Tolnai Népújság, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2013-06-02 / 20. szám
2013. JÚNIUS 2., VASÁRNAP MEGYEI SPORT Kilencven esztendő zöld-fehérben jubileum Új táblával és csapatzászlóval, valamint közös ebéddel ünnepeltek Megalakulásának kilencvenedik évfordulóját ünnepelte pünkösdvasárnap a Simontornyai BTC labdarúgó-szakosztálya. Balázs László A jeles napra Csóka Ferenc főszervező igen tartalmas programot állított össze. Kezdésnek a bejáratnál felavatták a városi sporttelep új tábláját, melyet az SBTC egyik nagy ikonja, a 89 éves Ferenczi István kapus, és a leendő utód, a tehetséges Kerekes Alex közösen leplezett le. A hivatalos ünnepség már a sportbüfé ízlésesen berendezett, stílszerűen az egyesület színeire utaló zöld növényekkel és fehér szegfűkkel díszített termében zajlott. A Himnusz után a megjelentek egyperces néma főhajtással emlékeztek mindazokra a játékostársakra, barátokra, vezetőkre, akik már csak az égből figyelhetik a maiak játékát. A Simontornyai TC ügyvezető elnöke, Andráskó Péter köszöntötte elsőként az ünneplőket. Majd Csőszné Kacz Edit polgármester lépett a mikrofonhoz, aki kiemelte: „kell egy csapat," amely öregbíti a kisváros hírnevét - a nagy öregek után mindig volt -, és bízik benne, hogy lesz is egy csapat, amelynek működését az önkormányzat a lehetőségeihez mérten mindig támogat. A polgár- mester szavaira reagált Tóth Attila, a felnőtt- és ifjúsági csapat edzője, amikor röviden értékelte a mostani alakulat helyzetét, eredményeit. Elmondta: nehéz örökséget vettek át, mert a korábbi csapatok mindig remekül helytálltak a pályán, a focisták azon kívül példaképei lehetnek a mostani futballistáknak. Ők is ennek szellemében szeretnének szerepelni. Nem dicsekvésképpen elmondta, hogy az ifi már megnyerte a bajnokságot, míg a felnőttek is odaérhetnek az első helyre. Messziről indultak, az alapvető cél az volt, hogy az első ötben végezzenek - ezt már teljesítették. Evés közben jön meg az étvágy - mondta az egykori kiváló hálóőr, már biztosan dobogósok, de az aranyéremről sem mondtak le. Kedves gesztus volt, amikor beszéde végén négy tehetséges Bozsik-programban résztvevő focistapalánta, Máté Balázs, Seres Dominik, Varga Alex és Győré Fanni fehér szegfűvel köszöntötte az ünnepség legidősebb focistáit, Ferenczi Istvánt, Mikulás Józsefet, Beidek Lászlót és Cseh Lászlót (Cseszkó). Gyorsan peregtek az események, sűrűn villogtak a fényképezőgépek, sokan megőrizték a ritka, megismételhetetlen pillanatokat. így azt is, amikor az újonnan alapított csapatzászlóra Kapinya Ferenc felkötötte az emlékszalagot, majd Tóth Attilával közösen ünnepélyesen átadták Csepregi Györgynek a felnőtt-, és Kerekes Alexnek az ifjúsági csapat kapitányának az ereklyét. Az idős labdarúgók nevében Mikulás József és Tau- ker István beszélt. Előbbi átadta az Aranycsapat egykori kapusának, Gro- sics Gyulának az üdvözletét is, mint kiderült a „fekete párduchoz” rokoni szálak fűzik. Kialakult a Simontornyai BTC álomcsapata, amely a 90 év leg- jobbjaiból állt össze: Ferenczi István- Mónus Tamás, Sebestyén János, Baum Ferenc- Pados László, Baka József- Micskó Mihály, Kondor György, Baum István, Gahó István, Pénzes Ferenc. A kialakult baráti asztal- társaság tagjai kötetlenül beszélgettek a régi élményekről. Előkerültek a megsárgult fotók, mindenki jól érezte magát, s talán kicsit vissza is fiatalodott. A legidősebbek egy BTC-nótát énekeltek, melyet kevesen ismertek, de a középkorúaknak is volt egy kedves dala - így döntetlen lett az állás. A szervezők és segítőik meglepetésként minden ünneplőnek egy üveg bort ajándékoztak. A nedűt erre az alkalomra készítette Cseh Attila vezetőségi tag, a labdarúgó-szakosztály mindenese, aki a „város bora” címmel is rendelkezik. A vérszerződéshez hasonlóan a simontornyai sport- szerető szőlősgazdák boraiból összeállított vegyes vörösbort lekezelte és palackozta, majd egyedi címkével látta el. A hangosítást biztosító Herczeg Lajos minden korosztálynak ajándék zenével kedveskedett. Közben két bográcsban főtt az ünnepi egytálétel: az egyikben Cseh László csülkös babgulyást, a másikban Varga Zoltán csülökpörköltet főzött. Valószínűleg nem tudták jól az állatok életkorát, mert az ebéd kissé késett. A résztvevők azonban nem unatkoztak, mert közben büntetőrúgó versenyt rendeztek, melyet Kara Zoltán nyert. A finom ebéd elfogyasztása után Csőszné Kacz Edit és Ferenczi István közösen felvágták a 90. évfordulóra készített tortát, Varga István pékmester alkotását. Izgalmas utolsó fordulót követően a Majos nyerte a megyei aranyat a majos nyerte meg az UNI- QA megyei I. osztályú focibajnokság 2012/13-as idényének küzdelmeit, miután a hihetetlen izgalmakat hozó utolsó fordulóban 3-2-re legyőzte a Tamási csapatát. Pedig a hazaiak alaposan ráijesztettek a listavezetőre, a második félidő elején ugyanis 2-0-ra elhúztak. Kalmár Ferenc gárdája azonban hihetetlen hajrát vágott ki, és 3-2-re fordított. A majosiak tavaly az utolsó pillanatban csúsztak le az aranyról, miután 3-1-re kikaptak Tolnán, és kétpontos előnyről elbuktak. A második helyen a Tevel végzett, amely a tamási meccshez hasonló izgalmakat hozó szomszédvári rangadón 1-0-ra legyőzte a Kisdoro- got. A bronzérmet a Bátaszék szerezte meg, miután 1-0-ra győzött Dunaszentgyörgyön. A Majos 62 ponttal lett aranyérmes, a Tevel 61, a Bátaszék pedig 60 ponttal zárt. Az NB III-as bajnokság utolsó fordulójában a listavezető Dunaújváros 4-0-ra verte meg idegenben a Tolnát, így megőrizte első helyét a Tolle UFC Szekszárd előtt, amely gólnélküli döntetlennel zárt Nagyatádon. A megyei rangadón némi meglepetésre- bár az utóbbi meccsek formája alapján talán mégsem- a Bonyhád 2-1-re legyőzte a Bölcskét. A bölcskeiek hatodik helyen végeztek, a Bonyhád pedig nyolcadikként zárt. A Dombóvári FC-Rutin 6-0-ra verte a Siófokot, ám ez sovány vigasz, hiszen csak a tizedik helyen fejezte be az évet a sokkal többre hivatott DFC. Részletes beszámolókat, tudósításokat a Tolnai Népújság hétfői számában olvashatnak. ■ R. G. 11 APRÓHIRDETÉSEK A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. NAPI MENÜ ZRÍNYI SÖRKERT ÉTTEREM AJÁNLATA Szekszárd, Zrínyi u. 1. Telefon: 74/511-606 Menü: Húsleves, Aszalt gyümölccsel töltött csirkemell, erdei gyümölcsmártással, rizs-krokett Menü ára: 900.-Ft/fő Hétfőtől-Péntekig menüki- szállrtást vállalunk! 06-20/569-2524-------------------------------------------------------------- *45367* ADÁSVÉTEL Akác és tölgy tűzia erdei m3-ben megrendelhető, ingyenes kiszállítással. 30/281-2968-------------------------------------------------------------- *45200* TEOL.hu _____Vasárnapi Tolnai Népújság Kiadj a az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája Főszerkesztő-kiadóvezető: PÓRÉ LÁSZLÓ Felelős szerkesztő: NIMMERFROH FERENC Szerkesztők: FINTA VIKTOR, MÁCZ KATALIN A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-500 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu A kiadásért felel: A kiadásért felel: PÓRÉ LÁSZLÓ Készült az AS-Nyomda Kft. Szilády Üzemében. 6000 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: FUTÓ IMRE ISSN szám: 0865-9028. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: BERECZKI PÉTER Telefon: 06-40/510-510 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10404601-46017376 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 660 Ft. Hirdetésvezető: MIKLÓS ANIKÓ, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534 Fax: 74/511-501 E-mail: hird.tolna@axels.hu A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon és rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik, (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország. Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek, fotók tetején megjelenő promóció felirat fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. ABonafarnr CSOPORT TAGJA A Bonafarm Csoport Közép-Kelet Európa egyik legnagyobb, vertikálisan integrált élelmiszergazdasági vállalatcsoportja, amely tevékenységével növénytermesztéstől az : állattenyésztésen át az élelmiszer-feldolgozói és bortermelési ágazatig lefedi az élelmiszergyártás teljes folyamatát. A csoportnak tagja a Pick Szeged Zrt, a Sole- Mizo Zrt., a Csányi Pincészet Zrt., a Boly Zrt, a Dalmand Zrt., a Fiorács Kft. és a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. Az alábbi pozíciókra keresünk új kollégákat: SERTÉS ÁGAZATVEZETŐ SERTÉSTENYÉSZTÉSI VEZETŐ NÖVÉNYTERMESZTÉSI MŰSZAKVEZETŐ AGRÁRMÉRNÖK-NÖVÉNYTERMESZTÉSI MÉRNÖK (MEZŐGAZDASÁGI) GÉPÉSZMÉRNÖK BERUHÁZÁSI MÉRNÖK (dalmand zrt.) ■ Valamennyi hirdetett álláslehetőségünkről a www.bonafarm.hu/karrier weboldalon részletesen tájékozódhat, kérjük, hogy pályázatát kizárólag ezen a felületen keresztül történő regisztrálással és a konkrét pozícióra történő jelentkezéssel juttassa el hozzánk. Hotel Magistern 8600 Siótok, Beszédei sétány 72. él.:30/277-0900 • 30/582-4577 • Fax: 04/510 001 hmaglstern@gmatl.com ■ www.hotelmagistern.hu „MAGISTERN - AZ ELERHETO KENYEZTETES!” Hihetetlen kikapcsolódási lehetőség a Balaton partján A Konferencia és Wellness Hotel Magistemben Siófokonl lVV 3. SÍdlCLsí ty^d. Li.c.CÍ£U£l-LiI:£LI Az akciós ár tartalmazza:- szállást kétágyas szobában,- büféasztalos reggelit és 3 fogásos menüs vacsorát salátabárral,- üdvözlőitalt,- wellness részleg használatát- finn szauna, gyermekpancsoló,- fürdőköntös bekészítést felnőtteknek,-1 alkalommal 1_órás sétahajózást. ss _. B> •0 V) 'O Érvényes: 2013. 06. 01 - 2013.07.06. között, min. 2 éjszaka esetén! Az akció ára: 8500 Ft/fő/éjszaka Egyágyas felár: + 1500 Ft/fő/éj Apartman felár: + 1000 Ft/fö/éj Az idegenforgalmi adó: 400 Ft/fő/éj, az akciós áron felül, 18 éves kor felett fizetendő. Gyerekkedvezmény (2 fizető felnőtt esetén, szülővel 1 szobában): 0-3,9 éves korig - 1CO%, 4-11,9 éves korig - 50% a További információ és tájékoztatás a 84/519-606-os telefonszámon vagy a hmagistern@gmail.com e-mail címen kapható. SZÉP kártyát (OTP, MKB és K&H) elfogadunk!