Tolnai Népújság, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-01 / 205. szám
2012. SZEPTEMBER 1, SZOMBAT MOZAIK 11 TV-JEGYZET Tévéképes időutazás jobb lett volna, ha úgy kezdődik az új Dallas, hogy Bobby Ewing kijön a zuhany alól, belenéz a kamerába, mond valami nagyon egyszerűt, és már benne is vagyunk a történésekben - de így is rendben voltunk. Megkaptuk a főcím átiratát, majd a régi arcok egy részét (igaz, néhányuk magyar hangja változott), végül pedig a klasszikus konfliktusokat. A hangsúly még mindig az olajkitermelésen van, a probléma viszont eltolódott a környezetvédelem irányában. De ez is elfogadható - már az első részben kiderül ugyanis, hogy senki sem áll egyértelműen a jó oldalon, így adott a jó kifutás lehetősége. A kérdés csupán az, innen merre indulnak el: rámennek a nosztalgiára, s visszahoznak néhány szereplőt, vagy rápörögnek az újdonságra, s halványulnak Samantha, Jockey meg a többiek. Egyelőre az előbbi vonal az erős - és a legjobb pillanatokat is ennek köszönhetjük. Amikor például Bobby azt mondja, hogy nem volt jogod fúrni ezen a földön, a srác meg azt válaszolja, hogy Ewing vagyok, van rá okom, már nyugodtan dőlünk hátra. Jó ez így, folytatódhat az időutazás. ■ F.Z. (DALLAS, RTL KLUB, SZERDA ESTÉNKÉNT) Szabadidőnk fele a tévéé képernyő A fiatal korosztályok egyre inkább passzív nézők lesznek A kanapén heverészős bambulással akár a szabadidőnk fele is elmehet, ráadásul ebből nem is informálódunk Nem lett a 3D-tévék Avatarja a várva várt olimpia Jellemzően passzív elfoglaltság a tévénézés, amely a magyar társadalom összes otthoni szabadidejének mintegy felét teszi ki. Nógrádi László A televízió elsődleges szerepet tölt be a magyarok otthoni szabadidejének eltöltésében - derül ki a GKIeNET legfrissebb kutatásából. A 2012 első negyedévéről gyűjtött adatok | szerint egy átlagos magyar néző számára a televíziózás több mint 1,5 óra szabadidős tevékenységet jelent hétköznaponként, hétvégén pedig 2,5 órás kikapcsolódást biztosít, ezzel a mindenkor rendelkezésre álló szabadidő közel felét televíziós szórakozás teszi ki. A legtöbb időt - csaknem hét órát - filmek nézésével töltünk, ezt követik négy órával a sorozatok, majd heti három és fél órával a hírműsorok. Az ismeretterjesztő programok két és fél órányi televíziózást tesznek ki egy héten, míg a szórakoztató műsorok között a show-mű- sorokra heti 1,9, a sportadásokra 1,8, míg a. zenei anyagokra 1,3 órát szánnak a tévénézők. A tévézéssel töltött idő aktív és passzív jellegű is lehet: az előbbinél a figyelem a tévére összpontosul, ilyenkor a tartalmak befogadása is hatékonyabb. Passzív tévénézésnél viszont a műsor csak a hátteret adja más tevékenységhez - sokan ilyenkor inter- neteznek, azaz más csatornán jutnak el hozzájuk az információk. A teljes lakosságra vetítve az aktív és passzív tévézés nagyjából 70-30%-ban osztozik a tévézéssel töltött időn, miközben a passzívan televíziót nézők aránya folyamatosan nő. A 18 év alattiak és a 30-39 évesek körében az arány 2012 első negyedévében már 50-50% volt. a térhatású televíziózás „Avatarja” lehet az olimpia - vélekedett tavasszal számos elemző, a 3D-tévék gyártóinak várakozásai alapján. A mozizás új korszakát kijelölő film sikere azonban a televíziózásban a jelek szerint nem ismétlődött meg, a készülékeladások ugyanis nem nőttek meg látványosan. bár a labdarúgó-eb döntője után az olimpia már sokkal több térhatású néznivalót kínált, a szakértők szerint ezek minősége elmaradt a várakozásoktól. AZ IS BEBIZONYOSODNI látszik, hogy a jelenleg csak speciális szemüvegekkel nézhető, új tévé- készülékek még mindig nem elég kényelmesen használhatók, ami visszatartja a vásárlókat. Már azokat persze, akiknek egyáltalán van pénze a legújabb technológiát megvenni, hiszen a válság hatására sokaknak az új tévé idén sem a bevásárlólista elején szerepelt... POÉNPERCEK A búvár a tengerbe ugrás előtti percekben telefonon beszélget a feleségével. So- káig hallgatja, majd végül megszólal:- Na, most már leteszem, drágám, mert mindjárt lemerülök! ■ Jack, a bártulajdonos bezárja a boltot éjjel, és hazamegy aludni. Már éppen félálomban van, amikor megszólal a telefonja. Egy borízű hang jelentkezik:- Mikor nyit ki reggel? A kocsmáros mérgesen lecsapja a kagylót, és próbál elaludni. Mire sikerül neki, megint megszólal a telefon.- Csak azt árulja el, mikor nyit ki reggel? - könyörög ugyanaz a részeg hang.- Neked teljesen mindegy, részeg disznó, mert úgysem engedlek be!- De hát én nem bejönni akarok, hanem kimenni! ■ Az egyik börtönőr műszakváltáskor mondja a kollégájának:- Képzeld, a 152-es cellából az éjjel megszökött a rab!- Na végre! Már három napja nem tudok aludni a rohadt fűrészelése miatt! ■ Két barátnő beszélget:- Az az érzésem, hogy a vőlegényem nős.- Miből gondolod?- Tegnap véletlenül egy kis rúzsnyomot hagytam az arcán, és ma ugyanott egy kék folttal jött haza... HIRDETÉS Nagyo Díjkedvezményes akció! otp ingatlanfedezetű hitelek OTP Otthonteremtési kamattámogatással nyújtott Lakáshitel! • használt lakás vásárlásához és korszerűsítéséhez • új lakás vásárlása és építése esetén legfeljebb 3,2 millió forint szocpol támogatás is elérhető! • a támogatásokon kívül Ön most a hitelfelvétel induló díjaiból is kedvezményeket kaphat! A díjkedvezményes akció időtartama: 2012. július 1 - 2012. szeptember 15. A tájékoztatás nem teljes körű. Részletes feltételekért látogasson el bármelyik bankfiókunkba, illetve tájékozódjon a honlapon közzétett vonatkozó üzletszabályzatokból és Hirdetményekből. A Bank a hitelbírálat jogát fenntartja. Az OTP Jelzálogbank Zrt. és az OTP Lakáslízing Zrt. által folyósított hitel/lízing esetében közvetítőként az OTP Bank Nyrt. jár el. Az ingatlanhitel és lakáslízing igénybevételéhez lakásbiztosítási szerződés megkötése vagy megléte szükséges. További díjkedvezményes hitelajánlatok, valamint részletes feltételek: www.otpbank.hu • www.otpjzb.hu www.otplakaslizing.hu 06 1/20/30/70 366 6666 • 06 40 366 666 (•> otpba Megbízunk egymásban Szocpol! (Lakásépítési támogatás) * I