Tolnai Népújság, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-20 / 92. szám

2013. ÁPRILIS 20., SZOMBAT SPORT 15 Ferencz és Austin kikapcsolását kell megoldania az ASE kosárcsapatának Hetedik helyen zárt a KSC kosárlabda Cegléden is győzni tudott Magyar Gergely együttese Az előző évhez hasonlóan ismét a hetedik helyen vég­zett a női NB I.-ben az Atomerőmű-KSC Szekszárd együttese. Magyar Gergely csapata Cegléden is nyert. Rónai Gábor Bánhatják a szekszárdi kosara­sok, hogy véget ért számukra a 2012/2013-as bajnokság. Ma­gyar Gergely csapata a szezon végére lendült remek formába, a kék-fehérek öt győzelemmel zártak. A középszakasz utolsó meccsén nyertek a Vasas ellen, majd a helyosztón kétszer ver­ték ugyancsak a Vasast, most pedig a Cegléd elleni második sikerükkel biztosították be he­tedik helyüket. Kár, hogy nem előbb kapott lábra a szezon közben kisebb hullámvölgybe került szek­szárdi csapat, mert a helyezés akár előkelőbb is lehetett vol­na. A hatodik pozíciót is meg lehetett volna csípni, volt is rá esély, de sajnos a ZTE és a PINKK elleni meccsekből na­gyon rosszul jött ki a KSC. Meg aztán a sok sérült sem jött jól, arról nem is beszélve, hogy egyes játékosok heteken át for­mán kívül játszottak. A hetedik hely megszerzése tulajdonképpen megfelel az elvárásoknak, az előző sze­zon helyezése után legalább az ismétlést várta a csapattól a szakvezetés, a feljebb lépés extra teljesítmény lett volna - különösképpen a körülmények ismeretében. Azt, hogy a Ceglédnél jobb a KSC, sejteni lehetett. A múlt pénteki, szekszárdi fölényes győzelem (96-75) ezt csak iga­Bálint Réka (jobbról) volt a KSC legeredményesebb játékosa Cegléden Raikkönent nem izzasztotta a hőség forma-1 A Lotus-Renault finn pilótája volt a leggyorsabb a szahíri pályán AZ ÉLVONALBELI FÉRFI kosár- labda-bajnokság felsőházi középszakaszának utolsó for­dulójában, szombaton (kezdés: 18.30 óra) a Lami-Véd Kör­mend látogat az Atomerőmű SE-hez. A Magyar Kupa-bronz­érmes paksiak számára nincs túl nagy tétje a találkozónak, a piros-kékek az eredmény­től függetlenül harmadikként zárnak. a vendég vasi együttes leg­utóbb megszerezte második sikerét: Ferencz Csabáék hazai pályán több mint 15 ponttal nyertek a Jászberény ellen (89-70), ami azt jelenti, hogy életben tartották az esélyüket arra, hogy ötödik helyen zár­ják a második kört. Ehhez nem kellene mást tenniük Rujákék- nak, csak győzni a Gesztenyés úti sportcsarnokban. Ellenkező esetben azért szoríthat a kör­mendi egylet, hogy a rivális Jászberény - szintén szomba­ton - otthon kikapjon a Kapos­vártól (18.30). Ha azonban a Jászberény nyer, a Lami-Véd pedig vereséget szenved, ak­kor Hencsey Tamás edző ala­kulata a 6. helyről várhatja a playoff-ot. TAVALY DECEMBERBEN méretes zakót szabott a vasi gárdára az ASE (93-63). A vendégek helyzete azóta nem lett sok­kal könnyebb, a hírek szerint anyagi problémáik vannak, amit alátámaszt, hogy mostan­ra csupán egyetlen légiós, Kyle Austin maradt a csapatnál. A Körmend bármikor képes meglepetést okozni - a keretek erőssége és a hazai pálya az Atom mellett szól. ■ B. L. Tóth Ádám és az Atom nyerni akar A Ferrari remekül kezdte a Bahreini Nagydíjat, hiszen Fe­lipe Mássá és Fernando Alonso jegyezte a pénteki első szabad­edzés két leggyorsabb körét. Kimi Räikkönen a délelőtti edzésen mutatott közepes tel­jesítménye után tegnap délután a gázra lépett, és az élen zárta a második szabadedzést Web­ber és a címvédő Vettel előtt. A vb-pontverseny második he­lyén álló finn a gyors köre után a hosszú teli tankos menetében is remek tempót diktált a 39 fokos aszfalton, így bizakodva várhatja a folytatást. Bebizo­nyosodott, hogy Bahreinben tavaly Sebastian Vettelt a célig hiába üldöző finn versenyző­nek idén is fekszik a pálya. A Red Bull pilótái is megelőzték a délelőtt a kemény gumikon remeklő Ferrarikat, amelyek zolta. Ategnap kora délután lejátszott második meccsen is az történt a pályán, amit a KSC akart, az első és az utolsó ne­gyed remeklése elég is volt hoz­zá, hogy győztesen hagyják el a parkettet a szekszárdi lányok, és ezzel lezárják a hetedik he­lyért zajló párharcot. A KSC-ben ezúttal is az egész szezonban egyenletesen, jól tel­jesítő Bálint Réka volt a vezér, de az irányító Maja Scsekics, valamint a két magasember, Dragana Szvitlica és Iva Rog- lics is kitett magáért. HELYOSZTÓ A 7. HELYÉRT, 2. MÉRKŐZÉS. CEGLÉDI EKK-ATOM- ERŐMŰ-KSC SZEKSZÁRD 59-72 (12-24, 19-15, 20-10, 8-23). Cegléd, 150 néző. Vezette: Gál, Fodor, Varga Z. Cegléd: Med- gyessy 11, Cymmer 5, MILNER 15, MROZINSKA 21, Serbán. Csere: Kobolák 7, Filipowicz, Magyar. Edző: Újhelyi Gábor. KSC: SCSEKICS 9, Szepsi 11, BÁLINT R. 16, SZVITLICA 10, ROGLICS 13. Csere: Pap R. 4, Studer Zsuzsa 4, Hajdú 5, Ta­nús. Edző: Magyar Gergely. KIPONTOZÓDOTT: RogÜCS a 32., Szvitlica a 36. percben. MAGYAR GERGELY: - A Saját magunkkal szemben támasz­tott elvárásoknak megfelel­tünk, megszereztük a hetedik helyet. Köszönöm, a lányoknak az éves munkát, szurkolóiknak pedig a biztatást. ■ Ön elégedett a KSC hetedik helyezésével? A szavazás eredményét hétfői számunkban közöljük. közé Paul di Resta is befért a Force Indiával. Az első tíz autó (a két-két Lotus, Red Bull, Fer­rari, Force India és Mercedes) egy másodpercen belül zárt. a program. Szombat: 3. sza­badedzés 10. Időmérő: 13. Va­sárnap: fútam 14. ■ B. L. SPORTMŰSOR Szombat KÉZILABDA. Női NB II.: Bácsboko- di NKSE-Tam-Bau Tamási KC 17, Tolna KC-Szekszárdi FGKCII. 18. Férfiak: Akvaplast Hőgyész-Ri- nyamenti KC (Tamásiban) 18. KOSÁRLABDA. Férfi NB I közép­szakasz, felsőház: Atomerőmű SE-Lami-Véd Körmend 18.30. Féri! NB I/B keresztbejátszás az 1-8. helyért: Kecskeméti TE- Bonyhádi KSE 18. Férfi NB II.: Dombóvári KS-Murafém-Kani- zsaKKSE TI 18. LABDARÚGÁS. OTP Bank Liga: Videoton FC-MVM Paks 16. NB III Dráva-csoport: Dunaújváros PASE-Bonyhád VLC, Tolnai VFC-Balatonlelle SE, Tolle UFC Szekszárd-Nagybajom, Bölcskei SE-Szentlőrinci SE, Nagyatádi FC-Dombóvári FC-Rutin 16. Uni- qa megyei I. osztály: Tamási 2009 FC-Szedres 13 (!), Fadd-Duna- szentrgyörgy 16. Megyei II. osz­tály, Nyugat: Kaposszekcső-Csi- kóstőttős-Kéty, Szakály-Simon- tornya 16. Megyei III. osztály: Tol- nanémedi-Szakcs, Gyapa-Izmény, Regöly-Pusztahencse 16. DIÁKSPORT. Telekom labdarúgó diákolimpia, Szekszárdon, kez­dés: 10. Vasárnap KOSÁRLABDA. Férfi NB II.: Mar­cali VSzSE-Alisca Terra FKSE Szekszárd 16. LABDARÚGÁS. Ness Hungary NB II. Nyugati-csoport: Paksi FC-Kozársmisleny 17. Uniqa megyei I. osztály: Cikó-Kölesd, Őcsény-Bátaszék, Majos-Kis- dorog, Kakasd-Dunaföldvár, Tevel-Nagymányok 16. Megyei II. osztály, Nyugat: Gyönk-Hő- gyész, Aparhant-Magyarkeszi, Döbrököz-Bonyhád-Börzsöny 16. Elmaradt mérkőzés: Simontor- nya-Kaposszekcső-Csikóstőttős 16. Kelet: Németkér-Bátaapáti, Zomba-Kajdacs, Dunaköm- lőd-Madocsa, Gerjen-Mórágy, Pálfa-Tengelic, Decs-Sióagárd 16. Megyei III. osztály: Duna House Dombóvár-Nak, Bo- gyiszló-Tolle UFC Szekszárd II., Dalmand-Iregszemcse, Kocso- la-Györköny 16. SAKK. NB I, Szabó László csoport: MLTC-ASE Paks II, Aquaprofit-Nagykanizsa-Hun- garopharma-Decs 11. NB I/B, Charousek csoport: Győri Elekt- romos-ASE Paks II11. NB II, Asztalos csoport: Hungarophar- ma-Decs-Komló 11. DIÁKSPORT. Telekom labdarúgó diákolimpia, Szekszárdon, kez­dés: 10. ■ B. L. A szuper lányok és a Görög Istenek diadalmaskodtak röplabda Rendhagyó időpontban, de a megszokott, kiváló hangulatban zajlott a bonyhádi klub népszerű rendezvénye bonyhád Izgalmas mérkőzé­sek reggeltől estig, kiváló han­gulat - röviden így jellemez­hető a Bonyhádi Röplabda és Szabadidő Klub hagyományos nemzetközi nőnapi röplabda­tornája, amely idén rendhagyó időpontban: április 13-14-én zajlott a városi sportcsarnok­ban. - Fantasztikusan éreztük magunkat, jövünk a decem­beri kupára is! - mondta a do­bogós helyezést elért kecske­méti Six-Team girls csapat az eredményhirdetést követően. Hasonló állásponton volt a női csoportban diadalmaskodó Szuper C együttes is. A remek röplabdásokat felvonultató fő­városi alakulat szinte hibátla­nul menetelt a tornán. A győ­zelemért járó aranyéremmel a nyakukban úgy nyilatkozott a Buncsánszky Nóra vezette nyolcas, hogy sok amatőr tor­nára járnak az országban, de a bonyhádinak nincsen párja. - Itt minden együtt van: nívós csapatok, pazar hangulat, és a vendéglátás, szervezés is telje­sen rendben van - fogalmazta még a fiatal csapatkapitány. A férfi és a női csoportot tekintve összesen 15 együttes lépett pá­lyára a hétvége során, körmér­kőzéseken alakult ki a végső sorrend. A vasárnapi eredményhir­detést már kissé fáradtan, de annál nagyobb lelkesedéssel Nagy csaták voltak a hálók mellett várták a játékosok. A város nevében Filóné Ferencz Ibolya köszöntötte az ország számos pontjáról és a határainkon túl­ról érkezett sportolókat. Bony­hád alpolgármestere kiemelte, a település önkormányzata fontosnak tartja a sportegye­sületek támogatását, ezt pél­dázza, hogy idén is 24 millió forinttal segítik a működésü­ket. Megköszönte a játékosok­nak, hogy évről-évre elláto­gatnak Bonyhádra és jó hírét viszik a városnak, majd arra invitálta őket, hogy nyáron térjenek vissza és a Bonyhá­di Termálfürdőben lévő pá­lyákon is hódoljanak kedvenc időtöltésüknek. Ezt követően a torna főtámogatójával: Pelle Ervinnel, a Lux Invest 2000 Kft. ügyvezető-igazgatójával, valamint Bölcsföldi Árpáddal, A torna végeredménye női csoport. 1. Szuper C (Bu­dapest), 2. Blokkolom, azt csó­kolom! (Veszprém), 3. Six-Team girls (Kecskemét), 4. Paks, 5. Hajrá Pécs „B”, 6. Bonyhád, 7. Etyek, 8. Még mindig együtt (Komló). FÉRFI CSOPORT. 1. Gö­rög Istenek (Zenta), 2. Kecske­mét, 3. No-Name (Veszprém), 4. Budai XI (Budapest), 5. MFE Székesfehérvár, 6. Unbelieveab- le (Bonyhád), 7. Pécs „B”. Bonyhád két közüzemi cégé­nek ügyvezető-igazgatójával átadták a lelkes röpiseknek já­ró díjakat. ■ Vízin B. A NŐNAPI KUPA KÜLÖNDÍJASAI. nők. A legjobb nyitójátékos: Ramotsa Krisztina (Szuper C). A legjobb ütőjátékos: Tibai Zsa­nett (Paks). A legjobb mezőny- játékos: Gréczi Andrea (Six-Te- am girls) FÉRFIAK. A legjobb nyitójátékos: Császár Krisztián (Pécs „B"). A legjobb ütőjátékos: Sümegi Csa­ba (No Name). A legjobb me­zőnyjátékos: Dejan (Zenta). Ők voltak a legjobbak

Next

/
Oldalképek
Tartalom