Tolnai Népújság, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)

2013-06-04 / 128. szám

FRED I •M I 2013. JÚNIUS 4., KEDD Döntetlennel avatták fel a Maracanát a brazilok A brazil futballválogatott nem bírt az angolokkal a nemrég felújított riói Maracana Stadion avatóján. Az összecsapás 2-2-re végződött, a hazai gólokat Fred és Paulinho szerezte, a látogatóktól Oxlade-Chamberlain és Rooney volt eredményes. Fehérvári dupla: a bajnokságban és a kupában is az Álba győzött Józsi és Sváb Madocsán szurkolt labdarúgás A Ferencváros játékosai is szorítottak csapattársuknak, Böde Dánielnek Boldog kétyi játékosok: 5-0-ra elgázolták a Simontornyát, és átvették a vezetést a Nyugati csoport tabelláján AZ ALBA fehérvár szerezte meg az élvonalbeli férfi kosár­labda-bajnokságban a bajnoki címet, miután az egyik fél har­madik győzelméig tartó nagy­döntőben összesítésben 3-2-re múlták felül az előző kiírásban győztes Szolnok Olaj gárdáját. A fehérváriak dupláztak idén, hiszen a bajnoki arany mel­lett a Magyar Kupa-serleget is Braniszlav Dzunics együttese szerezte meg. A harmadik he­lyen az Atomerőmű SE végzett, amely a kupában is bronzér­mesként zárt. FÉRFI NB I, DÖNTŐ, 5. MÉRKŐ­ZÉS. BERICAP-ALBA FEHÉRVÁR­SZOLNOKI OLAJ KK 75-66 (12-12, 17-10,25-22,21-22). Székesfe­hérvár, 2500 néző. V: Földházi, Pállá, Ádám. Alba: MOORE 17/3, WOOD 15, HOLLIS 13/6, SZABÓ ZS. 12/6, KELLER A. 12. Csere: Jones 6, Supola, Lek- li. Szolnok: Florence 11/3, Né­meth 1.8/6, Sehovics 8, Bell 4, BÁDER 15. Csere: Szabó M. 2, Horváth Á. 7, Simon B. 2, GAY 9/3, Fodor M. ■ R. G. A Hamburg nyert, a Kielce szerezte meg a bronzérmet a Hamburg nyerte meg a fér­fi kézilabda Bajnokok Ligája 2012/13-as kiírását, miután a döntőben hosszabbítás után 30-29-re nyert a Barcelona el­len. A harmadik helyet a Kiel­ce szerezte meg. EREDMÉNYEK, A DÖNTŐBEN. HAMBURG (NÉMET)-BARCELONA (SPANYOL) 30-29 (9-11,25-25, 26-28). Köln, 20 ezer néző. A legjobb góldobók: Lindberg, Kraus 6-6, Petersen 5, Duvn- jak 4, M. Lijewski 3, illetve Rutenka 8, Tomás 7, Nöddesbo, García, Gurbindo 3-3. A 3. HELYÉRT. KIELCE (LEN- GYEL)-KIEL (NÉMET) 31-30 (19­12). Ld: Sztojkovics 8, Cupic 8, illetve Hies 6, Jicha 6. ■ R. G. Fradi-játékosok, Józsi György, Sváb Dániel és Máté Csaba másodedző is szorított a Madocsának, pontosab­ban Böde Dániel edzőnek a Sióagárd elleni rangadón a megye kettes ligában. Balázs- László Nyugati csoport FELSŐHÁZ. DÖBRÖKÖZ-KA- POSSZEKCSŐ-CSIKÓSTŐTTŐS 7-0 (2-0). Döbrököz, 200 néző. V: Bíró R. Kitűnő játékvezetés mellett a nagyon jól játszó ha­zai csapat ilyen arányban is megérdemelten nyert az ener- vált vendégek ellen. Gól: Török Cs. 2, Juhász I. 2, Varga R., Be- besi, Deák. Jók: az egész ha­zai csapat dicséretet érdemel, illetve Nyári, Regényi, Kovács J. Ifi: 3-3. KÉTY-SIMONTORNYA 5-0 (3-0). Kéty, 80 néző. V: Illés T. Meg­érdemelt hazai siker a lelkes vendégek ellen. Gól: Szilágyi J. 2, Pál K., Szilágyi V., Fazekas T. Jók: Fazekas T. vezetésével az egész hazai csapat, illetve Győ­ré J., Csepregi. Ifi: 2-6. ALSÓHÁZ. SZAKÁLY-GYÖNK 2-3 (l-l). Szakály, 50 néző. V: Kar­■ Parádés második félidő: egy-egy után tíz találat esett Mórágyon, de nem örültek neki a hazaiak. dos B. A tavasz során még nem sikerült megéreznie a győze­lem ízét a szakályi csapatnak. Gól: Szalai, Pesti A., illetve Gre­gor 2, Brandt. Jók: Balaskó B., Pest A., Szalai, illetve Brandt, Gregor, Váli. Ifi: 5-1. MAGYARKESZI-BONYHÁD-BÖR- zsöny 7-2 (5-1). Magyarkeszi, 100 néző. V: Szincsák L. A ha­zai csapat lehengerlő játékkal már az első félidőben kiütötte ellenfelét. Gól: Bódog 2, Bella, Szántó, Právics, Sütő, Kovács, illetve Rétfalvi, Loósz. Jók: Kovács, Bódog, Szántó, Bella, Sütő, illetve Ladányi, Brandt, Gebhardt. Keleti csoport RÁJÁTSZÁS AZ 1-4. HELYÉRT. MA- DOCSA-SIÓAGÁRD 2-1 (1-1). Ma­docsa, 200 néző. V: Lengyel S. A sok helyzetet kihagyó hazai csapat a hajrában szerezte meg a győztes gólt a hatvan percen keresztül emberhátrányban játszó, hősiesen védekező si­óagárdiak ellen. Máté Csaba, Józsi György és Sváb Dániel is szurkolt a madocsaiaknak, és edzőjüknek, Böde Dánielnek. Gól: Rein, Böde I., illetve Orosz T. Kiállítva: Simon J. a 30. perc­ben. Jók: mindkét csapat játé­kosai dicséretet érdemelnek. Ifi: 0-6. BÁTAAPÁTI-TENGELIC1-3 (0-0). Bátaapáti, 50 néző. V: Szom- mer. Jó iramú mérkőzésen a vendégek helyzetkihasználása jobb volt. Gól: Márton K., illetve Nesz 2, Sárközi. Jók: Erdős N., Erdős K., Schön, illetve Nesz, Deli, Nyúl, Sárközi. Ifi: 9-0. RÁJÁTSZÁS AZ 5-8. HELYÉRT. MÓRÁGY-ZOMBA 3-9 (1-1). Mór­ágy, 50 néző. Az első félidő­ben még tartotta magát a ha­zai csapat, de a fordulás után minden csapatrészében jobb vendégcsapat gólokra váltotta I Nyugati csoport, felsőház 1. Kéty 23 15 4 4 56-38 49 2, Döbrököz 25 15 3 7 6648 48 3. Simontornya 24 14 5 5 7044 47 4. Kaposszekcsó 24 12 3 9 52-53 39 5. Aparhant 24 11 5 8 57-50 38 jati csoport, alsohaz 1. B, Börzsöny 25 10 5 10 5245 35 2. Hőgyész 24 8 6 Iß 4647 30 3. Magyarkeszi 24 8 5 11 74-65 29 4. Gyönk 24 5 1 18 51-91 15 5. Szakály 25 2 5 18 32-75 11 fölényét. Gól: Kovács S., Dorn, Győrfi, illetve Köte 3, András 2, Schäffler 2, Pora, Csutora. Jók: Baki, illetve Auth G. vezér­letével az egész vendégcsapat dicsérhető. Ifi: 7-1. GERJEN-DUNAKÖMLŐD 1-1 (0-0). Gerjen, 50 néző. V: Knap. Hajtós mérkőzésen nem bírtak egymással a csapatok, igazsá­gos döntetlent született. Gól: Gyenis D., illetve Zsolnai P. Jók: Korponai, Gyenis D., Bán, illet­ve Budai, Füredi. Ifi: 1-11. RÁJÁTSZÁS A 9-12. HELYÉRT. németkér-decs íi-i (6-1). Né­metkér, 70 néző. V: id. Hartung. A hazai csapat szebbnél szebb gólokkal szórakoztatta a kö­zönséget. Gól: Giczi 4, Pomozi 2, Héregi, Hatala, Hahn, Kun, Fülöp Zs., illetve Schäffer. Jók: Giczi vezérletével az egész ha­zai csapat dicsérhető. Ifi: 13-0. PÁLFA-KAJDACS 2-2 (0-1). Pál- fa, 50 néző. V: Kövesdi. Ellen­tétes félidők, igazságos pont- osztozkodás. Gól: Magyar A., Lakos, illetve Csikó, Kasza. Jók: Magyar A., Orsós D., Lakos, il­letve Csikó. Ifi: 1-0. I Keleti csoport, 1-4. hely 1. Madocsa 26 21 1 4 104-35 64 2. Tengette 26 19 3 4 8382 60 3 Sióagárd 25 15 3 7 6742 _48_ 4. Bátaapáti 25 13 4 8 7041 43 Keleti csoport, 5-8. hely 1. Zomba 27 12 8 7 78-53 44 2. Dunakomlöd 27 12 4 11 65-52 40 3. Gerjen 27 11 4 12 60-71 37 4. Mórágy 27 9 3 15 78-94 30 I Keleti csoport, 9-12. hely 1. Kajdacs 27 9 7 11 53-54. 34 2. Németkér zr m 3 14 6665 33 3. Pálfa 27 4 3 20 39-112 15 4. Decs 27 1 1 25 23135 4 Remekül sikerült évadnyitót rendezett a Tolnai Tájak ÍE íjászat A rossz időjárás sem riasztotta el a regionális verseny résztvevőit Sötétvölgyben - nyolcán álltak a dobogó tetején Május közepén rendezte meg a Tolnai Tájak íjász Egyesü­let évadnyitó 3D-s versenyét, amely a regionális verseny- sorozat ötödik állomása is volt egyben. A rossz idő ellenére több, mint száz versenyző várta az első lövés lehetőségét Sötét­völgyben. A 24 célos versenyt az ifjúsági tábor köré építette fel az egyesület, a versenyzők­nek nem kellett nagy távokat bejárniuk. Saját korcsoportjában és ka­tegóriájában a következő szek­szárdi sportolók értek el ered­ményt. Aranyérmes: Priger Anna, Vörös István, Miskolczy Péter, Péterbencze István, Ko­Együtt a Tolnai Tájak íjász Egyesület csapata - remek évnyitót sikerül összehozni a szervezőknek Sötétvölgyben Halmozták az aranyakat szintén a ttíe rendezte mega suli íjász bajnokság dél-dunán­túli regionális fordulóját. Ered­mények, első hely: Illés Bettina, Gaszler Viktória, Szaka Zsom­bor, Kovács Adél. Második hely: Szecskái Tamás, Takács Máté, Nagy Nikolett, Halmai Miklós, Priger Anna. Harmadik hely: Varga Eszter. Negyedik hely: Kornóczy Péter. Ötödik hely: Ko­vács Hanna. Hatodik hely: Sza­bó Kristóf, Pálfi Márton. Hete­dik hely: Kurdi Ajtony. Kilence­dikhely: Tóth Csongor Murád. június 15-16-ÁN a terep íjász szakág országos versenyét, ren­dezik meg Sötétvölgyben. vács Adél, Háhner Erika, Bó­ka László, Kovács Gábor Zsig- mond. Ezüstérmes: Kornóczy Péter, Varga Zoltán, Kovács Hanna, Berényi Lili, Sallai Győ­ző, Huszár Zoltán, ifj. Szaka Gyula. Bronzérmes: Böjthe Zol­tán, Molnár Barnabás, Szécs- kai Tamás, Simon Attila, Szaka Zsombor. Negyedik helyezett: Szabó Kristóf, Halmai Miklós, Meszlényi Márk, Molnár Tibor. Ötödik lett Kurdi Ajtony, 6. he­lyezett Pálfi Márton. A 7. helyen végzett Tóth Csongor Murád és Varga-Knorr Levente. Nyolca­dik helyezést ért el Kocsis Ist­ván, a 10. pozícióban zárt Varga Tibor, 12. lett Elekes Balázs és 13. Gáspár Zoltán. ■ B. L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom