Tolnai Népújság, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-24 / 95. szám
2 2013. ÁPRILIS 24., SZERDA KORKÉP JEGYZET KASZAS ENDRE Újra drágulhat a nyaralás tegnap megint befigyelt 300 fölé az euró árfolyama, vagyis a közös európai fizetőeszköz egyetlen érméjéért több mint háromszáz forintot kell fizetnünk. elsőként persze az áru- behozatalban érintett vállalkozók szisszennek fel, de ne legyenek kétségeink, a hatás lassan végiggyűrűzve jut el minden területen hozzánk, hétköznapi emberekig. LEGGYORSABBAN TALÁN az idegenforgalomban, hiszen a turizmus - legyen a profil repülőjegy-vásárlás, utaztatás, szállásfoglalás - talán a legérzékenyebben reagál az ilyen változásra. És miközben az utazási irodákban esetleg már kalkulálják az új árakat, valószínű egyre többünknek jut az eszébe, hogy ezen az árfolyamon ötszáz forint fölött kell majd fizetni egy gombóc olasz fagyiért, vagy egy sörért a horvát tengerparton, a kávét 600 körül mérik majd az osztrák autópálya mellett, és tizenötezer alatt szinte biztosan nem lehet majd megúszni egy egy1 szerű családi ebédet sem mondjuk Németországban. És akkor még nem tankoltunk, nem vettünk családi belépőt a kalandparkba vagy élményfürdőbe. nem kell nagy jóstehetség kitalálni, hogy valószínűleg rengetegen gondolnak nosztalgiával a 250 forintos euróra. Mert ha ezeket a „kis” tételeket összeadjuk, ugyanaz az utazás akár százezerrel kerülhet többe most, mint 4-5 évvel ezelőtt. míg a mértéktartó szakértők középtávon - vagyis erre a nyárra nézve - ezt a szintet látják legvalószínűbbnek, borúlátóbb elemzők szerint az árfolyam akár 320-ig is kilenghet. Nagy valószínűséggel tehát drágul a nyaralás. vagy talán el is marad? Még mindig népszerű a PTE felvételi Kevesebb a diák, de a pécsi egyetemre sokan mennének dél-dunántúl Nyilvánosak a felvételi adatok: a Pécsi Tudományegyetemre idén több mint 11 ezren jelentkeztek. Katus Eszter * 11 A többi felsőoktatási intézményhez viszonyítva jó helyezést ért a Pécsi Tudomány- egyetem a jelentkezők száma alapján felállított képzeletbeli rangsorban, hiszen többen csak az ELTE-re, a szegedi és a debreceni egyetemre szeretnének felvételt nyerni. Vagyis, ahogy azt tavaly a PTE-n megjósolták, a pécsi intézmény továbbra is a népszerű iskolák között foglal helyet. Mondható mindez annak ellenére, hogy 2012-ben még több mint 14 ezren, egy évvel korábban pedig 17 531-en választották a pécsi egyetemet - vagyis az adatok csökkenő érdeklődést mutatnak. Ez azonban kevésbé írható a PTE számlájára. A gyerekek létszáma ugyanis egyre csökkent az elmúlt években, amely mára a fiatal felnőttek, érettségizettek létszámában is megmutatkozik. Egyszóval: alapvetően kevesebb diák jelentkezik országosan a felsőoktatásba. Másrészt pedig ott vannak a röghözkötéssel, csökkentett állami férőhelyekkel, diákhitellel kapcsolatos huzavonák, amelyek akár többeket is elbi- zonytalaníthattak a továbbtanulást illetően. Ha innen nézzük, tulajdonképpen sikertörténetnek számít, hogy az országosan kevés jelentkezőből (Baranyából például 3441-en, Tolnából 1947-en jelentkeztek valahová) 11 505-en a pécsi intézményt választották. Ahogy lapunknak Lengvárszky Attila, a PTE oktatási igazgatója korábban megfogalmazta, ennek oka az lehet, hogy a diákok továbbra is preferálják a komoly hagyományokkal rendelkező, jelentős képzési portfoliót felmutató intézményeket, mint például a PTE. Természetesen, ez a szám csökkenhet a későbbiek folyamán, amikor is kiderül, menynyi jelentkező nyert felvételt a pécsi egyetemre. Egyetemre jelentkezők száma Baranya és Tolna megyékben 1 Jelentkezők száma intézményenként országosan Intézmény i jsszesen első helyen állami támogatásúhelyre Eötvös Loránd Tudományértem (ELTE) 19787 11292 17 088 Szegedi Tudományértem (SZTE) 13 556 7175 12194 Debreceni Értem (DE) 13429 7 385 11934 Pécsi Tudományértem (PTE) 11505 5 521 10146 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) 10543 6 777 9 764 Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) 9958 4526 7 237 Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) 9 750 5915 8016 Szent István Ecetem (SZIE) 8361 3848 7113 Óbudai Ecetem (0E) 7 678 3397 6772 Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) 7058 5127 6395 Tolna megye 1 2013 2013 2012 2011 iifíttfífff Értékes diploma a pécsi egyetemisták elsöprő többsége ajánlaná az intézményt ismerőseinek - derült ki a Diplomás Pályakövető Rendszerfebruári eredményeiből A felmérés szerint a végzettek 94,13 százaléka ajánlaná a PTE-t. Az adat önmagáért beszél. Dr. Zeller Gyula rektorhelyettes az eredménnyel kapcsolatban akkor elmondta: a számadat valóban szép, méghozzá annyira, hogy még őket is meglepte. Annak ellenére, hogy a PTE a korábbi felméréseken is rendre jól teljesített. Hozzátette, a diplomás pályakövetés nagy előnye, hogy olyanok mondanak véleményt, akik már kikerültek a rendszerből, azaz a saját bőrükön tapasztalják meg, hogy valóban mennyit éra pécsi diploma. Nagyobb eséllyel míg évekkel ezelőtt az volt az elv, hogy a képzettséggel arányosan nő az elhelyezkedés esélye és a várható fizetés is, ma ez már csak részben igaz, hiszen több diplomával sem könnyű állást találni. A felmérések szerint azonban még mindig megéri tanulni. A pályakezdő munkanélküliek között ugyanis a legfeljebb 8 általános iskolát végzettek aránya a legmagasabb: 39,2 százalék, míg a szakmunkásképzőt vagy szakiskolát végzetteké már csak 17,3. A legjobb helyzetben továbbra is a diplomások vannak: „csupán” 7 százalékuk munkanélküli. Az elhelyezkedés esélyét növelheti az is, ha valaki hiányszakmát választ, legyen az kétkezi vagy szellemi munka. Megújuló tanárképzés SZEPTEMBERTŐL ISMÉT egycik- lusú, osztatlan képzési formában indulnak el a PTE Természettudományi Karán is a tanárképzési szakpárok. A képzésre valószínűleg minden, a ponthatárt elért jelentkezőt fel tudnak majd venni. az új típusú tanárképzésben szakpárok lesznek (például jól ismert, szinte klasszikusnak mondható matematika-fizika, biológia-kémia, földrajz-testnevelés, és így tovább), és középiskolai, illetve általános iskolai tanárokat is képeznek. A 4+1 és az 5+1 éves képzések között a választást a tanulmányok első három éve után lehet megtenni. A képzési időkben a +1 év már az iskolában eltöltendő gyakorlati évet jelenti. Ajnispök alapította dijat a szekszárdi pedagógus kapta meg elsőként SZEKSZÁRD-PÉCS Szabóné Varjas Ildikó, a szekszárdi Szent József katolikus általános iskola igazgatója Szepesy Ig- nác-díjat kapott. A kiemelkedő pedagógusi munka elismerését jelképező oklevelet a napokban vette át Pécsett, a Nagy Lajos Gimnáziumban, az első alkalommal megrendezett egyház- megyei pedagógus napon. Dr. Udvardy György megyéspüspök alapította a Szepesy Ignác-díjat, melyet mostantól minden évben olyan tanár kaphatja meg, aki hitelesen képviseli, szolgálja az oktatás ügyét, a környezte által elismert személyiség, a katolikus iskolaügyet saját intézménye keretein túlmutatóan szolgálja. Szabóné Varjas Ildikó 19 éve pedagógus, és mind a 19 évet a szekszárdi katolikus iskolában töltötte, melynek négy éve a vezetője. Emellett két kamasz fiú édesanyja is. Legnagyobb szakmai sikerének azt tartja, hogy mára a katolikus általános iskolát elismerik a városban, a diákok szeretnek ide járni. Ki volt Szepesy Ignác, akiről a díjat elnevezték? Püspök volt, több falusi iskolát létesített, részletesen foglalkozott az oktatási intézmények építésével, fenntartásával. 1831-ben saját költségén megalapította a pécsi tanítóképzőt, 1831 és 1836 között papjai bevonásával újrafordította a Szentírást. A díjazottak az idei évtől bronz emlékplakettben és díszoklevélben, valamint egyhavi bérüknek megfelelő pénzjutalomban részesülnek, és az elismerést ezentúl minden évben az egyházmegyei pedagógus napon adják át. ■ M. I. Szabóné Varjas Ildikó a díjjal A nehezsegek ellenere eredményes evet zart a pénzintézet Hungária takarék Az elmúlt időszak mérlegelése mellett 2013 legfőbb feladatairól is szó esett a részközgyűlésen A befektetett munkában hisznek, nem a csodában BONYHÁD - A Hungária Takarék 2012-ben megőrizte piaci szerepét; noha a gazdasági környezet számos kihívást tartogatott számunkra, az ország legjobb takarékszövetkezetei között zártunk eredményeink és az év közben kapott elismerések alapján - összegezte az elmúlt időszakot a pénzintézet szemszögéből hétfőn Bonyhádon Brauer János. A Hungária Takarék elnök-ügyvezető igazgatója a hagyományos részközgyűlésen számokkal is alátámasztotta mindezt. Mint fogalmazott, azzal, hogy a pénzintézet betétállománya 24 milliárd forint feletti, az ügyfelek értékpapír-állománya meghaladja a 4 milliárdot, a hitelállomány a 12-őt, a mérlegfőösszeg a 30 milliárdot, a jövedelmezőségük pedig országos kitekintésben is kiemelkedő, teljesítették céljukat: a Dél-dunántúli régió meghatározó szereplőjévé váltak, amelyet a jövőben igyekeznek megtartani, lehetőség szerint tovább erősíteni. Megjegyezte, a Hungária Takarék a megfontoltság híve, amely különösen igaz a hitelezésre. Brauer János ezt követően sorra vette a tavalyi év főbb eseményeit. Kiemelte az iregszem- csei, valamint a két pécsi fiók megnyitását. Azt mondta, az elmúlt időszakban sok pozitív visszajelzést kaptak a baranyai Brauer János elnök-ügyvezető megyeszékhelyről a Király utcai és a Búza téri működésükkel kapcsolatban. Az általuk kínált és nagy népszerűségnek örvendő termékpalettára is kitért. - A gazdahitel, a Széchenyi-kártya, az Agrár Széchenyi-kártya, vagy éppen a Fundamenta kombinált hitel további erősítése a 2013-as év egyik feladata, de az MFB és az MV Zrt. refinanszírozott hiteleit is még eredményesebben szeretnénk forgalmazni az ügyfelek igényeihez igazodva - hangsúlyozta az elnök. Hozzátette, a helyi gazdaság támogatása mellett - a korábbi évek gyakorlatát követve - a Takarék társadalmi szerepvállalása is példás volt 2012-ben. ■ Vízin B. a következő időszak a vetésé, az aratás még várat magára - ebben a szemléletben dolgozik 2013-ban a Hungária Takarék összetartó, eredményes kollektívája Brauer János tájékoztatása szerint. Az elnök bizakodó a jövőt tekintve, bár meglátása szerint a gazdasági válság elhúzódásával semmivel sem lesz köny- nyebb az idei év a tavalyinál. Előadása végén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa által életre hívott növekedési hitelprogram lehetséges hatásairól beszólta művelődési központban megjelenteknek. - Úgy gondolom, fontos üzenete van annak, hogy a Matolcsy György vezette jegybank az elsők között számító szövetkezeti szektorra ennél a programnál, amely a mikro-, kis- és közepes vállalkozások támogatását célozta meg. Az óvatosság és az egyéni felelősség elvét szem előtt tartva a Hungária Takarék is csatlakozik ehhez, hiszen a kezdeményezés jó irányba mutat, és összecseng a működési elvével. A részközgyűlés jelenlévő tagjai egyetértettek mind a 2012-es évet összefoglaló beszámolóval, mind a pénzintézet rövid- és hosszútávú céljaival, s ezt szavazatukkal is megerősítették az ülés végén. % i