Tolnai Népújság, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-12 / 60. szám
2013. MÁRCIUS 12., KEDD 3 MEGYEI TÜKÖR Egy fiatal férfi a vasárnap hajnali közlekedni baleset áldozata Új utcanevek kerestetnek változtatások Nagy az érdeklődés, már sok javaslat érkezett HÍRSÁV Holtan találták otthonában harc Holtan találtak otthonában egy középkorú nőt Harcon. Dr. Deák Balázs, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense lapunknak egyelőre annyit tudott mondani: az ötvennégy éves asszony halálának körülményeit közigazgatási eljárás keretében vizsgálják. ■ S. K. Riasztópisztollyal lőtte arcon házában a férfit tamási Riasztópisztollyal lőtte arcon Zs. József 64 éves tamási lakos ismerősét, a 63 éves K. Sándort. Március 9-én kora délután történt, hogy a férfi a hozzá érkező ismerősét már bent a házban, szóváltást követően arcon lőtte. A sértett nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. A Tamási Rendőrkapitányság Zs. József ellen súlyos testi sértés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. ■ 1.1. Ízelítőt kaptak a község hagyományaiból váralja Filmforgatás helyszíne volt szombaton a váraljai evangélikus templom. Zom- borácz Virág: Utóélet című nagyjátékfilmjéhez vettek fel jeleneteket. Molnár Pétemé alpolgármester azt mondta, örömmel fogadták a forgató- csoportot, büszke arra, hogy a település is bekerülhet ezáltal az alkotásba. A résztvevőket a híres váraljai kuglóffal vendégelték meg. ■ V. B. Ünnepi nyitva tartással várják a látogatókat dombóvár Meghosszabbította a „Nemzeti jelképek - jeles személyek emléktárgyai”, és az „Évgyűrűk foglalatában - Balásy Gyula fafaragásai” című tárlat, valamint a Magyarosi Sándor válogatott tárgyaival kiegészített „Erdélyi tájakon” című fotó-kiállítás látogathatóságát a Dombóvári Helytörténeti Múzeum. Az időszakos látnivalókat március 23-ig lehet megtekinteni, az ünnepi hosszúhétvégén - március 15-től 17-ig - ráadásul rendkívüli nyitva tartási időben 10-12.30 és 14.30-17 óra között. A belépés március 15-én díjtalan. ■ H. E. BARTINA ilfa-dülö Paks Egy 28 éves nagydorogi férfi halt meg abban a balesetben, ami vasárnap hajnalban történt Paks határában. Heis- ler Judit, a Paksi Rendőrkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy egy Peugeot 307-es autó tartott hajnali negyed kettő körül Nagydorog felől Paks irányába. - A vizes aszfalton a kocsi megcsúszott és lesodródott az útról - mondta. Az ötszemélyes autóban hatan ültek, egyikük, aki a hátsó ülésen ült, a helyszínen életét veszítette. A sofőr és a másik négy utas szintén megsérültek, hárman köny- nyebben, két nő pedig súlyosan, tájékoztatott a részletekről Heisler Judit. Hatóságuk szakértők bevonásával folytatja a baleset vizsgálatát. Az elmúlt hetekben ez a második halálos baleset, február 27-én, néhány kilométerrel távolabb, a paksi elkerülő úton gázoltak halálra egy fiatal nőt. A Paksi Rendőrkapitányság illetékességi területén 2012-ben összesen három halálos kimenetelű baleset történt. ■ V. T. Nem engedik ledolgozni a büntetést medina A medinai önkormányzat nem kívánja biztosítani a szabálysértők számára, hogy a rájuk kiszabott bírságot közérdekű munkával váltsák meg - tájékoztatott Vén Attila polgármester. Ez alól a kivételt a közlekedési szabálysértés miatt kirótt büntetések „ledolgozása” jelenti. A törvény lehetőséget ad a szabálysértési hatóság vagy bíróság által kiszabott, de meg nem fizetett pénzbüntetés, illetve helyszíni bírság közérdekű munkára történő átváltására. Ötezer forint bírságot hat órányi közmunkával lehet úgymond ledolgozni. Mint arról nemrégiben írtunk, a szekszárdi kistérségi társulás legutóbbi ülésén több polgármester is jelezte, hogy nem ért egyet ezzel a gyakorlattal. Már csak azért sem, mert a „rendes” közfoglalkoztatottak napi bére jóval kevesebb, mint ötezer forint. ■ S. K. Húsz utcát neveznek át hamarosan a megyeszékhelyen. Az önkormányzat várja a lakosság, az intézmények és a civilszervezetek javaslatait az új nevekre. Venter Marianna szekszárd - Az utcánkat nagyon szeretem, de nem bánom, hogy megváltozik a neve - mondja a 30 éves Viktor, aki a Szakály testvérek utcában nőtt fel. - Úgy gondolom, a rendszer- váltás után több mint húsz évvel éppen itt az ideje, hogy megszabaduljunk mindentől, ami az előző rendszerre emlékeztet. Szeretném, ha az új nevek a városhoz kötődnének, személyek esetében olyanokhoz, akik kiemelkedőt alkottak. Nekem lenne is egy javaslatom, megérdemelne egy utcát dr. Kovács Győző, az első magyar számítógép atyja, a megyeszékhely díszpolgára. Szekszárdon 20 utca elnevezésének megváltoztatásáról döntött az önkormányzat a 2011. évi CLXXXIX. törvény alapján. Egy négytagú bizottság nézte át az utcák, közterek neveit, és választotta ki azokat, amelyek a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthetőek. Ha a név változik, az ott élők iratainak is meg kell majd változnia, ám ez számukra nem jár költséggel. A törvény szerint ha a közterület elnevezése megváltozik, a személyi azonosítóról és lakcímről szóló hatósági igazolványt a lakóhely szerint illetékes járási hivatal kicseréli. Szekszárd önkormányzata a lakosságot is szeretné bevonni az új utcanevek kiválasztásába. Dr. Göttlinger István aljegyző elmondta, szeretnék, ha. a város polgárai, az érintett utcák lakói, társadalmi szervezetek, civil szervezetek javaslatokat tennének a nevekre. Ezt megtehetik levélben, e-mailben az utcanewal- tozas@szekszard.hu címen, vagy személyesen leadhatják a hivatal portáján, vagy ügyfélszolgálatánál. Amit mindenképpen vegyenek figyelembe: élő személyre nem adható le javaslat, külföldi állampolgár pedig csak kivételesen indokolt esetben lehet névadó. Emellett lehetőleg tartózkodjanak az idegen eredetű, nehezen kiejthető, mesterkélt elnevezésektől. Neves személyiségek vagy egyéb jellegzetesség odor János Gábor, a Wosins- ky Mór Megyei Múzeum igazgatója tagja volt annak a bizottságnak, amely átnézte a szekszárdi utcák jegyzékét, és javaslatot tett azokra, amelyeknek a nevét megkell változtatni a törvényértelmében. mint elmondta, magánemberként egyben javaslatot tett új elnevezésekre is. Véleménye szerint - és ezen véleményét sokan osztják - olyan szekszárdi kötődésű személyekről kellene elnevezni ezt a húsz utcát, akik a tudomány, a kultúra és a sport területén értek el kiemelkedő eredményeket. Javaslatai között szerepel például Dienes Valéria, Lázár Ervin, Mészöly Miklós, vagy Glykais Gyula, a kétszeres olimpiai bajnok tőrvívó. A Szakály testvérek utca helyett pedig Szakály Ferenc történész, az MTA levelező tagja lehetne a névadó. Háromféle név lehet a megyeszékhely önkormányzatának rendelete szerint az utca névadója lehet személy, például történelmi személyiség, a tudomány, a kultúra, az irodalom, a képző- és iparművészet jeles egyénisége, illetve olyan valaki, akinek Szekszárd életében, történetében fontos és pozitív szerepe volt. Emellett földrajzi- és szimbolikus név is elképzelhető, ha az megfelelően köthető a városhoz. Ezen utcák neve változik majd: Martos Flóra Ságvári Endre Halász Béla Kemény Sándor Soós Sándor Szakály testvérek Landler Jenő Bencze Ferenc Flach Imre Bertók Róbertné Gróf Pál Ocskó László Kecskés Ferenc Prantner János Cséby fiúk Alpári Gyula Halasi Andor Népfront Kövendi Sándor Allende Megszökött a gyerekotthonból, ezek körözik Az erőmííbővítés lehetőség a megyének Paks ii. A tervezett beruházásról tájékozódtak a kormányhivatal vezetői Anya és lánya megvertek egy tolnai nőt SZEKSZÁRD-SZIGETVÁR A16 éves szekszárdi Balogh Krisztián február 6-án engedély nélkül eltávozott a szigetvári gyermekotthonból, s azóta ismeretlen helyen tartózkodik. A barna szemű, rövid barna hajú fiú körülbelül 175 centi magas, karcsú testalkatú, 60 kilogramm súlyú, A rendőrség országos körözés elrendelése mellett közigazgatás eljárást folytat az eltűnés miatt. Aki bármit tud az eltűntről, keresse fel személyesen a Szekszárd Rendőr- kapitányságot a Várköz utca 4. szám alatt, vagy telefonon a 06- 74/501-100-as számon, illetve a 107-es, vagy a 112-es segélyhívószámon. ■ 1.1. szekszárd-paks A paksi atomerőmű tervezett bővítéséről tájékoztatta Tóth Ferenc kormánymegbízottat Nagy Sándor, az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója. Az egyeztetésen részt vett Mittler István, a cég kommunikációs vezetője és László-Var- ga Zsuzsanna, a Tolna Megyei Kormányhivatal főigazgatója is. Nagy Sándor vezérigazgató beszámolt a projekt előkészítése érdekében eddig megtett lépésekről, a közeljövőben várható fontosabb feladatokról. Az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt.-t 2012 júliusában hozta létre a Magyar Villamos Művek Zrt. 9 milliárd forin- Nagy Sándor (balról) Tóth Ferenccel és László-Varga Zsuzsannával egyeztet tos alaptőkével. Vezetője, Nagy Sándor a társaság bemutató sajtótájékoztatóján azt mondta 2030-ig 30 százalékos villa- mosenergia-fogyasztás növekedés várható, megbízható, gazdaságos, a környezetet nem terhelő technológiával kell pótolni a kieső termelőkapacitásokat. A kormányhivatal tájékoztatása szerint a találkozó résztvevői egyetértettek abban, hogy a tervezett beruházás jelentős nemzetgazdasági előnyei mellett Tolna megye számára is fontos lehetőséget jelent. A felek úgy határoztak, hogy rendszeresen egyeztetnek majd a projekt előrehaladásáról, a jövőbeli tervekről. ■ Vida T. tolna-szekszárd Anya és lánya közös erővel megvert egy helybeli nőt Tolnán. Sz. Mónika 31 éves és I. Anna 53 éves tolnai lakosok március 9-én délben az utcán megtámadták a 39 éves N. Juliannát. Ököllel megütötték, megrugdosták, és a haját is megtépték. A sértett nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. A támadókat a tolnai járőrök a helyszínen elfogták, majd előállították a Szekszárdi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket. Garázdaság és könnyű testi sértés vétsége megalapozott gyanúja miatt indult eljárás ellenük. ■ 1.1. r l, á 4