Tolnai Népújság, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2013-03-17 / 11. szám

SZTORI - APRÓHIRDETÉS 2013. MÁRCIUS 17., VASÁRNAP 12 Tradíciók és újdonság a porondon cirkusz A magyar artisták újra megmutatták, hogy nagyon jók, de a fejlődéshez kell a megújulás A mostani show a magyar cirkuszvilág legjobbjait vonultatja fel. Mivel ez a turnézásban holtszezonnak számít, a legtöbben itthon vannak „Magyar cirkuszcsillagok” címmel mutatott be új mű­sort a Fővárosi Nagycirkusz. A sorozat hatalmas sikerrel zárult, szinte folyamatosan telt ház előtt játszották. Nem csoda, több mint 15 éve nem volt magyar gála a nagycir­kusz porondján. Fábos Erika „A Fővárosi Nagycirkusz új épületének megnyitása, tehát 1971 óta nem volt egy olyan kiállítású műsor, amelyben csak magyar artisták szere­peltek volna - mondta Richter József, a Fővárosi Nagycirkusz ősszel kinevezett új igazgató­ja. - Olyan gálaműsor pedig egyáltalán nem, amely a hazai cirkuszvilág legjobbjait vo­nultatta volna fel. Voltak jubi­leumi műsorok, de hogy több mint negyven estén keresztül ezt láthassa a közönség, az nem fordult elő, még azokban az években sem, amikor a ma­gyar artisták a legrangosabb fesztiválokat nyerték egymás után. A január és a február holtszezon az utazó társulatok életében, ezért terveztük erre az időszakra, hogy a legjob­bak is itt lehessenek.” A mostani műsor tehát hi­ányt pótolt, de egy szemlélet- váltást is jelez, miközben az is kiderül belőle, mennyire kétarcú jelenleg a hazai cir­kuszművészet. A legegysze­rűbbnek nevezhető számoktól kezdve ugyanis valóban olyan produkciók voltak láthatók, amelyek Las Vegasból, Monte Carlóból és a világ legnagyobb cirkuszaiból jöttek haza erre a gálára. „A cirkusz egy folyamato­san változó műfaj, miközben vannak benne évszázados tra­díciók is - mondta Richter JóL zsef. - Az viszont tagadhatat­lan, hogy az elmúlt 10 évben rengeteget változott és van egy olyan modern irányzata, amivel csak néhányan voltak képesek lépést tartani a ma­gyarok közül. Ettől külsősé­geiben is, a tartalmát tekintve is sokkal összetettebb lett ez a szórakoztatás. A cirkusz ma­ga, azonban nem változott, az arról szól, hogy családok érzik jól magukat nálunk, állatok és lélegzetelállító mutatványok vannak a műsorban. Ennek ellenére sokra becsülöm a di­vatos, modern, cirkuszi irány­zatokat is és nagyon jót tettek nekünk. Újra a legnépszerűbb szórakozások közé emelték a Magyarországon közel két­száz évre tekint vissza a ván­dorcirkuszok története és a rendszerváltással újjáéledtek ezek a családi vállalkozások. Napjainkban 15-20 utazócir­kusz működik. Ezek között öt-hat nagyobb van, a legte­kintélyesebb pedig a Richter család által alapított Magyar Nemzeti Cirkusz, ami Európá­ban is a legnagyobb. Ennek több mint 60 fős a társulata és 1500 ember tud leülni a vado­richter Flórián, az a magyar artista, aki elsőként kapott Arany Bohóc-nagydíjat a Monte Carló-i Cirkuszfesztiválon, 2Q08-ban. A Magyar Nemzeti Cirkusz tíz zsokéja 26 lovon, az ő irányításával érte el a világra­szóló sikert. 2004-ben feleségé­vel már egy kétszemélyes lovas- akrobata-produkcióval is nyert egy Ezüst Bohóc-nagydíjat. Szü­lei, Richter József és Carola Renz, aki szintén cirkuszos fa­míliából származik, az első, 1974-es cirkuszfesztiválon artis­taként nyertek Ezüst Bohócot. A cirkuszt. A jó cirkuszt. Bizto­san igaz, hogy a magyar cir­kusz volt jobb, de azt szeret­nénk elérni, hogy legyen is.” Ez, az új, a Cirque du Soleil natúj és hazánkban legmoder­nebb cirkuszi sátrukban. La­kóautóik minden luxussal fel­szereltek és évente négy hóna­pot pihennek, novembertől márciusig. A társulatok több­sége 10-20 artistával és né­hány állattal, családi alapon működnek. Az artistacsalá­dok ugyanis olyanok, mint az európai uralkodói dinasztiák, több száz évesek, és mindenki rokona valamilyen fokon min­denkinek. Richterek a legnagyobb cirku­szos dinasztiák közül valók. Az első följegyzés 1821-ből olvas­ható róluk. Eötvös lóránd. aki zsonglőr­ként szerzett hírnevet magá­nak, az egyik legismertebb ma­gyar cirkuszdinasztia negyedik generációja. A családot, báró Eötvös Ferenc és a cseh műlo- varlány, Winiczky Johanna ala­pították, akik a kor híres és bot­rányos szerelmespárja voltak és akiket az érzéseik miatt, a ne­mesi család ki is tpgadott. Az ő szerelmükből született, Eötvös által is képviselt iskola, ahol a testi kunsztok és a színhá­zi élmény rajongói egyaránt elégedettek lehetnek. Lemond a cirkuszban eddig szokásos Évezredes hagyományok a A cirkusz hagyományai év­ezredesek, ám a modern cir­kusz 1769-ben született Lon­donban. Philip Astleynek ek­kor támadt az az ötlete, hogy néhány akrobatikus mutat­vánnyal, erőművészekkel és kötéltáncosokkal együtt lo­vasgyakorlatokat mutassa­nak be egy lovaglóiskolában. Az első számok lovas artista­mutatványok és az állatszelí- dítés voltak. Az 1800-as évek végén kezdtek elterjedni a Gábor Jászai-díjas zenebohóc a magyar cirkuszművészet leg­ismertebb alakja volt. A világhí­rű „van mááásik” mondatáról ismerte a közönség. Elefántos számukkal pedig két éve, a leg­rangosabb díjat hozták el Mon­te Carlóból. TAKÁCS GYULA ÉS OLÁH SÁNDOR artistaművészek, a Golden po­wer duó tagjai, igazi akroba­ták. Különleges erőemelő szá­mukkal a 2004-es monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál Bronz Bohóc-díjas előadói let­tek. Lassú, harmonikus mozdu­tradicionális kellékekről, a konferansziéról, az állatido­már számokról és a különálló műsorszámokról és arra kon­centrál, hogy igazán színhá­porondon légtornászok maihoz hason­ló mutatványai és a bohó­cok, akik akoriban inkább zsonglőrök voltak. Budapesten az első állandó cirkuszt Barocaldi olasz ar­tista hozta létre, a másodi­kat Wulf Ede holland cir­kuszigazgató létesítette a századfordulón. Ez az épület a Fővárosi Nagycirkusz előd­je, melyet 1966-ban lebontot­tak, majd 1970-ben építettek újjá. tataik és könnyedségük láttán szinte felfoghatatlan az az erő, amely árad belőlük. símet László, napjaink egyik legnagyobb magyar cirkuszcsil­laga az artisták között. London­ban, az olimpia záróünnepsé­gén is szerepelt, igazi világ­sztár. Artista számai a cirkusz legújabb elvárásai szerint ké­szülnek, miközben ápolják a műfaj hagyományait. Legújabb találmánya, az óriás szemafor, amiben halálkerék és a kötél­tánc veszélyeit egyesíti látványo­san a levegőben. zi keretbe foglalt előadásokat mutasson be. „Egy jó artista, vagy egy jó bohóc, ha remek műsort csi­nál, biztosan sikere lesz és cirkuszt is talál magának, mert annak mindig lesz kö­zönsége, függetlenül az éppen aktuális trendektől - mondta Oláh Miklós, a Baross Gábor Artistaképző igazgatója. - Et­től még azonban a legújabb divatról is tudomást kell ven­ni. A legnagyobb baj, hogy egyre kevesebb jelentkezőből válogathatunk és a hozzánk kerülő diákok egyre kevésbé felkészültek erre a pályára, erőnlét és kitartás terén egy­aránt. Éppen ezért nem csoda, hogy a végzettek közül 15-20 százalék marad mindössze a pályán és vannak olyan sza­kok, ahova alig találunk je­lentkezőt." Hazánkban jelenleg a Fő­városi Nagycirkusz mellett tizenöt-húsz magánvállalko­zásban üzemeltetett utazó cir­kusz létezik, de ezekben alig van hely a végzett artisták­nak. A kortárs cirkusz külön­böző irányzatai jelenthetnek számukra kiugrási lehetősé­get, vagy ha van olyan egyedi és nemzetközi szinten mérhe­tő minőségű produkciójuk, az­zal bejárhatják a világot. Erre felkészülni persze sok év kell. „A képzés sajnos nem tar­tott lépést a cirkuszvilágban zajló változással - mondta Oláh Miklós. - A nyolc éves képzés és az ezt követő mű­vészképzés túl hosszú, ráadá­sul nálunk jobbára idősebb, vagy a pályától visszavonult artisták oktatnak. Ez a ré­gi iskola számára megfelelő utánpótlást jelentett, de ma már sokkal inkább az a trend, hogy olyanok oktatnak, akik profi művészek, kreatív el­mék. Életükben nem dolgoz­tak ugyan cirkuszban, mégis kiváló érzékkel nevelik azo­kat, akik szórakoztatni akar­nak. Az artistaképzést tehát rövidebb és hatékonyabb for­mában kell megújítani annak érdekében, hogy a magyar cirkuszos dinasztiáknak újra olyan híre és sikere legyen a világban, mint régen. Ebben az is segíthet, hogy a Fővárosi Nagycirkusznak újra törekvé­se az artistaképzést felkarol­ni és az itt végzett tanulókat szereplési lehetőséghez jut­tatni.” Modern vándorok: az utazócirkuszok Ők a magyar cirkusz csillagai ORSZÁGOS APRÓHIRDETÉS INGATLAN Mezőkövesd, Zsóry-fürdón 80 m2,2 szintes, fel­újított, lakható nyaraló eladó. Pince, kocsibeálló van. 06-30/9250-940.---------------------------------------------------------- *30802* Ta tabányán, Bánhidán 30, 60, 200 nm iroda, raktárhelyiség kiadó. 20/972-6425.---------------------------------------------------------- *30801* JÁ RMŰ AUDI A3 Sportback 1,6 benzines, ezüst színű, 2009.10. havi, 15 E km-rel, sürgősen eladó. 3,8 M Ft. 06-30/9250-940.---------------------------------------------------------- *30802* GÉ P ELADÓ XEROX Docucolor 8000 AP nyom­dai berendezés. 20/972-6425. Hétvégén is! ■ ■ «30801* EUROMA automata fóliahegesztő + sza­bászgépeladó. 20/972-6425.------ «308Q1* FR IZ faipari lap- és élkasírozógép eladó. 20/972-6425. __1_____________________________ *30801* Gö rgőspálya hajtással, raktári állványok, szállítószalagok; villanymotorok, hajtómű­vek, ásványőrlők; kompresszorok eladók. 20/972-6425.---------------------------------------------------------- *30801* Japá n kistraktorok, 13-20 LE. diesel, kb. 80 db-os kínálatból eladók Kiskunhalason. Tel: 06- 30/3703-877 www.japankistraktor.hu ,--------------------------------------------------------- *30761* MTZ-920.3 2007. évj. traktor eladó. 06- 30/414-2216.---------------------------------------------------------- *30790* RA STER 60 tonnás gyorsjáratú prés; lemez­hengerítő 2550/8 mm négyhengeres; le­mezhengerítő: 2500/25; lemez-egyengető 3000/40; élhajlító 3000/100; gyökőlő-élgyalu 12 fm; excenterprések: 40-63-400 f CNC szögvasmegmunkáló; CHIRON FZ 12S; T-nűtos gépasztalok; fémtárcsás fémfűrészek; láng- és plazmavágó eladó. Hétvégén és ünnepnap is! 20/972-6425.---------------------------------------------------------- *30801* Ta rgonca eladó; Toyota 3,5 tonnás, gázos; Still 1,6 tonnás gázos; teherlift; vákuumos eme­lő; híddaru 5 tonnás; futómacskák; ipari robot 20/972-6425.---------------------------------------------------------- *30801* ME ZŐGAZDASÁG Csicsóka eladó postán küldhető.20/519-0957---------------------------------------------------------- *30796* Fin anszírozót keresek szarvasmarha ágazat­ban. T.: 06-30/251-9295.---------------------------------------------------------- *30794* Já noshalmán 70 ha erdő, szántó, gyep eladó. 06-70/618-6722.---------------------------------------------------------- *30777* Kö rbálás, hálókötésű, színben tárolt 125 cm magas, kb. 200 kg/db súlyú lucerna széna, szalma, valamint zab szalma eladó felrakodva Kiskunhalason. GK Pillangó II. fokú és GK Kor- morén II. fokú tavaszi zab, valamint vörösköles GK Piroska és GK Erika Mohar vetőmag fém­zároltam PP zsákban kapható. Semen Vető­mag Kft. Kiskunhalas, Majsai út 6-8. Tel/fax: 77/421-353.---------------------------------------------------------- *30771* Lu cernamag eladó. 30/9672-072.---------------------------------------------------------- *30760* MA DÁRRIASZTÓ ‘músas- Ára: 15 000 Ft. T: 06-30/9467-970 www.madarriaszto.hu —------------------------------------------------------- *30701* Nemesnyárfa csemete 3 m eladó. 20/519-0957---------------------------------------------------------- *30796* TÁ RSKERESÉS Bács-megyei nő férjet keres 68-70 éves korig. Elsősorban családtalant, akinél megtalálnám a boldogságot, a nyugalmat és a megbecsülést. SMS-t és hangpostát nem fogadok. T.: 06- 70/225-0428.---------------------------------------------------------- *30789* 60-as, mozgáskorlátozott úr keresi társnőjét az élet színpadára. Jogosítvány előny, dohány­füst hátrányl 06 20/299 7176---------------------------------------------------------- *30805* UT AZÁS Zalakaroson üdülő kiadó. T: 06-20/982-9697.---------------------------------------------------------- *30772* SZ OLGÁLTATÁS Ablakszigetelés garanciával. 06-20/3747956.---------------------------------------------------------- *30726* VE GYES Alutartályt veszek kg-ra. 06-20/458-1357.-------1--------------------------------------------------- *30797* BS borszivattyút veszek. T: 06-20/270-4684.---------------------------------------------------------- *30804* Cs apda eladó, kártékony állatok (patkány, me­nyét) elfogására alkalmas 06-20/448-4588.---------------------------------------------------------- *30644* Ela dó gyári új csomagolásban 5,5 mm-es, alsókaros távcsöves légpuska 14 000 Ft-ért, valamint önkioldós, összecsukható orosz AK-47-es bajonett 3500 Ft-ért. 30/9159-234.---------------------------------------------------------- *30642* He gesztődinamót veszek. T.: 06-20/342- 1841.---------------------------------------------------------- *30797* Ka ros kávégépeket veszek.T: 06-20/3930-115---------------------------------------------------------- *30803* Mi nden típusú hegesztőgépeket állagától füg­gően, targoncatöltőt és villanymotorokat ve­szek. 1:06-20/270-4684.---------------------------------------------------------- *30803* Ór ákat, órás hagyatékot, régi pénzeket és 200 Ft-osokat veszek. T: 06-20/270-4684.---------------------------------------------------------- *30803* Sa válló főzőedény duplafalú öntvényházzal szelepekkel üstházzal eladó.06-20/519-0957.------------------------------------------------------— *30796* Te xtil porzsák minden porszívóhoz és takaritó- géphez. +36-20/585-3524.---------------------------------------------------------- *30643* Zo máncozott Szarvasi gyártmányú lemezbú- rás ipari lámpákat veszek, robbanásbiztoso­kat is, esetleg le is szerelem. T: 06-20/270- 4684.---------------------------------------------------------- *30803* EG ÉSZSÉG Házi ápolásra többfunkciós betegágyak, gyógyá­szati eszközök harmadáron. 0670/5376682.---------------------------------------------------------- *30633* Po tencia növelő-gyógynövényekből, mellék­hatás nélkül. Ár: 5000 Ft. Tel.: 0620/5853524.---------------------------------------------------------- *30643* VÁ LLALKOZÁS Szurkos kémények gépi marása, javítása, béle­lés, szerelt kémények. 06-30/395-6362.---------------------------------------------------------- *30806* __ _____RUHÁZAT_______ HA SZNÁLT holland es német ruha. kedve­ző feltételekkel házhoz szállítva is, eladó! +3630/413-0147 .................. ■ «30691*

Next

/
Oldalképek
Tartalom