Tolnai Népújság, 2013. augusztus (24. évfolyam,178-203. szám)

2013-08-17 / 192. szám

2013. AUGUSZTUS 17., SZOMBAT PAKSI JÁRÁS 5 Etel es figyelem is jár nekik cigány napközi Az idejük nagy részét tanulással töltötték a táborban Egy vékony lányka, mintha a nővérük volna, úgy irányítja a gyerekeket. Ő a táborvezető, Solt Mónika, aki közfoglalkoztatottként dolgozik Több mint négyszáz lesz az induló versenyzők száma az atonrfutáson Paks Már meghaladta a négy­száz főt a nevezők száma a szeptemberi Atomfutásra. Ta­valy ilyenkor 160 főnél tartot­tak. AII. Atomfutást szeptem­ber 14-én rendezik meg, a tá­vok, kategóriák száma bővült, lehet teljes marATOM távot fut­ni, illetve annak bizonyos töre­dékei közül választani. lelölnek ki gyermektávokat, lesz nordic walking „futam” és egy újdon­ság, a brutálATOM. A sárda­gasztó, csúszó-mászó, extra ver­senyszám a futókat próbára te­szi, a közönség számára viszont látványosabb a többi számnál. A versenyt az Atomerőmű Sport Egyesület égisze alatt Scheffer István BSI futónagykövet szer­vezi. A program szerves része a kétnapos Kenyér-, hal- és borün­nepnek, amit térzene és fáklyás felvonulás vezet fel. Az Atomfu­tás központjában, az ASE Csar­nok mellett egészségsátor mű­ködik egész nap, paksi borá­szok, pékek, kézművesek mu­tatkoznak be, este pedig a Csík zenekar koncertezik. ■ V. T. Az ország több ponljáról érkeztek már nevezések Paks Tegnap járt le a paksi Hu­morzsák Bajnokság nevezési határideje, de az amatőr humo­ristáknak nincs okuk aggoda­lomra, szeptember 13-ig meg­hosszabbították a jelentkezési időt. A bajnokságot a Csengey Dénes Kulturális Központ és a Sosem Ugyanaz Comedy Klub (S.U.C.K.) hirdette meg. Gyulai István szervező, aki a kulturá­lis központ munkatársa, egy­ben a paksi humorcsapat oszlo­pos tagja azt mondta, érkeztek már nevezések az ország több pontjáról, de az általuk vártnál kevesebb, ezért úgy döntöttek, hogy módosítják a feltételeket. Az amatőr humoristák számá­ra hirdetett verseny döntőjére szeptember 28-án kerül sor, A beérkező pályaműveket a mű­faj mesterei, Maksa Zoltán és Nagy Bandó András, értékeli. A szerzői és az előadói kategó­ria első helyezettjei a gálán ne­ves humoristákkal együtt sze­repelhetnek. ■ V. T. A hazaindulás előtti utolsó pillanatokat rajzfilmnézéssel töltötték a minap a cigány napközibe járó gyerekek. Az idejük nagy részét nem ki- kapcsolódással, hanem tanu­lással töltötték a Kresz park melletti közösségi házban. Vida Tünde Paks Tíz-tizenkét kisebb-na- gyobb gyerkőc, fiatal üli körül a televíziót a cigány közösségi ház legnagyobb helyiségében. Egy vékony lányka, mintha a nővérük volna, csitítja őket, amikor felrebbennek az újság­író érkezésére. A lánykáról ki­derül, hogy ő a „táborvezető”, Solt Mónika, aki közfoglalkoz­tatottként dolgozik a cigány napköziben. Rajta kívül három pedagógus vesz részt a prog­ramban, amit a helyi önkor­mányzat indított és finanszíroz. Teli Edit alpolgármester azt mondja, ez szervesen kapcso­lódik ahhoz a szorgalmi időben folyó munkához, amit Jantyik Margit pedagógus végez több évtizedes tapasztalatai alap­ján, jó érzékkel, az önkormány­zat szándékait felismerve. Ott is, itt is az a lényeg, hogy a gye­rekeket segítsék a tanulásban, növeljék az esélyeiket.- Tudjuk, hogy nagyon sok befektetéssel nagyon kis ered­ményt érhetünk el - összegez­te Tell Edit. Mint mondja, tisztá­ban vannak azzal: adni kell ah­hoz, hogy kapjanak. Az önkor­mányzat bizalmat ad, s vár el. Ezen túl persze anyagiakat is tesz hozzá, hiszen a napköziben ingyen fogadják a gyerekeket, sőt mi több, házhoz mennek ér­tük, s haza is viszik őket. Ezek a gyerekek ingyen kapják az ebé­det, mert aközé a száz gyerek közé tartoznak, akik számára Solt Mónika Teli Edit alpolgár­mester szerint is nagyon sokat tett a napközi sikeréért. Az első hetekben több probléma felme­rült, nem sikerült azonnal meg­találni a megfelelő embereket, akkor ő„vitte a hátán” a nap­közit, pedig egy adminisztratív dolog miatt a foglalkoztatása sem volt biztosított. Ő azonban azt mondta, ingyen is dolgozik. most, hogy lassan vége a prog­ramnak, és lejár az ő foglalkoz­na önkormányzat napi egyszer meleg ételt biztosít a szünidő­ben. Az étel mellé jár a figyelem, szakértelem, a gondoskodás, de­rül ki Teli Edit szavaiból. Rezes Melisszát és Varga He- lént nem nehéz elvonni a cso­porttól, nagylányok, őket már nem a mese köti le. Melissza a Rákócziba jár, 14 éves lesz, He- lén a Bezerédj iskola diákja, 13 éves. - Tanultunk, beszélget­tünk, átvettük azokat a dolgo­kat, amiket az iskolában is ta­nultunk. Vannak olyan gyere­kek, akik bukásra állnak, azok­nak segíti a Móni és a tanárok is - mondják a lányok. Majd tatása is, nem szeretne végleg búcsút mondani a gyerekek­nek. A nyári foglalkozások so­rán indított mazsorett szakkört mindenképpen folytatni szeret­né, pedig - mint elárulta - emi­att sok konfliktusba kevere­dett. A gyerekek ugyan példa­képként tekintenek rá, a felnőt­tek viszont inkább irigységgel. Ez - húzta alá Paks alpolgár­mestere - sajnos általános hoz­záállás. meglepő érettséggel teszik hoz­zá, hogy azért nem róják in­kább az utcákat, mert azzal ugyan nem sokra mennének. Melissza azt is elárulja, hogy' az anyukája szigorú. Arra ta­nította, hogy a tanulás a legelső dolog, főleg most, hogy az utol­só évét kezdi az általános isko­lában. A lányka szülei a DC Du- nakom Kft.-nél dolgoznak, két­kezi munkások. Ő talán marke­tinges szeretne lenni, mert azt gondolja, hogy annak nem kell annyit tanulni, mint egy ügy­védnek, de hasonlóan jól keres. Tavaly majdnem négyes átlaga volt, ami az eddigi legrosszabb. A napközitől azt várja, hogy se­gítenek visszahozni az ered­ményeit. Helén önkritikusan megjegyezte, hogy nem tanult, ezért az év végi bizonyítvá­nyába becsúszott két hármas. Gyermekorvos szeretne lenni, amire - úgy gondolja - ugyan­olyan esélye van, mint mások­nak. - Sok mindenki azt mond­ja, hogy mi ugyanolyanok va­gyunk, mint mások - hangzik el az igen elgondolkodtató mon­dat. A lányok ezzel mit sem tö­rődve folytatják: - Itt van példá­nak a Móni, aki elég okos és na­gyon sokat elért - mondják. Nem utasították el, de nem is nyert a pályázat DUNASZENTGYÖRGY A nem konszolidált önkormányzatok számára elkülönített keret­ből óvodatető felújításra igé­nyelt támogatást a falu. A ke­ret elfogyott, és nincs Tolna megyei nyertes, számolt be Hencze Sándor polgármester. A minisztériumtól azt a tájé­koztatást kapta, hogy decem­ber végéig folyamatosan ke­resik a forrásokat, hogy az arra érdemes igényeknek ele­get tegyenek. ■ V. T. A számlákon feltüntetik a megtakarítást Paks A napokban kezdi ki­küldeni a Mezőföldi Regioná­lis Víziközmű Kft. az új kö­vetelményeknek megfele­lő számlákat. Ezeken feltün­tetik a rezsicsökkentés miat­ti 10 százalékos megtakarítás összegét is. Nem csekély ez a feladat, hiszen a paksi szék­helyű cég az év során folya­matosan nőtt. Már öt főmér­nöksége látja el az ivóvízzel és szennyvízzel kapcsolatos szolgáltatásokat, négy megye 44 településén, 210 dolgozót foglalkoztatva. ■ V. T. Mégis lesz a falunapon fogathajtóverseny nagydorog Lovas találkozó­val ünnepelnek augusztus 20-án Nagydorogon, ahol ez a búcsú napja is egyben. Hahn Róbert programszervező azt mondta, 2007-től rendeztek fogathajtó versenyt a faluna­pokkal egybekötve. Anyagi okokból idén kikerült a prog­ramból, de nagyon sokan hi­ányolták és a faluvezetés is úgy gondolta, hogy van létjo­gosultsága. A fogatok verse­nye a sportpályán lesz. ■ V. T. A válogatott legjobbja volt Antal Tibor Kende Paks Kínában rendezték meg az Uló-os sakkcsapatok olim­piáját. A viadalon 72 csapat indult. A magyar válogatott - Gledura Benjámin, Kántor Gergely, Antal Tibor Kende, Csonka Balázs, Korpa Bence - a negyedik helyen végzett az indiai, az orosz és a török csa­pat mögött. Az ASE sakkozója, Antal Tibor Kende veretlenül végzett a tornán a magyar vá­logatott legjobbjaként. ■ V. T. Példakép vagy irigység tárgya a cigány lány? HIRDETÉS- szőlőkaró- szélezetlen kerítéselem BÉRFURÉSZELÉS RÖVID HATÁRIDŐVEL Nagydorog, Vasút u. 22. Tel./íax: 75/332-08.3 Mobil: 30/9473449 Összegyűjtötték az emlékeiket falumúzeum Harminc évvel ezelőtt nyílt meg a ház györköny Harminc évvel ez­előtt, 1983-ban nyílt meg a falu­múzeum, amely hagyományo­san berendezett lakásbelsőt mu­tat be - bútorokkal, konyhai és kézműves eszközökkel. A tár­gyakat a lakosok gyűjtötték ösz- sze néhai Kuti Imre pedagógus vezetése mellett a honismereti szakkör keretében. A ház 1900- as évek elején épült a kor építke­zési szokásai szerint döngölt fa­lakkal, kis ablakokkal, nádtető­vel. Állagmegóvását korábban, külső felújítását vidékfejlesz­tési támogatással tavaly végez­ték. Tervezik, hogy egy csopor­tok fogadására is alkalmas félig fedett, félig nyitott melléképü­lettel egészítik ki. ■ V. T. A ház a múlt század elején épült döngölt falakkal, kis ablakokkal, nádtetővel Azt szeretnék, hogy a falu kedvelt lakóhely legyen DUNASZENTGYÖRGY Újabb lépést tett a község, hogy „kedvelt és választott lakóhely” legyen, be­fejeződött az iskola, az iskolai konyha és garázs tetejének cse­réje. A beruházás 12 millió fo­rintba került. Hencze Sándor polgármester mondta azt több mint tíz éve, hogy úgy érzi, lelakták a falut. Azóta szisztematikusan fejlesz­tenek, idén is sok kisebb-na- gyobb munkát elvégeztek. Be­fejeződött a Kossuth Lajos utca útjának kiszélesítése, ami 13 millió forintba került, elkészült a Mátyás király utca aszfaltbur­kolat 17 millió forintból.- Már el is kezdődött a kivi­telezés az úgy nevezett hősök kertjében, ahol a háborúban el­esettek emlékére emeltek 1992- ben emlékművet. A márvány­burkolat tönkre ment, felújít­juk, készül egy díszburkolatos sétány padokkal meg szemete­sekkel - folytatta a sort Hen­cze Sándor. Mint mondta, en­nek költsége 12 millió forintot tesz ki, amihez a Leaderben 5 milliót nyertek. Egy másik si­keres pályázatról is hírt adott: műfüves pályára nyert Duna- szentgyörgy támogatást. A tel­jes költség 25 millió, az önerő 30 százalékos. A polgármester azt mondta, a fejlesztéseket az erőmű közelsége miatt rendel­kezésre álló, például TEIT for­rásból finanszírozzák. ■ V. T.

Next

/
Oldalképek
Tartalom