Tolnai Népújság, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)

2013-06-29 / 150. szám

2013. JÚNIUS 29., SZOMBAT SPORT - SZOLGALTATAS 15 Ireg Kupa: tolnai aranyak súlyemelés Négy elsőséget szereztek megyénk fiataljai Iregszemcsén David Rigert Orsós Istvánnak, a tamási tehetségnek adja át az ifjúságiaknál nyerő, első helyezettnek járó érmet Bonucci az égbe lőtte az olasz álmokat, döntős a spanyol csapat Spanyolország játssza a döntőt Brazíliával a Konföderációs Kupán, miután a világ- és Eu- rópa-bajnok tizenegyesekkel győzött Olaszország ellen. A ta­valyi Eb-döntőben 4-0-s vere­séget szenvedő olaszok az első félidőben jobbak voltak, igaz, a hosszabbításban a spanyolok is eldönthették volna a meccset. Végül ugyanúgy a büntetők hozták meg a döntést, mint a 2008-as Eb-negyeddöntőjében, és ahogy akkor, úgy most is a spanyolok örülhettek. KONFÖDERÁCIÓS KUPA, ELŐ­DÖNTŐ: Spanyolország-Olaszor- szág 0-0 - tizenegyesekkel 7-6. Fortaleza. V.: Webb (angol). Xaviék sokat birtokolták a labdát, de az első félidőben az olaszok voltak veszélyesebbek. Az első félidőben a spanyolok 62 százalékban birtokolták a labdát, de a kaput egyszer sem találták ki, míg az olaszok négyszer is. A szünet után Je- sús Navas beállítása jót tett a spanyol csapatnak, a Sevillából a Manchester Citybe igazoló szélső okozott pár meleg pilla­natot az olasz védelemnek. A kiegyenlített második félidő sem hozott gólt, így jöhetett a hosszabbítás. A döntés végül a büntetőkre maradt. Az idegőr­lő párbaj a hetedik sorozatban ért véget: az idegesnek tűnő Bonucci kibikázta a labdát a pályáról, Navas viszont a jobb alsóba gurított. ■ B. L. Orsós István az ifiknél, Soóky Gergely a juniorok­nál, Orsós Richárd és Kertai Máté pedig a legfiatalabbak- nál győzött az Ireg Kupán. Rónai Gábor Nyolc ország tizennégy klub­ja versengett az Iregszemcsén megrendezett Ireg Kupa nem­zetközi súlyemelő versenyen. Az eseményt Dávid Rigert olimpiai bajnok, korábbi sok­szoros világ- és Európa-bajnok súlyemelő is megtisztelte, de eljött Dobos Imre, a Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) elnöke is. Az 1976-os montrea­li olimpián szovjet színekben olimpiai bajnoki címet szerző, ma 66 éves egykori klasszis a verseny végén kiemelte, ren­geteg tehetséges fiatalt látott, akik egykor akár a sportág nagyjai közé is bekerülhetnek. Ezen a napon írták alá azt a megállapodást is, amely hivata­lossá tette, és útjára indította az iregszemcsei székhelyű, David Rigert Súlyemelő Akadémiát és Sportiskolát. A DOBOGÓSOK ÉS A TOLNA ME­GYEI EREDMÉNYEK. FIÚK, SERDÜ­LŐK: 1. Rácz László (Kisújszál­lás), 2. Yan Tikhonenko (Szlavu- tics), 3. Olekszander Shovkovyy (Szlavutics), ...5. Bartucz Máté (Koppány SE Tamási), ...8. Hut­ter Máté (Iregszemcse), ...13. Nagy Richárd (Iregszemcse), ...15. Sárkovics Botond (Reg­szemcse), 16. Monoki Richárd (Koppány SE Tamási). Ifjúsá­giak: 1. Orsós István (Koppány SE Tamási), 2. Kmegy Máté (Kecskemét), 3. Borbély Gergő (Koppány SE Tamási). luniorok: 1. Soóky Gergely (Regszemcse), 2. Budai Attila (Kisújszállás), 3. Mateusz Rudnicki (Hru­bieszow), ...9. Szűcs Dávid (Kop­pány SE Tamási). Felnőttek: 1. Olekszij Mekshun (Szlavutics), 2. Jiri Gasior (Bohumin), 3. Pa- tyi Szilárd (Tatabánya), 4. Or­sós István (Regszemcse), ...6. Simon Márton (Regszemcse), 7. Lakatos Béla (Koppány SE), 8. Bachmann Béla (Koppány SE). Gyermek kategóriákban Or­sós Richárd (Koppány SE Tamá­si), és Kertai Máté (Regszem­cse) végzett az első helyen. Az összetett csapatverseny­ben a lengyel Hrubieszow vég­zett az élen, a második helyen a kisújszállásiak, a harmadikon az iregszemcseiek zártak. A ta­másiak épphogy lecsúsztak a dobogóról. A hölgyeknél nem volt egyet­len Tolna megyei induló sem. Contador-Froome párharc várható a centenáriumi sárga trikóért A kétszeres győztes spanyol Alberto Contador, és a tavaly 2. brit Chris Froome csatájára lehet számítani a leghíresebb országúti kerékpáros viadalon, a szombaton kezdődő Tour de France centenáriumi, 100. ki­írásán. Rajtuk kívül még két korábbi győztes, a 2011-ben bajnok ausztrál Cadel Evans, illetve a 2010-ben első luxem­burgi Andy Schleck szólhat be­le a versengésbe. A sprinterek­nél nem várható túl nagy harc a pontversenyben, ugyanis ott van az indulók között a brit Mark Cavendish, aki az elmúlt öt évben 23 szakaszon lett első. A világ leggyorsabb kerekesé­nek tartott versenyző mindösz- sze két sikerre van attól, hogy az örökranglistán felkerüljön a képzeletbeli dobogóra az etapgyőzelmek tekintetében. Amennyiben ez sikerül neki, már csak két ötszörös bajnok, a belga Eddy Merckx (34) és a francia Bemard Hinault (28) lenne előtte. Szintén rekorder lehet az ausztrál Stuart O'Gra- dy, neki csak el kell indulnia, ő ugyanis a részvételekre vo­natkozó csúcsot (17) állíthatja be, amelyet a szombati rajtig az amerikai George Hincapie egyedül tart. A 22 csapat 198 indulójára 3403 kilométer vár. A 21 szakaszból álló viadalon két szünnap, egy csapat-, két egyéni időfutam és négy hegyi befutó lesz. ■ B. L. HIRDETÉS LEGYEN IDÉN OKOS KERTÜNK! * Fenntartható, környezetbarát, vegyszerek­ben szegényebb, helyi fajtákkal, felhasznált csapadékvízzel, komposztálással és éneklő madarakkal Vigyázzunk a hulladékkal! Gondolt mar arra, mennyiféle hulladék keletkezik a kiskertekben? Figyeljen rá! A kerti hulladékokat is mindig gyűjtsük ___ ^ szelektíven! A szerves hulladékokat komposztáljuk, ha pedig erre nincs lehetőség, éljünk a megyében is elérhető zöldhulladék elszállítási lehetőségekkel. Ezt a típust a hul­ladékudvarok egy része is fogadja. TEGYÜK JÓ HELYRE! A szelektált hulladékot tegyük a megfelelő szelektív gyűjtőbe: még a papír is jobb helyre kerül így, mintha elégetnénk (A KÖRNYEZETÜNKRE! A nem megfelelően kezelt, illegálisan lerakott hulladék nem csak esztétikai, de komoly környezeti karokat is okoz. ' t JnR 7 fr T ­22* sensus & SZÉCHENYI TERV * PROMÓCIÓ Okos kert lépésről lépésre 2. lépés Mi legyen a hulladékkal? Illegálisan soha! Az illegális szemétlerakás sok­kal komolyabb károkat okoz­hat, mint gondolnánk. Sajnos Tolna megye sem mentes az itt-ott, félreeső helyeken el­helyezett, nem is kicsi méretű szemétkupacoktól, amelyek sokszor a legszebb szurdiko- kat, réteket is elcsúfítják. Bár hazánkat általában szeretjük rendesnek, szemétmentesnek gondolni, ezt a feltételezést a té­nyek nemigen támasztják alá. Pedig nem kellene így lennie: ma már a legtöbb hulladékfajta biztonságos elhelyezése meg­oldott, legyen szó háztartási, építési vagy veszélyes hulla­dékról. Bánjunk felelősen kör­nyezetünkkel! Miért káros? Az illegálisan, a természet­ben lerakott hulladék az egész környéket tönkreteheti, és mi­vel több környezeti elemet is szennyez, nagy embercsopor­tokra lehet káros hatással és ez a hatás akár évtizedekig is jelen lehet. A felelőtlenül eldobott hulladék a levegőt is szennyezi, a kelétkező bűz és gázok az esztétikai károkhoz is hozzátesz. De nem is ez a legnagyobb gond: a szigetelés hiánya miatt a talaj és a kör­nyező vizek is fertőződhetnek, megmérgeződhetnek. A csapa­dék kioldja a baktériumokat, nehézfémeket, vegyi anyago­kat, amelyek akár a vízbázisig is eljuthatnak. Gondolt már az ivóvizére, amikor így dobott ki valamit? Tegyünk ellene! Az illegális hulladéklerakókat mielőbb fel kell számolni, de ezek általában nagyobbak an­nál, hogy egyedül nekikezd­jünk, ráadásul a benne talál­ható veszélyes anyagok miatt helyesebb is, ha a felszámolás szakértői segítséggel zajlik, és mindenképpen megfelelő védő­öltözetben. Ha lerakót találunk, a helyi önkormányzatnál kell bejelentenünk. Figyeljünk ar­ra is, hogy a hulladék elhelye­zőjét a törvény is bünteti, így ha tudjuk, ki volt az, ez is fon­tos információ. Ha ezen kívül is tennénk a szemétkupacok ellen, keressük a ma már min­den településen rendszeresen megszervezett szemétszedő és hulladéklerakó-felszámoló ak­ciókat, így tevőlegesen is kive- hetjük részünket a munkából. További információk a hulla­dékok helyes kezeléséről és az okos kertekről: kiskert.szek- szarditermek.hu, facebook. com/kiskert SZÉCHENYI TERV sensus

Next

/
Oldalképek
Tartalom