Tolnai Népújság, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)

2012-10-05 / 234. szám

2012. OKTÓBER 5., PÉNTEK 15 SPORT - SZOLGÁLTATÁS Janics Natasa Belgrádban bejelentette, hogy hazatér RENDKÍVÜL BOLDOG, hogy VÍSZ- szatérhet Szerbiába a kajakos Douchev-Janics Natasa, aki magyar színekben három olim­piai aranyérmet szerzett. A 30 éves sportoló csütörtö­kön Belgrádban tartott sajtótá­jékoztatót, amelyen országvál­tását azzal magyarázta, hogy Magyarországon soha nem találta meg igazán a helyét. „Magyarországon mindent megadtak nekem. Amikor 2001-ben elmentem Szerbiá­ból, nem voltak megfelelőek a feltételek az élsporthoz. Sze­rencsére az elmúlt időszakban azok a megfelelő emberek kerültek a szükséges pozíci­ókba, akik tudják, mi kell a csúcsteljesítményhez. Örülök, hogy visszatérhetek” - idézte Douchev-Janicsot a szerb Beta hírügynökség. Janics hozzátette: még egy ideig Szegeden készül, ezt kö­vetően azonban Bácskapalán- kon folytatja. „Szeretném, hogy a vissza­térésemmel Szerbia jó néhány éremmel gazdagodjon a jövő­ben. A riói olimpia ugyanakkor még messze van, de természe­tesen szeretnék részt venni az ötödik olimpiámon is” - mond­ta Janics. A szerb és a magyar szövet­ség, valamint a Szerb Olimpiai Bizottság egyeztet arról, hogy a versenyző milyen ellenté­telezés fejében szerepelhet a jövőben szerb színekben. Az , MKKSZ nagyságrendileg 150 «*er eurót kér a klasszisátiga­zolásért. ■ T. N. Ronaldo kitömte az Ajaxot labdarúgás A portugál játékos első Bajnokok Ligája-tripláját jegyezte A helyzeteit elhibázó Dortmund csak egyszer tu­dott kifogni az angol váloga­tott kapusán, az Arsenal hár­mat lőtt Megyeri Balázsnak a Bajnokok Ligája szerdai játéknapján. TN-összeállítás A második BL-forduló rang­adója hatalmas csatát és 1-1-es döntetlent hozott: a Dortmund az első pontjaiért hajtó Man­chester City otthonában simán nyerhetett volna, ám rengeteg ziccert kihagyott, az angol csa­pat csak Joe Hart bravúrjainak és a hajrában ajándékba ka­pott büntetőnek köszönheti a pontszerzést. A Real Madrid meglepően könnyedén, 4-1-re nyert Amszterdamban Ro­naldo mesterhármasával és Benzema ollózós góljával. Az Arsenal otthonában az Olym- piakosz Megyeri Balázzsal a kapujában kapott ki 3-1-re. A csoport másik meccsén a Ju­hász nélkül felálló Anderlecht 3-0-ra kikapott otthon a spa­nyol Málagától (a találkozót Kassai Viktor vezette), amely ezzel két meccs után hat pont­tal vezeti a csoportot, a Milan, az Anderlecht és a méregdrága nyári igazolásai ellenére egye­lőre pont nélküli Zenit előtt. Pedig a szeptemberi két szen­zációs átigazolás bejelentése után összeomlott a Zenit Szent­pétervár labdarúgóklub hon­lapja. Emlékeztetőül: a belga irányító Axel Witsel (Benfica) Madridi boldogság: Cristiano Ronaldo (balról), Kaká, Callejon és Pepe ünnepli a Real amszterdami győzelmét és brazil Hulk (FC Porto) ha hinni lehet az értesüléseknek, akkor legalább 80 millió euró­ért cserét klubot. BL-CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ, A csoport: Dinamo Kijev-Dina- mo Zagreb 2-0 (2-0). Gól: Gu- szev (3.), Pivaric (öngól - 33.). FC Porto-Paris Saint-Germain 1-0 (0-0). Gól: Rodriguez (83.). B csoport: FC Schalke 04-Mont- pellier 2-2 (1-1). Gól: Draxler (26.), Huntelaar (53. - bünte­tőből), illetve Ait Fana (13.), Camara (90). Kiállítva: Bo- caly (Montpellier - 52.). Arse- nal-Olympiakosz 3-1 (1-1). Gól: Gervinho (42.), Podolski (56.), Ramsey (90.), illetve Mitroglu (45.). C csoport: Zenit-AC Mi­lan 2-3 (1-2). Gólszerző: Hulk (45.), Sirokov (48.), illetve Ema- nuelson (13.), El Shaarawy (16.), Hubocan (75. - öngól). Ander­lecht-Málaga 0-3 (). Gól: Eliseu (45., 64.), Joaquin (büntetőből - 56.). D csoport: Manchester City-Borussia Dortmund 1-1 (0-0). Gól: Balotelli (90. - bün­tetőből), illetve Reus (61.). Ajax-Real Madrid 1-4 (0-1). Gól: Moisander (56.), illetve Ronaldo (42., 79., 81.), Benzema (48.). A BL-csoportkör 3. fordulójá­nak mérkőzéseit október 23-án és 24-én játsszák. Tizennégy érmet nyertek a paksiak a hazai rendezésű Diák Atom Kupán négy aranyat is begyűjtötték a paksi cselgáncsozók a 31. alkalommal megrendezett Di­ák Atom Kupán. A hagyomá­nyos versengést ezúttal több külföldi klub fellépése is szí­nesítette, a magyar utánpót­lásműhelyek (Tatabánya, KSI, Szeged, Miskolc, Pécs) mellett tatamira léptek az atomváros­ban osztrák (Strasswalchen), ukrán (JC Ippon Kijev), román (Kézdivásárhely) és szerb (Magyarkanizsa, Cement Beo- cin) versenyzők is. Az erős mezőnyben kitűnően helyt­álltak a paksi fiatalok. Dobai László és Kanczler István ver­senyzői összesen tizennégy érmet szereztek, a négy arany mellett öt második és öt har­madik hely is jutott a hazai fiataloknak. A 31. DIÁK ATOM KUPA ERED­MÉNYEI, serdülők. I. helyezett: Sárosi Sára. II. helyezett: Pásztor Barbara. III. helyezet­tek: Knap Ivett, Lukács Ditta. V. helyezettek: Bagi Levente, Kövér Bence. VII. helyezett: Wolf Márton. Ifjúságiak. II. helyezett: Sárosi Sára. VII. helyezett: Bagi Levente. Di­ák A-korosztály. I. helyezett: Pásztor Barbara, Édl Kevin, Knap Ivett. II. helyezett: Lu­kács Ditta. Diák B-korosztály. II. helyezett: Schveigert Anett. III. helyezettek: Kövér Zsófia, Járai Levente. Diák C-kor- osztály. II. helyezett: Kerepesi Amira. III. helyezett: Bernáth Péter. V. helyezettek: Budai Krisztián, Liptai László, Lacza Ákos. ■ T. N. ÁLLATORVOSI UGYELETEK ÜGYELETEK 2012. OKTÓBER 5-ÉN 16 órától 2012. október 8-án reggel 8 óráig. SZEKSZÁRD FELNŐTT HÁZIORVOSI ÜGYE­LET: Vörösmarty u. 5. Telefon: 74/318-104. Az ügyelet szol­gálat ideje: Hétköznap (hétfő- től-péntekig) 16 órától másnap reggel 8 óráig. Szombaton és vasárnap 8 órától hétfő reggel 8 óráig folyamatos. Ünnep­napon 8 órától másnap reggel 8 óráig. ELLÁTÁSI TERÜLET: Szekszárd, Szálka, Harc, Kistormás, Kö­tesd, Őcsény, Zomba, Decs, HIRDETÉS JÓ tudni, hogy biztonsággal és eredményesen gyógyíthatóak a reuma - ízületi - izomláz gyulladások - rándulások - ficamok - görcsös fájdalmak - aknés megbetegedések - ekcéma - felületi zúzódások, ha használja a HUNIINÓ oldat ( www.humlno.hu ) készítményt, amely a Hévíz-környéki tőzegiszapból kinyert huminsav-koncentátum. Ma már több ezer beteg megelégedéssel használja bedörzsöléssel vagy pakolással. Mellékhatása: a bőr (arc,kéz,nyak) ______ránclalanílása. ______ El őállító: Dr. Péntek István laboratóriuma, 1221 Budapest, Hittérítő' út 14. Tel/fax: +36-1-424-8339. Kapható: az előállítónál, patikákban, fitotékákban. OÉTI: 853/2011 ORVOSIUGYELETEK Sárpilis községek felnőtt­lakossága, Medina, Sióagárd, Szedres és Tengelic felnőtt- és gyermeklakossága. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: Szent István tér 18. Telefon: 74/318-104. ELLÁTÁSI TERÜ­LET: Szekszárd, Szálka, Harc, Kistormás, Kötesd, Őcsény, Zomba, Decs, Sárpilis gyer­meklakossága, valamint azon felnőtt orvosi ügyeletén megje­lölt községek gyermeklakosai, akik gyermekorvosnak adták te kártyájukat. FOGÁSZATI ÜGYELET: Szombat- vasárnap 8-14 óráig: Dr. Péchy Júlia Szent István-tér 18. Tel.: 315-454. BÁTASZÉK: KOSSUTH U. 54. Tele­fon: 74/318-104. Ellátási terü­let: Bátaszék, Báta, Alsónyék, Mórágy, Pörböly, Alsónána, Várdomb. bonyháD: (Rendelőintézet, Baj- csy-Zs. u. 25.) Az orvosi ügye­let hívószáma: 74/318-104. Ezen a telefonszámon hívhat­ják a völgységi Központi Házi­orvosi Ügyeletet Aparhant, Bátaapáti, Bonyhád, Bonyhád- varasd, Cikó, Grábóc, Győré, Izmény, Kakasd, Kisdorog, Kismányok, Kisvejke, Lengyel, Mőcsény, Mucsfa, Nagyvejke, Nagymányok, Tevel, Váralja és Závod lakói. dombóvár: a kórház bőrgyó­gyászati, a gyermekkörzeti ügyelet a kórház gyermek- szakrendelési helyiségében. Telefon: 74/462-385. Ellátási terület: Dombóvár, Attala, Csibrák, Csikóstőttős, Dal- mand, Döbrököz, Gyulaj, Jágó- nak, Kapospula, Kaposszekcső, Kocsola, Kurd, Lápafő, Nak, Szakcs, Várong. hőgyész: Kossuth tér 6. (men­tőállomás mellett) Telefon: 74/488-008. Ellátási terület: Hőgyész, Dúzs, Mucsi, Kalaz- nó, Szakály, Felsőnána, Murga, Kéty, Gyönk, Szakadát, Diósbe- rény, Varsád, Szárazd, Udvari, Miszla orvosi körzetei. iregszemcse: Rákóczi u. 1. Telefon: 74/570-028. Ellátási terület: Iregszemcse, Nagyszo- koly, Magyarkeszi, Felsőnyék orvosi körzetei. PAKS: Rendelőintézet (Rákóczi u. 1.) Telefon: 75/410-222. El­látási terület: Paks, Németkér, Dunaszentgyörgy, Dunaföld- vár, Bölcske, Madocsa, Gerjen, Nagydorog, Kajdacs, Györköny, Pálfa, Sárszentlőrinc orvosi körzetei. simontornya: A központi orvo­si ügyelet állandó helye: Simon­tornya, Bem u. 39. (a régi óvoda épülete). Telefon: 74/318-104. El­látási terület: Simontornya, Pin­cehely, Ozora, Fürgéd, Tolnané- medi, Nagyszékely, Kisszékely, Belecska, Igar, Mezőszilas. tamási: Dózsa Gy. u. 18-22. Telefon: 74/570-028. Ellátási terület: Tamási, Regöly, Nagy- kónyi, Értény orvosi körzetei. tolna: orvosi rendelő (Garay u. 6.). Telefon: 74/440-340. El­látási terület: Tolna, Bogyiszló, Mözs, Fadd. LELKISEGÉLY INTERNETES SZOL­GÁLAT: SOS.LELKIPOSTA@GMAIL. COM GYÓGYSZERTÁRÁK SZEKSZÁRD: BALASSA (BÉRI B. Á. U. 17-19.) BONYHÁD: ARANYSAS (SZABADSÁG TÉR 8.) DOMBÓVÁR: A VÁROSKÖZPONTI (HUNYADI TÉR 27.) ÜGYELETES MÉG: 8-12-IG SIMONTORNYA GYÓGYSZERTÁRA. DUNAFÖLDVÁR: A HELYI KÉT GYÓGYSZERTÁR HETI VÁLTÁSBAN TAMÁSI: A HELYI HÁROM GYÓGY­SZERTÁR heti váltásban (9-12 óráig és 17-21 óráig) Paks: Szívélyes (BARÁTSÁG U. 1.) TOLNA: Tünde (DEÁK F. U. 25.) Mango Mediterrán Étterem & Bár SZEKSZÁRD, GARAY TÉR 18. TEL.: 06/20/550-1954. menü: Húsleves gazdagon. nap! ajánlat: Cigánypecsenye tepsis burgonyával, savanyú­ság. businessajánlat: Harcsa Ba­konyi módra galuskával. A NAPI AJÁNLAT ÁRA: 790 forint. A BUSINESSAJÁNLAT ÁRA: 990 fo­rint. Szekszárdi Diákétkeztetési Kft PTE Illyés Gyula Kari Étterem SZEKSZÁRD, RÁKÓCZI U. 1. (BEJÁ­RAT A MÁTYÁS KIRÁLY UTCA FELŐL) TEL.: 74/311-671. menü: Zöldborsóleves. A: Rán­A HATÓSÁGI SZOLGÁLAT 2012. október 5-én 14 órától 2012. október 8-án 8 óráig tart. HATÓSÁGI ÁLLATORVOSI SZOLGÁ­LAT: Dr. Helfenbein József Decs, Szövetkezet u. 17. Tel.: 74/496- 993; 06-70/2283-607, Dr. Kar­sai Gábor Paks, Gesztenyés u. 19. Tel.: 06-20/4836-549,06- 30/9473-814. A MAGÁNÁLLATORVOSI ÜGYELET 2012. október 5-én 14 órától október 8-án 8 óráig tart. MAGÁNÁLLATORVOSI ÜGYELET: Dr. Kovács Géza Tolna, Ki­nizsi u. 29. Tel.:74/440-115; 06-20/3311-369, Dr. Szép László Őcsény Petőfi u. 6. Tel.: 74/495-998; 06-30/2264-433, Dr. György Krisztián Bonyhád, Fáyltp. 24. Tel: 06-20/373- 2585, Dr. Czár Tibor Paks, Domb u. 77. Tel.: 75/314-234, tott csirkemell, párolt rizs, tar­tár. B: Gombás pulykatokány, galuska. C: Zöldborsóleves. Ste- fánia-vagdalt, burgonya, párolt káposzta. A MENÜK ÁRA EGYSÉGESEN: 830 forint. TÖRZSVÁSÁRLÓI KÁRTYÁVAL 10 SZÁZALÉK KEDVEZMÉNY A TEL­JES FOGYASZTÁSBÓL! RÉSZLE­TEKRŐL ÉRDEKLŐDJÖN ÉTTER­MÜNKBEN. Szász Söröző, Étterem SZEKSZÁRD, GARAY TÉR 18. TEL/FAX: 74/312-463. menü: Frankfurtileves. Mág­lyarakás. A MENÜ ÁRA: 790 forint. 06-30/9017-229, Dr. Bartha Gyula Tamási, Alma sor 2. Tel: 74/471-635; 06-30/2047-006, Dombóvár, központi ügyelet telefonszáma: 06-30/444-7957. KÖZPONTI ÁLLATKÓRHÁZ (dr. Hadházy Ákos) Szekszárd, Mi­kes u. 14. Telefon: 74/315-351. Rendel: Hétfőtől péntekig 8.00- 18.30 óráig, szombaton 9.00- 11.00 óráig. Sürgősségi ügyelet a 06-30-551-4653-as számon. ÁLLATGYÓGYSZERTÁR: TOLNAVET ÁLLATGYÓGYSZERTÁR. SZEK­SZÁRD, Mikes u. 14. Telefon: 74/511-222; 06/30/9464-776. Hétközben: 8.00-17.00. Szom­bat: 9.00-12.00 óráig, vasárnap: zárva. KIS- ÉS NAGYÁLLATKÓRHÁZ, Du­naföldvár: állandó ügyelet. Te­lefon: 75/541-095; 06/30/2096- 096. Zrínyi Sörkert Étterem SZEKSZÁRD, ZRÍNYI U. 1. TEL.: 74/511-606; FAX: 74/511-605. menü: Csirkeraguleves. A: Szil­vás gombóc. B: Túrós rétes. A menü ára: 790 forint. Szom­bat-vasárnap ünnepi menü 850 forint. ÁLLANDÓ NAPI AJÁNLA­TUNK: Rántott szelet, hasábbur­gonya, savanyúság, 870 forint. HÉTFŐTŐL PÉNTEKIG MENÜKI­SZÁLLÍTÁST VÁLLALUNK. 06- 20/569-2524 (A Tolnai Népújság naponta közli a vendéglátóhelyek napi menüit. Várjuk további éttermek jelentkezését az 511-534-es tele­fonon 8-tól 16 óráig.) NAPI MENU

Next

/
Oldalképek
Tartalom