Tolnai Népújság, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)

2013-07-27 / 174. szám

2013. JÚLIUS 27., SZOMBAT SPORT 15 Lesz eredmény, csak türelem kell labdarúgás Jó úton indult el a Paks, amely ma Újpesten kezdi el a 2013/2014-es szezont Ma délután megkezdődik a 2013/2014-es futballszezon az MVM-Paks számára. Horváth Ferenc együttese az Újpest otthonában mutat­kozik be, ott, ahol tavasszal 6-0-ás történelmi győzelmet arattak az atomvárosiak. Rónai Gábor Horváth Ferencnek és a paksi szakmai stábnak nem volt sok ideje arra, hogy saját arcula­tára formálja az előző idény­ben tizenharmadik helyen záró együttest. Öt hét - ahogy a szakvezető is hangsúlyozta - kevés, ennyi idő alatt igazán nem lehet érdemi munkát vé­gezni. A tervezett feladatokat megcsinálták, ám, hogy ez mi­re elég majd csak a bajnokikon derül ki. Persze ez nem jelenti azt, hogy Horváth Ferenc ne várna eredményeket már az el­ső fordulókban, de a fiatal tré­ner egyelőre óvatos. „Túl rövid volt az idő ahhoz, hogy minden játékost igazán megismerjek, de arra elég volt, hogy ők megismerjék az én hozzáállásomat - mondta. - Az egyértelműen látszik, hogy ez a csapat nem véletlenül lett tizenharmadik az előző bajnok­ságban. Vannak problémáink, amiket ki kell javítanunk, van­nak dolgok, amiken csiszol­nunk kell. Ugyanakkor jó úton indultunk el, és ha türelmesek leszünk, akkor ennek meg is lesz az eredménye.” Horváth Ferenc elmondta, a felkészülési mérkőzések ered­ményei nem érdeklik, a muta­tott játék viszont annál inkább. „Mielőtt idekerültem Paksra, nem igazán értettem, hogy hat­gólos idegenbeli győzelem után itthon, hogy lehet három-nullá­ra kikapni - tette hozzá. Nos, ezt a kettősséget láttam viszont a mostani meccseinken is. Nem szeretem, ha ekkora különbség van a teljesítményünkben. In­kább nyerjünk csak két góllal, de a következő bajnokin is ha­sonló eredményt érjünk el.” Az Újpestből alaposan felké­szültek, szinte rongyosra néz­ték a lilák felkészülési meccsei­ről készült videofelvételeket. „Ezek alapján kidolgoztuk a taktikánkat, és ha nyerünk, akkor jól dolgoztunk, ha veszí­Tumultus a Kozármisleny kapuja előtt az utolsó felkészülési mérkőzésen: Csorba Szabolcs (12) és az atomosok számára most már tétre megy a játék Az Újpest otthonában kezd, Pécsett zár a Paks tünk, akkor pedig nem. Tavasz- szal a csapat 6-0-ra győzött a Megyeri úton. Ebből a sikerből erőt meríthetünk. Nem mon­dom, hogy ismét féltucat gólt szerzünk, de azt gondolom, hogy ezúttal is megvan az esé­lyünk egy jó eredményre” - zárta a paksiak szakvezetője. OTP BANK LIGA, 1. FORDULÓ. ÚJ­PEST-MVM-PAKS. Szusza Ferenc Stadion, szombat, 16.30 óra (tv: Sportl). Az MVM-Paks terve­zett kezdőcsapata: 1 Molnár P. - 16 Heffler T., 63 Éger, 18 Fio­la, 30 Szabó J. - 8 Kecskés T. - 39 Bartha, 21 Bori, 17 Hullám, 27 Heffler N. - 9 Simon A. Kis- pad: 24 Csernyánszki (kapus), 6 Kovács G., 7 Báló, 10 Kiss T., 11 Nyári, 25 Éppel, 55 Tököli. Horváth Ferencnek lesz még dolga kilenc hazai meccse lesz az őszi szezonban az MVM-Paks együttesének. A záró találkozót december 7-én játsszák Égerék. AZ MVM-PAKS BAJNOKI MÉRKŐ­ZÉSEI 2013-ban. I. forduló, jú­lius 27., szombat: Újpest-Paks 16.30. II. forduló, augusztus 2., péntek: Paks-Pécsi MFC 19. III. forduló, augusztus 10., szombat: Paks-Puskás Akadé­mia 19. IV. forduló, augusztus 18., vasárnap: Videoton-Paks 18.20. V. forduló, augusztus 25., vasárnap: Paks-Bp. Hon­véd 18.30. VI. forduló, augusz­tus 31., szombat: Győri ETO- Paks 16.30. MÉG KEZDÉSI IDŐ­PONT NÉLKÜL. VII. forduló, szep­tember 14., szombat: Paks-Ka- posvári Rákóczi. VIII. forduló, szeptember 21., szombat: MTK- Paks. IX. forduló, szeptember 28., szombat: Paks-Mezőkö- vesd. X. forduló, október 5., szombat: Debrecen-Paks. XI. forduló, október 19., szombat: Paks-Diósgyőr. XII. forduló, ok­tóber 26.,-szombat: Kecskemét- Paks. XIII. forduló, november 2., szombat: Paks-Haladás. XIV. forduló, november 9., szom­bat: Pápa-Paks. XV. forduló, november 23., szombat: Paks- Ferencváros. XVI. forduló, no­vember 30., szombat: Paks-Új­pest. XVII. forduló december 7, szombat: Pécsi MFC-Paks. Egyelőre huszonhárom játékos vár bevetésre Jól sikerült a főpróba a kozármislenyiek ellen AZ MVM-PAKSJÁTÉKOSKERETE Kapusok: Csernyánszki Nor­bert (1976), Molnár Péter (1983). Védők: Éger László (1977), Fiola Attila (1990), Heffler Tibor (1987), Kovács Gábor (1987), Nyári Tibor (1986), Szabó János (1989), Zsák József (1984). Középpályá­sok: Báló Tamás (1984), Bartha László (1987), Bori Gábor (1984), Csorba Szabolcs (1991), Heffler Norbert (1990), Hullám Attila (1987), Kecskés Tamás (1986), Kiss Tamás (1979), Könyves Norbert (1989), Kul­csár Dávid (1988), Lázok János (1984). Támadók: Éppel Már­ton (1991), Simon Attila (1983), Tököli Attila (1976). nyolc felkészülési mérkőzést játszott az MVM-Paks a felké­szülési időszakban, négy győze­lem, egy döntetlen és három ve­reség volt az együttes mérlege. A nyári edzőmérkőzések ered­mények: Kalocsa-Paks 0-5 (A paksi gólszerzők: Könyves, Va- yer, Mészáros /., Juhász D., Pap R.). Paks-NKOsijek 1-1 (Gól: Báló). Pécsi MFC-Paks 2-1 (Gól: Hullám), Paks-Siófok 2-1 (Gól: Nyári T, Csorba), Paks-Di­ósgyőr 0-2 (Király Kupa), Paks-Slavija Sarajevo 2-0 (Ki­rály Kupa, Gól: Simon A., Nyári T), Mezőkövesd-Paks 3-1 (Gól: Nyári I), Paks-Kozármisleny 3-2 (A paksi gólszerzők: Heffler N., Simon A., Bartha). JEGYZET BALÁZS LÁSZLÓ Kiselejtezve Európából TÖRTÉNELMI KUDARC - hirde­ti a sportnapilap internetes oldala. A két, még talpon álló magyar futballcsapat is kizúgott a második számú európai labdarúgó kupa se­lejtezőjéből. A szurkolók le­hűtött szívvel és üres aggyal veszik tudomásul a tényt: nem a fejlettebb futballkul- túrájú országoktól vagyunk távol, hanem a focitól. A saját hazug álomvilá- gában nosztalgiázó, üres arroganciával és gátlásta­lansággal vegyített közeg a magyar labdarúgásé. Az infrastruktúra, a klubok ranglista helye, az edzők nemzetközi mellőzése na­gyon is kézzel fogható tükre és számadása azon vezetők munkájának, akik a sport­ágért tevékenykedtek az elmúlt 25 évben, és akik most - és állandóan - meg­mentőért kiáltanak, miköz­ben sunyi módon más(ok) ra mutogatnak. A médiában minden évben megy a bur- leszk. A sikertelenséget, a kudarcot is el lehetne fogad­ni, ha nem társulna hozzá pofátlanság. Az OTP Bank Liga 6 milliárd forint veszte­séget termelt csak a tavalyi szezonban. Magyarországon négy millióan élnek a sze­génységi küszöb alatt, 300 ezren éheznek, miközben az állam 130 milliárd forintot költ stadionépítésére. Nem jó irány, hogy haveri alapon a kisebb városok profinak mondott csapataiba százmil­liókat pumpálnak. HALKAN MEGSÚGJUK, nincs összefüggés a „stadion­helyzet” és a várt színvo­nal-emelkedés között. Az egész rendszert mestersége­sen tartják életben közpén­zekből, a baráti vállalkozók helyzetbe hozásáért cserébe elvárt szponzorációból. a zseni elbukhat, ahol a kö­zépszerű tündököl. Ez min­denhol igaz. De a zseni viszi tovább és élteti a közeget. Nálunk a zsenik hiányoz­nak a fociból. Egyetlen magyar sincs már versenyben a kupaporondon labdarúgás A Győr BL- és a Videoton El-búcsúja után a Debrecen és a Bp. Honvéd is elbúcsúzott az európai színtértől Természetesen csalódottan ér­tékelte a csütörtöki Európa-li- ga-selejtezős búcsút Kondás Elemér, a Debrecen, valamint Marco Rossi, a Budapest Hon­véd csapatának vezetőedzője. Kondás elmondta, hogy a nor­vég Strömsgodset ellen az első mérkőzésen elért 2-2-es döntet­len jó eredménynek számított, és a nyíregyházi visszavágót is jól kezdték, de a pontrúgások­ból bekapott gólokat követően nem tudtak felpörögni. „Elkerülhető, balszerencsés gólokat kaptunk, amelyek után még próbálkoztunk, de a mai napon igazából nem jött ösz- sze semmi” - nyilatkozott a magyar kupagyőztes trénere a 3-0-ás vereséget követően. Ronny Deila, a rivális vezető­edzője azt mondta, elsősorban annak köszönhetik a tovább­jutásukat, hogy sokkal jobban védekeztek, mint egy héttel ko­rábban és a helyzetkihaszná­lást tekintve feljavultak. A Honvédőt irányító Rossi szerint az egyéni hibák döntöt­ték el a párharcot a szerb Vojvo­dina ellen. „A visszavágó előtt külön felhívtam a játékosok fi­gyelmét, hogy a Vojvodina úgy érkezik ide, hogy várni fog a hibáinkra, és ezt mindenféle­képpen el kell kerülni. Ehhez képest rögtön az első félidőben sikerült két olyan gólt kapni, amely ki nem kényszerített Korhűt Mihály (jobbról) hiába üldözte Storflort, a Godset legjobb játékosát hibából következett, és ezzel megpecsételtük a saját sorsun­kat” - idézte a klub honlapja az olasz szakembert, aki szerint az is döntő tényező volt, hogy a nyári átigazolási szezonban nem sikerült pótolni a távozó Lanzafamét és Martínezt. „Jó volt látni a találkozó előtt a játékosokon a nyugalmat az öltözőben és megfelelő mentá­lis állapotot, ami meg is mutat­kozott az eredményben” - érté­kelt a magabiztos, 5-1-es ösz- szesített továbbjutást követően Marco Nikolic, a Vojvodina vezetőedzője. A Honvéd és a Debrecen bú­csúja azt jelenti, hogy most elő­ször augusztusban már nem lesz magyar csapat egyik eu­rópai kupában sem: a Videoton az El-selejtezőjében még az el­ső körben búcsúzott a monte­negrói Mladost Podgorica ellen, míg a Győri ETO FC kedden a BL-ben az izraeli Maccabi Tel-Aviwal szemben vérzett el. EREDMÉNYEK. DVSC-STRÖMS­godset o-3 (0-1). Nyíregyháza, 9000 néző. V: Szpathasz (gö­rög). Gólszerző: Kovács P. (35.), Boateng (51.), Storflor (58.). Ki­állítva: Storbaek (71.). BUDAPEST HONVÉD-VOJVODINA 1-3 (1-2). Bozsik-stadion, 3000 néző. V: Studer (svájci). Gól­szerző: Diarra (44.), illetve Bil- bija (27.), Alivodic (4L), Vranjes (74.). ■ B. L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom