Tolnai Népújság, 2012. december (23. évfolyam, 281-304. szám)

2012-12-01 / 281. szám

2012. DECEMBER 1., SZOMBAT 15 SPORT Példaként állhat a szekszárdi klub kajak-kenu Janics Natasa országváltásának ügye is terítéken volt a szakmai konferencián A Janics Natasa ország­váltása körüli hercehurca sem homályosíthatja el azt a tényt, hogy milyen kitűnő munka folyik a Szekszárdi Kajak-Kenu SE-nél - húzta alá Baráth Etele, a szövetség elnöke. Rónai Gábor Nem győzte dicsérni és méltat­ni a szekszárdi egyesületnél folyó munkát a szövetség el­sőszámú vezetője a PTE Illyés Gyula karon tegnap kezdődött és ma is zajló szakmai konfe­rencián. „A semmiből sikerült két év alatt egy olyan klubmo- dellt felépíteni itt Szekszár- don, amely példaként állat­ható a hazai egyesületek elé” - mondta az elnök, hozzátéve, hogy amíg lesznek ilyen vidé­ki fellegvárak, addig nem fog aggódni a magyar kajak-kenu sport jövőjéért. Pedig a mostanság történ­tek adnak okot az-aggodalom­ra bőségesen, elég csak Janics Natasa országváltása körü­li hercehurcára gondolni. A háromszoros olimpiai bajnok kajakos bő két hónappal ez­előtt azzal került a média ér­deklődésének fókuszába, hogy bejelentette: távozni szeretne, a jövőben szerb színekben kí­ván versenyezni. A szövetség elnöksége akkor határozottan elutasította a kérést, meghagy­Vaskuti István, a szövetség szakmai alelnöke egyebek mellett az ICF-kongresszuson elhangzottakról is beszélt va ugyanakkor egy kiskaput: ha a szerbek november 30-ig kifizetnek 150 ezer eurót (kö­zel 42 millió forint), akkor Ja­nics az „övék lehet”. Nos, a ha­táridő tegnap este lejárt. „Nem tudok róla, hogy meg­érkezett volna a pénz a szövet­ség számlájára - fűzte hozzá Baráth Etele. - Janics Natasa ügyéről tudni kell, hogy nem mi küldtük, ő akart elmenni. Hangsúlyozom, a szövetség októberi döntése nem Natasa, hanem a döntés ellen szólt. Azóta többször is beszéltem Natasával, és úgy gondolom, a kettőnk jó kapcsolata ettől megmaradt. Ugyanakkor látni kell, hogy nem járható út az, ha kineveljük a versenyzőket, és azok egyik napról a másik­ra itthagynak bennünket. Na­tasa nem tehet mást, mint ki­vár két évet.” Itt kell megjegyeznünk, hogy a bolgár edző-férj, And­rian Dusev szerint nemhogy kétéves, egyetlen hónapos ki­hagyás sem lesz, és megvan a legitim útja annak, hogy fe­lesége fizetés nélkül is szerb lehessen. Baráth Etele a szekszárdi klub kapcsán még kiemelte: „Azért is választottuk Szek- szárdot konferenciánk hely­színéül, mert mindenképpen meg szerettük volna mutatni ezt a klubot a tagságnak (ma délután látogatnak el a résztve­vők a Palánki-híd lábánál lévő vízitelepre), hogy ők is lássák, milyen kiváló munka zajlik eb­ben a kis egyesületben”. „Önvizsgálatot kell tarta­nunk” - ezt már Ábrahám Atti­la, az MKKSZ főtitkára mondta a Janics-ügy kapcsán. Kiemel­te, hogy ameddig a finanszíro­zási rendszer nem teszi lehe­tővé a klubok számára, hogy megfelelő feltételeket biztosít­sanak versenyzőiknek, addig előfordulhatnak ilyen esetek. Ugyanakkor azt is hangsúlyoz­ta, hogy mindenki, így Janics Natasa is pótolható. „A magyar kajak-kenu sport erejét mutat­ja, hogy az utánpótlásban van­nak olyan versenyzők, akikből könnyen lehetnek Janics Nata­sák” - tette hozzá. A konferencián tegnap a szövetség szervezeti megújítá­sa - nem kevés vitát generált a téma a konferenciateremben - mellett szó esett a jövőbeni fejlesztési lehetőségekről, és az utánpótlás-nevelés közpon­tosításáról is. Szombaton az edző- és továbbképzés, a fel­nőttképzés rendszere, az egye­sületi működés tervezhetősége kerül terítékre. A konferencia délben zárul. HIRDETÉS HIRSAV Jelmezben is lehet majd futni az atlétikai pályán mikulás-futás a Sportél­mény Alapítvány december 6-án mikulás- és krampusz­jelmezben futó, illetve a mozgást kedvelő embereket vár a szekszárdi atlétikai centrumban rendezendő Mi­kulás-futáson. A program 18 órakor kezdődik, a résztve­vők csak a hatos pályán fut­hatnak majd. Aki kellőkép­pen kiporosodik, ajándékot vehet át a szervezőktől. Ijonti Kata és Hanga Adám lett a legjobb kosárlabda A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége megválasztotta a 2012-es naptári esztendő legjobb magyar játékosait. A nőknél Honti Kata, a férfiak­nál Hanga Ádám diadalmas­kodott. A szövetség határo­zott arról is, hogy a jövőben az U23-as bajnokságot a nemrég elhunyt Morgen Fer- dinándról nevezik el. Az ml közvetíti jövőre a Konföderációs Kupát labdarúgás A közmédia közvetíti jövőre az év leg­nagyobb futballeseményét, a brazíliai Konföderációs Kupát. A nyolccsapatos via­dalon a házigazda Brazília, a világ- és Európa-bajnok Spanyolország, továbbá Olaszország, Uruguay, Ja­pán, Mexikó és Tahiti, vala­mint a januári Afrikai Kupa győztese vesz részt. MNV MagyarNemzeti Vagyonkezelő Zrt. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (1133 Budapest Xill. Pozsonyi út 56.) (a továbbiakban: Árvereztető), az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) és az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007 (X. 4.) Kormányrendelet (továb­biakban: Vhr.) szabályai alapján NYILVÁNOS ÁRVERÉS keretében értékesíteni kívánja a Magyar Állam tulajdonában lévő alábbi vagyonelemet (a továbbiakban: Ingatta): helyrajzi szám, cim megnevezés, terület egyéb körülmény az ingatteiHiytlvántartés szerinti vagynnkezelő! állapot teher és jogosultja kikiáltási ár (netté) (Ft) árverési biztosíték/ licitlépcső (Ft) Szekszárd belterület 3799/5 helyrajzi szám (7100 Szekszárd, Sport utca 5.) beépítetlen terület, 8007 m’ jogállás: vagyonkezelő név: Tolna Megyei Kormányhivatal nincs 32.400.000­3.000.000,­Az árverési biztosíték összegé! az ajánlattevőnek úgy keli átutalnia az MNV Zrt. Magyar Államkincstárnál vezetett 1003200(101501504 számú létéi számbszámára, hogy a jóváírás legkésőbb az árverés megkezdéséig megtörténjen. Az árverési biztosíték készpénzben nem fizethető be. Az árverés sorén az Ingatlan 1/1 tulalilDnl hányada karúi értekesitesre. Az értékesítéssel a vagyonkezelő Tolna Megyei Kormányhivatal vagyonkezelői joga megszűnik, amelyről a vagyonkezelő - felügyeleti szerve egyetértésével - az adásvételi szerződésben nyilatkozik. A licitelás netté értéken tértink. A megjelölt Ingatta értékesítése az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 88.§ (1) i) pontjai alapján általános lornalmi altival terhelt. A Vevő személyétől függően kerül az adásvételi szerződésben meghatározásra, hogy bruttó vagy nettó értéken vásárolja meg az Ingatlant A vevőnek nyilatkozni kell az árverést követően, hogy ÁFA adóalanynak minősülé és hogy ÁFA fizetésre kötekzhetőe. Ha a vevő valamelyik kérdésre nemleges választ ad, vagy magánsze­mély, akkor bruttó értéken veszi meg az Ingatlant és az iin. egyenes ÁFA számlázás kerül alkalmazásra. Az Ingatta per-, teher- és Igénymentes. Az Ingatlan rövid bemutatása: Az Ingatlan a Sport utca és a Keselyüsi út mentén helyezkedik el a település keleti határának közelében. Környezetében a Sport és szabadidő központ a Szekszárdi Sportcsarnok, az új Szekszárdi Fürdő, Ipari, kereskedelmi ingatlanok, az út déli okialán ipari ingatlanok sora helyezkedik el szilárd burkolatú úton megközelíthető. A főtt-észtet szabályos négyszög alakú, felszíne sík, egy oldalról - ez Samsonite Kft felöli oldal - bekerített. Övezeti besorolása Gksz-2 Kereskedelmi és szolgáltató jelű terület Az Ingatlant gyom és pázsit takarja, rendezetlen benyomást kelt Közvetlen környezetében minden közmű megtalálható, de a terület szemrevételezése alapján a csatlakozási pontok kiépítettségének nyomát nem tehet fellelni. Az árverésen árverezőként csak az vehet részt aki az árverésre jelentkezés során, az árverési feltételeket tartalmazó külön Nyilatkozatokat amelyek a Hirdetmény­ben rögzített feltéteteket tartalmazzák, (hiánytalanul kitöltve és aláírva) átadja Árvereztető részére. Az üres nyilatkozatok az árverés helyszínén az árverést megelőző en átvehetnek, illetve az MNV Zrt honlapjáról az alábbi linken letölthetőek: http://vflivwjiviv.hu/BljarasidDhuimnhimoli/arvorevij8lteteleli Fentieken kívül o nőm tarmészotos személy nyertes érvorezönáh (vevőnek) az adásvételi szerződésben nyilatkoznia kel arról hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011, évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvt) 3. § (1) bekezdése szerinti attetható rzatvezsteeli méiosül amely részére a nemzeti vagyonnak minősülő Ingatlan tulajdonjoga az Nvt, 13. § (2) bekezdése értelmében átruházható. Vevő tudomásul veszi hogy amennyiben ezen nyilatkozata nem felel meg a valóságnak, az a szerződés semmis­ségét vonja maga után. Az Az árverés helyszíne: Az árverésre jetentkezés helye: anreresre jeeniKezes lOBje. Az árverésre jetentkezés módja: az MNV Zrt Tolna Megyei Területi Irodája előzetesen egyeztetett kérés alapján biztosítja 2012. december 17 10.00 óra Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Tolna Magyal TarüteO Iroda. Szekszárdi Uszt Ferenc tár 3. II emelet Az árverés helyszíne. 2012. december 17 9.00 óra személyesen vagy képviselő útján L AZ ÁRVERÉSEN VALÓ RÉSZVÉTEL FELTÉTÉÜL I. Árverési biztosítok megfizetése: Árvereztető az árverésre jelentkezőknek az árverésen történő részvétel teltételeként árverési biztosíték megfizetését Írja elő. Az árverési biztosítékot az árverésen való rész­vétel teltételeként az árverezőnek az árverés megkezdését megelőzően át kell utalni az MIM Zrt Magyar Áltemkhicstámál vezetett 1003200001501504 számú letéti szám­laszámra. Árvereztető külön felhívja a figyelmei hogy az ajánlati biztosíték megfizetését csak abban az esetben áll módjában ekoga&ti, ha annak az MNV Zrt számláján történő jő váírása az árverés megkezdéséig megtörténik. A nyertes árverező esetében az árverési biztosíték a vételárba beszámításra, a nem nyertes árverezők részére az árverés napján az MNV Zrt intézkedik a visszafizetés it tetve visszautalás iránt Az árverési biztosíték után Árvereztető költséget nem számít fel és kamatot nem fizet 2. Igazolás bemutatása az árverési biztosítók befizetéséről: Az árverésen csak az vehet részt, aki Igazolást mutat be arról hogy az árverező az árverési biztosítékot a 1/1. pontban foglaltak szerint átutalta az Árvereztető számlájára. Amennyiben a nyilatkozattétel feltételei fennállnak, az árverező írásbeli nyilatkozata („Nyilatkozat az ajánlattevő részére történő értékesítés teltételeinek fennállásáról" - le­tölthető a www.mnv.hu honlapról) szükséges arról hogy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 178. § 32. pontja szerint az árverés időpontjában köztartozás­mentes adózónak minősül és Árvereztetővel szemben lejárt tartozással nem rendelkezik. 3. Személyazonosság igazolása, képviselet eseten közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba legten meghatalmazás átadása: Az árverésen részt venni és vételi ajánlatot tenni személyesen vagy meghatalmazott útján tehet. A meghatalmazást közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. Az árverésen történő részvételi jogosultságot jelentkezéskor igazolni kell a személyazonosság igazolására alkalmas irattal valamint gazdálkodó szervezetek vagy más szervezetek nevében történő részvétel esetén eredeti vagy közjegyző által hitelesített aláírási címpéldánnyal és 30 napnál nem régebbi hiteles cégkivonattal - amennyiben ezzel még nem rendelkezik akkor a cégbejegyzés iránti kérelmének cégbírósági lajstromszámmal ellátott példányával Rletve bírósági nyilvántartásba vétet rä szóló okirattal vagy ezekkel egyenértékű okirattal (ezen okiratok eredeti vagy közjegyző által tvtetesitett példányával). ti. AZ ÁRVERÉS: Az árverés közjegyző jelenlétében történik. Árvereztető az árverés megkezdésekor ismerteti az árverés részletes feltételeit. Az ajánlattevők a kikiáltási árról indulva felfelé licitálhatnak, az árverés vezetője által közölt aktuális lidttepcsővet vagy annak többszörösével. A meghirdetett induló kikiál­tási árnál alacsonyabb ajánbtot tenni nem lehet az ilyen ajánlat érvénytelen. Az árverési eljárás során az Ingatkn tulajdonjogának megszerzésére vonatkozó szerződés megkötésére a licitálás sarán a togmagasabb vételárat alánlá árverező szerez Inget Amennyiben több azonos összegű végső ajánlat van. az azonos atánöatet tevők között - a helyszínen - sorsolással dől el hegy közülük melyik szerez jeget a szerződéskötésre. Hl. SZERZŐDÉSKÖTÉS: A nyertes árverező kötetes a szerződést Árvereztető szerződéskötésre felhivő levelében meghatározott határidőn belül megkötni. A szerződéskötés határideje nem határoz­ható meg az árverést követő 15. napnál későbbi időpontban. Árvereztető az árverés során - a legmagasabb vételár megállapítását kővetően, a tájékoztatás árverési jegy­zőkönyvbe foglalása mellett - szóban is tájékoztathatja a nyertes árverezőt a szerződéskötés időpontjáról Az adásvételi szerződés megkötésének előfeltétele, hogy a Vhr. 27 §a abpján az ajánlattevő személynek (az árverés nyertese) igazolnia kelt hogy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 178. § 32. pontja szerint köztartozásmentes adózónak minősül és az MNV Zrt-vel szemben tejárt tartozással nem rendelkezhet A köztarto­zás szerinti kizáró feltétel fennállásának hiányát az árverező 30 napnál nem régebben kiállítón közokirattal igazolja, vagy szerepelnie keli a köztartozásmentes adózói adat­bázisban, továbbá rendelkeznie kell a helyi önkormányzat jegyzője által kiállított adóigazolással. Az igazolásokat legkésőbb a szerződéskötéssel egyidejűleg kell az MNV Zrt. Tolna Megyei Területi Irodája részére benyújtani. M. A VÉTELÁR KIEGYENLÍTÉSE: Az Ingatta vételára egy összegben, átutalással fizethető meg legkésőbb a szerződés megkötését követő 15 napon belül Árvereztető halasztott vagy részletfizetést tartat mazó ajánbtot nem fogad et Árvereztető (Eladó) a tulajdonjogot a teljes vételár igazolt megfizetéséig lenntartja. Vevő tulajdonjogának adásvétel jogcímén történő ingatlan- nyilvántartási bejegyzéséhez Árvereztető a teljes vételár Árvereztető bankszámláján történő jóváírása esetén járul hozzá Amennyiben az árverési vevő a teljes vételárat a szerződés megkötésétől számított 15 napon belül nem fizeti meg, az árverési biztosítékot elveszti és az árverés ered­ménytelennek minősül Az árverés eredménytelen: • ha nem jelent meg egy árverező sem, • ha az árverezők a kikiáltási áron érvényes vételi ajánbtot nem tettek: • ha az árverési eljárás tisztaságát vagy az árverezők érdekeit súlyosan sértő cselekmény, vagy az összeférhetetlenségi szabályok megsértése miatt az árverés érvény­telenítéséről kell dönteni; • a nyertes ajánlattevő visszalépése esetében (Visszalépésnek minősül, ha a nyertes ajánlattevő a szerződéskötésre előirt határidő alatt a szerződést nem köti meg, vagy a teljes vételárat határidőben nem fizeti meg.) Ebben az esetben a nyertes árverező a befizetett árverési biztosítékot elveszti, felel a2 Árvereztetőt éd károkért és viseli az Árvereztető ebből eredő költségeit. Az Árvereztető fenntartja a jogát arra, hogy az álbmi vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) Korm. rendelet 34. Jának (3) bekezdése alapján az árverési hirdetmény az árverés megkezdése előtt visszavonja, valamint a 41. § (6) bekezdése alapján az árverési eljárást erednénytelennek nyilvánítsa Az Árvereztető az árverési hirdetményt - annak megkezdéséig - kártérítési, illetve kártalanítási kötelezettség nélkül vonhatja vissza ebben az esetben az árverési biztosítékot habdéktabnul visszafize­ti. A tulajdonszerzési korlátozásba ütköző szerződés semmis. Árvereztető felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy önmagában az árverés lefolytatása és eredményhirdeté­se abpján Árvereztetőnek szerződéskötési kötelezettsége nem keletkezik. Az Árvereztető kért hogy az Ingatta áRapoterét szerkezetéről az Ingatlanra vonatkozó helyi vagy országos előírásokról az ánarósan tűrtem részvételt megelőzően megfelelő Mtekkitessel tájékozódjanak, és ajánlataikat ennek abpján tegyék meg továbbá a szerződéskötéshez szükséges Igazolások beszerzéséről úgy gondoskodjanak, hogy azok a szerződéskötés előirt Időpontjára rendelkezésre álljanak. Az árveréssel kapcsolatosan a lebonyolítás és az értékesítésre kerülő Ingatlan vonatkozásában thvábbi információk kérhetők a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Tolna Megyei Területi Irodájánál (dm: Szekszárd, Uszt Ferenc tér 3. II. emelet, telefon: 40-510913, mobil: *36- 30 828 0892). 1 «

Next

/
Oldalképek
Tartalom