Tolnai Népújság, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-24 / 20. szám
2 KORKÉP 2013. JANUÁR 24., CSÜTÖRTÖK KATUS ESZTER Mindennapi etika „zöld könyv". Nekem erről a középiskolai matematikai feladatgyűjtemény jut eszembe. Valószínűleg a jövőben is ez fog, kiegészülve azzal a tervezettel, amely a köztisztviselők, közalkalmazottak etikai kódexe lehet, és amelyet szintén így becéznek. az útmutató alapvetően egy eskü szövegéhez hasonlít. Már hallom is, ahogy szívre, Alaptörvényre szorított kézzel harsogják a köz szolgái: „Feladatainkat (...) tisztességesen teljesítjük, azaz munkahelyünkön és munkahelyünkön kívül is példamutató módon betartjuk a ránk vonatkozó jogi és morális előírásokat, hallgatással sem válunk cinkosává a jogi és morális előírások megsértőinek.” Mint egy költemény! „MUNKAHELYÜNKÖN OLYAN módon öltözködünk, viselkedünk és beszélünk, hogy az erősítse munkahelyünk és általában az állami szervek megbecsültségét.” (Hogy micsodáját?) MINDAZONÁLTAL NAGYON Szép és nemes kezdeményezés ez, bizonyára nagy haszna lesz. ott van példának Mohács, ahol már évek óta egy ehhez hasonló könyv alapozza meg a hivatali munkamorált. Ennek megfelelően mindenki higgadtan és kulturáltan viselkedik az intézményben, botrány sem volt, leszámítva egy-egy nyilvános köpködést, bekiabálást és verekedést. De, üsse kő, huzigálják egymás nyakkendőjét a képviselők, rázzák az öklüket a keményített gallérú ingekben, csak legyen annyi pénz és befektetés mindenhol, mint a Duna-parti városban. azt viszont nem értem, miből gondolják a törvényhozók, hogy jelenleg morális problémákkal küszködnek a közszolgák, és ezért szükség van a Zöld Könyvre. Csak nem magukból indulnak ki? Etikai kódex a közszférának zöld könyv Itt az állami alkalmazottakra vonatkozó irányelvek tervezete Elkészült, s társadalmi vitára bocsátották azt a tervezetet, amelyben az állam alkalmazásában állók etikai normáit rögzítik. Az útmutató célja, hogy egységes alapelvek mentén járjanak el az érintettek a munkahelyükön s egyes vonatkozásokban a magánéletükben is. Máté Balázs Közzétette a kormány az állami szerveknél érvényesítendő etikai irányelveket összefoglaló, úgynevezett Zöld Könyv tervezetét. A társadalmi vitára bocsátott normagyűjtemény, amint az erről szóló közleményben olvasható, útmutatásként szolgál az állami alkalmazottaknak. A könyv tizenhat olyan követelményt fogalmaz meg, amelyek mindenkire egyformán vonatkoznak. Az előírások többsége a korrupció megelőzését, a tiszta közélet kialakítását szolgálja, így például részletesen szabályozza, ki milyen ajándékot fogadhat el, s az ezektől eltérő esetekben mi a tennivalója. Ugyancsak kitér a tervezet a jogtalan előny felkínálása esetén érvényesítendő szabályokra. A kódex öltözködési, viselkedési alapelveket is lefektet, ezek egy része nemcsak a munkahelyekre, hanem a magánéletre is érvényes lenne a tervezet elfogadása esetén. A Zöld Könyvben az állami alkalmazottak esetleges szenvedélybetegségeiről sem feledkeznek meg. „Részletesen tisztában vagyunk azzal, hogy szenvedélybetegségeink és függőségeink veszélyeztetik elfogulatlanságunk megőrzését, ezért igyekszünk megakadályozni azok kialakulását, ha pedig már kialakultak, minden erőnkkel igyekszünk felülkerekedni azokon” - áll a tervezetben. A társadalmi vita lezárását követően a Zöld Könyv a kormány elé kerül, s ameny- nyiben a kabinet elfogadja, annak alapján egyes szervek, hivatalok saját szervezetükre szabva készíthetik el saját etikai kódexüket. Minderre várhatóan még ebben az esztendőben sor kerül. A kódex számos előírást tartalmaz az állami alkalmazottak számára Kikre vonatkozik? A „zöld könyv” a tervezet szerint az állami alkalmazásban állókra, tehát a köztisztviselőkre és közalkalmazottakra egyaránt vonatkozna, beosztástól függetlenül - magyarán mindenkire, akinek az állam a muhkáltatója. Ebbe a körbe tartoznak mások mellett az állami hivatalok, például az adóhivatal, a kormányhivatal különféle szervei, a járási hivatalok. Tekintettel arra, hogy január elsejétől már az iskolák többsége is állami fenntartásban működik, így az etikai kódex az ott dolgozók számára is érvényes lehet csakúgy, mint egyebek mellett a múzeumok munkatársaira. Mohácson nem újság mohácson már 2009-ben etikai kódexet fogadtak el, ez valamennyi, a mohácsi polgár- mesteri hivatalban dolgozó köztisztviselőre vonatkozik. Ebben kikötik többek között, hogy az érintetteknek „higgadtan, kulturáltan, humánusan kell viselkedniük az ügyfelekkel”. A köztisztviselőknek tartózkodniuk kell a Jól értesültség látszatának keltésétől”. A kiskátéban azt is megfogalmazták, hogy a köz- tisztviselőknek „a munkahelyen megjelenni, különösen ügyfélfogadási időben csak a munkakör által megkövetelt, az ügyfelek és a munkatársak felé tiszteletet kifejező öltözetben szabad”. Lista az ajándékokról A Húsz oldalból álló tervezetben többek között ez olvasható: „FELADATAINKAT MAGYARORSZÁG Alaptörvényéhez hűen teljesítjük, azaz betartjuk és betartatjuk az Alaptörvényen alapuló hazai és az Alaptörvény alapján kötelező európai uniós jogszabályokat, teljes erőnkkel és legjobb tudásunk szerint törekszünk a jogszabályok alapján megválasztott vagy kinevezett vezetőink által kitűzött célok megvalósítására, az általuk kiadott utasításoknak megfelelően.” „munkánk során sok ember sorsára gyakorlunk jelentős befolyást, ezért ennek megfelelő komolysággal és odaadással végezzük azt.” „FELADATAINKAT DÖNTÉSEINKBEN, nyilatkozatainkban és cselekedeteinkben tisztességesen teljesítjük, azaz munkahelyünkön és munkahelyünkön kívül is példamutató módon betartjuk a ránk vonatkozó jogi és morális előírásokat, hallgatással sem válunk cinkosává a jogi és morális előírások megsértőinek”. „MUNKAHELYÜNKÖN OLYAN módon öltözködünk, viselkedünk és beszélünk, hogy az erősítse munkahelyünk és általában az állami szervek megbecsültségét.” „MUNKAHELYÜNKET NEM használjuk fel politikai vagy egyéb előnyszerzésre, és tartózkodunk minden olyan, különösen politikai tevékenységtől ' vagy állásfoglalástól, amely kétséget ébreszthetne részrehajlástól mentes és etikus munkavégzésünk iránt.” „FELADATAINKAT A jog és ÜZ er- kölcs szerint is igazságosan teljesítjük”. „feladatainkat az érintettek jogait és jogos érdekeit védve teljesítjük, emberekre vagy azok csoportjaira vonatkozó előítéletektől mentesen." „a munkánkkal kapcsolatban kapott figyelmességi ajándékokat - ha az nem minősül szóróajándéknak - minden esetben bejelentjük, és - a minőségét csak néhány napig megőrző ajándékok kivételével - nyilvántartásba vétel céljából átadjuk a szervezetünkben erre kijelölt személynek”. MMMMMMMMMMBHMMMMHMi A leszerelt lámpatesteket Visknek adományozzák paks Negyven találkozás zajlott tavaly Paks és testvérvárosai között, összesen ezerhatszáz paksi ismerhetett meg egy-egy testvértelepülést, az ott élő embereket, hagyományokat. A sorból két esemény emelkedik ki: az egyik a finn Loviisával aláírt testvérvárosi szerződés, a másik egy másodízben megtartott nemzetközi ifjúsági találkozó. De randevúztak egymással sportegyesületek, civil szervezetek, művészeti csoportok, tartottak szakmai eszmecserét intézmények, részt vállalnak a kapcsolat- építésből az egyházak is. Idén is bővelkedik eseményekben a partnertalálkozásokat tartalmazó naptár. Her- czeg József az önkormányzat nemzetközi kapcsolatokat felügyelő tanácsnoka azt mondja, folytatódnak a diákcserék, a sportegyesületek, civil szervezetek és egyházak közötti találkozók, és persze lesznek majd a városvezetések részvételével, koordinálásában zajló események is. Kiemelte ezek közül Herczeg József a kárpátaljai Visket érintő terveiket. Mint mondta, idén Pakson korszerűsítik a közvilágítást. A leszerelt lámpatesteket az ottani városvezetéssel egyeztetve Visknek adományozzák, hiszen ott még egyáltalán nincs közvilágítás. A tanácsnok aláhúzta, hogy paksi részről negyvennyolc kapcsolódási pont alkotja az igen szerteágazó kapcsolat- rendszert. ■ VidaT. Herczeg József tanácsnok Egyre többen hoznak be külföldről használt, idősebb autót csere A kereskedőknél manapság leggyakrabban az olcsó, de jó állapotú, öreg kocsikat keresik a vevők baranya-tolna Egyre kevesebb használt autót vásárolunk, de ha már veszünk, akkor is mind gyakrabban külföldön - legalábbis a Weltauto.hu legfrissebb statisztikája szerint. A napokban megjelent adatok szerint tavaly 71 százalékkal nőtt a külföldről behozott autók száma 2011-hez képes, míg a hazai használt autók iránti kereslet 8,5 százalékkal csökkent. Mindez jót is tehetne a hazai piacnak, ha ötven százalékban nem tíz évnél idősebb gépjárművek érkeznének a határon túlról. Ez ugyanis nem segíti elő a magyar gépjárműállomány fiatalodását. A legtöbb autócsere tavaly Budapesten történt, míg a legkevesebb Nógrád, majd Tolna megyében (7647). Baranyában kicsit jobb a helyzet: itt 14052 átírás volt 2012-ben. A behozatal tekintetében viszont már nincs ekkora eltérés: Baranyában 1937 külföldi autót helyeztek tavaly forgalomba, míg Tolnában 1590-et. Egy általunk megkérdezett használtautó-kereskedő elmondta, az adatok mögött egyértelműen a pénzhiány áll. A családok nagy része ugyanis nem tud új autót venni, ezért tovább használják a régi gépjárművüket. Emiatt egyre kevesebb hazai jármű kerül a használtautó-kereskedésekbe. Azok viszont, akik autót venA legalsó árkategóriába tartozó autókat is sokan keresik a piacon nének, jobbára az olcsó, idősebb autókat keresik, tehát a kereskedőknek valahogy pótolniuk kell a hiányt - például külföldről. A belföldi átírásoknál is hasonló egyébként a tendencia, a kategóriák megoszlása ugyanis nem változott a korábbiakhoz képest: az alsó-közép- és a kisautó kategóriából választottak legtöbben gépkocsit. A márkák használtautó-forgalmazásának élmezőnyét továbbra is az Opel vezeti, mögötte a Suzuki, illetve a Volkswagen áll. A prémium kategóriájú autók közül legtöbben BMW mellett döntöttek - olvasható a statisztikában. ■ K. E. I. Autóátíratások száma 2012-ben (darab) Budapest Pest megye Bács-Kiskun megye 21200 Borsod-A.-Z. megye i^p 20 164 I Baranya mene Mi 14052 Vas megye §| 8784 Tolna megye Jjj 7647 Nógrád megye| 5123 4 A i i