Tolnai Népújság, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)

2013-07-01 / 151. szám

2013. JÚLIUS 1., HÉTFŐ SPORT 15 Nagy Bálint német csapatával játszott edzómérkőzést a leveli Medosz EGYKORI FUTBALLISTÁJA, Nagy Bálint és Pál Zoltán német csa­patával, a hazánkban edzőtá­borozó, ASV Elisabethszell-vel játszott edzőmeccset az UNIQA megyei I. osztályú focibajnok­ságban szereplő Teveli Medosz. A magyar megyei II. osztály­nak megfelelő szinten játszó ellenfél nem tudott komoly ellenállást kifejteni, az előző bajnokságban ezüstérmes te- veliekkel szemben. Kiss János csapata a félidőben már 3-0-ra vezetett, végül nyolcig jutott. A Medoszban szerephez jutott egy próbajátékos is, a legutóbb Simontornyán futballozó Szabó lózsef remek játékkal és két góllal tette le névjegyét. „Fur­csa érzés volt egykori csapat­társaim ellen futballozni, ezen a pályán én még sosem voltam ellenfél” - mondta lapunknak a lefújás után Nagy Bálint, aki két éve játszik az Elisabeth- szell együttesében. TEVEL-ASV ELISABETHSZELL (NÉ­MET) 8-1 (3-0). Tevel, V: Ferenc G. Tevel: Illés Zs. (Szőcs, Neu­bauer) - Nagyfalusi (Papp G.), Sas, Nagy Z., Kertész D. - Ker­tész G. (Fehér V.), Dézsi (Simon J.), Nagy P. (Fazekas M.), Simon T. - Szabó J., Illés Cs. (Jakab). Edző: Kiss János. A teveli gó­lokat Simon T. 3, Szabó J. 2, Kertész G., Illés Cs. és Fehér V. szerezte. ■ Kitanits Lajos Bődé Dániel volt a 2012/2013-as szezon legjobbja bődé Dánielt, a Ferencváros gólerős csatárát választotta a Hivatásos Labdarúgók Szer­vezete (HLSZ) a 2012/2013-as idényben az OTP Bank Liga legjobb mezőnyjátékosának. A paksi nevelésű Bődé az MTK futballistáját, Kanta Józsefet és a Videoton középpályását, Kovács Istvánt előzte meg. A legjobb külföldön játszó magyar játékos Huszti Szabolcs (Han­nover) lett. A legjobb edzőnek Ricardo Monizt, a Ferencváros szakvezetőjét választották, az év legjobb játékvezetőjének járó elismerést Kassai Viktor vehette át a budapesti Ötkert klubban megrendezett gálán. ■ R. G. ■mm Világnapi góleső és dijeső sportújságírók Nyugat-Magyarország csapata ötödik helyen végzett A nyugati csapat: Horog László, Rehák Viktor, Rácz Tibor, Hagymási Bence. Alul: Bálint György, Bobory Balázs, Nyakas Balázs, Rónai Gábor, Kovács László Egy győzelemmel és két ve­reséggel zárta az újságírók világnapi futballtornáját a nyugat-magyarországi vá­logatott, amelyben lapunk munkatársa is helyet kapott. Az eseményen hagyományo­san díjazták az elmúlt év leg­jobb újságíróit. Rónai Gábor Hiába játszott látványosan, hiá­ba dolgozta ki messze a legtöbb lehetőséget két legjobbja nélkül is, gyenge helyzetkihasználása miatt nem került be a döntőbe a nyugat-magyarországi váloga­tott a sportújságírók világnapi futballtornáján. A fehérvári, tatabányai és szekszárdi újság­írókkal - köztük e cikk szerző­jével a soraiban - felálló együt­tes az első meccsén 5-3-ra ka­pott ki a későbbi bronzérmes Nemzeti Sport Online-tól, majd 7-4-es vereséget szenvedett a Nemzeti Sport egyéni- és csa­patsportokban dolgozó kollégá­kat felvonultató együttestől. Az ötödik helyért rendezett hely­osztón Nyugat-Magyarország 4-3-ra nyert a FourFouiTwo szerkesztőség csapata ellen. Az első helyet Kelet-Magyarország „válogatottja” szerezte meg, miután a rendes játékidő dön­tetlenjét (1-1) követően hetes rúgásokkal jobbnak bizonyult a Nemzeti Sport egyéni- és csa­patsportok csapatával szemben. A bronzmeccsen az NSO lesö­pörte (4-1) a pályáról a Nem­zeti Sport labdarúgó rovatának munkatársait. A világnapi ünnepségen Bo­dor Ferenc (Vas Népe) újságíró és Németh Ferenc (Nemzeti Sport) fotós kapott Életműdíjat. A hazai sportszaka legrango­sabb elismerésének számító Feleki-díjat Deák Zsigmond (Magyar Nemzet), Faragó Ri- chárd (SportTV) és Thury Gá­bor (Nemzeti Sport) vehette át. Világnapi elismerésben ré­szesült Bobory Balázs (Fejér Megyei Hírlap), Gyúrós István (Délmagyarország), Illyés Tibor (MTVA/MTI), Lipcsei Árpád (Nemzeti Sport), Marosi Ger­gely (NSO) és Őri B. Péter (Four­FouiTwo). Az MSÚSZ Nívódíj-pályáza- tának eredményhirdetésére is ezúttal került sor. írott sajtó kategóriában nívódíjas lett Ma- lonyai Péter (Nemzeti Sport) Pa­rancsra a világhírig című írásá­ért. Elismerő oklevelet kapott Pór Károly (NSO): Mennyit ér a bajnokság, ha magyar és Bod­nár Zalán (FourFouiTwo): SZÚR Bobory Balázs veszi át a díját Pajor-Gyulai Lászlótól az MSÚSZ elnökétől című anyagáért. Különdíjat ka­pott Bocsák Klára (Sport Plusz) Hölgyválasz című sorozatáért és Kecskés István (Nemzeti Sport) a Videoton lisszaboni Eu­rópa Liga-mérkőzését komplex módon feldolgozó munkájáért. Fotó kategóriában nívódíjat Szirtesi László (szabadúszó), elismerő oklevelet pedig Illyés Tibor (MTVA/MTI) és Szanisz- ló Róbert (Focus Press Agency) kapott. Online kategóriában Marosi Gergely (NSO, FTC-ing, osztrák dressz, hová lett a meggy?) győzött Czégány Pál (fradi.hu, A Bödedani) és Pincé- si László (origo, Nézd, ott a ki­csi bácsi és a nagy néni!) előtt. Az elektronikus sajtó kategóri­ában Kalapos Mihály (MTVA) érdemelte ki a nívódíjat Bicskei Bertalanná Annával készített Halottak napi rádiós riportjáért. Elismerést kapott Horváth Mariann Szilágyi Áron olimpi­ai aranyérmének közvetítéséért és Deák Krisztina szerkesztő Kerékpártúra című műsoráért- .A sportkönyv kategória nívódí­ját a Dénes Tamás, Hegyi Iván, Lakat T. Károly szerzőtrió a Vá­logatott gyűjtemény című köny­vért vehette át. Elismerő okleve­let kapott Gombkötő Roland A magyar judo aranykönyve című munkájáért. Horváth Ferenc látja a hibákat, és azon lesz, hogy kijavítsák őket PÉNTEKEN ESTE KALOCSÁN JÁT­SZOTTA le első felkészülési mérkőzését az MVM Paks NB I-es futballcsapata. Horváth Fe­renc, az atomvárosiak múlt hét hétfőn kinevezett szakvezetője ezen a meccsen mutatkozott be a zöld-fehérek kispadján - a gálajellegű összecsapásból ugyanakkor messzemenő következtetéseket nem kell levonni. A paksiak követke­ző felkészülési mérkőzésüket jövő héten, szerdán Felcsúton játsszák, az ellenfél a horvát élvonalban szereplő NK Osijek lesz. Na, az már komoly érték­mérő összecsapás lesz. „Kalocsán leginkább azok a játékosok kaptak lehetőséget, akiknek a sorsa még függőben van - mondta Horváth Ferenc. Több jó teljesítményt is lát­hattunk ugyanakkor néhány hibát is felfedeztünk. Ezeket feljegyeztük, és az elkövetke­zendőkben kijavítjuk őket, de engedje meg, hogy ezekről ne beszéljek, nem akarom meg­könnyíteni a riválisaink dol­gát. A mostani héttől már napi két edzést tartunk, valamint szerdán és szombaton egy-egy mérkőzést is lejátszunk. A PÉNTEKI TALÁLKOZÓN. KALO­CSAI MÉHECSKÉK ALLSTAR-MVM Paks o-5 (o-i). Kalocsa. MVM Paks, I. félidő: Csernyánszki - Heffler T., Kovács G., Szabó J., Czinger - Kecskés T. - Hahn, Kiss T., Könyves N., Heffler N. - Tóth D. II. félidő: Molnár P. - Vári, Zsók I., Fiola, Juhász D. - Sifter, Mészáros L, Báló - Cziráki, Pap R., Vayer. Gól­szerzők: Könyves a 43., Vayer (11-esből) az 55., Mészáros I. a 65., Juhász D. a 72., Pap R. a 82. percben. ■ R. G. Báló Tamásék öt gólt szereztek Nico Rosberg nevethetett a defektes angliai futam végén forma-1 Hamilton, Mássá, Vergne és Perez is defektet kapott. Vettel motorhiba miatt esett ki, Alonso faragott hátrányából Nico Rosberg, a Mercedes is­tálló német pilótája nyerte meg vasárnap a Forma-l-es Brit Nagydíjat, amelyet a cím­védő és a pontversenyben élen álló Sebastian Vettel (Red Bull) műszaki hiba miatt feladott, így összetettben veszített az előnyéből. Rosberg idei máso­dik, pályafutása harmadik fu­tamgyőzelmét aratta, mögötte az év végén visszavonuló Mark Webber (Red Bull) zárt a máso­dik, Fernando Alonso (Ferrari) pedig a harmadik helyen. A versenyen példátlan mó­don négy autó kereke is defek­tet kapott: a 8. körben az élről rajtoló és az élen haladó Lewis Hamilton, a 10. körben Felipe Mássá (Ferrari), a 15. körben Jean-Éric Vergne (Toro-Rosso), a 46. körben pedig Sergio Perez (McLaren) autóján mondta fel a szolgálatot a gumi. „A biztonsággal nem lehet szórakozni, nagyon fontossá vált a kérdés, elfogadhatatlan, ami ezen a délutánon történt - mondta Hamilton. - Sem­mi értelme nem volt a gumik tesztelésének, itt az ideje, hogy valamit tegyenek végre a FIA illetékesei. Bár az az érzésem, amíg nem sérül meg komolyab­ban valaki, nem fognak az ég­világon tenni semmit.” Összetettben az élen álló Vettel előnye 36 pontról 21-re csökkent legfőbb üldözőjével, Nlco Rosberg boldogsága: idén másodszor nyert a Mercedes klasszisa & Sántái Alonsóval szemben. Az ötö­dikként célba érő finn Kimi Räikkönen (Lotus) sorozatban 25. versenyén szerzett pontot, ezzel megdöntötte a hétszeres vb-győztes Michael Schuma­cher ide vonatkozó rekordját. JEGYZŐKÖNYV. A BRIT NAGYDÍJ, VÉGEREDMÉNYE (52 KÖR, ÖSSZE­SEN: 306,198 KILOMÉTER): 1. Ni­co Rosberg (német, Mercedes) 1:32:59.456 óra, 2. Mark Web­ber (ausztrál, Red Bull) 0.765 másodperc hátrány, 3. Fernan­do Alonso (spanyol, Ferrari) 7.124 mp h., 4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 7.756 mp h., 5. Kimi Räikkönen (finn, Lotus) 11.257 mp h., 6. Felipe Mássá (brazil, Ferrari) 14.573 mp h., 7. Adrian Sutil (német, Force India) 16.335 mp h., 8. Daniel Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso) 16.543 mp h., 9. Paul di Resta (brit, Force India) 17.943 mp h., 10. Nico Hülkenberg (német, Sauber) 19.709 mp h. A VILÁGBAJNOKI PONTVERSE­NYEK ÁLLÁSA 8 FUTAM UTÁN (MÉG n van hátra), pilóták: 1. Sebas­tian Vettel (német, Red Bull) 132, 2. Alonso 111, 3. Räikkö­nen 98,4. Hamilton 89, 5. Web­ber 87, 6. Rosberg 82, 7. Massa 57, 8. Di Resta 36 ponttal. KONSTRUKTŐRÖK: 1. Red Bull 219, 2. Mercedes 171, 3. Ferrari 168,4. Lotus 124, 5. Force India 59,6. McLaren 37,7. Toro Rosso 24, 8. Sauber 6 ponttal. ■ R. G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom