Tolnai Népújság, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-24 / 20. szám

7 /~P ____________ 2013. JANUÁR 24., CSÜTÖRTÖK EL ETMOD CSALÁD & NEVELÉS • AUTÓ & MOTOR • LAKÁSKULTÚRA / UTAZÁS • EGÉSZSÉG • MINDMEGETTE • INTERJÚ, RIPORT Visszér vagy vénás elégtelenség? trombózisveszély Az elhanyagolt visszerek lábszárfekélyt, de akár halált is okozhatnak Bombasztikus az a magas sarok, de annak, aki rendszeresen ilyen cipőben vonul, számolnia kell az esetleges deformációkkal is HÍRSÁV Piros bogyók védik a nők szivét amerikai És brit kutatók ki­mutatták, azok a nők, akik az átlagosnál több epret és áfonyát esznek, védettebbek a szív- és érrendszeri meg­betegedésekkel szemben. A gyümölcsökben lévő antoci- ánok (a flavonoidok közé tar­toznak) segítik az artériák tágulását és ellensúlyozzák a plakkok lerakódását az erek­ben. A kutatás eredménye szerint 20 százalékkal keve­sebben halnak meg a több gyümölcsöt fogyasztó nők. Alzheimer-kór: rágcsálókat vizsgáltak ausztrál tudósok olyan online-módszerrel kísérletez­nek, amelynek segítségével már a korai stádiumű Alz- heimer-kórt is ki lehet szűr­ni. Olyan rágcsálók agyát vizsgálták, amelyeknek az emberekéhez hasonló tüne­teik voltak. Rájöttek arra, hogy a navigációs feladatok elvégeztetése lehet a kulcsa a diagnosztizálásnak. A kávézacc is tele van antioxidánsokkai míg sokan csak a kávé jóté­kony (és sajnos esetenként káros) hatásairól tudnak, addig spanyol szakemberek kimutatták, a zacc is sok antioxidánst tartalmaz. Ami segíti az emberi szervezet működését. A legtöbb egész­ségvédő hatóanyag a filteres, espresso és dugattyús kávé­főzési módszerek után ma­rad a zaccban, míg a legkeve­sebbet a kotyogókban főzött kávé maradéka tartalmaz. f Csodás a jó kávé (mértékkel) Kevesen gondolnak rá, hogy baj lehet a vénáikkal, ha nin­csenek feltűnő, látható vissz- ereik. Holott a vénás elégte­lenség jelentheti a mélyben futó erek károsodását is, ami súlyos következményekkel járhat. AS-összeállítás A visszér-betegség oka a vissz- erekben megnövekedett nyo­más, ez tartósodva a vénabil­lentyűk elégtelenségéhez, a vér pangásához, majd az erek kitágulásához vezet. Ha a szü­lők, nagyszülők is szenvedtek ettől, az utódoknál is megvan a hajlam a kialakulásra. Ugyan­akkor az életmód is elősegítheti g a visszeresség kialakulását. a napi 12 óránál többet állók a veszélyeztetettek, hiszen ők a 1 vénás véráramlás egyik fontos J feltételétől, a környező izmok 2 segítségétől mintegy „meg van­nak fosztva”. A mozgásszegény, ülő életmód is jelentős kockáza­ti tényező. A várandósság alatt a hormonális hatások, és a vé­nás nyomást okozó, növekvő testsúly következtében változik meg a vénás keringés. Ugyanilyen okból rizikófak­tor az elhízás iS. A hanyáttfek- vés a vénák összenyomódása által fokozhatja is a panaszo­kat. Fontos, hogy az érintett kismama minél hamarabb szakszerű tanácsokat kapjon. Mivel a nagy meleg szintén ront a panaszokon, visszeres problémáknál kerülendőek a hosszú forró fürdők és a szau­názás! minden nap érdemes elvégezni az értomát, amelynek célja a vénák kiürülése. Mind a mély, mind a felszíni vénás keringését segíti, ha hanyatt fekve felemel­jük a lábukat, és először comb­ból körözünk kifelé-befelé, majd bokából tesszük ugyanezt. NEM MŰKÖDIK AZ IZOMPUM­PA A visszér-betegség oka a visszerekben megnövekedett nyomás, ami főként a gravi­tációból, a kevés mozgásból, az izompumpa „lustaságából” ered, és tartós fennállása a vé­nabillentyűk elégtelenségéhez, pusztulásához, a visszerekben állandó pangáshoz, majd az erek kitágulásához vezet. Té­vedés azt hinni, hogy csak a megvastagodott, kék erek jelez­hetik a betegséget. Ml VAN A MÉLYBEN? „A vé­nás megbetegedések felosz­tásának alapja az kettősség, miszerint az emberi testben SZINTÉN HATÉKONY módszer, a hanyatt fekve biciklizés. Vagy az a muatavány,, amikora be­hajlított térdek mellett a lábfe­jekkel mindkét irányban köröző mozgást végzünk. A siker titka persze, mint annyi mindenben, a rendszeresség. felületes és mélyvénás rend­szer működik, továbbá mind­kettőnek lehetnek akut és kró­nikus megbetegedései. Ennek alapján akut és krónikus vé­nás elégtelenséget különböz­tetünk meg, amelyet mind a felületes, mind a mélyvénás rendszer betegségei előidéz­hetnek. A vénás elégtelenség tünetei az estére kialakuló ne- hézláb-érzés, lábdagadás, láb­feszülés, éjszaka jelentkező lábgörcsök. Mindez fennállhat minimális látható vénatágulat esetén is, ez esetben a mélyeb­ben fekvő, nem látható vénák károsodtak. Ilyenkor gyakran előfordul, hogy a nagyfokú visszeresség hiánya miatt, sok beteg nem gondol arra, hogy problémáját a vénák elégtelen­sége okozza. Sokan csak ak­kor fordulnak orvoshoz, ha a fájdalom állandósul, vagy már szövődmények kezdenek ki­alakulni a bőrön, így például a boka körüli bőr barnásán elszíneződik, kemény tapin- tatúvá válik. A korai kezelés­sel a szövődmények, köztük a vénás lábszárfekély meg­jelenése, megelőzhetőek” - fi­gyelmeztet dr. Blaskó György professzor, a téma szakértője. FEKÉLY A VÉGÁLLOMÁS Ha a vénás keringés rossz, nehe­zebbé válik a salakanyagok el­szállítása a bőrből, és a pangás miatt az oxigénellátás is csök­ken. Ennek következménye a szövetek gyulladása, majd elhalása - a fekély. Tehát a vé­nás keringési zavar egyik vég­ső stádiuma a lábszárfekély, amely rendszerint a belboka fölött jelenik meg. Ez a prob­léma a mélyvénás trombózis után nem elég hosszan kezelt betegek 40%-ánál előfordul a trombózist követő 8 éven be­lül! A néhány milliméterestől a lábszárat körülölelő méretig terjedhet, környéke gyakran gyulladt és maga a képlet lát­hatóan elhalt. Ha a fekély vénás eredetű, rendszerint nem jár fájdalommal, míg az artériás, hipertóniás és kevert eredetű betegség fájdalmas. Melegben rosszabb a beteg állapota TIPIKUS JELENSÉG, hogy a me­legben az erek kitágulnak. Ilyenkor értelemszerűsen lelas­sul a vérkeringés, fokozódik a pangás és emiatt súlyosbodhat­nak a panaszok. éppen ezért sokszor nyáron is kompressziós zoknit kell visel­nie a betegnek. Fontos a meg­felelő életmód is, amelynek ele­mei a testsúly csökkentése, a rendszeres mozgás, a láb stati­kájának rendezése, a magas sarkú cipő kerülése, és különö­sen a kiegyensúlyozott, vita­min- és rostdús táplálkozás. Vénás betegségektől szenved A teljes magyar lakosság __________20%-a A 2 9 év alattiak__________________6%-á A 60-69 év közöttiek_____________25%-a Kr ónikus kezelésre szorul a teljes népesség_______________6-8%-a A rendszeres és speciális torna sokat segíthet Nincs szükség már a csodás kencékre? pattanások Egy ártalmatlan vírus szabadít meg tőlük minket - Terapikus hatású Egyes bőrön élő, jóindula­tú bakteriofágok hatékonyan pusztítják el a pattanások leg­gyakoribb formáját okozó Pro­pionibacterium acnes (P. acnes) baktériumokat. Más vírusok­kal ellentétben a bakteriofágok nem az emberi sejteket, hanem a baktériumokat célozzák meg. A pattanásokat okozó bakté­riumokkal egy közösségben élő bakteriofágok természetes mó­don ölik meg ezeket a kóroko­zókat. Az évtizedek óta ismert bakteriofágok genetikai elem­zését most végezték el ameri­kai kutatók. A P. acnes baktérium nor­mális körülmények között is megtalálható az emberi bőrön, A tinilányok rémálma amikor azonban hirtelen fel­szaporodik a mennyisége, ak­kor működésbe lép az immun- rendszerünk, és helyi gyul­ladást okoz - ez vezet aztán a ronda pattanások kialakulá­sához. A P. acnes főként a bőr faggyúmirigyei által termelt zsírsavakon él, vagyis minél több faggyút termel a bőr, an­nál több van a baktériumból. Ez az oka annak, hogy a patta­nások a szervezet hormonális változásainak időszakában sza­porodnak meg. Robert Módiin, az UCLA ku­tatója elmondta, meglepetés­ként érte őket a genetikai elem­zésnél, hogy az említett bakte­riofág, a P. acnes fág genomja csaknem tökéletesen azonos minden esetben. „Ez teljesen el­lentmond minden korábban ta­nulmányozott fágrendszernek. Különleges, egyedi kapcsolatot tételez fel a P. acnes baktérium és a fágja között” - mondta a kutató. ■ Hatékony gyógyír alapja A kutatók úgy vélik, hogy a P. acnes genetikai felépítésének ismerete, annak egyszerűsége és igen korlátozott változatossá­ga lehetővé teszi a későbbiek­ben, hogy felhasználásával ha­tékony pattanások elleni terápi­át fejlesszenek ki. A kövér gyereknek kevésbé jó az ízérzékelése az elhízott gyerekeknek ke­vésbé érzékeny az ízérzékelése, mint normál súlyú kortársaiké- állapították meg német ku­tatók. Az késztetheti nagyobb adag étel elfogyasztására eze­ket a gyerekeket, hogy a négy alapízt- a keserűt, az éde­set, a sósat és a sa­vanyút - nehezeb­ben különböztetik meg. Elképzelhető, hogy ugyanazon íz élmény el­éréséhez nagyobb adag ételre vagy italra van szükségük, vé­lik a szakemberek. Közel száz elhízott és ugyan­annyi normál testsúlyú, 6 és 18 év közötti gyereket vontak be a vizsgálatba. A tesztben minden ízből négy különböző intenzitá­sú íz csíkot helyeztek el a részt­vevők nyelvén, majd megkér­dezték tőlük, milyen ízt meny­nyire intenzíven éreznek. Pél­dául: nagyon sós, sós, kicsit sós, alig sós lehetett a meg­nevezés. A kutatók úgy találták, hogy az elhízott gyere­keknek kevésbé si­került azonosítaniuk az egyes ízeket, különösen gondban vol­tak a sós, keserű ízekkel. Az édes ízt felismerték ugyan, de jóval kevésbé intenzívnek érzé­kelték, mint a többiek, a normál súlyú gyerekek. ■ ■ Az alapízek azonosítása nehezebb nekik, ezért Is ehetnek jóval többet

Next

/
Oldalképek
Tartalom