Tolnai Népújság, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-05 / 129. szám
2013. JÚNIUS 5., SZERDA SZOLGALTATAS 11 Csöpikének drága a chip ebregisztráció Nagy a különbség az érintettek álláspontjai között A kötelező regisztrációtól azt remélik, hogy kevesebb lesz a kóbor eb, és több a felelősségre vonható gazdi Klipeket vetítettek a filmzenékhez a tolnai fúvósok remek koncertjén tolna Felállva tapsolt a mintegy háromszáz fős közönség a Tolnai Ifjúsági Fúvószenekar napokban tartott két és fél órás hangversenyének végén. A Be- zerédj szabadidőközpontban, népszerűbb nevén lovardában rendezett „Movie koncerten” a tolnai Fusz János Zeneiskola művésztanára, Hepp Attila vezényelte fiatalok valósággal elkápráztatták a publikumot, a szó általános és szűkebb, a vizuális élményre vonatkozó értelmében is. A több szempontból is páratlan hangverseny egyik különlegessége ugyanis az volt, hogy az eljátszott művek - zömében filmzenék - nagy részéhez kivetítőkön klipeket vetítettek az adott filmből. Nem mindennapi volt az sem, hogy a karmester hol turbánban, hol bokszkesztyűben, hol fekete kámzsában dirigált, az adott filmzenének megfelelően (pl. Aladdin, Rocky, Csillagok háborúja). A dobbal és más ütőhangszerekkel is felszerelt fúvószenekar mellé néhány szám erejéig gitáros, basszusgitáros, zongorista és énekesek is beszálltak (pl. Pick up the pieces, Trója). A legkülönlegesebb dolog azonban valószínűleg az, hogy egy - egészen fiatal zeneiskolásokat is a soraiban tudó - amatőr csapat éveken át, folyamatosan ilyen magas színvonalon képes játszani. ■ S. K. Művészeti elismerés **■ a fafaragóknak A minisztérium 3500 forintban maximál, a kamara 6000 forintot ajánl. Sok gazdának az alacsonyabb ár is megterhelő. Venter Marianna Csöpi kutya gazdája, János, nem titkolja, esze ágában sincs chi- pet ültetni a kutyába. - A jószág nagyon öreg, több mint 15 éves, menni is alig tud, egészen biztosan nem hagyja el a teljesen zárt udvart, így semmi értelmét nem látom a drága chipezésnek - mondja a gazda. A kérdésre, hogy lesz-e Csöpinek utódja, és ha igen, akkor azt a kutyát jelölteti-e, csak a fejét ingatja. - Ha kiszámolom, hogy mennyibe kerül egy kiskutya beoltatása, évenként a veszettség elleni oltás, az élelmezés, meg még ez a chip is, alaposan meggondolom, hogy le- gyen-e másik - válaszolja. Idén januártól kötelező mik- rochipet ültetni a kutyákba, s ez bizony plusz költséget jelent a gazdáknak. Az állatvédelmi törvény szerint: az adatbázisba való regisztrációért a jogszabályban meghatározott díjat kell fizetni. Ez az adatbázis működtetőjének a bevétele. Az eb chippel történő megjelöléséért legfeljebb 3500 forint kérhető az állat tartójától, amely magában foglalja az eszköz árát, a beültetés valamint a regisztráció díját. Ugyanakkor az Állatorvosi Kamara honlapján az áll, hogy az ebek egyedi, transz- ponderrel történő (mikrochi- pes) megjelölésének komplex fizetendő díjaként (valamennyi munkafolyamat munkadíját, a transzponder és az egyéb felhasznált eszközök árát, továbbá a regisztrációs díjat is tartalmazó) ajánlásként bruttó 6000- 9500 forint összeget javasol a tagjainak. Az összeg az esetleges helyi érzéstelenítés, bódítás, altatás költségei és kiszállási díj nélkül értendő. A két álláspont meglehetősen messze áll egymástól, és megosztja az állatorvosokat is. Akiket megkerestünk a témában, nem kívántak nyilatkozni. Egy neve elhallgatását kérő állatorvos annyit mondott, hogy ki lehet hozni a chipezést a minisztériumi állásfoglalásban maximált összegből, de éppen hogy. Fiáth Szilvia, a szekszárdi ku- tyamenhelyt működtető alapítvány elnöke azt javasolja a kutyatartóknak, hogy ha az állás- foglalásban szereplő összegnél többet kérnek, vigyék máshová a kutyát. Azt pedig mindenképpen előre tisztázzák, hogy csak a chip beültetéséért és aktiválásáért mennyit kér az állatorvos. Feltétlenül közöljék, hogy ha más beavatkozást, vagy vizsgálatot is el akar végezni a kutyán, akkor ezt jelezze. Tamburaszóval emlékeztek a régiekre fesztivál Hagyományteremtő szándékkal rendezték meg az első találkozót budapest-szakály A Világ Magyarságáért művészeti elismerésben részesült a III. Magyar Világtalálkozón a Falvak Kultúrájáért Alapítvány faragóművész csoportja, a Dunai Nemzetközi Alkotókor. Az elismerést a közeljövőben a Szakályi Nemzetközi Fafaragótáborban adják át. Az alkotókor tagjai - Szemesük István (Bonyhád), Baksics Tibor (Győré) és Törő György (Szekszárd) - a Világtalálkozó elnökétől, dr. Tanka Lászlótól és az alapítvány elnökétől, Nick Ferenctől vehetik majd át kitüntetést. A díj Józsa Judit erdélyi keramikusművész Életfa-kereszt kisplasztikája. ■ V. M. báta Hagyományteremtő szándékkal rendezték meg a hétvégén az I. Bátai Tambura Találkozót. Mint azt Pirisa Réka szervező elmondta, a régi Bátai Cigány Tamburazenekar és többi bátai tambura együttes emléke előtt szeretne ezzel tisztelegni Báta önkormányzata és a bátai roma nemzetiségi önkormányzat. A találkozó fővédnöke dr. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemzeti és civil a társadalmi kapcsolatokért fele- | lős helyettes államtitkára volt. 1 A tambura a hosszúnyakú lan- J tok családjába tartozó, kellemes J hangzású pengetés hangszer. § Európában leginkább a magya- Színpadon a Bartina zenekar. Az együttes tamburása Barta Zalán (balról) rok, horvátok és a szerbek használják mint népi hangszert. A fesztiválra az ország legkülönbözőbb pontjából érkeztek zenekarok. A hangversenyen kívül a közönséget számos érdekesség várta a csodálatos muzsikán kívül, többek között kiállítás a régi bátai tamburazeneka- rokról készült fotókból, Czencz tárlat, kulturális műsor és Tambura bál. A tizenkét együttes a művelődési házban mutatkozott be, nagy sikert aratva. A zenekarok közös produkciója pedig bebizonyította, hogy ez a találkozó több volt, mint zenei bemutató: a zene és egymás iránti barátság, tisztelet, szeretet. ■ Venter M. HIRDETÉS Barta Autó 2000 Kft. 7030 Paks, Tolnai út 17. (+36) 75/511-300 (+36)20/96-13499 wvw.suzukibarta.hu $ ' SaiunC1^1 SUZUKI SWIFT Sedan 13 GL Vételár: SUZUKI SWIFT 13 GC FORD ESCORT 13 a Álba Vételár Évjárat 317.000 Ft RENAULT MEGANE Limousine 14 Extreme Plus SUZUKI SX4 Sedan 1.6 GL* AC Műszaki vizsga érvényes: Vételár Évjárat 179.000 Ft Vételár Futott km: 1999/4 2015/5 Műszaki vizsga érvényes: 1994/3 Évjárat: 1.449.000 Ft Hengerűrtartalom: 97000 km Hengerűrtartalom: 2014/9 Műszaki vizsga érvényes: Vételár Évjárat 1299 cm3 Futott km: 2008/9 2014/9 Műszaki yizsffi érvényes: Teljesítmény: 1298 cm3 Teljesítmény: 125000 km Futott km: 50 kW, 68 LE 44 kW, 60 LE Hengerűrtartalom: Teljesítmény: 1390 cm3 Hengerűrtartalom: 72 kW, 98 LE Teljesítmény: SUZUKI IGNIS 13 GL CHEVROLET AVE01216V Base DAEWOO MATIZ 0.8 S 317.000 Ft Vételár Évjárat Műszaki vizsga érvényes: 1999/8 Évjárat 730.000 Ft Futott km: 2013/8 Műszaki vizsg érvényes: Vételár Évjárat 1.149.000 Ft 156 000 km Futott km: 2005/9 2013/9 Műszaki vizsga érvényes: Vételár Évjárat 499.000 Ft HONDA CIVIC 14iSFamüv 69950 km Futott km: 2009/2 2013/2 Műszaki vizsga érvényes: Vételár Évjárat 49900 km Futott km: 2004/3 2014/2 Műszaki vizsga érvényes: Hengerűrtartalom: Teljesítmény: 1298 cm3 Hengerűrtartalom: 50 kW, 68 LE Teljesítmény: 1328 cm3 Hengerűrtartalom: 1206 cm3 84000 km Futott km: 69 kW, 94 LE Teljesítmény: 62 kW, 84 LE Hengerűrtartalom: Teljesítmény: 796 cm3 Hengerűrtartalom: 38 kW, 52 LE Teljesítmény: 1639.000 Ft 2008/7 2014/7 101900 km 1586 cm3 79 kW, 107 LE 299.000 Ft 1998/4 2014/8 255 000 km 1396 cm3 66 kW, 90 LE OLVASTAM VENTER MARIANNA Elhagyott tárgyaink az emberek nagy része hajlamos mindenféle tárgyat elhagyni, és ezek között olykor egészen elképesztő darabok is akadnak. Olvasom a minap, hogy felmérés készült a magyar szállodákban a vendégek által hátrahagyott tárgyakról. Az ottfelejtett holmik zöme ruhanemű, de maradt már a szobában több millió forintot tartalmazó nylonzacskó, vadászfegyver, légzőkészülék és műfogsor is. Személyes kedvencem a hotel parkjában elfogott, és az éjjeliszekrény fiókjába zárt pele. Képzelem, hogy örült a szobalány, amikor kinyitotta a fiókot. persze az emberek nem csak itthon feledékenyek. A New York-i metróban találtak már számos művégtagot, zenekarnyi hangszert, és egy teljes ókori múmiát is. Na és a légiutasok sem semmik. A reptereken elkoboztak már tömérdek kést, pisztolyt, bálavágót, és több ezer gyújtóbombát. A csúcs mégis az az utas, aki egy nagy kanna benzinnel és két doboz gyufával akart felszállni. PROGRAMOK Szerda MOZI PAKS: Zambézia (dél-afrikai animációs film), 17 óra. X. ORSZÁGOS PATIKA NAP SZEKSZÁRD HÁRSFA GYÓGYSZERTÁR: kiemelt téma - mozgásszervi megbetegedések, megnyitja Ulrichné dr. Lieb Anna szakgyógyszerész, 10 óra. Hársfa és Remedia Gyógyszertár: ingyenes vérnyomás- és vércukormé- rés, tanácsadás 11-14 óráig. ÁNTSZ földszinti előadó, 17 órától: Mozgásszervi megbetegedések megelőzése - dr. Hegedűs Gyula előadása, Egy kis mozgás mindenkinek kell! - nordic walking bemutató, Séta a természetben - turisztikai tanösvények Szekszárd környékén, A lovaglás öröme - kirándulás egy lovas farmon, Kató néni újratöltve - Ihos József műsora. Csütörtök KIÁLLÍTÁS SZEKSZÁRD I. BÉLA GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUMI GALÉRIA: Egy kicsit másként, avagy ez is én vagyok - Hucker Ferenc kiállítását Kubanek Miklós nyitja meg, közreműködik Tóth István, 15 óra. A tárlat június 30- ig látogatható. VÍZÁLLÁS A Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 383 cm, Paks 550 cm, Dombori 593 cm, Baja 643 cm, Árvízkapu 947 cm. A Sió Palánknál 268 cm. > i