Tolnai Népújság, 2012. augusztus (23. évfolyam, 179.-204. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2012-08-05 / 29. szám

2012. AUGUSZTUS 5., VASÁRNAP INTERJÚ 7 aranyérmes Szilágyi Áron szerint a vívónak nagyon alázatosan el kell hinnie, hogy az edző tudja, mit csinál. Azt reméli, hogy győzelme másoknak is motivációt ad, és újra fényes lesz a kard. De előbb ki akarja pihenni az elmúlt másfél évet. #• „EGYMÁSÉRT KÜZDENI, EZ AZ UJ CÉL” A Fazekas-gimnázium egyik tanára állítólag egyszer azt mondta: ha Szilágyi Áron a sport helyett a matematikára fordítaná minden figyelmét, híres matematikus lehetne belőle. A kardvívást választotta: olimpiai bajnok lett. Fábos Erika- A reptéren és Hévízgyörkön is hatalmas tömeg fogadta. Mi­lyen volt így hazatérni?- Ez egy élménycunami, le­írhatatlan érzés volt, ahogy a reptéren a hatalmas tömeg a Himnuszt énekelte és örült nekem és az is, ahogy a falu ha­tárától - ahol a szüleim élnek - hintón vittek Hévízgyörkön az ünneplők.- Hévízgyörkön eddig is tudták, hogy egy nagy vívóval élnek egy faluban, vagy most az olimpián értesültek erről?- Hévízgyörkön 3300 ember él, ami nem olyan kevés, hogy mindenki tudja, de azért ismer­nek. Igaz, két éve inkább csak a hétvégéimet töltöm ott a szü­leimnél. 14 éves voltam, ami­kor a családunk odaköltözött, de nekem vissza kellett térnem Budapestre, mert már nem le­hetett összeegyeztetni a spor­tot és a tanulást azzal, hogy haj­nalban megyek és éjszaka érek haza. Ezért is volt nagyon meg­ható, hogy az egész közösség ennyire örült: úgy tűnt, mintha mindenki az utcán lenne, min­den kapuban állt valaki.- Át lehet ezt élni ilyenkor, vagy inkább csak örömmel csodál­kozva figyeli az ember, ami történik?- Megpróbálom átélni min­den pillanatát, mert nagyon sok erőt ad ez az élmény. Jó eny- nyire örülni, jó látni, mekkora örömet szereztem másoknak, főleg hogy vívóként nagyon rit­kán van ilyen az ember életé­ben. Ha van is eredmény, nem kerül ennyire reflektorfénybe.- Talán, mert már csak az olim­pián nézzük a vívósportokat. Volt idő, amikor jobban odafigyeltek rá az emberek, mert tényleg meghatározóak voltak a magyar tőrözők, kardozók a világban. Lesz újra ilyen?- Jövőre Budapesten lesz a ví­vó-világbajnokság, ott élőben is lehetőség lesz szurkolni és figyelni a magyar sportolókat. Amit lehetett, megtettem ezért a tradícióért, de azt is tudom, hogy egy érem ehhez kevés. Őszintén remélem, hogy azért motivációt ad, főleg a kardszak­ágban ahhoz, hogy legyen egy csapatnyi sikeres sportolónk, és újra fényes lehessen a kard.- Most olyan rossz a helyzet, hogy nincs egy csapatra való kardozó sem?- Az aktív, felnőtt élsporto­lóknak sajnos elég szűk a köre ebben a sportágban jelenleg. Az utánpótlás viszont remény- teljes. A Szatmári András, Csa­ba Bence, Ravasz Elek, Valkai Szilágyi Áron 1990. január 14-én született Budapesten 2010-BEN A Fazekas Gimnáziumban érettsé­gizett matematika szakon az bité Nemzetközi Tanulmányok szakán harmadéves hallgató A károli Gáspár Református Egyetemen pszichológiát tanul A vasas Sport Klub versenyzője angolul és franciául beszél hobbi: mozi, fallabda, csocsó családomnak, igazi támaszt jelentenek azzal, hogy otthon mindig rendben van minden” - mondja az újdonsült olimpiai bajnok „Nagyon-nagyon sokat köszönhetek Ferenc összetételű csapatunk például megnyerte a juniorok között az Európa- és a világbaj­nokságot is ugyanabban az év­ben. Valami tehát van készülő­ben, és ez az eredmény talán segít, jó lenne.- Milyen a hangulat Londonban, mekkora élmény volt az olimpia?- Pekingben is kint voltam, az is felejthetetlen volt, de ösz- szehasonlíthatatlan azzal, ami most Londonban van. Nagyon jól szervezett a magyar tábor, és jó a hangulat a faluban. Ez annak is köszönhető, hogy Lon­donban sok magyar él, és sok­kal könnyebb eljutni oda, mint Pekingbe. Az olimpiai parkban például bármikor tömegével lehet találkozni, beszélgetni, fényképezkedni a szurkolók­kal, ami azonnali visszajelzés. Érezni a szeretetüket, a támo­gatásukat. A sportolók is oda­figyelnek egymásra: Gyúrta Dani döntőjén úgy 30-40-en szurkoltunk, és ezt is jó tudni és erősít, hogy nem csak a kö­zönség, de a sporttársaink is ott vannak velünk. Hiába ké­szültünk rá, hogy a páston ki tudjam zárni a zajokat, minden magyar szót hallottam és értet­tem, de ez most nem gátolt, in­kább lázba hozott. Az olimpiai aranyamon kívül ettől is volt London hatalmas élmény.- Akkor miért jött már most haza, ha ilyenjóahahgulat?- Másfél évig tartott a felké­szülésem az olimpiára, a kva­lifikációs versenyek, az edzőtá­borok, sok utazás. Mindent en­nek rendeltem alá. Ez nagyon fárasztó és sok idő, alig láttam a családomat és a barátaimat az elmúlt hónapokban. Éppen ezért már a verseny előtt eldön­töttem, hogy bármilyen ered­ményt érek is el, ezzel a géppel hazajövök hozzájuk. Nagyon jó volt megérkezni.- Ilyenkor az olimpia alatt lehet látni könnyező büszke szülő­ket is a sportolók ünneplése közben, pedig amúgy hajlamo­sak vagyunk elfelejteni, hogy a sportklubokon, edzőkön, szponzorok kívül a család is kell az eredményekhez. Ők miben segítettek önnek a legtöbbet?- A miénk egy nagyon ösz- szetartó és stabil család, egy bátyám és egy húgom van, és mindenben segítünk egymás­nak. Nagyon-nagyon sokat kö­szönhetek nekik, igazi támaszt jelentenek azzal, hogy otthon mindig rendben van minden, vacsorával várnak, nincsenek viták, jó hangulat és egység van. Örülök, hogy így is meg­hálálhattam.- A győzelem után velük be­szélt először?- Őket hívtam, édesanyám­mal beszéltem először. De a be­szélgetés szó nem pontosan fejezi ki, ami történt. Úgy fogal­maznám, hogy inkább érzel­mek voltak, mint gondolatok.- Ha megkérdeznek valakit, hogy mire a legbüszkébb életé­ben, azon egy átlagember szo­kott kicsit gondolkodni. Önnek egy darabig most biztosan nem kell így tennie.- Ebben a sportágban olimpi­ai ciklusokban gondolkodunk, így ez a legszebb eredmény, amit el lehet érni. Nagyon büszke vagyok rá, de a 2007-es csapat-világbajnoki győzel­münkre is hasonlóan gondolok.- Hogyan került közel a vívás­hoz?- Amikor 9 éves voltam, Ge- revich György eljött az isko­lánkba egy előadást tartani. Akkora hatással volt rám, hogy egyből lementem a Vasas vívó­termébe, ahol előbb a jó tár­saság miatt maradtam, aztán a szakmai munka elég gyorsan hozta az eredményeket, on­nantól pedig nem volt kérdés, menthetetlenül ott ragadtam.- Somlai Béla, a mestere azt mondta: nincs ennél szebb ér­zés, mint amikor egy tanítvány eljut idáig. Úgy tűnt, tökéletes az összhang önök között.- Ez így van, a vívásban a mester-tanítvány viszony sokkal szorosabb kötelék, mint a többi sportágban. Rengeteg időt töltünk együtt, az edzé­sen, az edzőtáborokban kettes­ben készülünk. A mesternek nagyon kell tudni, ismerni a tanítványát, a vívónak pe­dig nagyon alázatosan el kell hinni, hogy tudja, mit csinál. Enélkül az elfogadás, bizalom nélkül nem lehet eredményes a munka. Somlai Bélával, illet­ve 2008-as tragikus haláláig Gerevich Györggyel is megvolt ez az összhang, nagyon sokat köszönhetek nekik és az egész csapatnak, akik mögöttem áll­tak, a gyúrónknak, a lélekta­nászoknak is.- Gerevich Györgyöt minden alkalommal megemlíti, mint azt az embert, aki a pályafutá­sára a legnagyobb hatással volt és a győztes asszó után is rá gondolt, amikor az égre muta­tott. Nehéz volt nélküle?- Hatalmas törés volt, nagyon nehezen hevertem ki és dolgoz­tam fel, ,hogy elveszítettem őt. A pályafutásom legkeményebb időszaka volt ez. Ő indított el, de nemcsak szakmai, hanem mély és személyes emberi vi­szonyunk volt egymással. Nem egyszerűen a mentorom volt, hanem sokszor az apám helyett az apám is. Hónapok teltek el, amire képes voltam meghoz­ni azt a döntést, hogy új edzőt kell keresnem. Nagyon hálás vagyok Somlai Béla bácsinak, hogy annak idején, 2009 janu­árjában a továbblépésben is se­gített nekem.- A víváson kívül még mi az, ami fontos az életében?- A tanulás. Az ELTE nem­zetközi tanulmányok szakán harmadéves vagyok és ősztől pszichológiát is tanulok a Ká­roli Gáspár Egyetemen, leve­lezőn. Nem lesz könnyű ennyi minden együtt, de már várom.- A vívásról azt mondják, hogy nagyon lelki sport. Azért vá­lasztotta a pszichológiát, mert segítségére lehet?- A sport miatt sokat meg­tudtam erről a tudományról. Tudom, mekkora hatása van és biztosan a segítségemre lesz, de elsősorban nem ez motivált, inkább az, hogy mindig is érde­kelt a lélektan, szívesen tanul­nám.- Akkor biztosan a saját lelkét is jól ismeri. Lélekben mikor kezdett bízni az aranyéremben?- Úgy indultam el London­ba, hogy pontszerző helyen szeretnék végezni. Ez volt a realitás. Hatodik voltam a világranglistán és az Eb-t, a Világkupát is a hatodik he­lyen zártam. Utólag ez sze­rencsés is volt így, mert nem kiáltottak ki favoritnak, ami lehet, hogy terhelt volna. Azt viszont éreztem, hogy nagyon jól sikerült a felkészülés. Úgy éreztem, hogy mindent meg­tettem, beleadtam és nyu­godtan tudtam nekiindulni az olimpiának. Magabiztosan. A vívásban simán benne van, hogy akár egy klasszis is befeszül és nem bírja a ver­senyt, de az is, hogy kifogok egy olyan ellenfelet, akire nem is számítok, de aznap egyszerűen nem lehet meg­verni. Londonban én fogtam ki ezt a nagyon jó napot. Csak aznap éreztem, hogy ebből akár érem is lehet, előbb nem.- Tudja már, hogy hogyan fog pihenni?- A következő pár nap a szereplések miatt még nem a pihenésről fog szólni. Az­tán a barátaimmal szeretnék aktívan, bulizósan felszaba­dulni egy kicsit, utána meg a családdal és egyedül, elvo- nulósan pihenni. Ez most egy hosszabb pihenés lesz, mert nagyon fáradt vagyok.- Tudja már, hogy mik lesznek a következő nagy célok az éle­tében?- Négy év múlva olimpia Rió­ban, hatalmas lenne, ha addig­ra lenne egy magyar kardcsa­pat. Abban szeretnék ott lenni, csapattal újra olimpiát nyerni, egymásért is küzdeni, ez a kö­vetkező nagy cél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom