Tolnai Népújság, 2012. augusztus (23. évfolyam, 179.-204. szám)
2012-08-06 / 183. szám
KOZELET A tavalyi elutasítás után újra kérelmezik államuk elismerését a palesztinok. A dokumentumot Mahmúd Abbász elnök kívánja benyújtani az ENSZ szeptember 27-i közgyűlésén. A palesztin külügyminiszter, Rijád al-Malki szerint jók az esélyek az elismerésre. Abbász tavalyi kérelme az elismerésről az ENSZ Biztonsági Tanácsában bukott el. HÍRSÁV Pekingben bekérették az amerikai diplomatát A kínai külügyminiszter-helyettes a hétvégén hivatalában személyesen is kifejezte országa „határozott tiltakozását” az Egyesült Államok pekingi missziója helyettes vezetőjének, amiért Washington bírálta Kínát a Dél-Kínai-tengeren a vitatott hovatartozású Pa- racel-szigeteken létrehozott katonai helyőrség miatt. Összeesküvést terveztek Törökországban ATÖRÖK.hadsereg 56 tábornokot és admirálist küldött idő előtt nyugállományba, akiket puccstervek szövögetésével gyanúsítottak meg. Közülük negyvenen őrizetben vannak a Recep Tayyip Erdogan kormányfő elleni összeesküvés gyanújával. Tetteket is kér az MSZP elnöke- ne csak szavakban, hanem tettekkel is lépjenek fel a kormánypárti politikusok a rasszizmus, az idegen- gyűlölet és az antiszemitizmus ellen - hangoztatta a hétvégén az MSZP elnöke Raoul Wallenberg születésének századik évfordulóján. Mesterházy Attila szerint a mai Magyarországon olyan antiszemita, uszító kijelentésekkel, tényekkel és eseményekkel kell szembesülni, amelyek gyakorlatilag következmények nélkül és büntetlenül maradnak. Mesterházy Attila pártelnök Új bevételek nyomában ötletek Több város is szokatlan lépésekkel próbálja fenntartani magát A szakképzési törvény megsemmisítését kén Szabó Bruce Willis budapesti forgatása több önkormányzatnak is pénzt hozott Nem szokványos módokon próbálja növelni bevételeit több önkormányzat is. A finanszírozási nehézségek komolyak, a jövő év még bizonytalanabbnak látszik - nem véletlenül keresnek új utakat sok helyen kreatív módon. Sztojcsev Iván Napidíjat szedhet a ferencvárosi önkormányzat azoktól a vendéglátósoktól, akik az utcai teraszokon elhelyezett tévéken vagy kivetítőkön közvetítik az olimpiát. A rendelkezés különösen azok után keltett meglepetést, hogy a labdarúgó-Eb előtt a közmédia vezetői bejelentették: nem kérnek pénzt, ha az ilyen helyeken elhelyezett tévéken mutatják a közvetítést. Párhuzam azonban legfeljebb első ránézésre vonható, valójában a IX. kerületi vezetés nem a közvetítésért kér díjat (ezt nem is tehetné), hanem a közterület ilyenfajta használatáért. A napi 1500, azaz a teljes olimpia idejére 24000 forint kifizetése persze elhanyagolható kiadás a jól menő éttermeknek és kocsmáknak, míg a kerület összességében nem kevés ext- _ rabevételhez juthat. J Amilyen távol áll egymástól I a sportban a Ferencváros és az Újpest, annyira különböző módon kezeli a közvetítések kérdését is a két városrész. A IV. kerületben az önkormányzat segít üzemeltetni a Bajnok terasz nagykivetítőjét a nyár mindkét nagy sporteseménye alatt. Az anyagi viták nem kerülték el ezt a kivetítőt sem: a Magyar Labdarúgó Szövetség a közvetítési jogok miatt nem engedélyezte, hogy az üres órákban a 2010-es, 6-0-ra végződött Új- pest-Ferencváros-meccset adják le. Ezekben a hónapokban, amikor sok önkormányzatnál panaszkodnak, hogy bizonySokat hozott Bruce Willis A die hard forgatása jelentősebb összeget hozott azoknak az önkormányzatoknak, amelyek területét kibérelte a filmstáb. Összességében a becslések szerint már 300 millió forintnál is többet fizettek, a legnagyobb összeget ebből a fővárosi önkormányzat kapta meg, de jutott a Belváros, valamint a VII. és a VIII. kerület, továbbá a több üldözéses jelenet helyszínét adó Mogyoród kasszájába is. A közterületek használatáért más módokon is kérhet pénzt a főváros, ahogy elvileg bármely más önkormányzat is. Tavasztól például mára futóversenyek után is szedhetnek külön díjat. Ugyanilyen bevételiforrás megteremtésére lehetősége van elvileg a vidéki városoknak is, ám ott mégsem valószínű, hogy bevezetnék ezt - ami egy nagy pesti verseny szervezőinek megfizethető, az vidéken aligha. tálán a települések 2013-as finanszírozása, egyre több városban keresnek nem szokványos bevételnövelési módokat. Balatonkenesén az elmúlt hetekben épp az volt a vita tárgya, ez történik-e ott. Az önkormányzat lezárt egy partszakaszt a tónál, mely nyilvános terület. Fürödni tilos ott, ezt azonban sokan nem vették figyelembe - az emiatti balesetveszéllyel magyarázta a városvezetés a lezárást július elején. A helyzet azóta változott: a kerítést lebontották, a szükséges engedélyek megszerzése után pedig fizetős stranddá nyilvánítják a területet. Vannak olyan városok is, ahol a meglévő szabályok szigorúbb betartatásával próbálkoznak. A napokban Siófoknak jutott nagyobb figyelem, amikor olyan hírek jelentek meg, hogy éjszakánként akár tucatnyi olyan turistát büntetnek meg akár 50 ezer forintra, akik nem elég türelmesek eljutni a legközelebbi nyilvános illemhelyig, de úgy tudjuk, több más településen is próbálkoznak azzal, hogy minél inkább kihasználják a szabálysértési bírságok jelentette lehetőséget. A probléma banális, ám akár több százezres bevételt is jelenthet naponta. ■ Több településen is a szabálysértési bírságokból remélnek pluszbevételeket. Vannak települések, melyek más módon jutnak többletbevételhez. A napokban közreadott adatok szerint például Győr igen sikeres az ingatlanjai értékesítésében, az ebből származó eddigi 2012-es bevételük már most közel any- nyi, mint amennyi általában egy teljes évben szokott lenni. Márpedig a városoknak nagy szükségük lesz a bevételre: jövőre összesen akár 100 mil- liárddal is kevesebbet kaphatnak, mint idén. az alapvető jogok biztosa a jogállamiság elvének sérelme miatt a szakképzésről szóló törvény megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól (Ab). Szabó Máté szerint e törvény nem biztosít kiszámítható jogszabályi környezetet, mert számos kérdést nem szabályoz kellő részletességgel. így a pedagógusoknak, a szülőknek és a gyermekeknek nincs lehetőségük arra, hogy a szakképzésről szóló törvény tartalmát kellő mélységében megismerhessék és felkészülhessenek a jogszabály alkalmazására. ■ A szülőknek nincs lehetősége a törvény tartalmának alapos megismerésére. Az ombudsman az Ab figyelmébe ajánlja annak vizsgálatát, hogy az első szakképzés ingyenességének az egyéni szempontok mérlegelése nélküli elvesztése összhangban van-e az alaptörvényben meghatározott, az ingyenes és mindenki számára elérhető középfokú oktatás biztosítására vonatkozó állami kötelezettséggel, vagy pedig jogalkotói mulasztás áll-e fenn. A szakképzési törvény csak az iskolai rendszerben meghatározott időszakon belül megszerzett első szakképzést teszi ingyenessé. Ez a szabályozás nincs figyelemmel arra, hogy milyen okból húzódott el a képzés, az egyéni, adott esetben méltányosságra alapot adó szempontok nem mérlegelhetek. így az is eleshet az ingyenes középfokú oktatás lehetőségétől, aki nem felróható okból- hanem például egészségügyi alkalmatlanság miatt - kényszerül egy már megkezdett képzésről egy másikra váltani- közölte Szabó Máté. Az alapvető jogok biztosa nemrég kezdeményezte az Ab- nál a megváltozott munkaképességű emberek ellátásáról szóló törvény és a köznevelési törvény felülvizsgálatát is. ■ Pálinkamesterek egyetemi szinten levelező Munka mellett is elvégezhető képzést indított a Corvinus Elmenekült a rendszer kirakatembere is Rövidesen egyetemi szinten is megindul a pálinkamesterek képzése Magyarországon: a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) Élelmiszer-tudományi Karának pálinkamester szakmérnök, illetve szaktanácsadó képzése 2012 őszétől levelező tagozaton várja a jelentkezőket. Az egyetemen már tíz éve működik a szőlész-borász szak. Kasza Gyula szakfelelős szerint a BCE munka mellett elvégezhető, diplomával elismert szakirányú továbbképzést állított össze a pálinkás szakemberek és a pálinkakészítés iránt érdeklődők részére. A képzés összeállításánál a piac által elvárt ismereteket, illetve az elmélet és gyakorlat összhangját tartották szem előtt, melynek alapján a hallgatók elláthatják a pálinkakészítő üzemek szakmai és vezetői feladatait, vagy akár saját pá- linkafőzdét menedzselhetnek. A képzés által érintett legfontosabb területek kiterjednek a pálinkakészítés technológiájára, műveleteire és berendezéseire, a pálinkaminőség-vizsgálatra és a -minősítésre, a nyersanyagismeretre, a különleges párlatok készítésére, a pálinkakultúrára, pálinkamarketingre és a szakjogi, vállalkozási, pénzügyi, illetve kereskedelmi ismeretekre. J A négy féléves képzés 15 főtől s. indítható. ■ Eddig OKJ-s tanfolyamokon lehetett megtanulni a pálinkafőzés rejtélyeit Y * M*' 1 ?. 9 a szíriai felkelő egységek Aleppo sűrűn lakott negyedeiben alakítanak ki hadállásokat, így ezeket a negyedeket éri a szíriai kormányerők tüzérségének, helikoptereinek és harci repülőgépeinek össztüze - közölte tegnap a The Sunday Times. A brit lapnak még a szír rezsimmel ellenséges aleppói menekültek is azt mondták, hogy a felkelők gyakorlatilag emberi pajzsként használják a civil lakosságot. A lázadókat az a vád is éri, hogy kivégzéseket hajtanak végre. A Bassár el-Aszad szíriai államfő rezsimje ellen harcoló Szabad Szíriai Hadsereg egyre erősebb, mivel „szaúdi pénzből” most már páncélos-elhárító, légvédelmi és mesterlövész-fegyverekhez is hozzájut. A fővárosban már nincsenek harcok, a rezsim győzelemről, a felkelők visszavonulásról beszélnek. Súlyos propagandavereség a rezsimnek, hogy az ország egyetlen asztronautája is dezertált a hadseregből. Muhammed Ahmed Farisz tábornok 1987-ben egy szovjet űrhajóval járt a Mir űrállomáson. ■ ■ A lázadókat az a vád is éri, hogy kivégzéseket hajtanak végre.