Tolnai Népújság, 2012. december (23. évfolyam, 281-304. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2012-12-02 / 46. szám

6 2012. DECEMBER 2., VASARNAP ÉLETMÓD HÍRSÁV A fókainfluenza lesz „divatban”? LEHET, HOGY a jövőben már nem is a madárinfluenzá­tól kell annyira rettegni. Ugyanis az „újdonság”, a H3N8-névre elkeresztelt vírus még veszélyesebb le­het. Még tavaly mutatták ki a szakemberek 162 kimúlt fóka szervezetében, New England partjainál. Ez a ve­szélyes vírus elsősorban a tüdőt támadja meg, amely ezáltal védtelenné válik a bakteriális fertőzésekkel szemben. A járványügyi ku­tatók azért aggódnak, mert a madárinfluenzával ellen­tétben ez a vírus emlősről emlősre is terjedhet. Már a lábfejeiket plasztikázzak a nők mindenre képesek a szépségért. Az Egyesült Államokban legújabban sokan még a lábfejüket is plasztikáztatják, csak hogy szebben mutasson a tűsarkúban. Egyre töb­ben képesek lábujjrövidítő műtétre vállalkozni, a kevésbé elszántak „csak” szilikont fecskendeztettek a talpukba, hogy nőiesebb, „párnásabb” legyen. Akadt olyan hölgy is, aki botoxin- jekciókat kér, hogy a lába ne izzadjon. „Remélem, hogy szárazabb lesz a lábam, és ezáltal méregdrága cipőm tovább fogja bírni” - mond­ta egyikük. HIRDETÉS Belebetegedtem a gyerekembe szülés után Az enyhe baby blue-tól a súlyos pszichózisig - A család, az orvos segíthet A gyermekgondozás - bár­mennyire is szeretnénk hinni az ellenkezőjét - kőke­mény hétköznapi robot. Nem csoda, hogy sok kismama küzd szülése után különböző fokú pszichés problémákkal. Bán Judit Az újdonsült kismamákat érő S lelki megrázkódtatások közül a % legenyhébb az egyre gyakrab- | ban emlegetett (és manapság | szinte divatosnak is mondható) 1 baby blue-nak nevezett tünet- | együttes. Ennek tünetei: enyhe s depresszió, hangulatváltozá­sok, alvási problémák, inger­lékenység, étvágyproblémák, koncentrálási nehézségek. Sze­rencsére, ahogy jön a baj, az esetek legnagyobb részében el is múlik néhány hét alatt. A baby blue nem igazán beteg­ség, inkább a lelki problémák okozzák a testi tüneteket. Való­színűleg a szervezetben lezajló hormonváltozások lehetnek az okai. Ha segítenek a hozzátar­tozók, ha a kismama szakít időt a pihenésre, feltöltődésre, ha­mar túl lesz rajta. BEGÖRCSÖLVE, KIMERÜLVE Nagyobb gond az úgynevezett posztpartum (szülés utáni) dep­resszió. Komolyabb betegség, és időben csak később, illetve idővel válik súlyosabbá, igazi lelki betegséggé (depresszió­Életem értelme, most mit csináljak veled? - mintha ezt lehetne leolvasni a kismama arcáról. Van segítség vá). A tünetek valójában nem is különböznek a baby blue-nál elmondottaktól. Merthogy ele­inte annak tűnik. Hangulatvál­tozások, sírógörcsök, kimerült­ségérzés, álmatlanság (stb.) jel­lemzik, csakúgy, mint a baby blue-t, de a tünetek egyre erő­södnek, megijesztve a kisma­ma környezetét is. Nem ritkán az öngyilkosság gondolata is megfogalmazódik az anyában. Amiből bőven kijut a kismamának, meg persze, a gyermeknek is az egyre gyakoribb szülés utá­ni depresszió kiváltó okai: le­esik az ösztrogén- és a progesz- teronhormon-szintje. A pajzs- mirigyhormon-szintje is lecsök­ken és ez fáradtságérzéssel és depresszióval járhat. A gyors hormonváltozásokhoz vérnyo­más- és az immunrendszer mű­ködésének változásai, az anyag­csere megváltozása is társul. fizikai változások Némely anya rosszul viseli a szülési fáj­dalmat, nehezen cipeli súlyfe­leslegét, elbizonytalanodik, úgy érzi, megváltozott alakja miatt elveszíti szexuális vonzerejét. stressz ebből aztán bőven kijuta kismamának. Az anya ki sem látszik a folyamatos ete­tésből, pelenkázásból. Ha elő­szörszült, ha nincs segítsége, nem csoda, hogy „kikészül”. megszenvedi gyermekA dep­ressziós anyák gyerekeinél gya­koribbak a viselkedészavarok- agresszió, hiperaktivitás, „hiszti”. Fejlődésük lelassul: a normálisnál később tanulnak megjárni, beszélni. Tanulási nehézségek lehetnek. Nehezebb a kapcsolatteremtés, a barátko- zás. A gyerek visszahúzódóvá válhat, vagy éppen dühkitörései lesznek. Érzelmi problémák is kialakulnak, és a gyakoribb ön­bizalomhiány passzív, függésre hajlamos személyiség kialaku­lásához vezethet. Ez valójában igazi depresz- szió, rendszerint pár hónap alatt fejlődik ki, de előfordul, hogy hirtelen alakul ki a sú­lyos állapot. Az ilyen depresz- sziót legtöbbször csak a lélek­gyógyász segítségével tudja a kismama leküzdeni. VESZÉLYBEN A pici isi Sajnos van egy jóval súlyosabb formá­ja is a betegségnek, amelyet posztpartum pszichózisnak ne­veznek. Bizony, ez is felléphet a gyermeküknek alig néhány nappal-héttel korábban életet adó anyáknál. Ennél a ritka, de nagyon komoly betegségnél az anya szinte teljesen elveszti valóságérzékét, és kapcsolatát a világgal. A szülés utáni első két héten belül lép fel általá­ban, de előfordul, hogy már alig néhány nappal a szülés után je­lentkeznek a komoly tünetek: hallucinációk, téveszmék, érzé­ki csalódások, extrém nyugta­lanság, izgatottság, evési-alvási képtelenség. Nyilvánvaló, hogy a posztpartum pszichózis diag­nózisát a szakember könnyen felállítja, de még előbb, a kis­mama környezetének kell ész­re vennie a tüneteket. Nagyon fontos, hogy a kismama szak­értő kezekbe kerüljön. Mivel ilyenkor nagyobb az öngyilkos­ság és az újszülött-gyilkosság (!) kockázata is, az esetek egy részében a posztpartum pszi­chózis sürgős kórházi kezelést igényel. bubophch /10 darab Láz SZABADULJON MEG A LÁZTÓL! www.rubophen.hu L^-ÉS A Rubophen tablettában mindig megbízhat, mert évtizedek célzott segítséget nyújtva, hatékonyan csillapítja a lázat. Keresse most kedvező áron a patikákbar Paracetamol tartalmú, vény nélkül kapható gyógyszer. *A tényleges fogyasztói árak eltérhetnek az egyes patikákban. ZENTIVA HU Kft. 1045 Budapest, Tó u. 1-5. - Tel.: (+36 1) 505 0050 - Gyógysze [ WMk Z0NTIVA JÉ A SANOFI VALLALATA A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT! ♦ á

Next

/
Oldalképek
Tartalom