Tolnai Népújság, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-12 / 85. szám
2013. ÁPRILIS 12., PÉNTEK 5 KÖRKÉP PROMÓCIÓ ^ ^ A legnagyobb szolgáltató víziközmű Ötvennyolc önkormányzat érdekeit hangolták össze Süvegjártó Csaba (balról), Ács Rezső, Horváth István, Bognár Jenő és dr. Sümegi Zoltán a sajtótájékoztatón Szombaton újra önkéntes napot tartanak az állatmenhelyen szekszárd Szombaton 10 és 16 óra között ismét közösségi munkára várják a segíteni szándékozókat a szekszárdi állatmenhelyen. Fiáth Szilvia, a létesítményt üzemeltető alapítvány elnöke elmondta, javasolt a vízálló bakancs, vagy gumicsizma és a munkásruha, "kiegészítőként" pedig a lapát és a gereblye. A már feltöltött kennelekbe kellene még sódert és betont teríteni, illetve, ha időközben lecsökken a vízszint, feltölteni a menhely szántóföld felőli részét is. Múlt hétvégén több mint 30 önkéntes érkezett a menhely segítéségére, tápot zsákoltak, beszalmázták a kutyaházakat, talicskáztak, lapátoltak, gereblyéztek, egyengették a területet, és még kutyákat is sétáltattak. A segítségükkel sikerült a menhely kevésbé vizes részét feltölteni kővel és sóderrel.- A kutyák biztosan érezték, hogy valami jó történik velük, mert nem ugattak, nem veszekedtek, nem szöktek. Valóban valami kivételes dolog történt, olyan összefogás, amilyenre még nem volt példa a menhely történetében. A nap végére a sáros, vizes kennelek szárazzá váltak, a kutyaházában pedig meleg szalma volt, amit örömmel vettek birtokba visszaköltöző tulajdonosaik - mesélte Fiáth Szilvia. ■ V. M. Egy testvérpár alkotásaiból nyílt kiállítás bátaszék A „20 éves a bátaszéki rajztagozat” kiállítás-sorozathoz kapcsolódóan egy testvérpár alkotásaiból nyílt kiállítás a művelődési házban. Sinkovics Brigitta a PTE műszaki karának építőművészet szakára jár, és itteni tanulmányaiból merítve állította össze a tárlat anyagát. Láthatók például színelméleti és forma- tervezési tanulmányai. Húga, Meünda a bajai Türr István Gazdasági Szakközépiskola végzős tanulója, ám a művészettel nem szakított, és színházi díszletek tervezésében, festésében segédkezett. A kiállításra gazdag fantáziáról árulkodó, általános iskolai alkotásait vitte. ■ H. E. Startra kész Tolna megye legnagyobb közszolgáltató gazdasági társasága, amelynek a tulajdonosa annak az 58 önkormányzatnak a társulása, ahol a víz- és csatornaszolgáltatást látja majd el. Ihárosi Ibolya * 1 Az Első Magyar Önkormányzat Víziközmű Társulás ülését követően sajtótájékoztatón ismertették, miként és milyen feltételekkel jött létre a megye legnagyobb közszolgáltató cége, a víz- és csatornaszolgáltatásokat ellátó gazdasági társaság. A cég neve június elsejétől Egyesült Regionális Víziközmű és Közszolgáltató Zrt. Ács rezső, az önkormányzati társulás elnöke elmondta, a részvénytársaság mindenben meg tud felelni a szolgáltatásról szóló törvényben és a végrehajtási utasításban előírt szigorú előírásoknak. Részletes szabályozás írja elő a műszaki, a humán és a közgazdasági feltételrendszert. Ezek meglétét a hatóság háromévente ellenőrzi. A törvényben előírt 150 ezer felhasználói egyenérték helyett már most több mint 180 ezret produkálnak a részvény- társasághoz csatlakozott jelenlegi szolgáltatók, amelyek mint üzemigazgatóságok őrzik meg önállóságukat. Az üzemeltetett vízhálózat hossza több mint 1 millió folyóméter, a csatornáé pedig közel 800 ezer folyóméter. Az értékesített vízmeny- nyiség közel 6 millió köbméter évente. Az ellátott lakosság lélekszámú 123 ezer. A dolgozók létszáma 242 lesz, a jelenlegi alkalmazottakat teljes egészében átveszi a jogutód gazdasági társaság. A várható éves nettó árbevétel pedig meghaladja a 2,5 milliárd forintot. Az önkormányzatok vagyonértékelését Tolna megyei vállalkozásokkal végeztetik el május 15-ig. Horváth István, Szekszárd polgármestere, mint a térség országgyűlési képviselője is, mindenkinek megköszönte az eddig elvégzett munkát, és kiemelte az önkormányzatok együttműködésének jelentőségét. Kijelentette, hogy a közszolgáltatást közszolgálati módon végzik, vagyis az alacsony költséggel működő szolgáltató árai is mérsékeltek lesznek. A lehetséges megoldások közül azért hozták létre éppen a társulást, mert ebben az önkormányzatok egyenrangú félként vehetnek részt. A szerdán megválasztott társulási alelnökök közül süvegjártó Csaba iregszemcsei polgármester a biztonságos működés mellett azt emelte ki, hogy ebben a víziközmű-tár- sulásban valódi partnerként, egyenrangú félként tekintenek rájuk. A társult önkormányzatoknak továbbra is befolyásuk marad a cég működésére, és hogy biztonsággal kezdhetik el április 18-án a településen zajló szennyvízberuházásukat is. Tóth Ferenc kormánymegbízott szerint örvendetes, hogy megyénk településeinek többsége közösen gondolkodik a víziközmű-szolgál- tatásról. - Követendő példának tartom és üdvözlöm az 57 Tolna megyei és egy Fejér megyei település által alkotott társulást, különösen annak fényében, hogy már teljesíteni tudták a törvényben meghatározott feltételeket. Az együttműködés legfontosabb célja a társult települések lakóinak és vállalkozásainak magas szintű, biztonságos ellátása - mondta a kormánymegbízott.- Mivel az Első Magyar Ön- kormányzat Víziközmű Társulás hasonló alapelvek szerint szerveződött, mint a Szekszárd gesztorságával közel öt éve létrejött Cikói Hulladékgazdálkodási Társulás - amelynek tevékenységével nagyon meg vagyunk elégedve -, nem volt kérdés, hogy Bátaszék ehhez a társuláshoz fog csatlakozni - jelentette ki bognár JENŐ, Bátaszék polgármestere. - A társulás létrehozatala során annak vezetése maximálisan figyelembe vette Bátaszék város és a környező települések kéréseit, feltételeit, azok megjelentek a társulási megállapodásban és a szerződésben is. dr. puskás Imre, a megyei közgyűlés elnöke elmondta, igen fontosnak tartja a kezdeményezést. A jogszabályváltozások egyrészt kikényszerítik, másrészt lehetővé teszik az önkormányzatok összefogását. A víziközművekkel kapcsolatos változtatás azért történt, hogy nagy tőkeerővel és humán kapacitással rendelkező társulások jöjjenek létre, amelyek képesek hosz- szú távon minőségi szolgáltatást nyújtani a fogyasztóknak, akik minél olcsóbban juthatnak tiszta ivóvízhez. Bátaszéken jelenleg is zajlik egy közel 1,5 milliárdos vízminőségjavító beruházás, mely ezen keretek között is biztonsággal befejeződhet.- Tolnát a gazdasági és a geopolitikai racionalitások vezették a döntésben - mondta dr. sümegi Zoltán polgármester. Meggyőződése szerint a szerveződés a lakosság és az önkormányzatiság érdekeit szolgálja. A társulásban részt vevő önkormányzatok és annak vezetői ismerik egymást, bíznak egymásban, így biztos abban, hogy jól fog működni. Bizakodásának adott hangot azzal kapcsolatban is, hogy rövidesen további települések csatlakozni majd a társuláshoz, amelynek biztosítva látja jövőjét. Kérdésünkre Ács rezső elmondta, hogy a szolgáltatóváltás mindössze annyiban érinti a lakosságot, hogy május végéig leolvassák a vízórákat, majd szerződést kell kötni az új szolgáltatóval. Júniustól pedig egyes településeken a jelenleginél még jobb minőségben kapja a lakosság ugyanazt a szolgáltatást, ráadásul nem emelkednek sem a víz-, sem a szenijyvízdíjak. Horváth István hozzátette, hogy az optimális üzemméret megtakarításokat tesz lehetővé, amelyek 2014-ben akár árcsökkentést is eredményezhetnek. Május elején kezdődhet a hordók végleges elhelyezése bátaapáti - Megtörtént az első kamra végleges üzembe helyezése, a kapcsolódó rendszerek kialakítása, és megvannak a felszín alatti üzemeltetéshez szükséges engedélyek is - ösz- szegezte a bátaapáti Nemzeti Radioaktívhuiladék-tároló (NRHT) szemszögéből az elmúlt időszak legfontosabb eseményeit László Zoltán. Az NRHT telephelyvezetője jelentős lépésnek nevezte a felszín alatti tárolókamra tavaly december 5-ével történő átadását is.- A szükséges feltételek megteremtése után, most jutottunk el odáig, hogy kimondhatjuk: május elejétől elkezdődhet a felszín alatti hulladéktárolás, ezzel párhuzamosan pedig újabb hordókat fogadhatunk a paksi atomerőműből. Ezt megelőzi majd egy kéthetes próbaüzem, melynek során a munkatársaim inaktív hulladékot tartalmazó hordók konténerekbe csomagolásával és a felszín alatti tárolóba helyezésével begyakorolják a technológiát annak érdekében, hogy a tényleges leszállítások során zökkenőmentesen tudják elvégezni ezt a feladatot is - világított rá a telephelyvezető. László Zoltán hangsúlyozta, a 2012-re vonatkozó jelentéseiket leadták. A tavalyi évben végzett mérések eredményei alapján kijelenthető, hogy a létesítmény semmilyen hatással nem volt a környezetére, de igaz ez az elmúlt öt évre is, amióta működik a tároló. Megjegyezte, az új feladatként jelentkező felszín alatti tárolásnál is a biztonságon alapuló működést tartja a legfontosabb szempontnak. ■ V. B. László Zoltán telephelyvezető Fontos a magas szintű, biztonságos szolgáltatás Mesébe illő produkciókat hallgattak felvidéki kultúra Fontos szerepe van a versenynek a hagyományőrzésben A bonyhádi óvodákat támogatták a focisták bonyhád - Az ugyancsak kétévente tartott kórustalálkozóhoz hasonlóan a mesemondó verseny célja is a hagyomány- őrzésben gyökerezik: ápolni és a fiatalabb generációnak átadni mindazt a „kincset”, amelyet a népcsoport kultúrája jelent - nyilatkozta Kolozsi- né Gergely Cecília. A Bonyhádi Felvidékiek Egyesületének elnöke örömmel számolt be arról, hogy a Solymár Imre Városi Könyvtárral közösen szervezett felvidéki mesemondó versenyükhöz idén 22 növendék csatlakozott. A 3-6. osztályos fiatalok Bonyhádról, Dombóvárról, Szekszárdról és Zombáról érkeztek. Remek produkciókkal rukkoltak elő a lelkes mesemondók, megnehezítve ezzel a Herczogné Sarlós Éva, Lóczi Lászlóné Néma Ágnes, valamint a Kianekné Tóth Györgyi alkotta zsűri dolgát. Akik végül úgy döntöttek, hogy megosztott helyeket adnak ki. Az elsőt Kövesdi Marcell és Kovács Ágnes kapta. Az ezüstérmet jelentő helyen Bagdi Flóra és Győrfi Vivien végzett, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Kis-Takács Judit és Moizes Márton állhatott fel. A különdíjas Kovács Klaudia lett. Minden mesemondó kisdiák ajándékot kapott, a helyezettek pedig könyvjutalomban részesültek. ■ Vízin B. A bonyhádi felvidéki mesemondóverseny díjazott diákjai bonyhád Nemes cél érdekében húzott sportcipőt az a nyolc - Grábóc, Rendőrség, Izményi Öregfiúk, Let's Go, Tesco, Ovis apukák, Bonyhádi Tűzoltók, Csütörtök FC - amatőr futballcsapat, akik részt vettek a TESCO bonyhádi hipermarkete által rendezett jótékonysági kupán. A helyi sportcsarnokban zajlott torna teljes bevételét, valamint az együttesek és a szervezők közös gyűjtéseként felhalmozott játékot a bonyhádi óvodák kapták meg. A kiváló hangulatú tornát végül a grábóciak nyerték meg, őket a rendőrség és az izményi öregfiúk követték a dobogón. A torna legjobb kapusának a Tesco csapatának hálóőrét: Görföl Zsoltot választották. A gólkirályi címet, a rendőrség együttesében focizó Miilei Richárd, míg a legjobb mezőnyjátékosét a grábóciaknál játszó Losonczi Tamás szerezte meg.- Második alkalommal hívtuk életre a rendezvényt, amit szeretnénk folytatni a jövőben, hiszen fontos célt szolgál, az idei futballtorna is remekül sikerült - összegezte Dittrich Krisztina. Az áruházlánc bonyhádi vezetője hozzátette, a Tesco fontos feladatának tartja a közösségteremtést és az egészséges életmódra való ösztönzést, aminek ez a torna kiváló példája. ■ V. B. \ t t *