Tolnai Népújság, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-09 / 58. szám

2013. MÁRCIUS 9., SZOMBAT 5 KÖRKÉP Korházi ápolás lett a látogatásból tapasztalat Hazánkfia szemében bőven akad érdekesség a brit egészségügyben ww, idt hmm Melindának egy fillért sem kellett fizetnie, mert volt Európai Egészségbiztosítási Kártyája. A kártyát ingyenesen lehet igényelni Balesetet szenvedni sehol sem jó dolog. Külföldön meg különösen nem. Ám ha mégis megtörténik, alkalom adódik rá, hogy hazánkfia megismerkedjen egy másik ország egészségügyi rend­szerével. Venter Marianna- Angliában élő ismerőseimet látogattam meg, és mindjárt megérkezésem másnapján sikerült is megcsúsznom a rendkívül keskeny, műszálas szőnyegpadlóval borított lép­csőjükön. Csak ültem a pad­lón, és bámultam a lábfejemet, amely derékszögben állt a láb­száramhoz képest. Ezt a lát­ványt senkinek sem kívánom- kezdi a Szekszárdon élő kö­zépkorú Melinda.- Egy pillanatig dermedten állt az egész család, aztán őrült futkosás, telefonálás kezdődött, de az egészre csak ködösen emlékszem, valószí­nűleg a sokk miatt. A mentő húsz perc alatt ért ki, valaho­gyan besegítettek egy tolóko­csiba, aztán egy emelő szer­kezettel a mentőautóba. Akkor már kissé magamhoz tértem, és mire beértünk a kórházba, már egészen jó állapotban vol­tam. Valószínűleg azért figyel­tem meg mindent részletesen, hogy eltereljem a figyelmemet a sérülésről, meg az egész helyzetről. Ott voltam egy ide­gen országban, konyhanyelvi angoltudással, sérülten. Melinda elmondta, érde­kes volt, hogy a mentőautó egészen bement az épületbe, egy száraz, meleg, zárt hely­re, nem az ajtó előtt állt meg. Besegítették egy - láthatóan - vadonatúj tolókocsiba, amely­nek külön emelős lábtartója volt. Ebből aztán ki sem kel­lett mozdulnia, ugyanis nem neki kellett a röntgenhez men­ni, hozzá vitték a mobil rönt­gent. Sajnos beigazolódott, amitől a legjobban félt: eltört a boká­ja, mégpedig három helyen. Közölték vele, hogy itt kell ma­radnia, és hamarosan megmű- tik. Ez első hallásra nagyon rémisztő lehetőségnek tűnt számára, de végül minden jól alakult. Kórház, egy kicsit másként Melinda a Watford General Hospital páciense lett, és az ambulanciáról - amely ponto­san olyan volt, mint a Vészhely­zet című sorozatban, azaz a tö­rött lábú, a torokfájós és az esz­méletlenségig régszeg páciens ugyanott várakozott - felkerült az ortopédiai osztályra.- Mint megtudtam, náluk nincs külön baleseti sebészet, az úgynevezett traumás sérülé­seket is ugyanott kezelik, ahol az ortopédiai problémákat. Egy hatágyas szobába kerültem, és mivel addigra már megnyu­godtam valamelyest, felhívtam a családomat, és tudtam, hogy mi vár rám, ráértem alaposan megfigyelni a dolgokat. Ami azonnal megtetszett Melindának az volt, hogy füg­gönnyel teljesen el lehetett sze­parálni egymástól az ágyakat, nemcsak oldalról, hanem elöl­ről is. Aki pihenni akaTt, vagy tisztálkodott, netán a dolgát vé­gezte a mobil illemhelyen, vagy éppen valamilyen kezelést ka­pott, megőrizhette a méltósá­gát, nem volt kitéve kíváncsi tekinteteknek. Összességében elmondható, nagyon kellemes, megnyugtató a légkör, és min­dent a betegek igényeinek, ér­dekeinek rendelnek alá. Felszerelés és ellátás, mint a mesében- Volt egy vicces pillanat, már késő este. Éppen készül­tem elszenderedni, amikor egyszer csak heves züm­mögés közepette megindult alattam az ágy. Majdnem le­ugrottam róla a törött lábam­mal ijedtemben. Az ortopédiai osztályon ugyanis masszázs ágyak vannak, rendszeres időközönként a háromrészes matrac rezegni kezd, felfújó- dik-leereszt, így akadályozva meg a hosszú fekvésre ítélt pá­cienseknél a felfekvéseket. Az a helyzet, hogy nemcsak az ágy volt említésre méltó. Min­denen látszott, hogy rengeteg pénzt fordítanak az ellátásra. Minden új volt, korszerű, és rengeteg volt belőle. EURÓPAI EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁ­SI Kártya (E-kártya) nélkül senki se induljon útnak az Unióba. Az E-kártyát a ma­gyar egészségügyi szolgáltatá­sokra jogosult személyek - 18 év alattiak, illetve akik tb-t fi­zetnek, vagy nyugdíjasok - válthatják ki. Bármely egész­ségbiztosítási pénztári szak- igazgatási szervnél igényelhető Eldobható fehérneműk, zoknik, az ép lábakra vissz- ér-harisnya, csak hogy né­hány dolgot említsek. Az ét­kezés is megérdemelne egy külön fejezetet. Reggelenként mindenféle gabonapehelyből, müzliből lehetett válogatni, és persze kenyér, vaj és lekvár is volt bőven. Az ebédet illet­ve a vacsorát előző nap kellett megrendelnünk, úgymint elő­étel, főétel, és desszert. Főétel­ből legalább negyvenféle volt, külön a birka-, disznó-, szár­nyas-, marha- és halételek, a vegetáriánus ételek, a saláták, szendvicsek. Naponta ötször járt kávé, tea, tej, vagy kakaó. Az ágy melletti asztalon álló hűtött vizet naponta kétszer cserélték, a fertőtlenítő kéz­mosó és a háromfunkciós pa­pírtörlő sem fogyott kis soha - folytatta történetét Melinda. és kiadása térítésmentes. A kártya igénylő lap a www.oep . hu oldalon letölthető. Kiállítá­sától számítva 36 hónapig ér­vényes. A kártyával egy másik EU tagállamban a magyar egészségbiztosítás terhére ve­hetők igénybe azok az egész­ségügyi szolgáltatások, az át­meneti tartózkodás során or­vosilag szükségessé válnak. Ami a mi szemünknek igazi kuriózum- Ha nem lennének a beván­dorlók, összeomlana az angol egészségügy - jelentette ki Me­linda egyik szobatársa. Lehet benne valami, ugyanis az or­vosok nyolcvan százaléka Indi­ából, Pakisztánból, valamelyik arab országból, és még ki tudja honnan érkezett. Az ápoló sze­mélyzet tagjai között pedig el­söprő többséget alkotnak az afri­kaiak és filippínók. - Remélem, nem hangzik politikailag inkor­rektnek, mindössze a helyzetet szeretném érzékeltetni - mondja Melinda, majd így folytatja: - Áz egyhetes kórházi tartózkodá­som alatt összesen három euró­pai embert láttam a személyzet soraiban: az orvost, aki műtött, az ápolót, aki levitt a műtőbe, és egy segédnővért. Utóbbi orosz bevándorló volt, minimális szó­kinccsel. S a végére még valami, ami nekünk eléggé szokatlan: a kór­házi ellátás része volt a gyógyá­szati segédeszközként kapott járókeret, valamint az a nagy zacskó gyógyszer, amelyet el­bocsátáskor kapott a páciens az otthoni felépüléshez - zárta történetét Melinda, aki egyúttal arra is felhívta a figyelmet Eu­rópai Egészségbiztosítási Kártya nélkül ne induljon útnak senki! Kábítószert vásároltak, felfüggesztettel megúszták Ezúttal megúszta, legalábbis első fokon, a 3 felnőtt férfi és a fiatalkorú fiú a börtönt. A Szek­szárdi Járásbíróág előtt kábító­szerrel visszaélés miatt álltak. A fiatalkorú még iskolába jár, a másik 3 munkanélküli. Kitalál­ták 2011 májusában, hogy kábí­tószert szereznek. Az első rendű vádlott vette fel a kapcsolatot egy budapesti terjesztővel, aki­nek a kilétére nem derült fény. Egy parkolóban találkoztak vele és különféle drogokat vettek tőle, köztük közel 100 darab kék színű tablettát amelynek hatóanyaga még nem szerepel a kábítószerek listáján, a Nem­zetközi Olimpiai Bizottság dop­ping-listáján azonban rajta van. A bíróság az első rendű vádlot­tat, másfél év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását öt évre felfüggesztette. A másod- és harmadrendű vádlott ugyan­ennyi börtönbüntetést kapott, 4 évre felfüggesztve. A fiatalkorú ugyancsak másfél évet kapott, a szabadságvesztést a fiatalok fogházában kell letöltenie, ha a 3 év próbaidő alatt újabb bűn- cselekményt követne el. Vala­mennyien pártfogói felügyelet alatt állnak a felfüggesztés ideje alatt. A vádlottak és védőik bele­nyugodtak az ítéletbe, az ügyész 3 gondolkodási időt kért. ■ 1.1. Borversenyek Szekszárdon es Kiskoroson Idén 18. alkalommal rendezik meg Kiskőrösön a kadarka nemzetközi borversenyt már­cius 22-én. Nevezni lehet fehér, vörös, rozé és siller kadarka borokkal, illetve házasítások- kal lehet, március 19-ig. A Szekszárdi Borvidéki Borver­seny március 21-én lesz. A szek­szárdi és a bátaszéki hegyköz­ség azon tagjai vehetnek részt, akik a bormintából legalább 3 hektoliterrel, palackos bor esetén legalább 500 palackkal rendelkeznek. A mintagyűjtés ideje: március 13-án 9-15 óráig és március 14-én 8-12 óráig, a szekszárdi hegyközség épülete. Az ünnepélyes eredményhirde­tés: a Szent György napi Borün­nepen, április 27-én lesz. ■ M. I. Ingyenesen jár, és három évig érvényes Mindig akad újabb trükk, amivel az időseket megkárosítják az én házam az én váram Még a filmekben sincsenek olyan jó történetek, mint amilyenek a tolvajok fejében születnek szekszárd A résztvevők is el­mesélték saját tapasztalataikat, vagy ismerőseiktől hallott tön téneteket arról, hogyan próbál­tak bejutni hozzájuk trükkös tolvajok, és esetenként hogyan károsították meg őket. Erről volt szó ugyanis a Mentálhigiénés Műhely Nyugdíjas tagozatának tegnapi rendezvényén, amely az “Én házam, az én váram” cí­met viselte. A meghívott vendég Orsós Zoltán őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság vagyon­védelmi előadója volt. Bevezetés­ként elmondta, a trükkös lopás nem egyenlő a besurranásos lopással. Míg az előbbinél az al­kalmi helyzetet használják ki az utazó bűnözők, és nappal dolgoz­Orsós Zoltán vagyonvédelmi előadó a trükkös csalók módszereit ismertette nak, az utóbbinál általában idős­korúak sérelmére, bandában ká­rosítják meg az embereket. Mint mondta, számos esetben már az Is sokatmondó információ a po­tenciális elkövetők számára, ha a postaládán azt látják kiírva, hogy özvegy. Hiszen ez esetben valószínűsíthető, hogy egyedül él az illető. Orsós Zoltán arra is kitért, az elkövetőknek megnyerő a modo­ra, és egyre több közöttük a nő. Ez vélhetően azért van, mert a hölgyek jobb színészek, és köny- nyebben férkőznek mások bizal­mába. Sokszor találkozni olyan módszerrel, hogy azzal az ürügy­gyei csengetnek be valahova, a nő rosszul lett, és kérnek neki A rendőr is nagyot néz az őrnagy azonban más cifra történetet is elmesélt. Volt rá pre­cedens, hogy olyan indokkal csengettek be házakba, hogy a postás hamis címletekben vitte ki a nyugdíjat, melyet most jöt­tek megvizsgálni. Még beépített fény is volta telefonjukban, ami­vel megállapították, hogy a ban­kók bizony hamisak. Mondták, hogy elviszik azokat egy boríték­ban a kapitányságra, és 3 óra­kora Várközben visszakapják az összeget. Persze a rendőrsé­gen semmit sem tudtak az ügy­ről, igen meglepő volt, amikor 3 óra körül 25-30 megkárosított jelentkezett a pénzéért. egy pohár vizet. Mire megkapja, a többiek már meg is találták a lakásban, amit kerestek.. Mostanában szintén elterjedt módszer, hogy az elkövető azzal az apropóval kopog be valaki­hez, hogy az ott lakónak a gye­rekét vagy unokáját bevitték a rendőrségre, és az előzetes letar­tóztatás elkerülése érdekében óvadékot kell fizetni az ügyvéd­nek. A csapat egyik résztvevője még a banda egy másik tagját is felhívja, aki álrendőrnek kiadva magát megerősíti a történetet. Előfordul azonban, hogy trükk sem kell, egy illető például az­zal az ürüggyel vitt el 100 000 forintot, hogy elmegy felváltani kisebb címletekre... ■ M.Á. * A \

Next

/
Oldalképek
Tartalom