Tolnai Népújság, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-09 / 82. szám
2013. ÁPRILIS 9., KEDD 3 MEGYEI TÜKÖR Szameth Gyulát elmondása szerint csupán egy lépés választotta el attól, hogy rázuhanjon a föld. Attól tart, hogy újabb partfalrészek omlanak a portájára Ég szakadt, föld indult partfalomlás Nem csak anyagi kár, személyi sérülés is történt Még kritikus a helyzet a Kapos alsó szakaszán tolna megye Kedvező volt az elmúlt napok csapadékmentes időjárása bel- és árvízvédelmi szempontból a megyében. A vízutánpótlás megszűnése miatt sok helyen csökkent a vízszint, ám olyan területek is vannak, ahol a hétvégén magasabb szintű védelmi készültséget kellett elrendelni. Beke Zsolt, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szekszárdi szakaszmérnökségének vezetője elmondta: a Kapóson még mindig kritikus a helyzet, de az árhullám már az alsóbb szakaszokat érinti. A dombóvári, felső szakaszon jelentősen, kb. egy méterrel csökkent a vízszint, így ott hétfőn III. fokúról II. fokúra csökkentették a belvízvédelmi készültséget. Az alsó szakaszon, a szaká- lyi és pincehelyi őrjárásoknál viszont vasárnaptól már harmadfokú a készültség. További jelentős emelkedést azonban ott sem várnak, a tetőzés után igen lassú csökkenés valószínűsíthető a következő napokban. ■ A hétvégén a tolnai holtágon elsőfokú belvízvédelmi készültséget rendeltek el A Duna vízszintje a múlt héten emelkedett, emiatt Bátánál le kellett zárni a Szekszárd-bá- tai főcsatorna zsilipét. A Sárköz vizeit elvezető főcsatornából a bátai szivattyúállomás és két mobilszivattyú üzemeltetésével emelik át a vizet a folyóba. Á Dunán apadás várható, így vélhetően hamarosan nyitni lehet a bátai zsilipet, így a víz gravitációsan juthat majd a folyóba. A hétvégén a tolnai holtágon első fokú belvízvédelmi készültséget rendeltek el, kedden - ha a Sió és a Duna vízszint- csökkenése lehetővé teszi - a Kutyatanyai-zsilip nyitásával elkezdik a holtág csapolását. A faddi holtág szintje is magas, ott a dunai szivornya fordított irányú működtetésével engedik ki a vizet a Dunába, a holtág szintje ezzel együtt még emelkedik. A Kutyatanyai-zsilip nyitásával a faddi holtág vize is csökkenthető lesz a Bartal-csa- tornán és a tolnai holtágon keresztül, minden érintett érdekeit figyelembe véve, a károk mérséklésére törekedve. ■ S. K. Ha leszakad az ég, nemritkán megindul a föld. A rendkívüli időjárású télutótavaszelő rengeteg csapadéka miatt Tolna megyében is számos helyen megcsúsztak a partfalak, emberi életet is veszélyeztetve. Steinbach Zsolt- Hajnali négy tájban egy nagy zuhanásra ébredtünk, és arra, hogy valami ránk esett. Én azonnal fel tudtam ugrani, de a feleségem lába beszorult, csak nagyon nehezen lehetett kiszabadítani - idézte fel a szakályi Kovács Zoltán a nyomasztó, bő egy héttel ezelőtti húsvéti hajnalt, amikor a házuk mögötti partfal egy nagy darabja leszakadt. Több, mint szakadáton is több helyen volt omlás, első alkalommal húsvét szombatján. Laszk Gábor polgármester elmondta, hogy az első komoly káresemény során egy út is beszakadt, szerencsére a közmű vezetékek nem sérültek meg. Egy ház udvarára is omlott föld, de ott jelentős kár nem történt. A múlt hét pénteki partfal omlásban viszont egy száz köbméternyi föld zúdult az épületre. A tető egy része beszakadt, a fal megrepedt, a hálószoba tönkrement. A házaspár három gyereke szüleiktől nem sokkal távolabb, a ház felső szintjének épen maradt részében aludt, nekik az ijedtségen kívül nem történt bajuk. Kovács Zoltán felesége végülis zúzódásokkal megúszta a balesetet. A faluból sokan siettek a család segítségére. Kovács Zoltán baráti és önkormányzati segítséggel húsvét óta dolgozik a helyreállításon. Az L alakú épület a partfallal párhuzamos részét a család örökölte. Adott volt tehát a hely, a régi házhoz építették hozzá a rá merőleges új szárnyat. A férfi azt mondta, sokszor potyogott már a föld a partfalból, de ekkocsaládi ház melléképülete károkat szenvedett. Az ingatlannak van biztosítása. A helyreállítást azonban még nem kezdték meg, mert várható, hogy azon a helyen hamarosan egy újabb partfal rész is lezuhan. A polgár- mester által említett harmadik esetben egy gyalogfeljáróra omlott a partfal, ott nagyjából száz köbméternyi föld zuhant le. ra darab, mint most, még soha nem esett le. A régi épületrészt is rendbe kell hozni, ám - érthető módon - oda nem akarnak visz- szaköltözni. Már csak azért sem, mert látható, hogy a partfal egy további nagy darabja is előbb-utóbb le fog szakadni. A család a nagyszülőkhöz költözött egy másik utcába, egyelőre csak a családfő maradt a háznál, „éjjeliőrnek”. Kovácséknak van biztosítása a házra, az épületen belül esett kárt már kifizette a társaság. A szakályi esethez hasonlóan egy zombai portán sem sokon múlt, hogy tragédia történjen. Szameth Gyuláéknál a telek hátsó részén a melléképületek vannak közvetlenül a partfal alatt. Náluk akkor indult meg a föld, pinceomlások, partfalcsúszá- sok történtek Pakson és Duna- kömlődön is. Összesen 8-10 pince és 2-3 partfal állapota vált kritikussá. Az önkormányzathoz érkezett bejelentést követően, még a kárelhárítás megkezdése előtt, helyszíni szemlén döntik el, hogy a helyreállítás költségei az önkormányzatot vagy az ingatlantulajdonost terhelik. Vizsgálamikor ő éppen a melléképületeknél tartózkodott. Azt mondja, ha egy lépéssel előbb jár, őt temeti maga alá a partfal. Egyébként nem először érte ilyen kár, három éve például a füstölő esett áldozatul az omlásnak. A nyugdíjas férfi kiszolgáltatottnak érzi magát. Tart ugyanis attól, hogy a két szomszédja felől tovább omlik majd a partfal, de ez ellen - mivel magánterületekről van szó - ő semmit nem tud tenni. A megyében számos helyen történt partfalomlás az utóbbi egy-két hétben. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság tájékoztatása szerint elsősorban Tamási térségében több településen, illetve Szekszárdon, a Sa- ul-völgyben is volt ilyen eset, a legfrissebb bejelentés pedig tegnap Bátáról érkezett. ják, hogy mekkora a probléma, veszélyeztet-e emberéletet, lakóházat, érint-e közterületet, és kinek a hibájából következett be a káreset. Wessely Gábor sajtóreferens tájékoztatása szerint bizonyos esetekben akkor is adhat támogatást az önkormányzat a helyreállításhoz, ha a pinceomlás, partfalcsúszás nem érint közterületet, (vt) HÍRSAV Száznyolcvanezer forint értékben áramot lopott MAGYARKESZi A Tamási Rendőrkapitányság eljárást folytat B. Ferenc 56 éves magyar- keszi lakos ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsított 180 ezer forint értékű áramot használt fel illegálisan, fizetés nélkül április 6-át megelőzően a magyarkeszi házában, melyre egy rendőri ellenőrzés derített fényt - közölte a rendőrség. ■ 1.1. Egy véradó több életet is megmenthet tolna megye A héten is várja a véradókat a Vöröskereszt. Ma a paksi művelődési házban 9 és 16, a dombóvári véradó állomáson 8 és 14, szerdán ismét a paksi művelődési házban 9 és 16, csütörtökön a decsi Faluházban 12 és 15.30, valamint a dombóvári véradó állomáson 8 és 14, pénteken a szekszárdi véradóban 8 és 14, illetve az Egészségügyi-Szociális Szakképző Iskolában 10 és 14 óra között. ■ M. Á. Különdíjként kapta a fellépési lehetőséget SZEKSZÁRD-BUDAPEST KÖr- nyei Attila meghívást kapott az Óbudai Társaskör klasszikus gitárzenei koncertjére. A szekszárdi Garay gimnázium 11. osztályos tanulója, aki első lett a Váci Országos Gitárversenyen, különdíjként kapta a fellépési lehetőséget. A koncerten Pusztai Antal gitárművész játszott, Attila közreműködőként egy 25 perces műsort adott elő Fernando Sor, lohn W Duarte műveiből, szép sikerrel. ■ V. M. Környei Attila gitározik Szakadáton több helyen leszakadt Paks és Dunakömlőd környéke is érintett Leemelték a keresztet a csúccsal együtt a 110 éves toronyról összefogás Eddig 55 millió forintot költöttek a templomra, elhárították a veszélyt, majd ideiglenesen lefedik bátaszék Megköszönte a média segítőkész tájékoztatását dr. Ud- vardy György pécsi megyéspüspök a tegnapi sajtótájékoztatón, melyet azért hívtak össze, hogy bejelentsék: végre leveszik a bá- taszéki templom toronysisakját. Mint megírtuk, tavaly novemberben vált nyilvánvalóvá, hogy életveszélyes állapota miatt le kell bontani, majd fel kell újítani a toronysisakot, emiatt a templomot a megyéspüspök bezáratta, és a szentmiséket átmenetileg a polgármesteri hivatal dísztermében tartották meg. A torony statikai problémái már a '90-es évektől jelentkeztek, készült szakvélemény és költségvetés is, de mivel támogatást nem kaptak, így a felújítást mindig halasztották. Mára a hívek példa nélküli összefogása tapasztalható, amely megmutatkozik a felajánlott pénzadományokban is. Nagyon sokan csatlakoztak, köztük a Paksi Atomerőmű Zrt. is, illetve több művész, például a Bátaszékről származó Kóbor János (Omega) is, aki művésztársaival közösen ad majd koncerteket az ország több templomában, melynek bevételét a bátaszéki torony felújítására fordítják. Az eddigi lépéseket az egyházmegye gazdasági igazgatója, Dohóczki Péter foglalta ösz- sze. Mint elmondta: miután a toronytestet stabilizálták, vasNagy érdeklődés övezte a munkát, sokan fotózták a leemelt keresztet szerkezettel erősítették meg belülről a torony tégla építményét, így a közvetlen életveszély elhárult. Ennek közel 25 milliós költségét az egyházmegye fedezte. Jelenleg a toronysisak lebontása, majd ideiglenes lefedése következik, ezt követően a templom használható lesz a déli bejáraton való közlekedéssel. Harmadik lépcsőben pedig - ha az anyagi fedezet meglesz - a toronysisak újjáépítése és visszahelyezése következik. Herendi János plébános elmondta, az egyházmegye és a plébánia közösen pályázott a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma által kiírt felhívásra. Eredmény májusban várható. ■ M. I. Hat részre „szeletelik” tegnap A keresztet és a 36 méteres sisak első elemét már leemelték daru segítségével. A sisak egyben nem vehető le, hat részre vágják, majd az egyes részeket megerősítésük után emelik le a Szent István térre. A tervek szerint csütörtök estére befejezik a munkát A bontás költsége megközelíti a 30 millió forintot, amelyet az egyházmegye és a bátaszéki egyház- község inanszíroz. A leemelt sisak pontos felmérése után készülhet el az építési terv és a pontos költségvetése. A munkafolyamat több napot vesz igénybe, a templom környékén ideiglenes forgalomkorlátozás van. »