Tolnai Népújság, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2013-05-05 / 17. szám
14 TJTAZAS 2013. MÁJUS 5., VASÁRNAP HÍRSÁV Hévíz el tud tartani egy nemzetközi repteret A LETT LÉGITÁRSASÁG május 4. és szeptember 28. között szombatonként indítja 76 személyes Q400-as gépét a sármelléki-hévízi repülőtérre. Az utasok elsősorban Oroszországból és Ukrajnából érkeznek majd. „Hévíz és környéke képes eltartani már egy nemzetközi repülőteret, erre van szüksége”- mondta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a minap Hévízen. Miskolcnak is van már kortás balettje Pécs, GYŐR és Szeged után - a Miskolci Nemzeti Színház is egy önálló szellemiségű kortárs balett együttes otthona lett. A színház vezetése jelképes gesztusra kért fel 117 határon túli és inneni magyar színházat, együttest: egy-egy széket kértek tőlük, a balett nézőterére, kifejezendő a magyar előadóművészet sokféleségét. Meghosszabbítják a bicikliutat Tihanyban már építik a tihanyi kerékpárutat a rév felé. Rendbe hozzák a hajóállomás környékét is. Az új szakasz hossza 2,8 kilométer. Információs központot, szervizt és biciklikölcsönzőt is létesítenek a beruházás során. Sok té és rengeteg kerékpárút KARiNTiA Az osztrák tartományt alpesi Riviérának is nevezik - Béke, nyugalom Ha reggel hétkor beülünk az autóba, kora délután már valamelyik langyos vizű karintiai tóban ejtőzhetünk és élvezhetjük a napsütést. Jásdi Bea Ausztria legdélebbi tartománya Magyarországról csak egy ugrásra van, és az az igazi, ha egy kis (vagy hosszabb) kerékpározással vegyítjük a táj megismerését. Avagy kajakozással, csónakázással, g A víz és a tavak tükrözik visz- § sza Karintia lelkét. 1270 ivó- g víz tisztaságú tó és 8000 kilo- | méternyi csónakkal bejárható 1 folyószakasz található a tartó-J mányban. A nagy tavak víz- £ minőségét környezetvédelmi díjjal is elismerték. TÜRKIZKÉK TAVAK A legismertebbek, a Wörthi-, a Millstatti, az Ossiachi-tó mellett érdemes kipróbálni a kisebbeket, például a Faaki-tavat is, itt nagy a csönd és a nyugalom. A legmelegebb a Klopeini- tó, 28 fokra is fölmelegszik nyaranta, így a strandolás akár sötétedésig is tarthat. Karintia csodálatos hegycsúcsairól varázslatos kilátás nyílik a környező változatos tájra. E napsütötte vidéket az Alpok-Adria térség kulturális sokszínűsége, az Alpok déli oldalán uralkodó enyhe Idilli környezet. A legnagyobb dilemmát az okozza, előbb biciklizzünk, aztán ejtőzzünk a tóban, vagy fordítva klíma, az ott élő emberek nyitottsága és vendégszeretete, Okosan tervezze! A dráva kerékpárúton tett kirándulást érdemes több napra tervezni. Nemcsak azért, mert a fizikai megterhelést követően jólesik a pihenés, hanem azért is, mert csaknem minden folyókanyarulat mögött különleges élmények várnak a túrázókra. A legtöbb esetben kulináris jellegű kísértések is. Az asztalokra elsősorban friss, helyi termékekből készülő, különleges ételek kerülnek. A Dráva kerékpárút mentén ötven nagyszerű profi helybeli, igazi vendéglátó házigazda tudja, mire vágynak igazán a kerékpárosok. KARINTIAI TÖLTÖTT téSZtatÓS- kákra, házi készítésű húsos szalonnára vagy frissen fogott halból készülő ételekre. A frissítőkről már nem is beszélve. A „lét könnyedsége” Ka- rintiában mindenhol átélhető, például a türkizkék fürdőtavak mellett vagy az Alpok- Adria távtúra útvonalon, amely Ausztria legmagasabb hegyétől, a Grofiglocknertől indul és folyók, patakok, valamint vízesések mentén halad déli irányba. Átszeli Karintiát, majd Szlovéniát, végül Olaszországban éri el a tengert. KULINÁRIS CSÁBÍTÁSOK Az Alpok déli oldalán különleges kulináris csábítások várnak ránk. Falatozás közben megismerhetjük a különMindent megtudhat: KARINTIA INFORMÁCIÓ TEL -.+43463 3000 INFO@KAERNTEN.AT WWW.KARINTIA.COM A tartomány számokban Lakosainak száma 560 ezer fő Fővárosa Klagenfurt (90 ezer lakos) A tartomány második legnagyobb városa Villach (57 ezer lakos) A turizmus a legfontosabb gazdasági tényező, a kempinghelyek száma magasan az európai átlag feletti. A vendégéjszakák száma évente kb. 13 millió Az alkalmazottak mintegy ötödé a turizmusban dolgozik.(Forrás:internet) böző tájegységek és az ott élő emberek szokásait. A tópartokon és a hegyekben kialakított csodálatos teraszokon a helybéliekkel együtt élvezhetjük az Alpok-Adria konyha remekeit, amelyek minden alkalommal friss, helyben előállított termékekből készülnek. BRINGÁVAL AJÁNLOTT A Dráva mentén haladó, egységesen jelzett kerékpárúton élvezet a kerekezés. A folyóparton és az idilli völgyekben hangulatos vendégházak csábítanak pihenőre olyan kulináris finomságokkal, amelyeket csakis Ausztria legdélebbi tartományában kóstolhatunk meg. HIRDETÉS i valamint utánozhatatlan életöröm jellemzi.