztelen emberi testek rajzai miatt a prűdebb amerikaiak hónapokig tiltakoztak, miért küld a NASA pornográfiát az űrbe. Az 55 nyelvet úgy válasz­tották ki, hogy az emberiség nagyobb része legalább egyet megértsen közülük. Anya­nyelvi felolvasókat nem mind­egyikhez találtak a felvétel rövid ideje alatt, ezért az űr­1998: lehagyja a lassabb Pio­neer 10 szondát, ezzel a Földtől a legtávolabbi eszközzé válik. 2013: hivatalosan is az első esz­köz, ami elhagyja a Naprend­szert, mintegy 56 ezer km/órás sebességgel közlekedik tovább. 2025: várhatóan ekkor merül­nek le gépeinek az energiaforrá­sai, azután több jelet nem képes küldeni a Földre. programot vezető Carl Sagan munkahelyéhez, a New York-i Cornell Egyetemhez fordult se­gítségért, ottani oktatók és di­ákok olvastak fel több szöveg- részletet is. Ez az oka annak is, hogy a magyar köszöntés sem tökéletes magyarsággal hang­zik el. Igaz, a mi üzenetünk a leghosszabbak közé tartozik, más nyelveken általában csak négy-öt szóban köszöntötték az idegeneket. Volt, aki ennél is tovább ment, a kínai man­darin nyelvű üdvözletben pél­dául azt is hozzátették, hogy látogassanak ide, ha van ide­jük, a svéd felolvasó pedig azt is megemlítette büszkén, hogy ő programozó. Persze nem is feltétlen baj, ha nem találják meg az üzene­tet sosem. Stephen Hawking, napjaink legnagyobb fizikusa például arra figyelmeztetett, ha egyszer sikerülne találkozni idegen civilizációval, félő, hogy annak olyan hatása lenne, mint Amerika felfedezése a majákra és az aztékokra. MSZP-Együtt: szabad az út az ellenzéki együttműködéshez A szocialista párt választmá­nya jóváhagyta az MSZP és az Együtt-PM választási meg­állapodását - közölte tegnap Botka László, a testület elnö­ke. Azt mondta, nem volt ko­molyabb vita az egyezségről, amely szerint az MSZP és Baj- nai Gordon pártja külön listán indul, de a 106 egyéni válasz­tókerületben közösen állíta­nak jelöltet. Az MSZP október 19-én tart kongresszust, ahol elfogadják választási prog­ramjukat és végleges döntést hoznak az országgyűlési és az európai parlamenti választási listáról. Ez azt jelenti, hogy októberre befejezik a válasz­tási felkészülést. Mesterházy Attila pártelnök azt mondta: ma az MSZP az egyetlen párt, amelynek egyeztetett prog­ramja van arra, hogyan lehet segíteni a négymillió szegény ember helyzetén, hogyan le­het megszüntetni a gyermek­éhezést, és képviseli a nők, a fiatalok, a nyugdíjasok, a munkavállalók és a kis-, és közepes vállalkozók érdekeit. Hozzátette: sajnálja, hogy a DK nem csatlakozott az el­lenzéki összefogáshoz, de „ez most már történelem”. Az Együtt-PM szerint így létrejött az ellenzéki szövet­ség, amellyel valódi esély nyílhat nemcsak a kormány- váltásra, hanem az azt követő jó kormányzásra is. „A meg­állapodás fontos és megnyug­tató hírt küld Magyarország minden, változást akaró pol­gárának: mától garancia van arra, hogy 2014-ben ellenzéki szavazat nem vész el, és arra is, hogy hazánk sokféle világ­nézetű, politikai preferenciá- jú választópolgára egyaránt politikai otthonra, erős kép­viseletre találhat magának az ellenzéki szövetségben” - ol­vasható az MTI-nek küldött közleményben. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint nem jelent semmi jót a magyar emberek­nek az MSZP és az Együtt-PM megállapodása. Kocsis Máté szombati budapesti sajtótájé­koztatóján azt mondta: a meg­állapodás a rezsicsökkentés szűkítésével, eltörlésével járhat együtt, továbbá adóemelést hozna, és biztosan szűkülne a családi adókedvezmény is. Sokkal több menekült érkezik Magyarországra nyolcszor annyi menekült érke­zett idén Magyarországra, mint tavaly. Az itt menedéket kérők száma így az idén már megkö­zelíti a 16 ezret. Az ENSZ Népe­sedési Osztályának legfrissebb jelentése szerint világszerte min­den eddiginél többen élnek ha­zájuk határain kívül. 2013-ban 232 millió ember, a világ népes­ségének 3,2 százaléka menekült. A nemzetközi migránsok csak­nem kétharmada Európában és Ázsiában él: Európában 72 mil­lió bevándorlót tartanak nyilván. Becslések 136 millióra teszik az északi fejlett országokba beván­doroltak számát, szemben a dé­li országokban új hazára lelt 96 millió emberrel. A magyarországi folyamatok eközben meglepő irányt vesz­nek, idén csak június végéig több mint ötszörösére nőtt a menedékjogért folyamodók szá­ma a tavalyi év első feléhez vi­szonyítva, szeptemberig pedig már nyolcszor több kérelmet regisztráltak, mint 2012-ben az egész év alatt - írta a Nép- szabadság. Míg 2011-ben nem egészen 1700, tavaly 2100-nál alig valamivel több menedék­kérő volt, az idén a számuk már megközelíti a 16 ezret. Nem elsősorban a válságövezetből érkezők száma emelkedett ro­hamosan, hanem például a ko­szovóiaké, akik a korábbihoz képest 60-szor annyian voltak. Hoszni Mubarak kerekes székben érkezett büntetőperére, amelyben azzal vádolják, hogy bűnrészes volt az uralmát megdöntő 2011-es forradalom résztvevőinek a halálában. Halálra is ítélhetik. A Mól meg kívánja tartani vezető szerepét az INA-ban Horvátország A Mól nem ad­ja fel irányítási jogát a horvát INA olajipari vállalatban - nyi­latkozta a Reuters hírügynök­ségnek Mosonyi György, a Mól felügyelőbizottságának elnöke. Elképzelhető né­hány változtatás a Horvátország­gal kötött rész­vényesi szerző­désben, például a vétójogokkal kapcsolatban. Azt mondta optimista, lehetséges a megegyezés és egy új növe­kedési stratégia lefektetése az INA-nál. Horvátország 2003- ban adta el a Mol-csoportnak az INA 25 százalékát. Később a magyar vállalat.49,1 száza­lékra emelte tulajdonosi hánya­dát, és átvette az irányítást az INA-ban. A horvát állam jelen­leg 44,8 százalékos tulajdonnal rendelkezik a cégben. Mosonyi György megerősí­tette a sajtóérte­süléseket, hogy a Mól hajlandó a gázüzletág mi­att perelni Hor­vátországot 2 milliárd kunára, hogy így kár­pótolják a Molt a károkért. Azt mondta: Zágráb az utolsó négy évben pénzügyi kárt okozott az INA-nak és az INA részvénye­seinek, a Mól nem hajlandó a további veszteségeket elviselni, és kárpótlást kér. ■ A Mól nem hajlandó a további veszteségeket elviselni. 1 <

Next

/
Oldalképek
Tartalom