Tolnai Népújság, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)
2013-05-03 / 102. szám
2013. MÁJUS 3., PÉNTEK MEGYEI TÜKÖR _______ 3 Br illíroztak a nagymányoki matekosok nagymányok Kiváló eredményeket értek el a közelmúltban a nagymányoki D. Rákóczi Ferenc Általános Iskola matematika szakkörös diákjai. Az országos döntők sorát a bátaszéki verseny nyitotta, amelyen Melcher Bálint és Melcher Márk hibátlan teljesítménnyel szerezte meg az 1. helyet. Ugyanitt Ju- rasits Bálint hatodikként zárt. A szolnoki Curie Matematika Emlékverseny országos döntőjéről is aranyéremmel és vándorserleggel tért haza Melcher Bálint, Gungl Brigitta pedig 4. helyen végzett. A budapesti Országos Logikaverseny döntőjében is „taroltak” a nagymányoki 2. osztályos diákok: a fináléba bejutott 6 tanuló az első 7 helyen végzett. Aranyérmet Lőrinc Nikolett, ezüstöt Kozma Anita, bronzot Kincses Tamara nyert, a 4. helyet Füleki Zsófia, a 6.-at Márkus Zsorzsett, míg 7.-et Sziebert Réka szerezte meg. Ugyanitt a 6. osztályosok közül Gungl Brigitta 6. lett, míg Melcher Márk 8. A napokban érkeztek haza a 6. osztályosok Nyíregyházáról, a Matekguru Kárpát-me■ Stallenberger Józsefné készíti fel a szakkörösöket a különböző megmérettetésekre dencei Matematika Csapatverseny döntőjéről. Megyei 1. helyezettként jutottak be a döntőbe, ahol megfejelték a helyezést egy országos aranyéremmel is. Feik Johanna, Gungl Brigitta, Ireczky Dániel és Melcher Mark megvédték címüket. Ezzel nem ért véget a versenyek sora, mert Nagymányokról még két évfolyam három csapata jutott be a nyíregyházi Matekguru országos döntőjébe: a negyedikes csapat két hét múlva, a két másodikos egy hónap múlva utazik erre a tudáspróbára. Ugyanakkor a harmadikos Melcher Bálint hibátlan teljesítménnyel nyerte meg a Kalmár László matematika verseny megyei döntőjét, így neki is vissza van még egy országos döntő. A napokban adták át a fővárosban a Kenguru Nemzetközi Matematikaverseny országos díjait, amelyre szintén meghívtak két 6. osztályos tanulót. Melcher Márk 11., míg Feik Johanna 15. helyen végzett. ■ V. B. A kötelező védőoltások nélkül a gyermek nem mehet közösségbe. Aki mulaszt, azt kötelezik a beadatásra (Képünk illusztráció) Nincs ártatlan fertőzés védőoltások A kötelezők ingyenesek, az ajánlottakért fizetni kell Vitathatatlanul az orvos- tudomány egyik legnagyobb vívmányának tekinthető a vakcinák felfedezése. Magyarországon törvény írja elő a kötelező védőoltások körét. Venter Marianna Tolna megyében 99 százalékos az átoltottság a kötelező védőoltások tekintetében. Dr. Németh Lídiától, a Tolna Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve megyei tisztifőorvosától a jelenleg kötelező védőoltásokról kértünk tájékoztatást.- Magyarországon az életkorhoz kötötten kötelező védőoltások tíz fertőző megbetegedés (tuberculosis, szamárköhögés, torokgyík, tetanusz, Haemophilus influanzae B okozta agyhártyagyulladás, járványos gyermekbénulás, kanyaró, rózsahimlő, mumpsz, B típusú fertőző májgyulladás) ellen nyújtanak védettséget. 2009 óta térítésmentesen, önkéntes alapon igénybe vehető a pneumococcus okozta fertőzések elleni védőoltása két éven aluli csecsemők és a kisgyermekek részére. A vakcinát egyre több szülő igényli gyermeke számára. Ennek köszönhetően messze a várakozáson felüli a védőoltás teljesítése. A megyét jellemző kedvező átol- tottsági adatok jelentős mértékben az egészségügyi dolgozók (védőnők, oltóorvosok) munkájának köszönhető, akik szervezik a védőoltásokat, és gondoskodnak arról, hogy a veszélyeztetett gyermekek esetében is megtörténjen az immunizálás. A kérdésre, akad-e olyan család, amelyik nem akarja megengedni, hogy beoltsák a gyerekét, a tisztifőorvos elmondta, a megyében is előfordul, hogy oltásellenes a szülő ezért nem kapja meg a gyerek a vakcinát. Ennek gyakorisága nem számottevő, azonban a kedvező átoltottság folyamatos fenntartásának szempontjából nem elhanyagolható probléma. Az oltást megtagadó szülők esetében, mindig a jogszabályi előírásoknak megfelelően járnak el. Amennyiben a szülő a védőnő háromszori felszólítása ellenére sem pótoltatja gyermeke oltását, úgy a lakhely szerint illetékes járási hivatal népegészségügyi intézete intézkedik a védőoltásra kötelezésről. Sok gyermekkori fertőző betegség légúti terjedésű, ennek következtében könnyen terjed. Előfordul, hogy egy-egy gyermeknél oltási ellenjavallat áll fenn, akkor a környezet oltásával, védettségével lehet megakadályozni, hogy a kórokozó megbetegedést okozzon. A fertőző betegségek és járványok megelőzésében a védőoltások széleskörű alkalmazása költséghatékony módszer. Ameny- nyiben a kórokozó és a fogékony szervezet jelen van, a terjedési mód biztosított, addig a megbetegedés hazánkban is előfordulhat. A mai mobilitás fnellett bármilyen kórokozó, bárhonnan, bármikor behurcolható. ■ Ön szerint szükség van a védőoltásokra? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: TEOLhu A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. Ajánlott, de nem kötelező védőoltások Hogy nem fordul elő, nem jelenti azt, hogy nincs a kötelező védőoltások mellett számos olyan is van, amelyet kérhető, mint például az influenza elleni védőoltás. Mint azt dr. Németh Lídia elmondta, több védőoltást (Rotavirus elleni, méhnyakrák elleni, járványos agyhártyagyulladás elleni) javasolnak tanácsadások alkalmával a háziorvosok, melyek önkéntesen igénybe vehető. Ezek térítés ellenében beszerezhető vakcinák. A nemzeti védőoltási naptár bővítését számos tényező befolyásolja, az adott ország és a környező országok járványügyi helyzete, biztonságos oltóanyag-kínálat, egészség- politikai döntés, és más szempontok. A nyugati országok már nem nagyon találkoznak gyermek- bénulással vagy diftériával, így megfeledkeznek a kockázatról is, de ez a téves nyugalom nagyon veszélyes - áll az ENSZ egészségügyi szervezetének jelentésében. Amikor visszaesik a védőoltások beadásának száma, azonnal újra megjelennek ezek a betegségek, pár éve például kanyaró járvány tört ki Németországban, Svájcban és az Egyesült Királyságban. Sokszor hivatkoznak arra az ellenzők, hogy ez vagy az a betegség már nem fordul elő. Ám éppen azért nem fordul elő, mert a gyerekek védőoltást kapnak ellene. HÍRSÁV Varsát próbáltak lopni a fiatalok bogyiszló Varsát akart lopni két bogyiszlói fiatal május elsején a Sión - tájékoztatott dr. Deák Balázs, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A 17 és 14 éves fiatalokat azonban a varsák tulajdonosa tetten érte és értesítette a rendőrséget. A Szekszárdi Rendőrkapitányság lopás vétség kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárás a gyanúsítottak ellen. ■ S. K. Palya Bea lép fel a Művészetek Házában szekszárd Palya Bea, Szo- kolay Dongó Balázs és Fas- sang László ad közös koncertet május 10-én, pénteken este héttől Szekszár- don, a Művészetek Házában. A különlegesnek ígérkező előadáson Szokolay Dongó Balázs fúvós hang- . szerekkel, vagy akár „rit- musos lihegéssel” kíséri az énekesnőt, néhány dal erejéig pedig Fassang László ül az orgonához. ■ S. K. Különös tojást tojt egy teveli tyúk tevel Különleges alakú tojást tojt egy teveli asszony tyúkja. „Jómagam is meglepődtem, hogy mit rejt a fészek, még sosem láttam ilyen tojást” - árulta el Irénke, aki lapunk számára meg is örökítette a „termést”. Ha önnek is vannak különleges fotói, akár tojásról, akár gyümölcsről, zöldségről, küldje el a TEOL.hu hírportál számára a teol@teol.hu címre. ■ R. G. A furcsa és a „normális” tojások Magasabb a keret, kevesebb a teher védett épületek Segít az önkormányzat a tulajdonosoknak az állagmegóvásban Hálózatszerű, fix pontok létrehozása a legfőbb cél Megháromszorozta a védett épületek felújítási, korszerűsítési, építési munkáinak támogatására szánt összeget a paksi városépítő bizottság. Mint Ulbert Sándor elnök elmondta, nagyjából 10 éve van lehetőség önkormányzati segítséggel műemléki védelem, helyi egyedi védelem alatt álló épületek és a védett környezetben álló építmények felújítási költségeihez önkormányzati támogatást igényelni. Az eddigi gyakorlat szerint 200-200 ezer forint vissza nem térítendő támogatást, illetve kamatmentes kölcsönt kaphattak az ingatlantulajdonosok. Jelentős összegű munkánál ez magasabb is lehet, illetve eltekintenek az engedélyezési terv meglététől, így kisebbek az adminisztratív költségek. Ulbert Sándor hozzátette, az önkormányzat sokat áldoz az épületállomány állagmegőrzésére, a védett épületek mellett az energiatakarékos megoldásokat is támogatja. A pályázatokat május 31-ig várják. A tolnai önkormányzat 2005- ben alakította ki pályázati rendszerét a helyi védett épületek felújításának támogatására. Kezdetben, két évig 5 millió forint volt a keretösszeg, majd négy évig 2 millió, 2011-ben 400 ezer, 2012-ben pedig 800 ezer forint. Idén 400 ezer forint áll rendelkezésre, ebből 1 értékes épület felújításához tudnak hozzájárulni. ■ V. T. és S. K. Ulbert Sándor abban bízik, hogy a paksi Bazársort is felújítják ► Folytatás az 1. oldalról A kisvejkei szociális szövetkezet igazgatósági elnöke arról is tájékoztatott, hogy a napokban tartott tanácskozás az első lépcsőfoka volt az összefogásnak. Jó alapul szolgált az irányelvek meghatározására. Hozzátette, örömmel vették, hogy a minisztérium sem zárkózott el az ötlettől, amelyről dr. Sipos Gyula biztosította a szekszárdi konferencián megjelenteket. Aki előadásában többek között arra is kitért, miként lehetne életképesebbé tenni az újonnan alakuló szociális szövetkezeteket. Dr. Tóth György a jól működő és folyamatosan fejlődő kisvejkei szociális szövetkezetei mutatta be. Kiemelte azt a gyümölcsöző kapcsolatot, amelyet a helyi gazdákkal, az önkormányzatokkal és az értékesítésben a Danubia Frucht szövetkezettel alakítottak ki az elmúlt időszakban. Az igazgatósági elnök a baranyai polgármester javaslatához csatlakozva hangsúlyozta, szerinte is életképes lehet az az elképzelés, hogy 20-25 kilométeres távolságon belül legyenek olyan fix pontok hálózat szerűen - például az adott települések piacán - ahol folyamatosan helyi termékekhez juthatnának a vásárlók. ■ Vízin B.