Tolnai Népújság, 2013. augusztus (24. évfolyam,178-203. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2013-08-25 / 32. szám
2013. AUGUSZTUS 25., VASÁRNAP MEGYEI SPORT - HIRDETÉS 11 A térd lett a sportolók Achilles-sarka trauma Egyre több fiatal érintett a keresztszalag-sérülésekben, a műfüves borítás gyilkolja az ízületeket A felgyorsult sportágak, a túlterheltség és a műfüves pályák elterjedése együttesen eredményezte, hogy a keresztszalag-szakadás soha nem látott mértékben sújtja a sportolókat. Balázs László A minimum hat hónapos kihagyással járó sérülés azért is alattomos fajta, mert a gyógyulási időszakban könnyen becsaphatja magát az ember, amikor már azt hiszi, elég jó a lába. A keresztszalag-szakadás a térd leggyakoribb súlyos sérülése, amely miatt megbomlik a térd biomechanikája, instabillá válik, bármikor kiugorhat. Dr. Tállay András, a Sportkórház sebészorvosa azt mondja, régen is sok keresztszalag-szakadás volt a sportolóknál - sokaknak be is kellett fejezniük emiatt -, csak kevésbé ismerték fel ezeket. Sokszor porcleválásnak gondolták, ezt orvosolva kivették a belső porcot, a szalag azonban nem került látótérbe, így fordulhat elő, hogy az ötven-hatvan éves korábbi élsportolók közül sokan térdprotézisműtétre kényszerülnek, mivel nem lett pótolva az elszakadt keresztszalag, és ez porckopáshoz vezetett. Az orvostudomány fejlődésével megjelent az MR-vizsgálat, amivel nagyobb biztonsággal meg lehet állapítani egy-egy sérülés milyenségét. Tállay ugyanakkor azt tapasztalta, az első ellátó helyen sokszor nem sikerül felfedezni a kereszt- szalag-szakadást, mert a röntgen nem mutat csontsérülést, a beteg védekezése miatt pedig nehéz pontosan megvizsgálni a lábat. Egy kutatás szerint a keresztszalag elszakadásához 1800 newton erő szükséges. Annak, hogy manapság rengeteg a keresztszalag-szaKÜ _____-~~* l - ■? * ■ . Tököli Attila már nem mai gyerek, eddig megúszta a komoly sérüléseket kadás, Tállay szerint több oka van: szerepet játszik benne a sportolók hatalmas terhelése, a sportágak felgyorsulása, illetve az is, hogy sok új, extrém sport alakult ki. Az okok között található a műfüves pályák térhódítása is, amelyen a hirtelen irányváltásoknál könnyebben letapadhat a láb. Az orvos szerint felfedezhető egy olyan tendencia, hogy a fiataloknál egyre több a keresztszalag-sé- rülés, esetükben érdemes megoperálni a szalagot, hogy ne menjen tönkre az ízületi felszín 18-20 éves korukra. Ke- resztszalagműtét nélkül is lehet egyébként sportolni, amatőr szinten legalábbis, ehhez az kell, hogy az ember a sérülése után annyira megerősítse a combizmát, hogy az át tudja venni a keresztszalag szerepét, és stabilan tartsa a térdet. Tállay évente 100-150 elülső keresztszalag-pótlást csinál, ezek többsége amatőr sportolókat érint. Itt jön a képbe a műfű csapdája: bár ez a borítás kétségkívül előnyös, mivel télen is dagonyázás nélkül lehet rajta játszani, a keményebb, rugalmatlanabb talaj jobban gyilkolja az ízületeket. Vegyünk egy amatőr nagypályás csapatot, amely szeretne elindulni valamelyik bajnokságban, saját pályával azonban nem rendelkezik. Mi ilyenkor a megoldás? Megkeres más egyesületeket, amelyek rendelkeznek normális vagy műfüves pályával, és fizet a bérlésért jó esetben 20, rossz esetben 25- 35 ezer forintot. Füves pályából - pláne jó minőségűből - egyre kevesebb van, és a klubok érthető módon ezeket is féltik, esős idő esetén nem is engedik rá a bérlőket, így az esetek nagy többségében marad a műfű, hiszen azon negyven fokban, zivatarban vagy hóban is lehet játszani. így lesz ebből ördögi kör. Axel-Springer Magyarország Kft. Kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Szerkesztőség telefon: 74/511-510 Hirdetés telefon: 74/511-534 Terjesztés telefon: 74/511-539 www.teol.hu Hirdetésfelvevő irodák: Bátaszék, Budai u. 30. 30/600-4570 Bonyhád, Bajcsy Zsilinszky u. 2., 20/374-9297 Bonyhád, Zrínyi út 25. 74/453-453 Hőgyész, Kossuth tér 13. 06-74/488-643 Hőgyész, Rózsavölgyi u. 21. 74/489-560 Kajdacs, Kossuth L. u. 585/b. 75/551-005 Nagymányok, Kossuth L. u. 31. 74/459-601 Paks, Barátság u. 3. 70/310-8374 Paks, Deák F. u. 3. 75/510-623 Paks, Kossuth L. u. 8. 70/310-8374 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 74/511-534 Tamási, Rákóczi u. 130. 74/473-651, 70/365-9050 Tamási, Szabadság u 46—48. 74/570-808 Tolnai Népújság | Tolnai Népújság Zrínyi Sóikért Étterem szekszárd, Zrínyi u. 1. TEL.: 74/511-606; Fax: 74/511-605. menü: sárközi orjaleves, töltött csirkecomb, steak burgonyával, céklasalátával A menü ára: 900 forint. hétközna Tolna «9^*1 _____Vasárnapi Tolnai Népújság_____ Kiadja a z Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája Főszerkesztő-kiadóvezető: PÓRÉ LÁSZLÓ Felelős szerkesztő: NIMMERFROH FERENC Szerkesztők: FINTA VIKTOR, MÁCZ KATALIN A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-500 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu A kiadásért felel: A kiadásért felel: PÓRÉ LÁSZLÓ Készült az AS-Nyomda Kft. Szilády Üzemében. 6000 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: FUTÓ IMRE ISSN szám: 0865-9028. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: BERECZKI PÉTER Telefon: 0640/510-510 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10404601-46017376 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 660 Ft. Hirdetésvezető: NAGY GYÖNGYI Telefon: 72/505-060. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534. Fax: 74/511-501 E-mail: hird.tolna@axels.hu A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon és rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik, (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek, fotók tetején megjelenő promóció felirat Fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Ami a magnak kell... Őszi vetésű kalászosok alaptrágyázási szempontjai A magvak csírázási időszakában honoló feltételek nagymértékben meghatározzák azok későbbi növekedését és fejlődését, és ennek eredményeként a növények terméshozamát. A csírázás során a növény a magban elraktározott tápanyagokat és energiatakarékokat használja fel. Azonban a növény gyors növekedése miatt igény támad egy külső tápanyag- és energia forrásiránt. A kelési időszakban a megfelelő fejlődéshez a növénynek szüksége van könnyen felszívható tápanyagokra a fiatal gyökér közvetlen közelében. Emiatt előnyös egy „induló adag” makro- és mikro tápanyagot használni a PRIMSEED magtrágya formájában. A készítmény két változatban is kapható:- folyékony PRIMSEED és- szuszpenziós PRIMSEED, mely ráadásul színezi a csávázott magot. HOGYAN MŰKÖDIK A PRIMSEED MAGTRÁGYA? • a csírázó magvaknak biztosítja a szükséges tápanya gokat, • növeli a mag csírázási erejét és energiáját, • gyorsítja a növény fejlődését, • lehetővé teszi a növények számára a jó gyökeresedést és a talaj mélyebb, tápanyagokban gazdagabb rétegeinek gyorsabban történő elérését, • növeli a kedvezőtlen nedves- ségi feltételekkel szembeni ellenállást. A PRIMSEED EGYSZERŰ HASZNÁLATA A PRIMSEED termékeket a gombaölőszerekhez hasonlóan kell használni.- Használat előtt alaposan meg kell keverni, hogy az oldat egész térfogatában homogén legyen.- Ha az ültetéshez a magot saját magunk készítjük el, akkor a PRIMSEED magtrágyát egy keverhetőség szempontjából bevált csávázószerrel egyszerre kell használni.- A készítmények adagját a címkéjükön található használati utasítás szerint kell elkészíteni.- A készítmények külön-külön történő elkészítéséhez szükséges vízmennyiséget nem szabad összeadni. Mindegyik készítményt egy külön tartályban kell felhígítani, az ajánlott vízmennyiség kb. felével. majd pedig az így keletkezett oldatokat össze kell keverni. Nem szabad a készítményeket hígítás nélkül összekeverni!- A csávázószer, a műtrágya és a víz keverékének térfogata meg kell egyezzen a csávázószer használati utasításában megadott adatokkal.- Fontos, hogy a mag egész felületét egyenletesen borítsa be az oldat. Forgalmazó: ALTOTERRA Kft. 6000 Kecskéinél, Halasi út 29. Tel: +36-76/327-818 www.ahoteira.hu NÖVÉNYEK A műtrágya és vtz adagja 100 ka vetőmagra PRIMSEED pttarj Víz pit*r] búza. Árpa. tritikAlé 0,2 0.8 ZAB 0,3 1,2 KUKORICA 0.3 0,9 CUKORRÉPA 0,3 0,9 NAPRAFORGÓ 0,4 1.2-1,4 REPCE ÉS MÁS KERESZTES VIRÁGÚ NÖVÉNYEK 0,2 0,5 HÜVELYES KJSMAGVÚ _A? ___ 0. 5 HÜVELYES NAGYMAGVÚ 0,3 0,8 VETÖBURGONYA 1,51 PRIMSEED műtrágya/10-501 vízzel / 1 tonna vetőburaonya A PRIMSEED műtrágya adagolása különböző növénykultúrákban ALTO terra V (SJINTERMAG V«> AGRO INNOVATIONS PRIMSEED MAGTRÁGYA FORGALMAZÓ: ALTOTERRA Kit. 6000 Kecskemét, Halasi út 29. Telephely 2768 Újszilvás, Abonyi út 0288/2. Hrsz. tel. (+36) 76 327818 • www.altoterra.hu 1 »