Tolnai Népújság, 2012. december (23. évfolyam, 281-304. szám)
2012-12-18 / 295. szám
Nőtt az álláskeresők száma novemberben A nemzeti Munkaügyi Hivatal adatai szerint emelkedett kissé a nyilvántartott álláskeresők száma novemberben: több mint 536 ezren voltak állás nélkül. A nyilvántartásba novemberben több mint 65 ezer álláskereső lépett be. Egy hónap alatt az álláskeresők száma a férfiaknál 4, a nőknél 1,2 százalékkal nőtt. ■ Sokan születtek, de többen haltak meg 2012 első tíz hónapjában 75 ezer 655 gyermek született, ami 3,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban Magyarországon. A halálozások száma 107 ezer 419 volt, ami 0,4 százalékos emelkedést jelent a 2011. január-októberi időszakhoz képest - közölte a KSH. ■ Pontát jelölte az államfő kormányfőnek victor ponta tisztségben lévő kormányfőt, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét, a parlamenti választásokon győztes Szociál- liberális Szövetség (USL) miniszterelnök-jelöltjét bízta meg kormányalakítással Traian Basescu államfő, miután konzultált a parlamenti pártok vezetőivel. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség végül nem kerül a kormányba, ellenzékben marad. ■ Tizennégyezer magyar Horvátországban Horvátországban 14 048-en vallották magukat magyar nemzetiségűnek a 2011-es népszámláláson - derül ki a horvát statisztikai hivatal (DZS) honlapján hétfőn közzétett adatokból. Ez a lakosság 0,33 százaléka. ■ Vidnyánszky Attila a János vitézzel indít A nemzeti Színház új vezetője Vidnyánszky Attila, a debreceni Csokonai Színház igazgatója - jelentette be a döntést hétfőn Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. A megbízatás 2013. július 1-én kezdődik. A poszton Alföldi Róbertét váltja. Az átadás-átvételt Fekete Péter, a békéscsabai Jókai Színház igazgatója miniszteri biztosként segíti. Az új direktor nyitóelőadásként a János vitézt saját rendezésében állítja színpadra. ■ Esküt tettek a járási vezetők millenáris Januártól átkerülnek a településektől az államigazgatási feladatok Letették tegnap hivatali esküjüket a jövő évtől működő járási és kerületi hivatalok élére kinevezett járási hivatalvezetők. Éber Sándor A járások kialakításának éppen az a célja, hogy az állampolgárok és a vállalkozások egyszerűbben és gyorsabban intézhessék el az ügyeiket, sok időt, utánajárást, bosszúságot és. sok pénzt fog megtakarítsanak a számukra - hangoztatta tegnap a kormányfő a járási hivatalvezetők kinevezésének ceremóniáján. Orbán Viktor szerint különösen a kkv- nak fontos a hivatali ügyintézés egyszerűbbé válása. A miniszterelnök azt hangsúlyozta, hogy a csak hatékony közigazgatással lehet versenyképes gazdaságot csinálni, hogy meghatározó szerepet tölthessünk be gazdaságilag Közép-Európában. Január 1-jével 175 járási, a fővárosban pedig 23 kerületi hivatal jön létre a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti egységeként, hogy a megyei szintnél alacsonyabb szintű államigazgatási feladatokat ellássák. Ezeknek a hivataloknak vezetőit nevezték tegnap a Budapesten, a Millenárison, akik esküt is tettek. A kinevezettek közül tizenegyen polgármesterek, nekik összeférhetetlenség miatt le kell majd mondaniuk. Heten ország- gyűlési képviselők, akik mandátumukat a következő parlamenti választásig megőrizhetik. A 198 hivatalból háromnak - Békés megyében a békésinek, Csong- rád megyében a kistelekinek, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a nyíregyházinak - egyelőre megbízott vezetője lesz. A hivatalvezetők közül minden második nő, közel kétharmaduk jogász, átlagosan 12 év közigazgatási gyakorlattal rendelkeznek, többségük jegyző vagy aljegyző. A járási hivataü vezetőket a megyei és fővárosi kormány- megbízottak javaslatára a Eskütételre gyűltek össze Budapesten, a Millenárison hétfőn a járási és a fővárosi kerületi hivatalvezetők - januártól dolgoznak közigazgatási és igazságügyi miniszter nevezi ki határozatlan időre. Javadalmazásukról tegnap lapzártánk után döntött a parlament. A javaslat szerint bérük a köztisztviselői illetményalap (2013-ban 38650 forint) 18-szo- rosa lesz (azaz 695700 forint). A hivatalvezető-helyettesek az illetményalap 16-szorosát, azaz (618400 forintot) kapnak majd: Az állampolgároknak az ügyintézésére a járási hivatalok részeként működő, hétfőtől-pénte- kig 8 órától 20 óráig nyitva tartó kormányablakokban vagy a településre kirendelt ügysegéd által lesz lehetőségük. A korábban ezeket az ügyeket az önkormányzatoknál dolgozó köztisztviselők látták el. Navracsics Tibor lapunknak elmondta, hogy őket kormánytisztviselőkként veszik át és minden korábbi illetményüket megkapják (így például a nyelvvizsga, vagy diploma utáni pótlékaikat is). A közigazgatási és igazságügyi miniszter közölte, hogy a következő két hét reményei szerint Milyen ügyek maradnak az önkormányzatoknál? azok az ügyek maradnak a települések jegyzőinél, amelyekhez a helyi viszonyok ismerete elengedhetetlen, vagy amelyekben országosan nem egységes szabályozás és helyi mérlegelési lehetőség is van. Ilyenek például a helyi adóval összefüggő igazgatási, az anyakönyvi és állampolgársági ügyek, a települési polgári védelmi, katasztrófavédelmi igazgatási feladatok. Továbbá az ipar- és kereskedelmi igazgatási, a birtokvédelmi feladatok, a hagyatéki eljárás, a nem alanyi jogon járó szociális ellátások, a távhőszolgáltatási kérdések, a helyi védettséggel ösz- szeßggö környezet- és természetvédelmi, a veszélyes ebek nyilvántartásával összefüggő feladatok, az óvodáztatási támogatás. A jegyzők által ellátott, most már a járásokhoz kerülő mintegy 12 millió hatósági ügy 90 százaléka állam- igazgatási jellegű volt. elég lesz arra, hogy január 2-án működőképesen nyissanak a hivatalok (akár a korábbi, akár új helyen működnek) és lesz idő az informatikai átállásra is. Az Index szerint egyébként több okmányiroda állítólag azt jelezte ügyfeleinek, hogy a járási rendszerre való átállás miatt nem tudnak január közepénél előbb időpontot adni. Navracsics szerint azonban csak egyedi esetekről lehet szó. A tárcavezető szerint 2013 végére közel 300 kormányablak lesz az országban, ahol egyablakos, „pontosabb, udvariasabb, magasabb színvonalú” ügyintézés lesz. Az ügyintézést úgy is gyorsítják, hogy az ügyviteli határidőt 30-ról 21 napra csökkentették. További gyorsítás informatikai fejlesztésekkel lehetséges, ami viszont pénzkérdés. Navracsics azt hangsúlyozta, hogy a közigazgatás reformja soha nem fog lezárulni, 2013 próbaév lesz, ha valamin változtatni kell, akkor változtatni fognak. Az 1983 után újra létrejövő járási hivatalok elsősorban okmányirodái feladatokat, a gyermekvédelmi és 'gyámügyeket, valamint egyes szociális, környezetvédelmi, természetvédelmi igazgatási ügyek intézését veszik át a települések jegyzőitől. Jövő évtől a járási hivatalokon belül szakigazgatási szervként működik a járási gyámhivatal, a járási állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal, a járási földhivatal és a járási munkaügyi kirendeltség. Navracsics elmondta, hogy az eredeti elképzeléssel szemben maradnak állami feladatok az önkormányzatoknál, mint például első fokon az építéshatósági ügyek. A kormányhivatalokra szánt pénz a jövő évi büdzsében (forintban)- Fővárosi, megyei kormányhivatalok és járási kormányhivatalok 123,3 milliárd- Személyi juttatások 100,4 milliárd- Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 26,8 milliárd- Dologi kiadások 29,1 milliárd- Egyéb működési célú kiadások 2,5 millió- Beruházások 494,6 millió- Felújítások 221,3 millió- Egyéb felhalmozási kiadások 1,9 millió (A bevételi oldalon működési költségvetés néven 33,8 milliárd forint szerepel) FORRÁS: MKOGY.HU Törvénykezési hajrá egynapos ülésszakkal parlament Uj alkotmánybírót és háznagyot választottak - Sarkalatossá vált a földtörvény A KDNP-s Salamon Lászlót (65) választotta meg tegnap a T. Ház a 70. életévét betöltő, így nyugdíjba kényszerülő Bihari Mihály alkotmánybíró helyére. Lapzártánk után választották meg parlamenti háznaggyá a fideszes Mátrai Mártát, aki majd a házelnöktől vesz át bizonyos feladatokat. A parlament tegnap egynapos rendkívüli, téli ülésszakkal zárta az évét, ahol az eredeti tervek szerint 18 törvényjavaslatról döntöttek. Napirenden volt az alkotmány harmadik módosítása, amely alapján sarkallatossá vált a föld- és a termelőszövetkezetei törvény. Az állam és mindenki kötelességévé tették a természeti erőforrások és a biológiai sokféleség védelmét, fenntartását és megőrzését a jövő nemzedékek számára. A polgári perrendtartásról szóló törvényben bevezették a járásbíróság és a törvényszék, illetve a közigazgatási és munkaügyi bíróság fogalmát. Az új büntetőtörvénykönyvben bővítették például a titkos adatszerzéssel folytatott nyomozások körét, megteremtették a vagyon-visz- szaszerzési hatóságot. Döntöttek elvileg a kereskedelmi földgáztározók államosításának előkészítéséről is. Változtattak az üvegházhatású gázok maximális kibocsátási mennyiségén is. Szigorították a Mátrai Márta és Salamon László egymásnak gratulált felnőttképzés akkreditációs eljárását, illetve az akkreditált képzések ellenőrzését. Napirenden volt a hegyközségekről szóló törvény is. Az Alkotmánybíróság (Ab) az alapvető jogok biztosának kezdeményezésére határozatával megsemmisítette a család- védelmi törvény egyes, az öröklési szabályokkal és a család fogalmával összefüggő rendelkezéseit. Az Ab szerint a családjogi törvény szűkre szabta a család fogalmát, amikor azt egy férfi és egy nő házasságára, az egyenesági rokoni kapcsolatra vagy családba befogadó gyámságra épülő kapcsolatrendszerként határozta meg. ■ VG >r 4