Tolnai Népújság, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2012-09-09 / 34. szám
2012. SZEPTEMBER 9., VASÁRNAP 7 Jókai anna Úgy érzi, azzal az életfeladattal született, hogy író legyen. Szerinte az elismerés nem valaminek a lezárása, hanem egy új lehetőség. A világban nagy a szeretetéhség, aki ezen tud segíteni, annak kötelessége megtenni. AZ ÍRÁS LELKI SZOLGÁLAT INTERJÚ A gondolatok és a papír nem olyan, mint a hús vagy a hal, ami megromlik Jókai Anna a Magyar Érdemrend nagykeresztjét kapta életművéért augusztus 20-a alkalmából. Szerinte a leggazdagabb életmű is csak akkor lesz maradandó, ha az ember a leírtakat saját életében is példázni próbálja. Fábos Erika- Ez az év gazdag volt az elismerésekben. A fővárosban is díszpolgár lett, a kerületben is, ahol született, aztán a nagykereszt. Ezt sikerként értékeli?- Ezek is sikerek, de aminek a legjobban örülök, az az, hogy egy harmonikus élet, meleg családi környezet és szép életpálya vesz körül. Huszonkét könyv van mögöttem és máig, még ebben az anyagiasodó, rohanó világban is egy igen szilárd olvasótáborom van, sok szerete- tet, visszajelzést kapok és nem érzem, hogy magányos vagy visszhangtalan lennék. Persze mindig hálás vagyok, ha észreveszik a szándékaimat és ha lehet, szeretettel viszonozzák. Ezekre a magas elismerésekre semmiképpen nem úgy tekintek, mint valaminek a lezárására, vagy mint a gyémántszögekre egy koporsófedélben, hanem lehetőségként, mert ettől még több kötelessége és joga van az embernek szóban, írásban, emberi magatartásban kifejezni, amit igaznak gondol. Idén J novemberben lesz a 80. szü- 1 letésnapom és hát emiatt már most sok kedvességet tapasztalok, ezekben a figyelmességekben talán már az is benne van.- Az ilyen kerek évfordulókon az ember talán könnyebben is összegez. Volt kedvenc periódusa az életében?- Utólag mindig tisztábban lát az ember. Most azt mondom, a legkedvesebb, ami a legküzdelmesebb és legember- formálóbb volt: 30 és 50 éves korom között sok keserűség és méltánytalanság is ért, mégis a leghasznosabb volt.- Mit változtatott meg?- Rájöttem, hogy a próbatételek, amik értek, nem voltak hiábavalóak, ettől békésebb lettem, a természetem is az lett. Megtanultam, hogy ne magammal foglalkozzak, hogy gondolatokkal is lehet másokon segíteni. Azt is, hogy ne a személy, hanem a bűn ellen beszéljek. Képes vagyok már úgy elmondani a véleményemet, hogy segítsek anélkül, hogy bántanék vagy meghamisítanám az igazságot. Ma már másképp emésztődnek meg a dolgok bennem. Mértéket tartok és sem az örömnek, sem a bánatnak nem adom teljes erővel át magam. És ez nem közömbösséget jelent, csak azt, hogy az ember inkább önmagában emészti meg a fontos dolgokat.- 80 éves és mégis van önben valami olyan lendület, hogy nem is tartanám Illendőnek például Anna néninek szólítani. Honnan ez az energia és a derű?- Abból talán, hogy mindig úgy gondoltam, az embernek az a dolga, hogy erejéhez képest mindent megtegyen. A nénizés különben rossz szokás, pedig tanár koromból megszoktam, hogy a 20 év alattiak így szólítanak, de soha nem szeretem. Annyi gyönyörű más megszólítás van a magyar nyelvben erre: az asszony vagy a néném. Persze, egy normális idős ember azon sem sértődik meg, ha visszategezik. A tiszteletet és a szeretetet annyi minden mással ki lehet fejezni. A nyelvet pedig magas fokon kell művelni, hogy használni tudjuk, hiszen a nyelv magasrendű szolgálója a gondolat kifejezésének. Ebben az értékválságos világban az is nagyon fontos, hogy amit írunk, annak szellemi hátterét szóban is meg tudjuk világítani. Hogy meg tudjunk szólítani embereket, mert hiszem azt, hogy ennek a kétség- beesetten jóra törekvő világnak nagy szüksége van arra, hogy értelmesen beszéljenek hozzá.- Mi a titka annak, hogy értik?- Az, hogy nem hagytam meghalni magamban azt a 16 évest, aki őszinte rácsodál- kozással van a világra, és ez érzékenyen és éberen tart, persze érvényre jutni már nem hagyom, az nevetséges lenne, de ott van bennem. Másfelől az ember ennyi idősen bizonyosan rájön, hogy az az úgynevezett „nagy én” nem öregszik. Okosabb, bölcsebb, szerényebb és elnézőbb lesz, úgy fog rajta az idő, hogy jó irányba változik. Bennem nagyon erős a törekvés erre, hogy derűs maradhassak.- Sokszor említi, hogy értékválságos és szeretetéhes a mai világ. Nehéz derűsnek maradni benne. Hogyan lehet?- Segítségemre van, hogy Isten-tudó ember vagyok. Fontos számomra az a tudat, hogy akármilyen rossznak is tűnik a világ, van valami igazság fölötte. Az embernek nem csak fizikuma van, lelke és szelleme is, fontos, hogy ne csak a matéria szemszögéből nézzünk mindent.- Egy író másként szemlélődik, mint az átlagember?- Minden normális ember, aki igazán éli az életét, szemlélődik és gondolkozik. Ez egy író számára megkülönböztetetten fontos, bennem pedig születésemtől fogva kivételes empátia van a világ dolgai Jókai Anna 1932. NOVEMBER 24-ÉN született Budapesten. 1951-53 között könyvelő, 1953-1957 között népművelő, művelődési előadó volt. 1961-ben magyar-történelem szakos tanári diplomát szerzett 1961-től 1970-iG a Budapest Vili. kér., Jázmin utcai általános iskolában tanított. 1966-ban jelentkezett első novellapublikációjával, 1968-ban pedig a 4447 című regényével. 1971-től 1974-iG a Budapesti iránt. Ez egyrészt rossz, mert mindent nagyon magamra veszek és igen érzékeny vagyok az emberi nyomorúságra. Másrészt hasznos, mert könnyen bele tudom magam élni bárkinek a helyzetébe, ami segít abban, hogy valóságosak és élők legyenek a figuráim. Persze számomra az is nagyon fontos, hogy amit írok, mondok, az a tetteimben is tükröződjön. Hozzátartozik a művészi eszményemhez, hogy a leggazdagabb életmű is csak akkor lesz maradandó, ha az ember a leírtakat saját életében is próbálja példázni. A saját életünket is hitelesen kell felépítenünk, nem csak az életművünket.- Ehhez hozzá tartozik a politikai kiállás is?- Nálam mindig biztosan lehet tudni, mi az, amit szeretek és támogatok és mi az, amit nem. Igen, hiszem azt, hogy a politikai és gazdasági Vörösmarty Mihály Gimnáziumban tanított. 1974 óta csak írói hivatásának él. 1986-1989 KÖZÖTT az írószövet- ségalelnöke, 1989-től elnökségi tagja, 1990-1992-ig elnöke volt. díjai: József Attila-díj, A Magyar Köztársasági Érdemrend közép- keresztje, Kossuth-díj, Prima Pri- missima díj, a VII. kerület díszpolgára, Józsefváros díszpolgára, Budapest díszpolgára, a Magyar Érdemrend nagykeresztje. döntéseknek erős szellemi bázisra kell épülniük, és igen sok múlik azon, mikor, milyen emberek kerülnek döntési helyzetbe. Az, hogy ezek az emberek jóakaratú és igazságos döntéseket hozzanak, mindenkinek az érdeke, én pedig írásaimmal, a megszólalásaimmal ezt szeretném erősíteni. Mindig mindenben kritikus voltam, ebben is. Akiket szeretek, azoknak sem csupán hajbókolok vagy gazsulálok, hanem azt mondom, amit gondolok és igyekszem kigyomlálni, amit rossznak látok.- Az elismeréseken kívül mi volt, aminek utoljára örült?- Annak, hogy a könyvhétre megjelenhetett „Az éhes élet” című regényem, aminek kapcsán nagyon sok szeretetben volt részem, és már a harmadik kiadásán dolgozom.- Azt nyilatkozta valahol, hogy ez a regény lelki szolgálatot is ellát. Egy család élettörténetét mutatja be. Mit akart üzenni vele?- Igen, azt tapasztalom, hogy nagyon nagy éhség van a világban a szeretetre és úgy gondolom, hogy aki ezt tudja valamilyen módon enyhíteni, legyen az pedagógus, író, orvos vagy lelkész, annak kutya kötelessége megtenni. A regényem üzenete is ez, hogy a család a legfontosabb értékünk és rajtunk áll, hogy ne rontsuk el az életet.- Hogyan lehet elrontani?- Azzal, ha a hataloméhség, karrieréhség, siker- vagy szexéhség alakítja ahelyett, hogy a jóra való éhség, és az határozná meg, hogy minél többet tudjunk segíteni a másikon.- Hogyan lesz valaki egy főkönyvelőből író?- Inkább az a kérdés, hogyan lesz főkönyvelő? 1956 után egy szociális foglalkoztató főkönyvelője lettem büntetésből. Érettségi után azt mondták, hogy a személyiségem nem alkalmas arra, hogy Magyarországon tanár legyek. Tudomásul vettem, igen hamar férjhez mentem és szültem gyors egymásutánban két gyereket, meg kellett keresni a kenyeret, sokfélét dolgoztam, amire munka és gyerek mellett elvégeztem az egyetemet. Elfelejtettek kirúgni, így 1961-ben megkaptam a kitüntetéses diplomámat. 14 évig tanítottam, előbb általános iskolában, aztán gimnáziumban. Nagyon szerettem, de egy idő után már csak az írásnak tudtam élni.- Sok helyen említi, hogy már akkor is író volt, amikor még nem volt író.- Gyerekkoromtól fogva, csak meg kellett rá érnem. Én elég későn születtem, egy boldogtalan családba. Anyám negyvenéves volt és minden szeretetét és boldogtalanságát belém plántálta, mindentől féltett, ami bizonyos mértékig rabságot is jelentett. Nem voltak barátaim, nem játszottam, féltem mindentől, ami örömöm volt az életben, azt a könyvek jelentették. Sokat szemlélődtem, megfigyeltem, amit magam körül láttam és fogal- mazgattam magamban az élet nagy dolgait, jól emlékszem, már kicsi gyerekként is hatalmas elszánás volt bennem, hogy megváltsam a világot. Én ezzel születtem és hiszem is, hogy az embernek életfeladata van. Ha kap hozzá kegyelmet, megvalósíthatja, ha nem, elkallódik.- Most dolgozik valamin?- A regényem után most csak olyan pihengetős, elmélkedő és készülődő állapotban vagyok. Egy kis levegőhöz szeretnék jutni. Mindent megírtam már, amit akartam és amúgy sem vagyok az az író, aki mindig középpontban szeret lenni. Amikor mondanivalóm van, nekilendülök. Egy őszinte memoárkötetet szeretnék még írni, ha lesz elég erőm és időm hozzá, abban nemcsak az írói munkásságom, hanem az emberi kapcsolataim és az ország helyzetének alakulásáról is benne lesz a véleményem. Ez mindig nehéz és veszélyes, de írni csak így érdemes.- Ez a nehézsége, de mi a legjobb abban, hogy író az ember?- A legjobb benne az a tudat, hogy amikor már régen nem leszek, talán akkor is ott marad egy olyan mondat, ami valakinek segít. Mert a gondolatok és a papír nem olyan, mint a hús vagy a hal, ami megromlik.
