Tolnai Népújság, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-19 / 16. szám

4 PAKSI JÁRÁS 2013. JANUÁR 19., SZOMBAT Vida Tünde Paks Maroknyi csapat élén kezdett hozzá az új atomerő- művi blokkok építésével kap­csolatos kommunikációs mun­ka tervezéséhez, szervezé­séhez Mittler István. Nem új számára a feladat, korábban a paksi atomerőmű Tájékoz­tató és Látogatóközpont (TLK) munkatársa, utóbb - majd tíz éven át - annak vezetője volt kommunikációs főosztály- vezetőként, később igazgató­ként. Az atomerőmű akkori­ban épült, amikor még diák volt Pakson. Az egyetem el­végzése után nagy örömére visszakerült, s dolgozni kez­dett Pakson. Két évnyi tanítás után csatlakozott a TLK csa­patához, majd 2003 novembe­rében ő lett a kommunikációs vezető. ■ Két korábbi kollégájával együtt fogott hozzá az új feladatokhoz Négy hallgató oktatását támogatja a község gerjen Hárman adtak be az idén pályázatot az önkor­mányzathoz Bursa Hungari- ca ösztöndíjra. A képviselők mindhárom kérelmet támo­gatandónak ítélték, emellett egy egyetemista tavalyi pá­lyázata is tovább él, így ösz- szesen négy diák felsőfokú tanulmányait segíti az önkor­mányzat havi kétezer forint támogatással. ■ V. M. Több, mint kétszáz diák jelentkezett az ESZI-be Paks Kettőszázkilenc nyolca­dikos ír felvételi dolgozatot az Energetikai Szakközépiskolá­ban, ennyien jelölték meg az intézményt, mint leendő to­vábbtanulásuk helyszínét. Az írásbeli vizsgán megjelenők közül 81-en élvezhetik a hazai pálya előnyét, tehát a paksi ál­talános iskolákból érkeznek, 105-en a paksi kistérség terü­letéről illetve a 30 kilométeres körzetből, míg 21 fiatal ennél is távolabbról. Ez lesz az isko­la történetének 27. írásbelije, amit március 13-án követ sze­mélyes elbeszélgetés. ■ V. T. A paksi és környékbeli honvédekre emlékeztek Mittler István: Szép kihívás az új blokkok kommunikációjának irányítása Paks Megemlékezést tartott a helyi Fidelitas a belvárosi II. világháborús honvédem- lékműnél. A szervezet azok­ra a környékbeli honvédekre emlékezett, akik 70 évvel ez­előtt a Don-kanyarban estek el. A rendezvényen beszédek nem hangzottak el, de dr. Hai, L > nol János, a Fidelitas megyei és paksi elnöke elmesélte a résztvevőknek egyik rokona, Lacza András történetét, aki 22 évesen veszett oda. ■ V. T. Gyertyákat is gyújtottak Mint mondja, nagyon jó alapo­kat vett át elődjétől, Kováts Ba­lázstól. Valójában rögtön a dol­gok sűrűjébe került, hiszen az atomerőműben az év tavaszán történt az üzemzavar, amely nemcsak műszaki kihívásokat tartogatott. Az üzemanyag-sérü­lés és a helyreállítás kommuni­kációja rendkívül nagy kihívást jelentett, de valójában sikert ho­zott. Egyrészt azért, mert a léte­sítmény egyébként igen magas társadalmi elfogadottságát sike­rült megőrizni, és a biztonság­ba vetett hit is csak kissé és át­menetileg ingott meg, másrészt több elismerést is hozott a kom­munikációs igazgatónak. Díjaz­ták a szakújságírók, és elismer­ték a kollégák is, elsők között kapta meg a Magyar Szóvivők Egyesülete Hiteles Tájékoztatá­sért díját. A szakmai sikerek mellett büszke arra, hogy egy igen jó kollektívát adhatott át utód­jának. A 2003-ban átvett csa­pat a feladatok szaporodásával együtt bővült, s egyre inkább összekovácsolódott. Nemcsak a munkában, de azon kívül is szorosan összetartottak, s ösz- szetartanak ma is. A jó hangu­lat, a baráti hangvétel soha nem ment a munka rovására, mond­Új csapatnál, új feladattal mittler istván Az épülő reaktorok társadalmi elfogadtatása a céljuk Újak kezdődnek Sok fejlesztés megvalósult tavaly, idén pedig jak kezdő Névjegy mittler istván Pakson szüle­tett, ugyanitt érettségizett a Vak Bottyán Gimnáziumban. Első diplomáját középiskolai tanár­ként a József Attila Tudomány- egyetemen szerezte, majd ugyanitt környezetvédő képesí­tést, közgazdász diplomát szer­zett. Néhány év tanítás után 1995-től az atomerőmű Tájé­koztató és Látogató Központjá­nak munkatársa, utóbbi évek­ben vezetője. 2013. január l-jé- től az MVM Paks II. Atomerő­mű Fejlesztő Zrt. kommunikáci­ós vezetője. ja Mittler István hozzátéve, hogy szeretne a Paks II-nél is ugyanilyen jó csapatot építeni, mert meggyőződése, hogy csak így lehet hatékonyan dolgozni. A mag már megvan, két ko­rábbi kollégájával együtt fogott hozzá az új feladatokhoz, ame­lyek egy részét még fel is kell kutatni, majd a leghatékonyab­ban felosztani. A siker érde­kében összehangolják a szak­mai munkát a tulajdonos Ma­gyar Villamos Művek Zrt.-vel, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-vel és azon belül is a kom­munikációs szervezettel, illet­ve a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft.-vel. Mittler István nagyon szép kihívásnak tart­ja, hogy az új blokk, blokkok kommunikációját irányíthatja a kezdetektől reményei szerint azok indításáig. Mellette továbbra is az ESZI Intézményfenntartó és Működ­tető Alapítvány kuratóriumának elnöke,, amit .azért .szeret, .mert Paks és az atomerőmű meUett másik szíve csücske az Energe­tikai Szakközépiskola. És persze két gyermeke, akikre nagyon büszke, és akik - annak eüené- re, hogy édesapjuk a kuratóri­um elnöke, édesanyjuk az ESZI tanára - a Vak Bottyán Gim­názium padjait koptatják. Dór- | ka végzős, a Corvinus Egyetem­re készül, nemzetközi gazdálko­dás szakon szeretne tanulni an­gol nyelven, amihez jó alapot ad, hogy már felsőfokú nyelvvizsgá­ja van. Öccse - aki ugyanazon a napon született, mint édesap­ja és ugyanazt a nevet is kap­ta, ezért a család csak Dömének hívja - 9. évfolyamon tanul. PAKS Jelentős beruházások zaj­lottak, illetve kezdődtek 2012- ben a városban. A januárban megnyílt hulladékkezelési köz­pontépítési munkái mellett a gyógyfürdő kivitelezése is el­kezdődött, megépült a Deák Fe­renc utcai támfal, átadták az ipari parkban az inkubátorhá­zat. Elkészült az erdei iskola és a csónakház, kiépült Alsó- Csámpán a gázgerincvezeték, összegezte a legjelentősebb lé­péseket a polgármester. Hajdú lános tájékoztatása szerint 2013 első felében átadják a gyógyá­szati központot is. Idén az erőmű érintésével Csámpáig kerékpárutat építe­nek, elkezdődik a közvilágítá­si hálózat korszerűsítése, az új szennyvíztelep kiépítése. To­vábbi partfal-megerősítést végz- nek Pakson és Kömlődön, és el­kezdődik néhány jelentősebb út felújításának előkészítése. Bel­vízvédelmi célokat szolgál a Ha­ladás utcai záportározó építé­se, valamint a Páli ároknál és a Dunafóldvári úton kiépítendő előkészítése. ■ V. T. Mindennap más gyülekezet lesz majd a házigazda nagydorog Új szisztéma sze­rint rendezik jövő héten az ökumenikus imahetet Nagy­dorog környékén. Minden nap más gyülekezet ad otthont a ta­lálkozóknak, amelyek egysé- | gesen 17 órakor kezdődnek. Hétfőn a nagydorogi reformá­tus gyülekezet lesz a házigaz­da, Bocskorás Bertalan lelkész várja a híveket a református templomba. Kedden Pusztahen- csén, a katolikus templomban folytatódik a program. Szer­dán a györkönyi evangélikus gyülekezet és annak lelkésze, dr. Zsednai Józsefné várja a hí­veket. Csütörtökön kerül a sor Sárszentlőrincre, ahol szintén az evangélikus templomban lesz a közös áhítat. Pénteken a kajdacsi, szombaton a nagydo­rogi római katolikus templom­ban folytatódik az imahét. A keresztény egyházak világ­szerte ebben az időben tartják meg az imahetet. ■ V. T. A működő helyett az épülő atomreaktorok társadalmi elfogadtatása a feladata janu­ár elejétől Mittler Istvánnak. A paksi atomerőműből 18 tartalmas év után került a tavaly augusztusban alakult MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. kommunikáci­ós vezetői székébe. HÍRSÁV Javaslatokat várnak a díjazott személyére Törvénymódosítás a vezetőért államosítás Miért nem maradhat a helyén a jó szakember? Uj elem lesz a Brutál Atom a maratoni futóprogramon paks Javaslatokat vár az önkor­mányzat a Paks város Közbiz­tonságért kitüntetésre. Az elis­merés olyan személynek ado­mányozható, aki tagja a Paksi Rendőrkapitányság állományá­nak vagy a Paksi Katasztrófa- védelmi Kirendeltségnek, il­letve a paksi mezőőri szolgálat vagy a helyi polgárőr egyesület tagjaként dolgozik a város biz­tonságáért. A javaslatokat feb­ruár 22-ig nyújthatják be pak­siak illetve paksi székhelyű szervezetek dr. Blazsek Balázs címzetes főjegyzőhöz. Az írá­sos ajánlásnak tartalmaznia kell a jelöltnek azt a teljesítmé­nyét, ami méltóvá teszi a ki­tüntetésre. ■ V. T. sárszentlőrinc - Üdvözöl­jük, hogy állami fenntartásba kerültek az iskolák, de az elő­nyök mellett minket hátrányo­san is érintett ez a lépés - fo­galmazott Demény Károly pol­gármester. Mint felvázolta, köz­ségük helyzete elég egyedi, hi­szen annak ellenére, hogy Sár­szentlőrinc a paksi járás része, szakmai szempontból a tamási tankerülethez tartoznak, mert az iskolafenntartó társulás si- montornyai székhelyű. A gon­dot azonban nem ez jelenti, ha­nem az, hogy a korábbi tagin­tézmény vezető, Szűcsné Gan­géi Márta már nem töltheti be ezt a tisztet, pedig a munká­ját kitűnően végezte. Szemé­lyében nagyon jó, kreatív, kez­deményező vezetője volt a sár- szentlőrinci tagintézménynek, kereste és meg is találta a pá­lyázati lehetőségeket, amelye­ket kihasználva jobb feltétele­ket teremthettek a gyerekek számára. Annak, hogy Szűcsné Gan­géi Márta nem folytathatja ezt a munkát az az oka, hogy ő az óvodának a vezetője, azt pe­dig - mint ismert - az önkor­mányzat működteti továbbra is. Demény Károly azt mondta, hogy ezt nem szeretné annyi­ban hagyni, még akkor sem, ha ehhez az idevonatkozó tör­vény módosítására van szük­ség. ■ Vida T. Demény Károly polgármester paks Idén szeptemberben is lesz Pakson Atomfutás, amire már elindult a nevezés is. Mint Schef­fer István szervező mondta, ko­rainak tűnik az időpont, de a hosszú távok teljesítésére fel kell készülni. A maratonfutásra épü­lő programot a tavalyi tapaszta­latokat figyelembe véve rende­zik meg a város Kenyér, Hal és Borünnepéhez kapcsolódva. Az útvonalak változatlanul a város nevezetességeit érintik, az viszont újdonság, hogy lesz egy Brutál Atom névre keresz­telt verseny is. Ennek a hossza hét kilométer, az ASE Csarnok­nál felállított versenyközpont környékén fut majd végig, és kemény akadályokkal lesz te­letűzdelve, sárban, vízben kell gázolniuk, néhol kúszni-mász- ni kell majd a futóknak. Ez lát­ványosabb lesz, mint a tavalyi program, ezért Scheffer István abban bízik, hogy többen lesz­nek majd kíváncsiak rá. Az Atomfutás szervező­je arról is beszámolt, hogy az AtomlOO próba feltételein is mó­dosítanak. Ennek lényege, hogy egy év áll rendelkezésére a fu­tóknak, hogy teljesítsék a 100 kilométert, viszont az eddigi négy városhoz ötödikként Szek- szárd is csatlakozik. Három vá­lasztott helyszín mellet Paks kö­telező annak, aki szeretne fel­iratkozni az AtomlOO-asok lis­tájára. ■ V. T. r i 4 A

Next

/
Oldalképek
Tartalom