Tolnai Népújság, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)
2013-07-01 / 151. szám
SZOLGÁLTATÁS 2013. JÚLIUS 1., HÉTFŐ 12 A „na, te kint voltál Kanadában” esete felfogása segítség ott sem mindig pénzben érkezik, tanult romák segítik a kommunikációt Horváth Elekné (jobbra) barátaival a torontói állatkertben. A magyarok kint tartották egymással a kapcsolatot Horváth Elekné több mint egy évet töltött Kanadában. Nem menekült, csupán, lányának és menyének segített, akik egy-egy unokával ajándékozták meg a távoli országban. Budavári Kata- Ez a „na, te kint voltál Kanadában” dolog, teljesen elképesztő - mondja Horváth Elekné Bihari Ilona, akit Bátaszé- ken a roma nemzetiségi ön- kormányzat képviselőjeként, illetve egykori egyesületi vezetőjeként ismernek, ismertek sokan. - Kanadában sem kolbászból fonják a kerítést, ott is dolgozni kell, támogatásból nem lehet megélni. Szóval ez az itthoni Kanadázás a menekültüggyel együtt, ha nem is teljesen, de sok esetben téves elképzelés - állítja az asz- szony. Azt persze hozzáteszi, hogy valóban vannak, akik elmenekültek innen, de ezt például a gyöngyöspatai romák esetében meg lehet érteni. Róluk, most csak emlékeztetőül annyit, hogy kálváriájuk az iskolai elkülönítéssel kezdődött, vagyis külön tanultak a roma és nem roma diákok, majd Gyöngyöspatán gyakorlatozott a véderő, volt fenyegetőzés, cigányozás, majd menekülés, egészen Kanadáig. Bihari Ilona szerint az efféle dolgoknak elejét lehetne venni, ha a többségi társadalom és a roma kisebbség között hozzá hasonlóan képzett emberek töltenék be a híd szerepét. Horváth Elekné ugyanis kommunikáció-média szakon végzett, majd romológiát kezdett tanulni. Elhelyezkednie azonban a szakmájában nem sikerült. De nem ezért ment ő is Kanadába, hanem a gyerekei és majdani unokái után. A bevándorlók jól megfélnek egymással- A lányom és a fiam pincérek. Itthon ők sem kaptak a végzettségüknek megfelelő munkát, ezért előbb Cipruson próbáltak szerencsét. De vonzotta őket Amerika, így végül Torontóba, azon belül is a Scarborough-ba kerültek. Az itt élők kilencven százaléka bevándorló, srí-lankai, filip- pinó és mindenféle afrikai náció képviselteti magát. A legmeglepőbb azonban, hogy milyen jól megvannak egymással, és, hogy a befogadó ország is roppant toleráns velük szemben. Hány roma banki alkalmazottat látni? A segítség azonban nem feltétlenül anyagi jellegű a közhiedelemmel ellentétben - teszi még hozzá. Az ottani roma gyerekek szülei és a pedagógusok között ugyanis például a szekszárdi Sárközi László segíti a kommunikációt. Ilyesfajta emberekre pedig itthon is szükség lenne, véli a báta- széki nemzetiségi képviselő. - Kérdem én, hány roma banki alkalmazottat látni? Dolgozik-e a nagyvárosok többségében roma referens? Ugye nem. Pedig vannak tanult romák - mondja Bihari Ilona. Majd azzal folytatja, hogy a többségi társadalomtól hiába várnak megértést, ha a saját kisebbségük is ellehetetleníti magát, például mert nem életszerű foglalkoztatási programokat írnak ki. Az építőiparban dolgozik a két férfi Horváth Elekné több mint egy évet töltött Kanadában, a 2012-es év elején pedig két unokája is született, érkezésekor már lánya és menye is várandós volt. Nekik segített. A Mindig is vándorló nép voltak Horváth elekné nyelvészetet tanul, és kutatja saját családja történetét. Érdekességként mondta el, hogy felmenői anyai ágon szőkék, kék szeműek és Ukrajnából érkeztek. És hogy a családi legenda szerint egy gróf is van az ősök között. NAGYSZÜLEI ELŐSZÖR saját nyelvüket, majd az oroszt tanulták meg. Ilona szerint abban, hogy a romák időnként költöznek - Ukrajnából Magyarországra, Magyarországról Kanadába - semmi különös nincs, mindig is vándorló nép voltak. nálunk Mária Terézia telepítette le őket. lányok azóta is otthon babáznak, a fiúk azonban dolgoznak. Igaz, most sem a szakmájukban, hanem az építőiparban. Gipszkartonoznak. De jól érzik magukat, és Ilona szerint nem valószínű, hogy hosz- szú távon itthon képzelnék el a jövőjüket. A gyerekek már vélhetően új hazájukban cseperednek fel. Sárkányok szelték a tavat Harmadik alkalommal rendeztek sárkányhajó- versenyt a faluban a Szálkai Sportegyesület szervezésében és a Szálka Községért Közalapítvány támogatásával szombaton. A megmérettetésben hat csapat vett részt, a győzelmet a Tolnai Sárgalábúak szerezték meg. A remek hangulatban zajló látványos programot a jövőre is megrendezik. ■ V. M. Fergeteges hangulat volt a találkozón hagyomány Harminckettedszer szervezte meg a település a színes rendezvényt szakály Több mint nyolcszáz néző, kiváló hangulat, tartalmas szórakozás. így lehet jellemezni Szakály község hagyományos rendezvényét, a Kapos Menti Fiatalok Találkozóját, amelyet szombaton immár har- minckettedik alkalommal rendeztek meg a településen a Ka- posmenti Ifjúságért Alapítvány és az önkormányzat szervezésében. Mint azt Törő Péter polgármestertől megtudtuk, a helyiek mellett a környező településekről is sok látogatót vonzottak a programok. A sportpályán kora délelőtt kispályás labdarúA hastáncos hölgyek produkciója nagy sikert aratott gással kezdődött a program, tizenhat futballcsapat részvételével. A délelőtti sport- és ügyességi versenyeket követte az ebéd, háromféle pörköltet kínáltak a résztvevőknek, a helyi vadász- társaság, az önkormányzat és támogatók felajánlásának köszönhetően. Délután kulturális bemutatók szerepeltek a programban, többek között hastánc, harmonika zene, musical slágerek szórakoztatták a közönséget. Hatalmas sikert aratott Bunyós Pityu fellépése, amit hajnalig tartó remek hangulatú bál követett. ■ Venter M. A cikk megjelenését a Szakályi Önkormányzat támogatta. Városismereti és terepverseny is volt von A legeredményesebb cég az idei versenyen az MVM Kontó Zrt. volt Egy mámoros éjszaka a paksi Sárgödör téren PAKS Százával lepték el a természetjárók Paksot és környékét az elmúlt napokban. Az invázió annak köszönhető, hogy idén az Atomerőmű SE Természetjáró Szakosztálya volt a házigazdája a Villamosenergia-ipari Országos Természetbarát Találkozónak (VOTT). lakab Éva főszervező azt mondta, igen nagy múltú a program, hiszen kisebb-na- gyobb változtatással 1950 óta rendezik. Utoljára 1991-ben rendezték a VOTT-ot Pakson, de 2008-ban is a paksiak szervezték, csak nem helyben, hanem Szekszárdon és Bátaapátiban. Idén sok segítséget kaptak az atomerőműtől, a várostól, annak intézményeitől. Több mint Kétfős csapatok rótták a várost, egy könyv segítette a tájékozódást ötven önkéntes gondoskodott közel ötszáz vendégről. A villamos iparágban érdekelt társaságok városismereti és terepversenyen mérték össze felkészültségüket. Az előbbin kétfős csapatok álltak rajthoz, és a várost járva igyekeztek választ adni az újabb és újabb kérdésekre. Ebben egy ez alkalomra készült, s a csapatoknak előre eljuttatott könyv is segítségükre volt. A terepi próbatétel a visszajelzések szerint szintén nehéz volt, a cse- resznyési erdei iskolából indulva kellett 10 km-t megtenni úgy, hogy közben megkeresték a kijelölt pontokat. A legeredményesebb cég az idei versenyen az MVM Kontó Zrt. volt. ■ V. T. PAKS Hivatalos fizetőeszköz lett a Mámor-jegy. Igaz csak egy „mámoros” éjszakára és egy helyszínen, a paksi Sárgödör téren. Itt rendezte meg másodízben a Fabro Pincészet a Szent Iván-éji Mámort, amihez idén egy új programot a Kávé, Bor és Pálinka Fesztivált társították. A pincészet - úgy tűnik - nemcsak a borok terén ért a há- zasításhoz, hanem a rendezvények esetében is. A szombat esti program a szakavatott bírálók, azaz a vendégek értékelése szerint aranyérmes lett, különben bizonyára nem maradtak volna késő éjszakába nyúlóan. A helyi és környékbeli borászatok, pálinkaházak már délután kitelepültek, csak úgy a helyi termelők, akik jóvoltából például sajtot kóstolgathattak az érkezők a nedűk mellé. A rajokban érkező szúnyogok sem tudták eltántorítani az érdeklődőket, mire a Másképp Zenekar a húrok közé csapott, teljesen betöltötték a kisteret. A blues és rockzenét játszó együttes, amelynek Pilisi István, Pilisi Szabolcs mellett Stölczer Zoltán és Lőrincz Tibor személyében paksi tagjai is vannak, belopta magát a nézők szívébe, kétszer is visszatapsolták őket. Utánuk jött az igazi mágia, tűzforgatók szórakoztatták az egybegyűlteket, akik közül többen a tűzugrásra is vállalkoztak az éjszaka folyamán. ■ V. T.