Tolnai Népújság, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)
2012-11-23 / 274. szám
2012. NOVEMBER 23., PÉNTEK 3 HÍRSÁV JEGYZET Amihez hozzáférünk azt már közhelyszerűen emlegetjük, hogy mivel a gyorséttermi ebédek nem tűnnek el nyomtalanul, az átlagamerikaiak erősen túlsúlyosak - ám azt soha nem tesszük hozzá, hogy nálunk csak egy paraszthajszálnyival jobb a helyzet. Szó nincsen már arról, hogy a magyar egészségesen étkező nép: azt eszünk, amihez hozzáférünk. És most tényleg tessék ezt szó szerint venni: ha öt forinttal olcsóbb a háromszor annyi cukrot tartalmazó akármi a polcon, nem kérdés, hogy melyiket dobjuk a kosárba. A baj csupán az, hogy az ilyetén gondolkodás (vagyis hát nem-gondolkodás) azokon csattan, akiken nagyon nem kellene: a gyerekeinken. Ők azt eszik, amit adunk nekik - illetve válogatnak gyakorta, de mindig úgy alakul, hogy az egészségtelenebb ételre szavaznak. A tökfőzeléket simán visszaküldik, a kis porcukorral megbolondított aranygaluskát soha. Aztán jön a hétvégi mérlegre állás a fürdőszobában, jól van, kicsim, jó húsban vagy, nem kell a táskádba téglát tenni, nem fog felkapni a szél, az a pár kiló plusz eloszlik, szép vagy, ne szomorkodj. a megoldást tudjuk: zöldség, gyümölcs, mozgás, túró rudi parkolópályára, gumicukor a kukába. Nem bonyolult egyáltalán. Csak hát ráparancso- lással ez nem megy: magyarázni kellene, példát mutatni. Arra meg kinek van ideje? Úgyhogy marad a kakaós csiga reggelire, a süti az ötösért, a Happy Meal menü, ha nincs idő vacsorát csinálni. És persze nem cél a tizennyolc évesen a vasággyal ötven kiló, de nyilván a száztíz sem, sok sírással, sok elkezdett fogyókúrával, sok csalódással. Van a kettő között is világ - igaz, nagyon jól bujkál. ÍRÁSUNK A 4. OLDALON Jaszenovics Dóra MEGYEI TÜKÖR Még hajnali háromkor is táncoltak a fiatalok, olyan jól sikerült a PTE Illyés Gyula Kar gólyabálja. A Hallgatói Önkormányzat (HŐK) által szervezett esemény sztárvendége Auth Csilla énekesnő volt, később a Joker Zenekar húzta a talpalávalót. A bálon királynőt és királyt is választottak, a korona Prantner Anita és Nász Imre fejére került, többek között szekszárdi bort és kari pulóvert kaptak ajándékba. A rendezvényen, mely az őszi hallgatói napok része volt, nem csak elsőévesek, hanem az idősebb tanulók, sőt külsősök is szép számmal részt vettek, mondta Bottyán Péter HŐK elnök További képek: TEOL.hu Oszlopnak hajtott, súlyosan megsérült mőcsény Villanyoszlopnak ütközött tegnap egy autó Mő- csényben. A rendőrség tájékoztatása szerint a volán mögött ülő férfi vélhetően nem az út- és látási viszonyoknak megfelelően vezetett. A sofőrt a tűzoltók szabadították ki az autóból, a mentők koponyaalapi törés gyanújával szállították kórházba. ■ Sz. Á. Hordós újborokat kóstoltak az egyetemen szekszárd Kistermelők hordós újborait kóstolták szerdán este a PTE Illyés Gyula Karán a Borkultúra Szabad- egyetemen. A borokat Módos Ernő, az Alisca Borrend nagymestere mutatta be. Mint elmondta, feltehetően kiváló borok várhatók az idei kevés, ugyanakkor nagyon jó minőségű termésből. ■ 1.1. Megoldódhat a szennyvíz elvezetése pincehely Benyújtotta a település a szennyvízcsatorna- hálózat kiépítésének előkészítő szakaszára vonatkozó pályázatot. E célra mintegy 24 millió forintot nyertek. December elején tájékoztatják a lakosságot, az ő beleegyezésükre is szükség lesz. ■ M. Á. Eltűnt otthonról a lány, a rendőrség keresi alsónána Eltűnés miatt körözi a képen látható 17 éves alsónánai lányt a Szekszárdi Rendőrkapitányság. Jaszenovics Dóra még október 24- én távozott el otthonából, azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Utolsó ruházata nem ismert. Aki tud róla valamit, hívja a 74-501-100/3640-es melléket, vagy a 107,112-es telefonszámokat. ■ 1.1. Nem diák, nem keres, de fizet járulék Ha a tanulói jogviszony megszűnt, a szülőnek fizetnie kell Decembertől már járulékot kell fizetniük azoknak a volt diákoknak, akik vagy nem tanultak tovább, vagy az iskola befejezése után még nem tudtak elhelyezkedni. December közepén jár le ugyanis a tanulói jogviszony. Mauthner Ilona Az idén ősszel csúcsot döntött az országban azoknak a száma, akik befejezték a tanulmányaikat - főiskolán, egyetemen, technikumban, vagy középiskolában - de nem tudtak elhelyezkedni és nappali tagozaton sem tanulnak tovább. Nekik gyakorlatilag megszűnt a tanulói jogviszonyuk és bár nincs munkahelyük, az egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetniük kell. A NAV Tolna megyei igazgatóságának osztály- vezetője, Simonné Szabó Éva segített kiigazodni abban, kire, milyen járulékfizetési kötelezettség vonatkozik.- A törvény előírja, hogy a társadalombiztosítás rendszerében való részvétel kötelező, vagyis egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetni. Ennek összege havonta 6390 forint, vagyis napi 213 forint. A járulékot akkor is kell fizetni, ha orvosi ellátást nem vesz igénybe az érintett. Azok a diákok, akik általános, közép,- vagy felsőfokú tanulmányokat folytatnak, vagyis a hallgatói jogviszonyuk kezdetétől egészen a diákigazolványuk jogosultságáig (alapesetben ez október 31) alanyi jogon biztosítottak. A középiskola befejezése után, ha nem tanulnak tovább, vagy a felsőfokú tanulmányaik befejeztével nem tudnak elhelyezkedni, akkor is fizetniük kell az egészségügyi szolgáltatási járulékot - mondta az osztályvezető. Október 31-gyel szűnik meg a tanulói jogviszonyuk a volt diákoknak (eddig érvényes a diákigazolványuk is), ezt követően 45 napig még passzív jogon jár az egészségügyi ellátás számukra. Gyakorlatilag december 16-tól kell bejelentkezniük az érintetteknek a 12T1011-es számú adatlapon (papíralapon vagy elektronikus úton) az adóhatósághoz. Az adatlap az ügyfélszolgálaton is beszerezhető. Az első befizetést január 12-ig kell megtenni, melynek összege 16x213 forint, (3408 forint) hiszen decemberben csak félhavi a járulékalap. Ha a diák levelező tagozaton tanul tovább, rá ugyanúgy a már leírtak vonatkoznak, nekik nem jár a nappalisok utáni alanyi jogosultság. Ha a volt diák után nem fizetik az egészségbiztosítási járulékot, az előbb-utóbb kiderül, például a háziorvosnál, hiszen a nyilvántartás ezt egyből jelzi. A hiányosságot aztán továbbítják az adóhatósághoz, amiből akár büntetés is lehet. Más a helyzet, ha a diák egyben őstermelő is, de akkor is fizetni kell amennyiben a 16. életévét betöltött diák rendelkezik érvényes őstermelői igazolvánnyal, akkor ezen a jogcímen biztosítottnak minősül - mondta az osztályvezető. A biztosítotti jogviszonyt a 12T1041-es számú adatlapon kell bejelenteni. Ha a tanuló (legyen az nappalira vagy levelezőre járó) őstermelő, akkor mindenképpen be kell jelenteni a már említett adatlapon és fizetni kell utána a járulékokat. Akkor is, ha nappali tagozatra jár. A biztosítási kötelezettséget negyedévente kell rendezni, először januárban, majd áprilisban, júliusban, végül októberben. Ha a diák nem kezdő őstermelő, akkor az előző évi őstermelésből származó bevétele után kell fizetni a következőket: ha a bevétel nem érte el a 8 millió forintot, akkor az őstermelői bevétel 20 százaléka után 4 százalék egészségbiztosítási járulékot és 10 százalék nyugdíjjárulékot kell fizetni. mivel nyugdíjjárulékot is fizet a diák, így a nyugdíj-alapjába is beleszámít majd ez az idő. Ha a diák kezdő őstermelő (az idén lett őstermelő), akkora minimálbérnek megfelelő összeg után 7 százalék egészségbiztosítási járulékot, 10 százalék nyugdíjjárulékot és 27 százalék szociális hozzájárulási adót fizet negyedévente. A barátság a havat is megolvasztja premier Gerda és Kay varázslatos történetét vitte színre a Deutsche Bühne Ungarn Az LMP nem csatlakozik, de hajlandó együttműködni szekszárd Hópelyheket jelképező fehér függönyök, téli fények és sűrű köd - csodás téli tájjá változott a szekszárdi Deutsche Bühne Ungarn színpada. Elsősorban gyermekközönségét várja e mesevilágba, a Hókirálynő - Die Schneekönigin - birodalmába a szekszárdi teátrum.- Ez a történet nagy-nagy varázslat, és nincs szebb annál, mint élőben átélni a varázslatot! - így vélekedett Lotz Kata, a DBU színésznője, aki ebben a darabban öt szerepben tűnik fel. Az első jelenetben jóságos nagyanyót játszik, aki szeretett unokájának, Gerdának épp palacsintát süt. A kislány és legjobb barátja, Kay elválaszthatatlanok: legalábbis addig, míg meg nem jelenik a Hókirálynő - Frank Ildikó alakítja - , aki a kisfiút elvarázsolja és magával viszi a fagy birodalmába. Ám a talpraesett Gerda kalandos útra kel, hogy megszabadítsa barátját a fogságból. A bátorságról, barátságról és a szeretet erejéről szóló mesejátékot Verena Koch vitte színre. A Linzben élő írónő-rendezőnő és a színház társulata fontos üzeneteket kíván közvetíteni. Az egyik ezek közül az, hogy a szeretet erejével bárki megtalálja a nehéz helyzetből kivezető utat. A második szerint pedig bárki hibázhat, de attól még nem kell magányossá válnia. ■ Sz. Á. Gerda és Kay, azaz Alica Weirauch és Tom Pilath szekszárd-budapest Önállóak vagyunk és leszünk, senkihez nem csatlakozunk, de ügyek mentén a jövőben is együttműködünk valamennyi, az ország sorsát szem előtt tartó politikai erővel. Ezt az álláspontot képviselte és fogadta el Tolna megye három delegáltja is a Lehet Más a Politika hét végén Csillebércen tartott kongresszusán.- Nem vagyunk hajlandóak beolvadni egy bizonytalan közösségbe - erősítette meg a szándékot a megyei színeket képviselő Dömötörné Solymár Orsika, aki első kézből tájékoztatta lapunkat a történtekről. - Ha megnézzük, hogy a társadalom- és gazdaságpolitikai elveket tekintve mekkora különbségek vannak Bajnai Gordon és az LMP programja között, akkor bárki számára egyértelművé válik döntésünk: egyelőre elhamarkodott dolog lenne belemenni bármilyen, mégoly laza koalícióba. Azt is eldöntöttük, hogy a jelenlegi parlamenti pártok közül egyikkel sincs és nem is lesz választási együttműködés. Olyan koalícióba sem megyünk bele, melyből az következhet, hogy Magyarország leendő kormányfője egy volt miniszterelnök legyen. Ez nem jelenti azt, hogy ne lenne párbeszéd, akár parlamenten belüli, akár azon kívüli szerveződéssel. Ám csatlakozás máshoz - nincs! ■ Sz. Á.