Tolnai Népújság, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-01 / 205. szám
2012. SZEPTEMBER 1, SZOMBAT ALMANACH 2012 - TEVEL 15 . .• Miért szeret Tevelen élni? Miklós józsefné: - Minden ideköt: a családom, a barátaim, szeretek itt élni. Nagy örömömre szolgál, hogy a két lányom is Tévéit választotta lakhelyéül, ezáltal bármikor találkozhatunk. Sőt, szerencsére munkát is helyben találtam: dr. Antal Tamás fogászati rendelőjében dolgozom asszisztensként. Csak ajánlani tudom a községünket, szép környezetben található, és nem mellékesen folyamatosan fejlődik. PÁL istvánné: - Nem bántam meg, hogy a Zala megyei Tarnyiszentmiklósról ide költöztem. 1966-tól lakom a völgységi községben. Számos pozitív élménnyel gazdagodtam ez idő alatt. Ma már nyugdíjas vagyok, ha tehetem minden percemet az unokáimmal és a dédunokáimmal töltöm. A csendes, szép környezetnek köszönhetően igazi családbarát település a miénk. Ezért is örülök annak, hogy itt élhetek a családommal. Pál Zoltán né: - Tősgyökeres teveli lévén nyomon követhettem, mi valósult meg az elmúlt évtizedekben a településen. Mindig is fontosnak tartottam a civil életet, a mai napig igyekszem részt venni, támogatni a kezdeményezéseket. Különösen kedves a szívemnek a Galuskafesztivál. Összejön a falu, és a hozzánk érkező vendégek is ízelítőt kapnak hagyományainkból. Új terveket sző a település mérföldkő Idén pontot tesz a község a tízéves beruházás végére Impozáns látványt nyújt a felújított alsó tagozatos Iskola épülete, amely 2011-ben készült el. A képen Veres Józsefné dolgozik Osztanak, szoroznak Tevelen. A község legnagyobb fejlesztésének záró akkordjához ért az önkormányzat: a szennyvízberuházás elszámolását végzik. Márcsak emiatt sem ütemeztek be jelentősebb munkálatokat, amelyet egyébként a költségvetés sem tenne lehetővé. De bizakodva tekintenek a jövőbe. Vízin Balázs- Az idei év picit csendesebben telik mint az eddigiek, ez abból adódik, hogy a szennyvízberuházás zökkenőmentes lezárása komoly erőpróbát jelent az ön- kormányzatnak - mondta el kérdésünkre Héri Lászlóné. Tévéi polgármestere kifejtette, tíz évvel ezelőtt kezdődtek a munkálatok, amely a község legnagyobb fejlesztésének számított. A kiépítéssel 2005-ben készültek el a szakemberek. A lakossági szerződések jelentős részét időközben már le tudták zárni, ez esetben a megtakarításokat is befizették a hiteltörlesztésbe, azonban még vannak hiányosságok. Héri Lászlóné úgy véli, novemberig azok is rendeződnek. Bár a lakosok ezt nem minden esetben érzékelték, az időközben felmerülő költségek miatt az önkormányzatnak többször is forrást kellett biztosítania a beruházáshoz. Mindezek tükrében, az óvatosság elvét szem előtt tartva - és az amúgy is feszes költségvetés miatt - idén nem ütemeztek be nagyobb munkálatokat. A hitel- felvételt igyekeznek elkerülni, saját erő híján pedig nem tudtak pályázatokon indulni. A polgármester ettől függetlenül bizakodó a jövőt tekintve. Azt mondta, akárcsak az eddigiekben, ezután is megragadnak minden lehetőséget, amellyel otthonosabbá, élhetőbbé tehetik a községet. Tavaly és az azt megelőző időszakban főleg az oktatási-nevelési inA szennyvízbe' ruházáe elszámolására koncentrálnak tézményeiket újították fel. Legutóbb az alsó tagozatos iskola épületét. Egy nyertes pályázatnak köszönhetően kívül-belül végeztek munkálatokat: kifestették a tantermeket, modernizálták a teljes vizesblokkot, lelapozták a folyosót és az ösz- szes nyílászárót is kicserélték. Majd az épület külső szigetelését, újravakolását is elvégezték. Amellett, hogy impozáns látványt nyújt, kevesebb pénzből fűtik ki télen, amely ugyancsak fontos tényező Héri Lászlóné szerint.- Annak ellenére, hogy egyre nagyobb erőfeszítést igényel számunkra az oktatási-nevelési intézmények fenntartása a szűkös állami normatíva miatt, kitartunk az óvodánk és az iskolánk mellett, hiszen a falu jövőjének záloga a fiatalokban rejlik. Jóllehet, azt ma még nem lehet pontosan tudni, hogy az iskoláknál január elsejétől ki lesz a fenntartó, az állam vagy a helyi önkormányzat - fűzte hozzá. Szintén tavaly készült el a falu új játszótere. Tizenegy eszköz, padok és növények teszik komfortosabbá az óvoda és a Családok Átmeneti Otthona mellett kialakított játszóteret, amely régóta dédelgetett álma volt az itt élőknek. Ottjártunk- kor is nagy volt a sürgés-forgás a parkban, a kicsik önfeledten szórakoztak, míg szüleik az árnyat adó fák alatt hűsöltek. Héri Lászlóné kiemelte, nagy sikere van a játszótérnek, a családok előszeretettel töltik ott szabadidejüket, amely örömteli látványt nyújt számára. Szívesen felújítanák a művelődési központot is- A település gazdasági stabilitásának megőrzése, az ön- kormányzat, valamint az ahhoz kapcsolódó intézmények működtetése a legfőbb feladat - vázolta a település jövőbeni céljait Héri Lászlóné. Tevel polgármestere hozzátette, amint a költségvetés lehetővé teszi és pályázati forrást is sikerül társítani mellé, felújítanák a művelődési központot és az artézi kút épületét. az iskola konyhájára is ráférne belső felújítás. Ezenkívül az utak, járdák rendbetétele is időszerű lenne - mutatott rá a az elvégzendő feladatokra a vezető. Mozgalmassá teszik a civilek a mindennapokat Húsz éve iskolaigazgató propszt János Példaértékű sokoldalú szerepvállalása A programok tükrében bátran kijelenthető, hogy mozgalmas civil élet jellemzi a települést. Hétvégente a megyei első osztályban szereplő MEDOSZ SE focicsapat lelkes játékosainak szurkolhatnak a nézők. A tavalyi szezon nem volt túl rózsás a teveliek szempontjából, de a mostani idényben ismét bizonyíthatnak a fiúk. A Teveli Fiatalok Egyesülete is nagyon aktív, számos rendezvény fűződik a nevükhöz, a legismertebb ezek közül a „Kultúr-házi esték” sorozatuk. Neves szakemberek segítségével, minden alkalommal körüljárnak egy adott témát, nagy sikere van a kezdeményezésüknek. Ugyancsak a hagyományőrzés terén vállal jelentős szerepet a Székely és a Német Kör. A Teveli Idősebbek Klubja pedig a faluban élő szépkorúaknak nyújt kikapcsolódási lehetőséget. Sőt, a nótákat, énekeket kedvelők a Rozmaring asszonykórusba és a férfiak alkotta Dalárdába is beléphettek. Ugyan még csak szárnyait bontogatja, de a község annál szívesebben látja a sportcsarnokban a női kézi- labdacsapat tagjait, bízva a további sikereikben.- Az elmúlt húsz évben sok dolog változott, igazodnunk kellett a kor társadalmi elvárásaihoz. A legfőbb célkitűzésem azonban továbbra is szilárd talajon áll: egy olyan iskola működtetése Tevelen, amelyben a gyerekeket a tananyag mellett alapvető erkölcsi és emberi normákra is megtanítjuk - hangsúlyozta Propszt János. A Teveli Általános Iskola és Művelődési Központ igazgatójaként két évtizede vallja ezt. Emellett arra törekszik, hogy az intézmény dolgozóinak is megteremtse a munkavégzéshez szükséges feltételeket, és a településre jellemző hagyományok, kulPropszt János Igazgató turális értékek megőrzésében, átörökítésében is szerepet vállal. Az összhangra esküszik, amelyhez hozzátartoznak a szülők is, hiszen az ő támogatásuk elengedhetetlen egy sikeres intézmény működtetéséhez - vélekedett a matematika-kémia szakos tanár. Propszt Jánosra több területen is számíthat a község: az igazgatói feladatai mellett képviselőként és a helyi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökeként is Tevel fejlődéséért dolgozik. A napi teendők mellett kevés szabadideje van, de azt legszívesebben kertészkedéssel vagy olvasással tölti. ■ A sport és a kultúra is benne van a civilek kínálatában • Cc»cl •: Í2T WMSMSMM Parkosítást, felújítást végeztek a temetőben az utóbbi időszakban jelentős forrást fordított az ön- kormányzat a temető rendbetételére. Még 2010-ben - pályázat segítségével - közel 12 millió forintból felújították a ravatalozót, amelyre nagy szükség volt, hiszen legutóbb az 1970-es években változtattak az épületen. A terület parkosítása is elkészült, a közeljövőben pedig a temető kerítésének rendbetételére fókuszál a község. Minden diák ingyen kapja a tankönyvét a szeptemberi iskolakezdés minden családnak komoly terhet jelent. Az önkormányzat anyagi lehetőségeihez mérten igyekszik segíteni a szülőknek. Ennek érdekében a teveli iskolába járó gyerekek ingyenesen jutnak hozzá tankönyveikhez, a település megvásárolja azoknak is, akik szociális alapon nem jutnának hozzá ilyen formában. A támogatás idén közel 200 gyermeket érint. A fiatal felnőtteket is támogatják az általános iskolások mellett a felsőfokú intézményekbe járó fiatalok támogatására is nagy hangsúlyt fektet az önkormányzat. Több mint egy évtizede csatlakozott először a Bursa Hungarica ösztöndíjpályázati rendszerhez a község. Minden alkalommal 10 és 20 közé tehető azon fiatalok száma, akik igénylik a támogatást. A község vezetése havi 2000 forinttal járul hozzá a hallgatók költségeihez. A lakosság korösszetétele: 0-18 éves: 60 év feletti: Elérhetőségek Héri Lászlóné polgármester ______ 06 /74 524-011, 06-30/5529480 Dr. Wirth Noémi jegyző 06/74 524-012,06-30/5529481 Dr. Muráti György háziorvos 06/74 404-951 ~ Jáhné Kerekes Ágnes védőnő 06-30/2629150 Brunner Attila körzeti megbízott 06/74 404-912,06-70/3223957 Dékány Ferenc körzeti megbízott 06/74 404-912,06-20/4022557 A CIKKEKET VÍZIN BALÁZS ÍRTA, A FOTÓKAT MÁRTONFAI DÉNES KÉSZÍTETTE. AZ OLDAL MEGJELENÉSÉT A TEVELI ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA. I