Tolnai Népújság, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)

2012-11-24 / 275. szám

2012. NOVEMBER 24., SZOMBAT GYERMEKVILÁG 5 Meglepetés minden napra adventi naptár Nem csak édességeket érdemes belerejteni A kalendáriumokat a gyerekek nagyon szeretik, főleg, ha csoki van benne (Képünk illusztráció) A Kék Vonal és a krízisvonal is segíthet az ünnepek alatt mintegy 4000 hívást fogad­nak havonta a Kék Vonal Gyer­mekkrízis Alapítvány önkénte­sei. Ennél többen is igényt tar­tanának a segítségükre, a kapa­citásuk azonban véges, így a ki­emelt időszakokban (főleg az ünnepek környékén) gyakrab­ban kell telefonálni, hogy vonal­ba kerüljön az illető. Reményi­né Csekeő Borbála, a Kék Vonal szakmai vezetője egy rádióadás­ban elmondta, a fiatalok kérdé­sei, problémái nemigen változ­tak, ők maguk viszont nyitot- tabbak lettek. Legnehezebben a családon belüli problémákról be­szélnek. A Kék vonal (116-111) bármely hálózatból ingyenesen hívható. Az önkéntesek együtt­gondolkodással, tanácsokkal igyekeznek segíteni a legkénye­sebb témákban is. A krízisvona­lon pedig (116-000) eltűnt, szö­késben lévő gyerekek kémek se­gítséget, de ide telefonálhatnak azok is, akik eltűnt csemetéiket, kis barátaikat keresik. ■ M. Á. Rajzpályázat a 6-14 éves lurkók számára GYERMEKRAJZPÁLYÁZATOT hir­det a Gyermekorvosok Országos Egyesülete és a Magyar Gyer­mekorvosok Társasága. A ki­írás 6-14 éveseknek szól, akik­nek a doktornénijükkel illetve doktorbácsijukkal megesett leg­kedvesebb történetüket, kell pa­pírra vetniük rajzban. A kezde­ményezés célja, hogy kiderüljön, kik a legkedvesebb gyermekor­vosok Magyarországon. - A ne­mes versengés életre hívásával legfőbb célunk az volt, hogy a gyerekek munkáján, igyekeze­tén keresztül közösen hívjuk fel a társadalom figyelmét nagysze­rű gyermekgyógyászainkra - mondta Dr. Badacsonyi Szabolcs, a Szent Margit Kórház főigazga­tója, a pályázati zsűri elnöke. Az Astellas Gyermekrajz Pályázatra 2013. január 3-ig lehet postára adni az alkotásokat. Cím: SESA­ME Pályázati Iroda, 1660 Buda­pest, Pf. 448. A borítékra rá kell írni a jeligét: „Astellas Gyermek­rajz Pályázat 2012". További in­formáció: www.astellasazorvoso- kert.hu ■ Á.M. Ünnepi kalendáriumot nem csak venni, készíteni is le­het. Könnyedén valóra vált­ható ötleteink közül a kevés szabadidővel rendelkezők is tudnak válogatni. Molnár Ágnes- Soha nem feledem, mekkora öröm volt számomra, amikor es­ténként kinyithattam egy-egy ablakot az adventi naptárban- emlékszik vissza immáron fel­nőtt fejjel Baka Zsuzsanna. Mint mesélte, az anyukája általában akkor vitte oda neki a naptárat, amikor ő a kádban ült, ahol a ka- rácsonyvárás részeként minden alkalommal ehetett egy kedves kis figurás csokit. Az ünnepi készülődés ezen formájának azonban nem csak az ajándékok vagy az örömszer­zés miatt van nagy szerepe. Se­bestyén Györgyi, az I-es számú Óvoda Kindergarten vezetője el­mondta, a naptár segíti a gyere­kek időérzékének fejlődését, és ezáltal könnyebben nyomon kö­vethetik, mennyi idő van még karácsonyig. Óvodás korban ugyanis még nem érzékelik a gyerekek annyira az időt és an­nak múlását, a kalendárium se­gítségével viszont ők is vissza tudnak számolni. Sebestyén Györgyi elmesél­te, náluk az oviban is van ad­venti naptár, a zsebeket azon­ban nem édességgel töltik meg. Van, hogy versike kerül elő egy adott nap, míg máskor hang­szer, mellyel karácsonyi dalo­kat adnak elő. Bár adventi naptárakat a bol­tokban is lehet kapni, otthon sokkal egyedibbeket, ötleteseb­beket lehet kreálni. Mutatós, ám rendkívül egyszerű és költ­séghatékony, ha a kalendárium kisebb borítékokból készül. Eze­ket otthon is el lehet készíteni, de fel lehet használni a hagyo­mányos fajtákat is. Bármelyik­re is essen a választás, érdemes színes csomagolópapírral (még jobb, ha ünnepi mintás) bebur­kolni. Ezeket már csak fel kell fűzni egy szalagra (lehet csi­pesszel, vagy lyukasztásos mód­szerrel) és kiakasztani a lakás­ban. Az édességen kívül szám­talan ajándékot bele lehet csem­pészni ezekbe, melyek nem kell, hogy feltétlenül tárgyak legye­nek. Szerepelhet bennük mese­nézés vagy olvasás, kirándulás, korcsolyázás, de akár ünnepi dekoráció fabrikálása is. Sőt mi több, azok a párok is bátran bele­vághatnak a kalendárium készí­tésbe, akiknek még nincs gyere­kük, és az ajándékok között sze­repelhet akár masszázs, házi­munka átvállalása vagy ágyba hozott reggeli is. az adventi naptár hagyomá­nya egészen a XIX. századig nyúlik vissza. A legelső, kézzel készült ünnepi kalendárium 1851-ben látott napvilágot, de még nem hasonlított a maiak­hoz. A vallásos családokban az ünnepi várakozás idején na­ponta kis bibliai képeket akasztottak a falra, vagy meg­gyújtottak egy gyertyát, esetleg Talán még ennél is egysze­rűbb a tölcséres megoldás, me­lyet színes kartonlapokból pikk-pakk meg lehet valósítani. Ezeket tölcsér formájúra hajtva, majd megragasztva készen is van a „csomagolás”, melybe már csak az ajándékokat kell elhe­lyezni. Zsinórra felfűzve a gye­rekszoba dísze is lehet a „nap­tár”, melyre a tölcséreken kívül krétával húztak egy vonalat a padlóra. az első nyomtatott adventi naptárat Gerhard Lang készítet­te 1908-ban, bár ezen még nem voltak kisablakok, csak színes képeket lehetett feltűzni napon­ta egy kartonra. A nyithatós vál­tozat is az ő nevéhez fűződik, az ablakok mögött vallásos kis képekkel. más ünnepi díszeket is lehet ag­gatni. Nem csak papírból lehet ezeket elkészíteni, hanem akár filcből is, így némi időráfordítás­sal mikulás-sapkák vagy csiz­mák is születhetnek. A papírláncos megoldás is egyszerű, de annál nagysze­rűbb lehet. Ehhez 24 egyfor­ma csíkot kell kivágni papírból (ugyancsak érdemes karácsonyi mintásat használni), és egy-egy vers, vagy mese címét írni a hát­oldalukra. Ezután már csak ösz- sze kell ezeket ragasztani úgy, hogy egymáshoz kapcsolódja­nak. A környezettudatos, otthoni alapanyagokat előnyben része- sítők számára pedig a szalvé­ták, és egy nagyméretű papír­táska is remek szolgálatot te­het. Utóbbi lehet az alap, me­lyen a szalvéták jelzik szép, nagy számmal a közepükön az ünnep közeledtét. MESE A vén kutya Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy ember, s volt ne­ki egy kutyája. A kutya már nagyon öreg volt, nem bírt harapni, csak ugatni. Egyszer az ember kint áll a ház előtt a feleségével, s azt mondja neki: - Én ezt a kutyát agyonütöm, nem bírja már a húst rágni. A kutya meghallotta, nagyon szomorú lett. Kiment az erdő­be a farkashoz, elpanaszolta neki, mit mondott a gazdája. Azt feleli a farkas: - Ne búsulj semmit, majd segítek én a ba­jodon. Hanem mit adsz? A kutya odaígérte neki a gaz­dája bárányát. Azt mondja a farkas: - Majd ha a gazdád kijön a feleségével, és kihoz­zák a kisgyereket is, leteszik a bokorba, én felveszem a gye­reket, elszaladok vele, te meg gyere utánam. Leteszem az út közben, te meg hozd vissza az erdő szélére. Azután nem lesz bántódásod! Úgy is tettek. Mikor a gazda kihozta a gyereket, a farkas ellopta, az apja meg az anyja nagyon sírt utána. Egyszer csak látják, hogy hozza a ku­tya a gyereket. Hazahívták a kedves jószágot, jól tartották, ló dolga volt most már, azt gondolta, semmi baj nincs. Hát jön ám egyszer a farkas a bárányért! De a kutya annyira ugatott, hogy a farkas elsza­ladt, és azt kiabálta: - Megállj, gyere csak ki még egyszer az erdőbe, majd meglakolsz! A kutya nem is mert egyedül kimenni, de talált egy három­lábú, sánta macskát, akivel kiment. Már messziről látta a farkas meg a vaddisznó, hogy jönnek, nem tudták sehogy sem eltalálni, hogy mi az, amit a kutya hoz. Azt gondolták, egy nagy követ gurít, s egy karddal - a macs­ka farkával - meg hadonász össze-vissza. Nagyon féltek, a vaddisznó egy bokor alá bújt, a farkas meg egy fára má­szott fel. Egyszer meglátja a macska, hogy a vaddisznó az orrával mozgatja a bokor alsó levelét, a macska odaugrott, jól beleakaszkodott, mert azt gondolta, hogy egér. A vad­disznó sivalkodott: -Aú, aú! Ahol a bűnös, a fán! A vaddisznó elszaladt, a kutya meg a macska felnézett a fára. A farkas elszégyellte magát, s összebarátkoztak. Még ma is élnek, ha meg nem haltak. forrás: egyszervolt.hu Szentképek díszítették az adventi naptárakat ONYV - FILM - SZÓRAKOZÁS DVD-ajánló J Meserejtvény Könyvajánló Az oroszlánkirály az állatok királyának, Mufasá- nak első fiúgyermekeként Szim- ba a trónörökös. De nem nézi mindenki jó szemmel az érkezé­sét. Szimba gonosz nagybátyja, a hiénákkal szövetkező Zordon régóta feni a fogát a király trón­jára, és tudja, hogy ha a kis utód nem áll az útjában, Mufasa ha­lála után az ő fejére kerül a ko­rona. Zordon ármánykodása mi­att a kis Szimba életveszélyes helyzetbe kerül: a kiszáradt fo­lyómederben egy megvadult bi­valycsorda előtt találja magát, és csak édesapja önfeláldozó bá­torságának köszönhetően éli túl a helyzetet. Apja azonban már nem tud kitérni a csorda elől. Színes, am. rajzfilm, 89 perc Ha megfejted az alábbi rejtvényün­ket, egy meseszereplő nevét kapod meg. A megfejtést küldd be a Tolnai Népújság címére, és ha szerencsé­vel jársz, egy könyvet nyerhetsz! 1. Szerencsejáték focieredmények­kel 2. Kicsi Ágnes 3. A nagyi anyukája 4. Díszes Cím: Tolnai Népújság szerkesztősé­ge, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. A borítékra írjátok rá: Mese-rejt­vény. Beérkezési határidő: novem­ber 30. Előző heti nyertesünk: Gal­la Zsóka (Bátaszék). Gratulálunk! Nyereményed postai úton juttat­juk el. 1. 2. 3. 4. Tea Stilton: A Bálna sziget titka tea angyalai a Bálna-szigeten lévő híres Cinnford Egyetem és Szakiskola öt diáklánya. Az órák mellett barátságok, sze­relmek és versengések teszik izgalmassá az iskolai életet. A Bálna-sziget titka című kötet­ben kezdődik az új tanév, és a diákok megérkeznek a Cinn­ford Egyetemre. Minden év­ben, az évnek ebben a szaká­ban a bálnák csapatostul vo­nulnak el a sziget partjainál. Idén azonban egy vad orka fe­nyegeti a tenger nyugalmát... Cartaphilus Kiadói Kft, 52 ol­dal, 2012 FORRÁS: PORT.HU FORRÁS: LIBRI.HU

Next

/
Oldalképek
Tartalom